Áldozócsütörtök – Urunk mennybemenetele

 

Áldozócsütörtök – Urunk mennybemenetele

Olvasmány: ApCsel 1,1-11;

Szentlecke: Ef 1,17-23;

Evangélium: Mt 28,16-20.

 Bevezető a szentmise kezdetén

A világra szóló sportversenyek napjaink népszerű rendezvényei. A kontinentális- vagy világversenyek győzteseit dobogóra állítják és a nézők tiszteletadása közepett, éremmel jutalmazzák. Milyen felemelő érzés, amikor versenyzőink kapják az arany érmet és utána a himnusz akkordjaira felvonják a piros-fehér-zöld lobogót. Magasztos pillanat nekünk, nagy megtiszteltetés a sportolónak. Ma az emberiség nagy győzelmét ünnepeljük, Urunk mennybemenetelét. Negyven napon át készültünk húsvétra és húsvét után a negyvenedik nap Jézus mennybemenetele, a húsvéti időt lezáró búcsújelenése az Üdvözítőnek. Különös, hogy itt nincs zászlófelvonás, érem osztás, sem himnusz. Mégis liturgiánk a feltámadt és a mennybe felment Krisztusról szól. Világszerte hangzó Hitvallásban énekeljük, hogy Jézus „felment a mennybe, ott ül a mindenható Atyaisten jobbján.” Jézus örök győzelme ettől fogva a miénk is. Ezért a prefációban megvalljuk: „Reménységgel tölt el minket, titokzatos testének tagjait, hogy követhetjük a mennybe, ahová mint az Egyház feje és az élet szerzője érkezett.” Mielőtt a liturgiában elérkeznénk a hitvallásig, most bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen hallgassuk meg az apostolok és evangélisták húsvéti öröm üzenetét.

A világ azé lesz, aki a legnagyobb reményt nyújtja neki.

Közismert Szent Ágoston mondása: „Magadnak teremtettél minket Istenünk, és nyugtalan a szívünk, amíg meg nem nyugszik Tebenned”. Az embert Isten saját képére és hasonlatosságára teremtette. Ezzel a Végtelen utáni vágyat is megkapta. Ezért az ember nem befejezett, hanem fejlődő képes lény. Vágyai mindig a magasabbra, mindig a jobbra, a szebbre és a boldogabb életre vezérlik, ha hallgat a szívére.

Az embert mindig vonzották a magasságok. Akadt olyan is, aki a hegycsúcsok megmászásával igyekezett magasba jutni. Az ember fantáziáját leginkább a magasan repülő madarak foglalkoztatták. Később tanulmányozta és utánozta. Nagy siker volt egykor a papírsárkány eresztés. Ezt követte a léghajó, majd a repülőgép. A fejlődés itt sem állt meg, mert az ember rakéták, űrhajók segítségével igyekszik meghódítani a naprendszert, a világűrt. Évtizedekkel ezelőtt televízión keresztül nagy figyelemmel kísértük a Holdra szállást. A holdra lépéskor hangzott el Neil Amstrong ajkán: „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet… Kis lépés az embernek, nagy lépés az emberiségnek.” (1969.jún.21. Apollo-11.) Az utóbbi is igaz kijelentés a haladás szempontjából, mégis eltörpül az emberiség jövője mellett, amelyet valóságosan Jézus Krisztus tárt fel.

1. Gazdag ajándék birtokosai vagyunk. (Ef 1,17-23) Szent Pál apostol azért imádkozik, hogy megkapjuk a Szentlélek világosságát hitünk értékeléséhez. Meg kell értenünk, hogy milyen reményre hívott meg Isten, milyen örökséget szánt nekünk az örök életben, és milyen nagyszerű az ő ereje, amellyel ígéretét megvalósítja. Ezt az erőt bemutatta Jézus feltámasztásában és megdicsőítésében. És amit a fővel, Jézussal megtett, azt megteszi a titokzatos test, az Egyház tagjaival is. A Szentlélek elküldésével segít, hogy üzenetét jobban megértsük és hatalmát meglássuk. Nem elméleti ismeretről van szó, hanem személyes kapcsolatról. Jézusban mindent megadott az Atya, hogy végső célunkhoz elérjünk. Jézus új jelenléttel van jelen a világban. Életünkben és minden helyzetben rendelkezésünkre áll az Ő életereje, a kegyelem. Krisztus megdicsőülése óta, senki és semmi nem akadályozhatja meg, sem most, sem a jövőben, Isten üdvtervének megvalósítását. Krisztus mindenek fölött áll, erre utal, hogy elfoglalta Atyjának trónját, vele él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, ahonnan várjuk dicsőséges eljövetelét. Istenünk Jézusban megmutatta, hogy nekünk is ezt fogja adni, ha „benne élünk, mozgunk és vagyunk.”

Egyházunkat örömmel tölti el a mai ünnep, mert a föltámadt Jézus Krisztus ment föl testestül-lelkestül véglegesen az Atyához, ezzel átvette uralmát az emberiség és az egész mindenség fölött, miközben emberi természetünket megdicsőítette. Ő a Fiúisten, a Szentháromság második személye, aki magával vitte emberi természetünket a Szentháromság isteni közösségébe. Jézus mindennél magasabbra visz bennünket föltámadása és mennybemenetele által. Nem egészen fizikai értelemben, hanem lelkünk mindig magasabbra törő vágyát elégíti ki, mikor emberségünket átisteníti. Ez a fogalom, hogy ’átisteníti’, kifejezi azt az állapotot, amelyben Krisztus által részesedik az ember. Ugyanilyen az égi, mennyei kifejezés is, ami az evangéliumok szellemében állapotra vonatkozik. Isten állapota ez, amelyet kiterjeszt az ember földi állapotára. Az részesül a Szentháromság egy Isten életében, aki úgy társul Jézus életéhez, dicsőségéhez, amint Ő kapcsolódik hozzánk.

2. Hogyan juthatunk mi a Szentháromság közösségébe. (ApCsel 1,1-11) Jézus Urunk világosan megmondta: csak követése által. Ő megmutatta jövő sorsunkat, végső célunkat és az oda vezető utat. Jézus feltámadása után 40 napon át bebizonyította, hogy él és Isten országa valóság, amelynek folyamatos fejlődése a végső időig, a paruziáig tart.  Jézus étkezés közben tanítványaival közölte, hogy maradjanak Jeruzsálemben és várjanak az Atya ígéretére, amíg Szentlélekkel fognak megkeresztelkedni. A Szentlélek működését is felvázolta: az Egyház erőben részesül és tanúskodását vezetni fogja az egész földön. Ezután felemelkedett, aki alászállt. Szemük elől felhő takarta el. Az ószövetségi teofániáknál a felhő egyszerre jelzi Isten közelségét és rejtettségét. A leírás állítja, hogy teljesedett a jövendölés, amely szerint a Messiás helyet foglal Isten jobbján. A két angyal kérdése mozdítja ki az apostolokat ámulatukból, hogy teljesítsék megbízásukat, amíg ismét eljön. A Szentlélekkel új korszak kezdődik, az Egyház és a missziók korszaka. A missziós Egyház tagja soha se nézheti tétlenül, vágyakozva az eget: dolgoznunk kell az Ige terjedéséért. A francia teológus, Teilhard de Chardin mondta: „A világ azé lesz, aki a legnagyobb reményt nyújtja neki.” Van-e nagyobb remény a földön, mint az ember részvétele a Szentháromság életében, vagyis a megdicsőülés?

3. Az Egyházban és az Egyház által kell kiteljesednie Krisztus küldetésének. (Mt 28,16-20) Az ószövetségben Mózes a hegyen kapta a Tízparancsolatot, amely szerint Izraelnek kellett élnie. Jézus az új Izrael új Mózese. Tanítványait az abszolút hatalom birtokosaként küldi a nagyvilágba, mert keresztáldozatával megszűntetett minden különbséget és minden népet meghívott Egyházába. A mennybemenetel hegyétől Jézus teljes hatalmával kell az emberekhez szólni, és azokat, akik hisznek, a szentháromságos életre kell segíteni. Az apostolok feladata, hogy az evangélium hirdetésével és a szentségek kiszolgáltatásával az embereket Krisztus tanítványaivá tegyék, vagyis megvalósítsák Krisztus követését a földön. Jézus Krisztus rejtett és szentségi jelenléte annak a biztosítéka lesz, hogy az Egyház Isten országát fogja terjeszteni.

Az Egyház miközben Jézusról tanúskodik a világban, fölépíti Krisztus titokzatos testét, és maga is a föltámadott és mennybement Jézus új jelenlétének megvalósítója az utolsó napig. Az Egyház bizonyítja, hogy a feltámadt Jézus él, mert az ő élete az Egyház élete. A keresztény embernek nagy a felelőssége - hiszen Jézus feltámadásába vetett hite, valamint az örök élet reménye elvont igazság marad mindaddig, amíg a szolgáló szeretet és a szenvedések tüze által lassanként hasonlóvá válik hozzá -, hogy Krisztusé legyen. Jézus mindent megmondott, amit üdvösségünkről tudnunk kell, és megadott, amit üdvösségünkért és a világért tennünk kell. A Jézusból táplálkozó élet fontosabb, mint a szavak. Akkor bármit kérhettek Atyámtól vagy Tőlem, megkapjátok. Szent VI. Pál pápa ezért hangsúlyozta, hogy a világnak inkább tanúságtevőkre van szüksége, mint tanítókra. Majd így folytatta: „Az Egyház elsősorban magatartásával, saját életével evangelizálja a világot: tanúságtételével, amikor hűséges az Úr Jézushoz, a szegénység, a lemondás szelleméhez, független a világ hatalmasságaitól. Egyszóval: életszentségével” (EN. 41). Ha életszentségünk úgy tanúskodik a megdicsőült Krisztusról, mint Szent II. János Pál pápáé, akkor a világ Krisztusé lesz.

A ’80-as évek elején egy nyári vasárnap, Feigl Mátyás nyugdíjas gyergyószentmiklósi plébános prédikált a nyárádtői templomban. Akkoriban kezdték el a hírhedt falurombolást. A hívek el voltak keseredve, mert egy pár házat lebontottak. A lelkiatya Isten erejére hivatkozva bátorította a híveket. Egyszer csak a szentbeszédét megszakítva az ambótól hirtelen a templom főbejáratához ment. Nem tudtuk, hogy mi történt... Mindenki ő utána nézett. A kijárati ajtónál megfordult, felmutatott a szentély boltívén levő feliratra, és azt kérdezte: mi van oda felírva? Amíg a hívek olvasták a feliratot: Veletek vagyok mindennap (Mt 28,20) - ez alatt Matyi bácsi visszatért a szószékhez és ezzel fejezte be beszédét: „Nahát, mit féltek? Ámen.” A hívek ezt a prédikációt nem felejtették el.

- Hogyan juthatunk el a Szentháromság közösségébe? Csak Jézusba óltódva a Szentlélek vezetésével. Addig is vigyük otthonainkba és mindennapi munkás életünkbe az angyalok és Jézus figyelmeztetését: „Miért álltok itt égre emelt tekintettel? – menjetek el az egész világra és tegyetek tanítványommá minden nemzetet!” Nahát, van-e ennél szentebb feladat, mint biztost reményt nyújtani a világnak?