2014. 12. 27.

A családi boldogság megteremtése



Karácsonykor a családokat és az Egyházat a szentháromságos egy Isten szeretete hatja át. Mindjárt az első vasárnap a Szent Családot ünnepeljük, mely egy sugár Isten boldogságából, mert benne Jézus a Szentháromság életét éli: egy mindenkiért és mindenki egyért. Jézus azért jött, hogy a szeretet életformáját megélje, és Egyházában mindenki egy család legyen.
A földi családdal kezdődő szeretet közösségbe is beférkőzött az eredeti bűn, s részben a birtoklás világába csúsztak, aminek következtében nemi vágyuk rendetlenné vált, szeretetük megzavarodott. A család is megváltásra várt. 
Sebzettségünk csak akkor gyógyul, ha mindenestül belépünk az üdvtörténetbe, melyet a mennyei Atya kezdeményezett Ábrahámmal (Ter 15,1-6; 21,1-3) és amelyet megvalósított Jézus Krisztus.
A család, mint a legbensőségesebb szeretetkapcsolat színtere – melyet az önajándékozás és befogadás jellemez –, és a társadalom egészségének is záloga, természetfeletti küldetést hordoz (Lk 2,22-40). A család az egyházban tovább fejlődik, és kiteljesedik a mennyei egyetlen családban, ahol nem lesz házasság, ahol átalakul, istenivé magasztosul a nemi vágy, a szerelem, a házastársi és szülői érzés, a gyermeki ragaszkodás. Addig is itt a földön a családi otthon boldogságának megteremtésében nagy jelentősége van a szeretet megélésének az irgalmasság, jóság, alázat, szelídség és türelem formájában (Kol 3,12-21). 
Mivel a mennyei élet itt a földön kezdődik, és amely egy állandó folyamat, ezért a családi erényeket naponta kell gyakorolni az Úrban. Jézus jelenléte által fokozatosan alakulnak ki a földi szent családok, mert Ő önmagát tette a hitbeli közösség és házasság misztériuma alapjává: „Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük” (Mt 18,20), és így folytatta: „a férfi elhagyja apját, anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és egy test lesz a kettő. Most már többé nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét.” (Mt 19,6-7)
A családi erények fénye az idő múlásával sem halványul el, sőt értékük egyre inkább nő. Elveszíthetetlen, mert Jézus által a szívedben van a szeretet, a hűség, a szolgálat, a gyermekáldás. Aki e családi erényeken túl akarja tenni magát, az sose lesz boldog, mint az, aki gyermekei boldogságát összetörve akarja építeni a maga boldogságát. 
Belátod-e, hogy milyen nagy kincs a család, melyben egész lényünk gyökerezik, és amely szívünket élteti? Fel mered-e vállalni a Szent Család életstílusát, hogy visszatalálj a családi boldogság útjára?

„Szemeim meglátták Szabadításodat.” Lk 2,30

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése