Az egészséges társadalomért

      Az ókor kisebb és nagyobb államaiban, így a zsidó népnél is megtaláljuk az önvédelmi törvényeket. A vallási és a társadalmi törvényhozás egységes volt. A törvényeket azért hozták, hogy megóvják az emberek testi-lelki egészségét. A ragályos betegségben szenvedőt, a közveszélyes őrültet, az erkölcsi fertőzést terjesztőt mindig elkülönítették, kirekesztették a közösségből.

      Ami a betegséget illeti, a régiek nem sokat tudtak a betegségekről, vagy éppen gyógyításukról. A betegségeket hagyományosan úgy értelmezték, hogy az valamilyen bűnnek a büntetése, vagy hogy démoni megszállottság következménye. Van azonban egy betegség, amelyet félelmetes volta miatt gyakran említ a Szentírás, ez a lepra, aminek jelentése csapás, verés. A lepra ázsiai és afrikai országokban ma is előforduló betegség. Az Ószövetségben minden könnyű lefolyású bőrbetegséget leprának minősítettek, ezért a betegségben szenvedőt tisztátalannak tartották és kitaszítottak a közösségből (Lev 13,1-2. 44–46). Csak elkülönítéssel védekeztek ellene. A gyógyulás csodának számított, egyenlő volt a halott feltámasztásával.

      A leprásnak az emberi településen kívül, a gyász jeleit viselve kellett élnie: nyíratlan hajdon fővel, tépett ruhával, szájat eltakarva járhatott és távolról kiáltania kellett, hogy tisztátalan. Ezek élelméről könyörülő szívű emberek gondoskodtak. A legszomorúbb azok sorsa volt, akiket végképp betegeknek ítéltek. A betegség és magukra hagyatottság szörnyű érzésében telt lassan sorvadó életük. Ha valaki mégis meggyógyult, akkor elment a paphoz és megkapta a felmentést a további elkülönítés alól. Akkor egyszerű mosakodás, borotválkozás, áldozat után visszatérhetett a közösségbe. Könnyen elképzelhető, hogy mit jelentett egy-egy ilyen leprásnak, amikor a gyógyító Jézus útjába kerültek, és ezt a szót hallották tőle: „Menj, mutasd meg magadat a papnak, és tisztulásodért mutasd be a Mózes rendelte áldozatot, bizonyságul nekik!” (Mk 1,40–45) Csak ennyire telik a törvény erejéből, azonban Jézussal elérkezett Isten országa, ahol mindenki visszakapja méltóságát.

      Jézus azért jött, hogy az embert megváltsa a bűntől és annak minden következményétől. Minden hatalma meg van arra, hogy túllépjen a régi törvényen és beteljesítse azt. Ő megvalósítja Isten országát abban, aki hisz Benne és azonosul Vele. De megtiltja azt, hogy még éretlen emberek tanúskodjanak Róla. A jótétemény, a csoda pedig megnyitja az emberek száját, mert a krisztusi szeretet az élet törvénye (1Kor 10,31–11,1).

      Világunkban a bűnhullámai pusztítanak, megbetegítik az emberek lelkét, s ennek útját nem állja senki. Ha magadban, házasságodban, családi és közösségi kapcsolatodban bárminemű ragályt, bűnt fedezel fel, ne várd meg, hogy elhatalmasodjon rajtad, hanem menj és bűnbánatban mutasd meg magad Krisztus papjának.

„Tegyetek mindent Isten dicsőségére!” 1Kor 10,31

Mit keresel itt?

      Macedonius, a remete már 45 éve élt az erdő sűrűjében, az egyedül épített kunyhójában. Csak a madarak éneke törte meg az erdő mély csendjét. Egy nap azonban zaj ütötte meg a remete fülét. Egy vadász állt előtte, aki nézte-nézte ezt a szegényes otthont és lakóját, és nem tudott betelni vele. Mikor meglepetéséből magához tért, megkérdezte a remetétől: „Te Isten embere, mit keresel itt a vadonban?” Macedonius jóságosan ránézett a vadászra, majd így szólt: - „Szívesen megmondom, de először te mondd meg, mit keresel itt?” – „Vad után szaladok, és addig nem nyugszom, amíg el nem kapom.” – „Én meg az Isten után szaladok és addig nem nyugszom, amíg el nem érem. Nos, ki cselekszik bölcsebben?” A vadász elgondolkozott, és beszélgetésük után Macedoniushoz szegődött.

      A modern ember szenvedélyektől űzve, délibábokat kerget, rohan. Időhiányra vagy fáradtságra hivatkozva nem ér el a templomig, nem hallja meg a szentmisére hívó harang szavát. Most az élet lett olyan sűrű, mint egykor a vadon. Mégis jó eltalálni vasárnapról vasárnapra a templomba, ahol Isten teszi fel az élet bölcs kérdését: Jó irányba halad-e életed? Gondolkozz el és maradj mindig Isten közelében, mert ettől függ testi-lelki megnyugvásod.

Ki és mi az ember?

A 19. század liberalizmusának rossz gyümölcse beért a 20. századra. A nagy hatalmak, senkit és semmit nem aláztak meg annyira, mint Isten képmását, az embert. A világot megmételyező és romba döntő kommunista ateizmus a nemzeti szocializmussal egyformán az embert saját hatalmi eszközének tekintette. Így született meg az embertelenség a szovjet gulágon és a náci internáló táborokban. Az ember személyiségét, méltóságát kifejező nevet megszüntették, és leltári számmal látták el. Aki nekünk Szent Maximilián Kolbe, Auschwitzben 16670-es leltári számú rab volt. A második világháború után a kommunista államokban is elterjedt a számozási rendszer, és a mai napig rombol. Napjaink neoliberalizmusa is csak eszköznek tekinti, önmegvalósításra biztatja, ami csak a fogyasztó szintet szolgálja, véső soron ilyen a sminkelt ateizmus. Az ember pedig nem szám, nem olyan, mint a krétával táblára írt szám, amelyet bármikor le lehet törölni. Nézzük közelebbről ki és mi az ember?

            1) Az ember méltóságáról

      Az emberiség egybehangzó véleménye az, hogy mindent az ember érdekében kell elrendezni, minthogy az ember áll a földi lét középpontjában és csúcsán.

            a) De mi is az ember?

            Sok és különféle, sőt egymásnak ellentmondó nézetet vallott és vall önmagáról. „Van úgy, hogy mindenek felett álló zsinórmértéknek teszi meg magát, máskor viszont a kétségbeesésig leértékeli önmagát. Innen ered tanácstalansága és szorongása” (GS 12).

            b) A valóság

            Az egyház a kinyilatkoztató Isten tanításának birtokában rajzolja meg az ember valóságos helyzetét, megmagyarázza gyöngeségeit, és ugyanakkor helyesen felismerteti méltóságát és hivatását.

Erre a nagy kérdésre: ”Mi az ember, hogy gondot viselsz rá: az emberek fiai, hogy törődsz velük?” - az ószövetség embere a 8. zsoltár 6. és 7. versével felelt: „Az embert csak nem angyalnak alkottad, dicsőséggel és tisztelettel koronáztad. Hatalmába adtad kezed összes műveit; lába alá vetetted minden alkotásod”. Az ember minden kiválósága és nagysága mellett is teremtmény. Aki Van teremtette valakivé. Az ember sohasem teremt, hanem a már meglévőből alkot, szerkeszt új dolgokat. A számítógépes világhálózat is „meggyőzhet bennünket arról, hogy valóban Isten képét hordozza magán a szellemi képességekben bővelkedő és lebilincselően elkápráztatni tudó ember!” (Jakab Gábor: Mindannyiunk hitvallása 31-32).

Az egyház tanítása szerint „a látható teremtmények között csak az ember képes arra, hogy megismerje és szeresse a saját Teremtőjét, egyetlen teremtmény a földön, akit önmagáért akart az Isten, egyedül csak az ember nyert meghívást arra, hogy – megismerésben és szeretetben – részesüljön az Isten életében; ennek elérésére teremtette és ez az alapja méltóságának” (KEK 356). Ennek a méltóságnak az oka - vallja Sziénai Szent Katalin -, Isten felbecsülhetetlen szeretete, hogy az ember megízlelje örök Jóságodat (Dialógus 4,13).

            c) A személyi méltóság

             Mivel az Isten képmása, az emberi egyénnek van személyi méltósága, ezért nem valamiféle dolog, hanem valaki. Képes arra, hogy megismerje önmagát, uralma legyen önmaga felett, szabadon átadja magát és közösségre lépjen más személyekkel, és arra nyert meghívást – a kegyelem révén –, hogy szövetségre lépjen saját Teremtőjével, és megadja neki a hit és a szeretet válaszát, amit semmi más nem képes megadni helyette (KEK 357). Az ember transzcendenciáját tagadó ateista-kommunista hatalom már indulásból ezt a méltóságot aktivistáival és rendeleteivel tiportatta, de nemcsak ők, hanem minden totalitárius rendszer, mely az embert nem valakinek, hanem valaminek tekintette. Az eltárgyiasítás miatt szenvedtek az emberek milliói a volt Szovjet- és a Harmadik birodalomban, valamint a gyarmati országokban. Az ember személyiségét jelölő névtől megfosztottakat leltári tárgyként kezelték, és a betetovált leltári számokkal kivonták a humánum sorából.

          A magyar gazda még az állatait is becsben tartotta és tisztelte. Ennek kifejezője volt, hogy nevet adott azoknak és nevükön szólította. A megszálló szovjet hatalom a tőlünk idegen tárgyi szemlélet erőszakos terjesztője lett. Ez a szemlélet - az erőszakos kollektivizálás és államosítás után - az emberek tudatában vert gyökeret. Ettől kezdve egy fülszám jelölte az állatot, egy bizonyos káderszám az embert. A társadalmat gyökerében érintette e szemlélet elterjedése. A családokba történt behatolása súlyos pusztítást idézett elő, mert a házastársak egymást, a szülők a gyermeket valaminek, tehernek kezdték tekinteni. A személyi méltóság lábbal tiprása a személyek elszakadását és a család széthullását idézte elő, válás vagy magzatgyilkosság formájában, s az ember legbelsejében a halál kultúráját ültette el.

            d) Akiért a mindenség van

      Isten mindent az emberért teremtett, de az ember azért teremtetett, hogy szolgálja és szeresse az Istent, hogy neki felajánlja az egész teremtést. Átmenetileg Isten a világot teljes egészében az emberekre bízta. A világmindenség értünk van, mi pedig ezt használva a Teremtőért vagyunk, hogy felemelkedjünk egészen Őhozzá (KEK 358).

            e) Húsvét fényében az ember misztériuma

      A megtestesült Ige misztériumában kapja meg igazi fényét az ember misztériuma (KEK 359): mert nem engedte elveszni azt, akit saját képére alkotott.

Népünk kereszténnyé válásának alapja és gyökere ez az istenszeretet. E hitben való élés élet- és megtartó „erő” volt és marad.

            f) Az ember társas lény

      Isten nem magányosságra teremtette az embert. Mindjárt kezdetben „férfinak és nőnek teremtette” (Ter 1,27), életközösségük a személyek közösségének ősformája (GS 12,4). Az ember ízig-vérig társas lény, és másokkal való kapcsolat nélkül sem meg nem élhet, sem képességeit ki nem fejlesztheti.

Csodálatos látványban részesít bennünket az emberi nem egységének szemlélete, melynek eredete Istenben van; megvan természetének egysége, ahogy mindenki anyagi testből és szellemi lélekből összetett;

- közvetlen céljának és világban való küldetésének egysége;

- ittlakásának egysége; (a természetjog folytán a föld javainak használata az élet fenntartására és kibontakoztatására -, Isten a földet mindnyájunknak adta, nem telekelte egy népre se);

- és természetfeletti céljának egysége: Isten maga a cél, akihez mindenkinek törekednie kell;

- az eszközök is egységesek, amelyeken keresztül az emberi nem eléri célját;

- végül megváltásának egysége, amit Krisztus mindenkiért vitt végbe (KEK 360).

            g) Az emberszeretet, szolidaritás

            A közös eredetnek köszönhetően az emberi nem egységet alkot.

Az emberi szolidaritásnak és szeretetnek ez a törvénye – mely nem zárja ki a személyekben, kultúrákban és népekben megnyilvánuló gazdag változatosságot - biztosít bennünket arról, hogy minden ember valóban testvér. Ennek konkrét eredménye az eddigi tudományok megszületése és a művészetek létrehozása, fejlődése, valamint a szolidaritás megszervezése és megélése a mindennapi életben (KEK 361).

Ihletett személyek gyönyörűen fejezték ki:

A templomtól a temetőig,

Temetőtől a templomig

Minden kis házhoz nagy közöm van:

Minden házban ember lakik.

S ha ember látok, Isten szólít,

Meg kell előtte állanom,

Mert szentségtartó minden ember

S minden ház tabernákulum. (Sík Sándor, Szentségtartók).

Csodájára minden népnek

      Karácsonykor és Vízkeresztkor csíki viszonylatban szelíd telünk volt. Egy kicsit el is kényelmesedtünk. Én is annyira, hogy fel se jegyeztem a két karácsony közti időjárást. Pedig nálunk szokás volt megfigyelni e napokat – a falinaptárra felírtuk a délelőtti és délutáni időjárást –, mivel ebből sejteni lehetett az egész évi időjárást. A gazdálkodó emberek részben eszerint igyekeztek mezei munkájukat beosztani. Emellett minden hónap valamelyik szentjéhez, jeles napjához – évszázados megfigyelésen alapuló – mondókákat fűztek, és ezek is tulajdonképpen az évi tervezéséhez nyújtottak segítséget. Ezzel is jobban ki tudták védeni a kockázati tényezőket. Ez volt a földművesnép menedzsmentje, hiszen terveztek, szerveztek, irányítottak, bevontak vagyis kalákáztak és ellenőriztek.

     A január végi hidegek és a februárra jelzett havazások, hidegek szobafogságra kényszerítik az idős embereket. Érthető, mert a megfázás és a megcsúszás sok veszélyt rejteget. Éppen ezért ajánlom, hogy üljenek inkább bent a meleg szobában és olvassanak a liturgikus naptár szerint. Közben nézzék meg, mit is tartogat számunkra Böjtelő hava, vagyis a február. Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe az Ó- és Újszövetség találkozása, Jézus, a Világ Világossága megjelenik templomában és hívő népével találkozik. Megszentelt gyertyánk Őt jelképezi, mint fényforrást és szolgáló szeretetet. Üzenete egyértelmű, legyünk mások szolgálatára, amire gyermekmesénk, Szívkirály fiai, is tanítanak. 

      Egyházunk február 11-én, a Lourdes-i Boldogasszony ünnepén, a Betegek világnapján megcsillantja a reményt és új életteret nyit előttünk a beteg és az idős testvéreink felé. Őhozzuk irányít, akiknek nehéz kezd lenni az élet, akikben a hit tüze lángra kaphat, mint Charles Nicoll biológus életében. 

      Hitünk szerint a világ legnagyobb értéke az ember, aki Isten gyermeke. Ezért tisztelet illet meg a fogantatástól az örökkévalóságig. A magzati, a csecsemő, a gyerek, az ifjú, a felnőtt, az idős és az öregkor életünk kibontakozásának csak különböző állomásai. Ezek mind olyan különbségek, amelyek Isten tervébe tartoznak. Isten ugyanis azt akarja, hogy mindenki másoknál találja meg azt, amire szüksége van. S akinek rendkívüli talentumai vannak, a többiek javára kamatoztassa. Az ilyen különbségek nagylelkűségre, jótékonyságra, a javak megosztására bátorítanak, sőt olykor köteleznek minket. Krisztus arra tanított, hogy tegyünk jót azzal, aki szenved és tegyünk jót szenvedéseink által. E kettős megközelítéssel a szenvedés értelmének legmélyét tárta fel. Ez lehet a mi nagy úrfelmutatásunk. 

      A hónap végén felhangzik: Memento homo! Bibliai iránytűnk a megtérésre, Krisztus felé fordulásra emlékeztet. A családosok, ifjak is elgondolkozhatnak azon, hogy miért is könnyezett a kolozsvári Könnyező Mária kegykép? Népünk most is nagy ínségben van. Egyrészt a pénzvilág támadása miatt, másrészt mert itthon választások lesznek, és ilyenkor az indulatok elszabadulnak, s a megoszlás pedig végzetes károkat okoz. A jó Isten hatalmában, és az Úr Jézus bátorításában bízva, kérem, hogy az alábbi imádsággal folyamodjunk Istenhez:

      Mindenható örök Atya, a Te kezedben van az emberek sorsa és Te szabod meg a népek jogait: tekints kegyesen reánk, akiknek jövőjét és boldogságát első szent királyunk a te Szent Fiad édesanyjának, a mi Nagyasszonyunknak kezébe tette le. Tekints reánk, válságos időket élő népedre, és áraszd ránk Szentlelkedet, hogy segítségével mindnyájan meglássuk az igazság útját, építsük nemzetünk egységét és szolgáljuk javát. Adj, Urunk, vezetőinknek kellő bölcsességet és elszánt, erős akaratot, hogy a te szíved szándéka szerint előmozdítsák a szociális igazságosságot és az emberhez méltó életet. Világosíts meg és támogass minket, hogy szentjeink és nagyjaink példája nyomán felelősséget érezzünk szülőföldünkért és a szükséget szenvedőkért. Kérünk, áldd meg mindennapi fáradozásunkat, hogy az a Te dicsőségedre és a mi boldogulásunkra váljék. Magyarok Nagyasszonya Csíksomlyói Boldogasszony, Szent Mihály arkangyal, Szent István király, Szent László király - könyörögjetek érettünk a mi Urunk, Jézus Krisztusnál. Ámen.

(Főegyházmegyei engedélyszám: 18-2012.)

Hűséges olvasóinkat munkatársaim nevében is féltő szeretettel köszöntöm, Darvas-Kozma József

/Krisztus Világa, 2012. február/

Tetteinkben a jó hír

      Az ajándékot ünneplőbe szoktuk öltöztetni, vagyis ízlésesen becsomagoljuk. A rejtett érték mindig meglepetésként szolgál. Kibontása is fokozza kíváncsiságunkat és örömünket. Először az motoszkál bennünk, hogy akik szeretnek és értékelnek bennünket, milyen oldalról közelítenek hozzánk. Amikor  látjuk az ajándékot, akkor a köztünk lévő viszonynak örvendünk. Ez a szeretet élteti a családokat, a barátságokat és a közösségeket.

      Egyházunk február 11.-én, a Lourdes-i Boldogasszony ünnepén, a Betegek világnapján mindnyájunk figyelmét a beteg és idős testvéreinkre irányítja. Azokra, akiknek nehéz kezd lenni nemcsak az élet, hanem a légzés is. Világunk – közel három évszázad óta gonosz gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségek világává kezdett válni, és nyílt ellentétben áll az evangéliummal, ellenkezik az igazságossággal, a személyi méltósággal és a békével – emberek millióit sérti, és sokszor azt a pogány gondolatot sugallja (lásd eutanázia) vagy érzést kelti mindenütt, hogy az idősek és betegek a családnak is, a társadalomnak is teher. Ezt a pénzuralom generálta, mintha csak akkor volna érték az ember, ha tud dolgozni, termelni és fogyasztani. Ezt az egysíkú látást elutasítjuk Isten és az emberi méltóság nevében.

      A világon egyetlen érték van, az ember! Az embert, aki Isten gyermeke, tisztelet illet meg fogantatásától az örökkévalóságig. A magzati, a csecsemő, a gyerek, az ifjú, a felnőtt, az idős és az öregkor életünk kibontakozásának csak különböző állomásai. Ezek mind olyan különbségek, amelyek Isten tervébe tartoznak. Isten ugyanis azt akarja, hogy mindenki másoknál találja meg azt, amire szüksége van. S akinek rendkívüli „talentumai” vannak, a többiek javára kamatoztassa. Az ilyen különbségek – olvassuk a KEK Kompendiumában – nagylelkűségre, jótékonyságra, a javak megosztására bátorítják, sőt olykor kötelezik az embereket, s a kultúrákat egymás gazdagítására késztetik. Már Jób története előtérbe hozta a szenvedés értelmének a kérdését (Jób 7,1-4. 6-7).

      Boldog II. János Pál pápa az őt ért merénylet után, 1984-ben az emberi szenvedés keresztény értelméről írt apostoli levelében mondja: „Krisztus messiási programjában, a szenvedés azért van jelen a világban, hogy felszítsa a szeretetet, megteremje az embertársi szeretet műveit, a "szeretet civilizációjává" alakítsa át az egész emberi civilizációt.” (SD, 30) Krisztus arra tanított, hogy tegyünk jót szenvedéseink által, s tegyünk jót azzal, aki szenved. E kettős megközelítéssel a szenvedés értelmének legmélyét tárta fel. Erről tanúskodik Novák Károly Eduárd kerékpáros, Erőss Zsolt alpinista, Nick Vujicic kéz és láb nélküli boldog ember. Az életkérdések megoldását mindnyájan Jézus tevékenységében és feltámadásában látjuk (Mk 1, 29-39). 

      Jézus műve az idők végéig folytatódik az Egyházban (1 Kor 9,16-19. 22-23). Jézus szeretete segít, hogy minden emberi szenvedés mélyén az Ő megváltó szenvedésére ismerjünk. Vele egyesüljünk, aki az emberben is velünk levő Isten!             
        

„Jézus pedig sokakat meggyógyított...” Mk 1,32.

Búcsú Lénárda nővértől

      Gyertyaszentelő Boldogasszony napjára virradtunk. Reggel van. Az éjszaka folyamán a tél kiborotválkozott, s élesre fente fogát. Hidege arcomat marja, míg a templomba átmegyek. Közben Lénárda nővérre gondolok, akinek ma megadjuk a végtisztességet. Gazdag, ugyanakkor gondokkal teli életét mindig bearanyozta Jézus Krisztus evangéliuma. Krisztusnak és Egyházának szentelte életét, mikor a Szegény Ferences nővérek közé lépett. Fiatal jelöltként szembe találta magát a háború borzalmaival. Elsőként látta a felszabadított haláltábor szörnyűségét. Nővértársaival nyomban a leromlottak és haldoklók segítségére sietett. Mindig megrendülve beszélt a csont-bőr emberek nyomorúságáról, akiknél  szabad szemmel követhető volt a lenyelt korty víz útja. 1947-ben tett örök fogadalmat. Fiatalon a gyulafehérvári Hittudományi Főiskola, majd a Római Katolikus Kántoriskola konyháját vezette. Gerincroppantó évtizedek nincstelenségében próbált az üres kamrából valamit adni a mindig éhes növendékeknek.
       Tavasszal mihelyt megjelent a sóska, akkor rendszeressé vált a méltatlanul „moszatleves”-nek keresztelt sóskaleves. Legtöbbször összekentük a tányérunkat, anélkül hogy ettünk volna. A vacsora pedig a moszatlevessel kezdődött. Akkor Lénárda nővér vérnyomása mennyi volt, most se merem megsaccolni. Reggelire a ládás marmeládét összetörette, vízzel felengedte, hogy abból sok legyen és kenhető. Szombat délre pedig elkészült a BMV-leves is, azaz BeleMindenVackot! Ami maradék a hét folyamán összegyűlt, az köszönt vissza szombaton, de mégis finom volt. Ha fiatalos prüszköléssel, úgy mond „sztrájkoltunk”, nem akartunk az ételhez nyúlni, akkor csak annyit mondott: Tisztelendő Urak, önök nem tudják, hogy mit jelent éhezni. Ha grenadírmars vagy száraz bab volt, akkor igazán jól laktunk.

      Örvendtünk ősszel, amikor mezőgazdasági munkára vittek, mert akkor jobb kaját kaptunk. Ezt Lénárda nővér és Nemecsek rektor úr intézte. Az állami gazdaság igazgatója megszeretett minket, mert a termést lelkiismeretesen begyűjtöttük. Jártunk Alsógáldra murkot ásni, pityókát és kukoricát szedni. Volt mikor az Újvilág felé mentünk a CLF raktárhoz zöldséget, gyümölcsöt válogatni. Hát ezekből ha akartunk, ehettünk eleget. Nekünk, azaz a Teológiának terményben fizettek, és mindig bőségesen. Így be volt biztosítva az évi zöldség szükséglet.
       Akkor kevésbé, de később beláttuk, hogy nem volt könnyű Lénárdának lenni, mikor naponta háromszor 250 éhes diák betevőjéről, a termek, hálók tisztaságáról, mosásról kellett gondoskodnia. 38 év így telt el. Megismertük őt, és ő is meg minket. Jó szimatja volt. Hivatás dolgában kitűnő „diagnoszta”. Előre jelzései beigazolódtak. Vigyázott a „tündérekre” és azok nevelésére. Az biztos, hogy akik Lénárda nővér keze alatt tanultak vagy dolgoztak, egy életre szóló leckét, magatartást kaptak.

      1985 után több ideje maradt, szívesen segített egyházi ünnepeink előkészítésében. Amit ő készített, annak íze volt, az dicséretet kapott. Nem hiába történt, hogy a szomszéd Birdas (alias Bordás) püspök meghívta, hogy konyhája vezetését vállalja el és annyit fizet, amennyit kér. De Lénárda nővér nem volt megvásárolható, ő maradt a szűkös, gondokkal terhelt Márton Áron püspök Intézete mellett.

      Imádságos, dolgos lélek volt. A jó Isten azzal jutalmazta hűséges szolgálatát, hogy megérte szerzetes közössége újraindulását. Ott is bábáskodott. Utolsó két évét betegen, a keresztút X-XI. állomásánál megrekedve töltötte. Gyertyaszentelő Boldogasszony napján, ma utolsó utjára kísérjük. Ezért arra kérem Szent Péter apostolt, hogy Lénárda nővér előtt nyissa tágra a Mennyország kapuját, nem a kerülete miatt, hanem azért, mert Jézus Urunk hűséges tanítványa volt. Az evangéliumot 88 éven keresztül péterfillérekre váltotta, legalább 1600 volt papnövendék és kántordiák, tanár és intézeti személyzet „belügyét intézte.” S a letartoztatott tanárnak is odanyomta a pokrócot: vigye a börtönbe, hogy ne fázzon. Kezéből nem esett ki a rózsafűzér, Szűzanyánkat szólítgatta háromszoros jogon: mint keresztény, mint akinek nevét kapta szüleitől és a szerzetesrendtől.

      Ó, Szent Péter, én csak egy vagyok a sok kis diák közül, de azért hallgass meg engem, máskülönben légiónyi volt diák kórusa zeng ajtód előtt, s akkor így is, úgy is, felmutatjuk vámos barátod rögzítette királyi ítéletet: Jöjjetek, Atyám áldottai, mert éhes voltam és ennem adtatok... (Mt 25,31-40).
       Kedves Lénárda nővér, alias „nagyasszony”, búcsúzóul megbízunk, járj közben értünk a mi Urunknál, hogy amikor megjelenünk Szentfölsége előtt, mint kiéhezett, szomjas, beteg földi vándorok, akkor mennyei lakomáján asztalához ültessen. A viszontlátásra!

      Darvas-Kozma József

      Csíkszereda, 2012. február 2.

_______________________
A kép forrása:
http://ferencesnoverek.ro

Népünk veszélyben van - imádkozzunk!

Kedves Olvasó!

      Az elmúlt hetekben híveim több alkalommal is megkerestek és megkértek, hogy imádkozzunk népünkért, mert nagy szükségben vagyunk. Egyrészt a nagyvilág támadja Magyarországot, másrészt pedig itthon is választások lesznek, és ilyenkor az indulatok elszabadulnak, a megoszlás pedig súlyos károkat fog okozni. Bízva a jó Isten hatalmában, és az Úr Jézus bátorításában, az alábbi imádságot fogalmaztuk meg, amit véleményezésre és jóváhagyásra felterjesztettem Msgr. Tamás József általános helynök, segédpüspök úrhoz.

     Kérésünkre a püspök úr Őméltósága 18/2012. számú leiratában így válaszolt:

      “Tisztelendő Plébánia Hivatalnak,
                                         Csíkszereda I.
      Folyó évi 79. sz. kérésére válaszolva közlöm, nincs semmi akadálya annak, hogy a felterjesztett imádságot a hívek végezzék. Amint a jubileumi évünknek is volt egy imádsága, amelyet minden szentmise után elimádkoztunk, ugyanígy ezt az imát is lehet végezni, szentmise végén, de más alkalmakkor is. Sőt terjeszteni is lehet, másokat is bekapcsolva az imahadjáratba, hisz az imádságon keresztül sok mindent kiesdhetünk Istentől.

      A buzgó lelkek imádságát hallgassa meg az Úr.

      Csíkszereda, 2012. jan. 31.

      Tamás József általános helynök, segédpüspök.”

Ima népünkért 

      Mindenható örök Atya, a Te kezedben van az emberek sorsa és Te szabod meg a népek jogait: tekints kegyesen reánk, akiknek jövőjét és boldogságát első szent királyunk a te Szent Fiad édesanyjának,  a mi Nagyasszonyunknak kezébe tette le.

      Tekints reánk, válságos időket élő népedre, és áraszd ránk Szentlelkedet, hogy segítségével mindnyájan meglássuk az igazság útját, építsük nemzetünk egységét és szolgáljuk javát.

       Adj, Urunk, vezetőinknek kellő bölcsességet és elszánt, erős akaratot, hogy a te szíved szándéka szerint előmozdítsák a szociális igazságosságot és az emberhez méltó életet.

      Világosíts meg és támogass minket, hogy szentjeink és nagyjaink példája nyomán felelősséget érezzünk szülőföldünkért és a szükséget szenvedőkért.
      Kérünk, áldd meg mindennapi fáradozásunkat, hogy az a Te dicsőségedre és ami boldogulásunkra váljék.

      Magyarok Nagyasszonya Csíksomlyói Boldogasszony, Szent Mihály arkangyal, Szent István király, Szent László király -  könyörögjetek érettünk a mi Urunk, Jézus Krisztusnál.
      Amen.

      Kedves Olvasó!

      Végezzük ezt az imát népünkért, és közösen kérjük Isten áldását.

      Testvéri szeretettel,
      Msgr. Darvas-Kozma József
      pápai káplán, esperes-plébános

Gyertyaszentelő Boldogasszony

      A Székelyföldön még él a hagyomány, hogy a szülőasszony negyven napig nem megy ki a kapun, csak amikor megkeresztelik a gyermekét és „kiszabadul”. A szülőanya kímélete olyan széleskörű volt, hogy a kiszabadulásig semmiféle munkát nem végezhetett. Még a létfontosságú vizet sem volt szabad kimerítenie a kútból, mert akkor – úgy tartották – a víz megférgesedik! Ilyenkor a szülőanya segítségére sietett a rokonság és a szomszédság. Ebben a hagyományban visszatükröződik az egyetemes szolidaritás, amely a legnagyobb szeretettel veszi körül a család misztériumát, az édesanyát és a gyermeket.

      Az Egyház e nap a Madonnára tekint. A Szűzanya karján szemléli Jézust, a „világ világosságát”. Mi is a Szűzanyát követjük, amikor gyertyát tartunk a kezünkben. Így is megvallva azt, hogy életünkbe fogadtuk Jézust, és vele akarunk járni.

      A megszentelt gyertya emlékeztessen bennünket arra, és a Csíksomlyói Szűzanya segítsen, hogy a nemzet megújulásáért kezdett imaévben mindent áldozatos szeretettel végezzünk.