Tavasszal mihelyt megjelent a sóska, akkor rendszeressé vált a méltatlanul „moszatleves”-nek keresztelt sóskaleves. Legtöbbször összekentük a tányérunkat, anélkül hogy ettünk volna. A vacsora pedig a moszatlevessel kezdődött. Akkor Lénárda nővér vérnyomása mennyi volt, most se merem megsaccolni. Reggelire a ládás marmeládét összetörette, vízzel felengedte, hogy abból sok legyen és kenhető. Szombat délre pedig elkészült a BMV-leves is, azaz BeleMindenVackot! Ami maradék a hét folyamán összegyűlt, az köszönt vissza szombaton, de mégis finom volt. Ha fiatalos prüszköléssel, úgy mond „sztrájkoltunk”, nem akartunk az ételhez nyúlni, akkor csak annyit mondott: Tisztelendő Urak, önök nem tudják, hogy mit jelent éhezni. Ha grenadírmars vagy száraz bab volt, akkor igazán jól laktunk.
Örvendtünk ősszel, amikor mezőgazdasági munkára vittek, mert akkor jobb kaját kaptunk. Ezt Lénárda nővér és Nemecsek rektor úr intézte. Az állami gazdaság igazgatója megszeretett minket, mert a termést lelkiismeretesen begyűjtöttük. Jártunk Alsógáldra murkot ásni, pityókát és kukoricát szedni. Volt mikor az Újvilág felé mentünk a CLF raktárhoz zöldséget, gyümölcsöt válogatni. Hát ezekből ha akartunk, ehettünk eleget. Nekünk, azaz a Teológiának terményben fizettek, és mindig bőségesen. Így be volt biztosítva az évi zöldség szükséglet.
Akkor kevésbé, de később beláttuk, hogy nem volt könnyű Lénárdának lenni, mikor naponta háromszor 250 éhes diák betevőjéről, a termek, hálók tisztaságáról, mosásról kellett gondoskodnia. 38 év így telt el. Megismertük őt, és ő is meg minket. Jó szimatja volt. Hivatás dolgában kitűnő „diagnoszta”. Előre jelzései beigazolódtak. Vigyázott a „tündérekre” és azok nevelésére. Az biztos, hogy akik Lénárda nővér keze alatt tanultak vagy dolgoztak, egy életre szóló leckét, magatartást kaptak.
Akkor kevésbé, de később beláttuk, hogy nem volt könnyű Lénárdának lenni, mikor naponta háromszor 250 éhes diák betevőjéről, a termek, hálók tisztaságáról, mosásról kellett gondoskodnia. 38 év így telt el. Megismertük őt, és ő is meg minket. Jó szimatja volt. Hivatás dolgában kitűnő „diagnoszta”. Előre jelzései beigazolódtak. Vigyázott a „tündérekre” és azok nevelésére. Az biztos, hogy akik Lénárda nővér keze alatt tanultak vagy dolgoztak, egy életre szóló leckét, magatartást kaptak.
1985 után több ideje maradt, szívesen segített egyházi ünnepeink előkészítésében. Amit ő készített, annak íze volt, az dicséretet kapott. Nem hiába történt, hogy a szomszéd Birdas (alias Bordás) püspök meghívta, hogy konyhája vezetését vállalja el és annyit fizet, amennyit kér. De Lénárda nővér nem volt megvásárolható, ő maradt a szűkös, gondokkal terhelt Márton Áron püspök Intézete mellett.
Imádságos, dolgos lélek volt. A jó Isten azzal jutalmazta hűséges szolgálatát, hogy megérte szerzetes közössége újraindulását. Ott is bábáskodott. Utolsó két évét betegen, a keresztút X-XI. állomásánál megrekedve töltötte. Gyertyaszentelő Boldogasszony napján, ma utolsó utjára kísérjük. Ezért arra kérem Szent Péter apostolt, hogy Lénárda nővér előtt nyissa tágra a Mennyország kapuját, nem a kerülete miatt, hanem azért, mert Jézus Urunk hűséges tanítványa volt. Az evangéliumot 88 éven keresztül péterfillérekre váltotta, legalább 1600 volt papnövendék és kántordiák, tanár és intézeti személyzet „belügyét intézte.” S a letartoztatott tanárnak is odanyomta a pokrócot: vigye a börtönbe, hogy ne fázzon. Kezéből nem esett ki a rózsafűzér, Szűzanyánkat szólítgatta háromszoros jogon: mint keresztény, mint akinek nevét kapta szüleitől és a szerzetesrendtől.
Ó, Szent Péter, én csak egy vagyok a sok kis diák közül, de azért hallgass meg engem, máskülönben légiónyi volt diák kórusa zeng ajtód előtt, s akkor így is, úgy is, felmutatjuk vámos barátod rögzítette királyi ítéletet: Jöjjetek, Atyám áldottai, mert éhes voltam és ennem adtatok... (Mt 25,31-40).
Kedves Lénárda nővér, alias „nagyasszony”, búcsúzóul megbízunk, járj közben értünk a mi Urunknál, hogy amikor megjelenünk Szentfölsége előtt, mint kiéhezett, szomjas, beteg földi vándorok, akkor mennyei lakomáján asztalához ültessen. A viszontlátásra!
Kedves Lénárda nővér, alias „nagyasszony”, búcsúzóul megbízunk, járj közben értünk a mi Urunknál, hogy amikor megjelenünk Szentfölsége előtt, mint kiéhezett, szomjas, beteg földi vándorok, akkor mennyei lakomáján asztalához ültessen. A viszontlátásra!
Darvas-Kozma József
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése