2012. 02. 09.

Ki és mi az ember?

A 19. század liberalizmusának rossz gyümölcse beért a 20. századra. A nagy hatalmak, senkit és semmit nem aláztak meg annyira, mint Isten képmását, az embert. A világot megmételyező és romba döntő kommunista ateizmus a nemzeti szocializmussal egyformán az embert saját hatalmi eszközének tekintette. Így született meg az embertelenség a szovjet gulágon és a náci internáló táborokban. Az ember személyiségét, méltóságát kifejező nevet megszüntették, és leltári számmal látták el. Aki nekünk Szent Maximilián Kolbe, Auschwitzben 16670-es leltári számú rab volt. A második világháború után a kommunista államokban is elterjedt a számozási rendszer, és a mai napig rombol. Napjaink neoliberalizmusa is csak eszköznek tekinti, önmegvalósításra biztatja, ami csak a fogyasztó szintet szolgálja, véső soron ilyen a sminkelt ateizmus. Az ember pedig nem szám, nem olyan, mint a krétával táblára írt szám, amelyet bármikor le lehet törölni. Nézzük közelebbről ki és mi az ember?
            1) Az ember méltóságáról
      Az emberiség egybehangzó véleménye az, hogy mindent az ember érdekében kell elrendezni, minthogy az ember áll a földi lét középpontjában és csúcsán.
            a) De mi is az ember?
            Sok és különféle, sőt egymásnak ellentmondó nézetet vallott és vall önmagáról. „Van úgy, hogy mindenek felett álló zsinórmértéknek teszi meg magát, máskor viszont a kétségbeesésig leértékeli önmagát. Innen ered tanácstalansága és szorongása” (GS 12).
            b) A valóság
            Az egyház a kinyilatkoztató Isten tanításának birtokában rajzolja meg az ember valóságos helyzetét, megmagyarázza gyöngeségeit, és ugyanakkor helyesen felismerteti méltóságát és hivatását.
Erre a nagy kérdésre: ”Mi az ember, hogy gondot viselsz rá: az emberek fiai, hogy törődsz velük?” - az ószövetség embere a 8. zsoltár 6. és 7. versével felelt: „Az embert csak nem angyalnak alkottad, dicsőséggel és tisztelettel koronáztad. Hatalmába adtad kezed összes műveit; lába alá vetetted minden alkotásod”. Az ember minden kiválósága és nagysága mellett is teremtmény. Aki Van teremtette valakivé. Az ember sohasem teremt, hanem a már meglévőből alkot, szerkeszt új dolgokat. A számítógépes világhálózat is „meggyőzhet bennünket arról, hogy valóban Isten képét hordozza magán a szellemi képességekben bővelkedő és lebilincselően elkápráztatni tudó ember!” (Jakab Gábor: Mindannyiunk hitvallása 31-32).
Az egyház tanítása szerint „a látható teremtmények között csak az ember képes arra, hogy megismerje és szeresse a saját Teremtőjét, egyetlen teremtmény a földön, akit önmagáért akart az Isten, egyedül csak az ember nyert meghívást arra, hogy – megismerésben és szeretetben – részesüljön az Isten életében; ennek elérésére teremtette és ez az alapja méltóságának” (KEK 356). Ennek a méltóságnak az oka - vallja Sziénai Szent Katalin -, Isten felbecsülhetetlen szeretete, hogy az ember megízlelje örök Jóságodat (Dialógus 4,13).
            c) A személyi méltóság
             Mivel az Isten képmása, az emberi egyénnek van személyi méltósága, ezért nem valamiféle dolog, hanem valaki. Képes arra, hogy megismerje önmagát, uralma legyen önmaga felett, szabadon átadja magát és közösségre lépjen más személyekkel, és arra nyert meghívást – a kegyelem révén –, hogy szövetségre lépjen saját Teremtőjével, és megadja neki a hit és a szeretet válaszát, amit semmi más nem képes megadni helyette (KEK 357). Az ember transzcendenciáját tagadó ateista-kommunista hatalom már indulásból ezt a méltóságot aktivistáival és rendeleteivel tiportatta, de nemcsak ők, hanem minden totalitárius rendszer, mely az embert nem valakinek, hanem valaminek tekintette. Az eltárgyiasítás miatt szenvedtek az emberek milliói a volt Szovjet- és a Harmadik birodalomban, valamint a gyarmati országokban. Az ember személyiségét jelölő névtől megfosztottakat leltári tárgyként kezelték, és a betetovált leltári számokkal kivonták a humánum sorából.
          A magyar gazda még az állatait is becsben tartotta és tisztelte. Ennek kifejezője volt, hogy nevet adott azoknak és nevükön szólította. A megszálló szovjet hatalom a tőlünk idegen tárgyi szemlélet erőszakos terjesztője lett. Ez a szemlélet - az erőszakos kollektivizálás és államosítás után - az emberek tudatában vert gyökeret. Ettől kezdve egy fülszám jelölte az állatot, egy bizonyos káderszám az embert. A társadalmat gyökerében érintette e szemlélet elterjedése. A családokba történt behatolása súlyos pusztítást idézett elő, mert a házastársak egymást, a szülők a gyermeket valaminek, tehernek kezdték tekinteni. A személyi méltóság lábbal tiprása a személyek elszakadását és a család széthullását idézte elő, válás vagy magzatgyilkosság formájában, s az ember legbelsejében a halál kultúráját ültette el.
            d) Akiért a mindenség van
      Isten mindent az emberért teremtett, de az ember azért teremtetett, hogy szolgálja és szeresse az Istent, hogy neki felajánlja az egész teremtést. Átmenetileg Isten a világot teljes egészében az emberekre bízta. A világmindenség értünk van, mi pedig ezt használva a Teremtőért vagyunk, hogy felemelkedjünk egészen Őhozzá (KEK 358).
            e) Húsvét fényében az ember misztériuma
      A megtestesült Ige misztériumában kapja meg igazi fényét az ember misztériuma (KEK 359): mert nem engedte elveszni azt, akit saját képére alkotott.
Népünk kereszténnyé válásának alapja és gyökere ez az istenszeretet. E hitben való élés élet- és megtartó „erő” volt és marad.
            f) Az ember társas lény
      Isten nem magányosságra teremtette az embert. Mindjárt kezdetben „férfinak és nőnek teremtette” (Ter 1,27), életközösségük a személyek közösségének ősformája (GS 12,4). Az ember ízig-vérig társas lény, és másokkal való kapcsolat nélkül sem meg nem élhet, sem képességeit ki nem fejlesztheti.
Csodálatos látványban részesít bennünket az emberi nem egységének szemlélete, melynek eredete Istenben van; megvan természetének egysége, ahogy mindenki anyagi testből és szellemi lélekből összetett;
- közvetlen céljának és világban való küldetésének egysége;
- ittlakásának egysége; (a természetjog folytán a föld javainak használata az élet fenntartására és kibontakoztatására -, Isten a földet mindnyájunknak adta, nem telekelte egy népre se);
- és természetfeletti céljának egysége: Isten maga a cél, akihez mindenkinek törekednie kell;
- az eszközök is egységesek, amelyeken keresztül az emberi nem eléri célját;
- végül megváltásának egysége, amit Krisztus mindenkiért vitt végbe (KEK 360).
            g) Az emberszeretet, szolidaritás
            A közös eredetnek köszönhetően az emberi nem egységet alkot.
Az emberi szolidaritásnak és szeretetnek ez a törvénye – mely nem zárja ki a személyekben, kultúrákban és népekben megnyilvánuló gazdag változatosságot - biztosít bennünket arról, hogy minden ember valóban testvér. Ennek konkrét eredménye az eddigi tudományok megszületése és a művészetek létrehozása, fejlődése, valamint a szolidaritás megszervezése és megélése a mindennapi életben (KEK 361).
Ihletett személyek gyönyörűen fejezték ki:
A templomtól a temetőig,
Temetőtől a templomig
Minden kis házhoz nagy közöm van:
Minden házban ember lakik.
S ha ember látok, Isten szólít,
Meg kell előtte állanom,
Mert szentségtartó minden ember
S minden ház tabernákulum. (Sík Sándor, Szentségtartók).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése