2012. 08. 13.

Légy jó vezető!


Feladatot és szolgálatot kell teljesítenünk, mégpedig szeretetből. 
A keresztény vezető az a személy, aki ismeri hivatását, a kapott talentumokat, s azokat a legnagyobb mértékben kamatoztatja a kereszténység szolgálatában. 
Úgy dolgozik, mintha minden rajta múlna, hogy Krisztus szeretete uralomra jusson. A világot kell közelebb vinni Istenhez. Ez a keresztség-, a bérmálás-, a házasság- és egyházi rend szentségéből ránk háruló feladat: Légy vezető! 
Jézus nekünk is ezt mondja: „Én választottalak benneteket, s arra rendeltelek, hogy menjetek, teremjetek gyümölcsöt, maradandó gyümölcsöt. Akkor mindent megad nektek az Atya, amit a nevemben kértek tőle” (Jn 15, 16). 
Vezetni annyi, mint másokra hatással lenni. 

Vezető az: - aki személyével és viselkedésével másokra hatást gyakorol,
- akinek döntéseit követik,
- akinek hozzáállása követendő példa,
- akitől mások segítséget, tanácsot, irányítást várnak,
- aki bátor és mer egyedül Istenért és Istennel cselekedni.
Vezetőnek lenni magatartás. Aki vezető, vagy akit vezetővé tettek (ti vagytok a világ világossága), annak mindennapi kötelessége tudatosítani a célt, megfogni a munka végét, és a tagokat közös cselekvésre sarkallni.
A vezetőnek természetes és természetfeletti tulajdonságokkal kell rendelkeznie.
A természetes tulajdonságok tanulással, neveléssel megszerezhetők. A vezetői felelősség alól ezért senki sem bújhat ki. Vezetni akarni kell. Az ember értékét az akarat adja – mondta Szent Ágoston. „Aki övéinek, főleg háza népének nem viseli gondját, az megtagadta hitét, és rosszabb a hitetlennél” (1Tim 5, 8).
A vezető természetes tulajdonságai:
- Kezdeményező: ismerje az eszményt, az utat és tudja, mikor és mit kell tennie. Nyitott szívvel és nyitott szemmel járjon az emberek között.
- Kockázatvállaló: Krisztusért személyes érdekeit tegye félre és számítson a kudarcra is.
- Felelősségtudó: cselekedjék következetesen és határozottan.
- Nagylelkű: fenntartás nélkül gyöngéden és őszintén adja magát.
- Hiteles: amikor ő az, aminek mondja magát.
Kezdeményezés, kockázatvállalás, személyi felelősség, nagylelkűség nélkül nem lehet a vezető hiteles.
A vezető természetes tulajdonságai mellett a természetfeletti tulajdonságok olyanok, mint a vezetékben az elektromos áram: nem látható és mégis hatékony. A kegyelem rendelkezésünkre áll, csak rá kell kapcsolódnunk a fővezetékre, Krisztusra.
A vezető természetfeletti tulajdonságai:
 - Az élő hit: hittel és Istenre hagyatkozó gyermeki bizalommal kér és cselekszik.
- A remény: Isten verhetetlen, jelen van és segít megoldani gondjainkat.
- A szeretet: tudatos elfogadás-odaadás. Ha szolgálok, akkor szeretetben vezetek.
- Az alázat: tudja, hogy minden Isten ajándéka (Jak 4, 6b). Féken tartja hiú dicsőségvágyát, nem emeli magát senki más fölé, és az erényeket gyakorolja.
Keresztény vezető az, akiben a természetes és természetfeletti tulajdonságok együtt vannak, hogy a közösségben dolgozni tudjon, akit nem kap fel a szél, és nem forgat szélkakas módjára. Tudja, hogy Krisztusban, Krisztussal és Krisztusért, hol, kivel, mit kell tennie. 
És azok hatnak a világra, akik nem csak szükségeket vagy igényeket elégítenek ki, hanem életcélt adnak az embereknek, formálják a gondolkodásukat és a világképüket.
Szent István Intelmei Imre herceghez és fennmaradt 56 törvénye egy jó vezető vallomásait tartalmazza, amit érdemes mai is tanulmányozni, ami kiállta az idő próbáját és egy évezredre megalapozta a magyar államiságot. A nagy francia író és diplomata, Paul Claudel írta a 20. század elején:  
„Az imént kezembe került Szent István király könyve, az ő Intelmei fiához. A nagyszerű gondolatok olvasása közben éreztem, minő nagy nemzet ez a magyar nép, amelynek már kilencszáz évvel ezelőtt, a mai európai emberiség hajnalán ilyen hallatlan eszű királya volt. Én Szent Istvánt a messzi középkor legnagyobb diplomatájának tartom... S én, a francia diplomata, a hívő katolikus erőm fogytáig hirdetem, hogy a Duna-medencében csak a Szent István-i úton lehet keresni a gyógyulást.”
Szent István élete nyomán ismerjük fel hivatásunkat és akarjunk környezetünk jó vezetői lenni: először otthon, utána a munkaközösségben és a társadalomban. Alapozzuk életünket Krisztusra, mint Szent István király. „Vessük le magunkról a régi embert, és kősziklára építsünk országot és életet, hogy minden vihart rendületlenül álljunk.”

Szent István a vezető!


Az első keresztény ezredfordulót nem a rémület, félelem és világvégvárás jellemezte, hanem a remény és a bizakodás. A magyarság történelmének legdöntőbb fordulója ebbe a mozgalmas korba illeszkedik. Itt található az a kiemelkedő személyiség, aki a történelmi változások tevékeny részese, irányítója: Szent István király, Magyarország fővédőszentje. Miközben feladatát teljesítette – írja dr. Török József -, túlnőtt téren és időn, „odafönt” gyűjtött kincseket. Ezzel kiérdemelte a szent jelzőt, eszményi ember lett.
Szent István ezer évvel ezelőtt a magyar nemzet gerince lett világos látásával, határozott tenni akarásával és mélységes krisztusi hitével. Géza és Sarolt fia, Vajk az első térítési hullám idején született 969-ben. A keresztség szentségében a passaui egyházmegye védőszentjének Szent István vértanú nevét kapta, akár csak apja Géza nagyfejedelem. Gyermekkorában megismerte az életre vezető igaz utat (Péld 4, 10-15. 18-27). Az ifjú herceg hitét, a későbbi Szent Adalbert Prága püspöke mélyítette el és bérmálta meg. A családi házban megismerte az ország állapotát, valamint Kelet és Nyugat fenyegetését.
Dinasztikus házasságra készült, a bajor fejedelem lányával, Gizellával. Az eljegyzésnél Szent Adalbert aszisztált Seyernben. Szent Wolfgang Regensburg püspöke gondosan kiválasztott, jól képzett és példás életű papokat küldött Gizella kíséretében a magyarokhoz. A házasságot Esztergomban kötötték 996-ban. István ifjú aráját Nyitra várába, hercegsége központjába vitte. István és Gizella keresztény hite és szeretete kiteljesedésre vezette mindkettőjüket. Úgy ismerték meg Krisztust, akit egyedül érdemes követni, aki az ember képességét a kegyelem segítségével kibontakoztatja, és boldoggá is teszi. István házasságának első éve ezt az életalapozást szolgálta. Ekkor készült fel egészen az ország vezetésére, az igaz hit plántálására. Amikor édesapja, Géza 997-ben meghalt Esztergomban, István lett a nagyfejedelem. Háromszori (997, 1003, 1008) hadjárattal kellett megvédenie jogait és a kereszténységet. Első hadi vállalkozásához, amit Koppánnyal vívott, Szent Márton segítségét kérte. Tudott harcolni, ha a szükség úgy kívánta; mindazonáltal békeszerető volt. Támadó hadjáratot nem kezdeményezett, harcias nemzetét a gyümölcsöző béke irányába vezette, és a szállásterületén mozgó, nomád életvitelű népet a helyhez kötöttségre szoktatta. Azért lett jó uralkodó, mert kialakította népe vízióját, és felkészült annak megvalósítására.
Szent István mivel maradandó művet akart, házat és hazát Krisztusra, a Szegletkőre építette (Mt 7, 24-29). Tudta, hogy aki Krisztushoz köti életét, az megtalálja jövőjét. Sőt már itt a földi élet viharaiban is helyt tud állni, s az ítéleten sem inog meg. A keresztény élet nemcsak reményt ad itt a földön, hanem tartalommal tölti ki az életet. Életének két korszakát a hegyi beszéd, s annak is a Jézus szava szerint cselekvő „okos ember” határozta meg, aki a házát sziklára építette. Az első korszak 997-től 1019-ig tart. A kényszerű háborúskodás után az ország- és egyházszervezés befejezésével bátran nyit Nyugat és Kelet irányába. A Szentföld felé vagy Ravenna irányába vezető zarándokutak hazai szakaszát széleskörűen megszervezte: vendéglátást, kedvező átvonulást és hoszpiciumokat biztosított a zarándokoknak. A nemzetközi kapcsolatait bővítette, ezáltal új segítőtársakra talált. Az ország határain kívül is nagy tiszteletnek örvendett, egyrészt történelmi szerepe miatt, másrészt a menekültek és sorsüldözötteknek nyújtott segítségéért.
Szent István uralkodásának második korszakára több új egyházi alapítás esik. Bencés monostorokat, apátságokat épít, melyek kihatással vannak az ország életére. Új királyi központot hoz létre Székesfehérvárt, és a Szűz Anya tiszteletére szentelt bazilikával országlásának központja, majd temetkező helye lett. Férfivá cseperedett fia, Imre lelki irányítására Szent Gellértet bízta meg, majd Csanád püspökévé nevezte ki. Szent Imre halála után a befelé fordulás, az imádság, az ország és egyház dolgaival való törődés időszakának bizonyult.

Szent István Krisztusba öltözve az Isten gyermekeinek az útját járta (Ef 4, 17-24). Magára öltötte az új embert, „aki Istenhez hasonló, igaz és valóban szent teremtmény.” Minden cselekedetét teljesen Istennek szentelte, fogadalom és felajánlás útján szüntelen imáiban magát és királyságát a mindenkoron Szűz Istenanya, Mária gyámsága alá helyezte” - jegyzi fel róla a nagy legenda. 
1038. Nagyboldogasszony ünnepének vigilíáján István király az ország vezetőinek és püspökeinek társaságában végrendelkezett. Utolsó tette is olyan, mint Jézusé a kereszten. Kire bízhatná jobbra fiatal keresztény országát, koronáját, népét, lelkét, mint akire a mennyei Atya Egyszülöttét merte bízni, Máriára. És ezzel a tettével fejezi be földi pályafutását és költözött át az örökkévalóságba. Íme, példaképünk egy igazi vezető: Szent István király.
A magyar nép tudta, hogy István király személyében a dinasztia megalapítója, a kimagasló uralkodó és államalapító, az erős és igazságos király, aki a szigort szelídséggel tudta párosítani elhunyt. Az utána következő gyenge vezetők miatt, népünk énekben fogant fájdalommal szólítgatta évszázadokon keresztül Szentkirályát: „Ah, hol vagy, magyarok tündöklő csillaga, ki voltál valaha országunk istápja? Hol vagy, István király? Téged magyar kíván, gyászos öltözetben, teelőtted sírván.”
Negyvenöt év után (1083. aug. 20) István király nagyságát egyik méltó utóda a szentség fényényébe állította: Magyarok fénye, ország reménye, 
légy áldott Szent István király! 
Szent hitben tarts meg, Jézusnál áldj meg, 
Légy áldott Szent István király!

2012. 08. 12.

Nagyboldogasszony - A jövő reménye

Az Európa Tanács - amelyet 1949-ben hoztak létre azzal a feladattal, hogy küzdjön az emberi jogokért és támogassa az európai kultúrát - viták sorozata után fogadta el a ma is használatos, kék alapon kör alakban elhelyezkedő 12 aranysárga csillag tervét. Az Európa Tanács beleegyezésével - a tizenkét csillagos zászló 1986. május 26-ától az Európai Unió hivatalos zászlaja.
            A heraldika meghatározása szerint az európai zászló azúr háttéren 12 aranysárga csillag által alkotott kör, ahol a csillagok sarkai nem érintkeznek.
A jelenlegi - kék alapon 12 arany csillagos koszorú - annak a kikeresztelkedett zsidó Paul Lévynek a munkája, aki az 1950-es évek elején az Európa Tanács információs igazgatójaként tevékenykedett. 1955-ben az Európa Tanács közös zászlójáról folyt a vita. 
Egy napon Lévy egy csillagkoszorúval ékesített Mária szobor előtt ment el. A nap megvilágította az aranyló csillagokat a kék ég előtt. Ekkor benne megszületett a gondolat. Nyomban felkereste Graf Benvenuti velencei kereszténydemokrata politikust, aki abban az időben az Európa Tanács főtitkára volt, és javasolta neki a 12 arany csillagot kék alappal, mint Európa zászlaját, amit általánosan el is fogadtak.
Lévy erről így tájékoztatott: „Csodálatos ez, mi e jelképet éppen Mária Mennybemenetele ünnepének kezdőénekében találtuk meg. Jelenések könyvében szerepel: Az égen nagy jel tűnt fel: egy asszony, öltözete a Nap, lába alatt a Hold, fején tizenkét csillagból korona.” A 12 arany csillag keresztény szimbólum: Szűz Mária csillagkoronáját idézi. A kör pedig az egység jelképe. (Der Sonntag, Kirchenzeitung für das Bistum Limburg, So. 11.10.1998, S. 7).
A kék mezőbe a csillagok közé nekünk kell erényes életünkkel belerajzolnunk a mi örökös Királynőnk gyönyörű alakját. Így lesz teljes a jövő reménye. Ezt nekünk magyaroknak kell megtennünk. Ez a keresztény magyar hivatása.
Szent István nagyon akart üdvözülni és azon fáradozott, hogy népét is hozzásegítse a szép, tartalmas földi élet után egy még sokkal szebb örök élethez. Ezért fordult bizalommal a Nagyasszonyhoz. 
Nem csalódott: népe ezer éven át megmaradt, él és állama van.

- Jövője is van?
- Ugyanúgy megalapozott a második keresztény magyar évezred is, mint az első, de már nem egy személy, hanem minden magyar őszinte Isten- és emberszolgálatával, és Nagyasszonyunk egyöntetű, bizalmas szeretetével. Ez elsőrendű feladatunk.
Boldogasszony, Anyánk, régi nagy Pátrónánk!
Nagy ínségben lévén így szólít meg hazánk:
Magyarországról, édes hazánkról,
Ne felejtkezzél el szegény magyarokról!

2012. 08. 06.

JÉZUS SZENT ARCÁNAK TISZTELETE

 JÉZUS SZENT ARCÁNAK TISZTELETE
Két alkalommal (1995. február 17-én és március 15-én) vérzett az itt látható Szent Arc-kép Cotonou-ban (Benin), Nyugat-Afrikában.

1995. februárjában Cotonou-ban (Benin), Nyugat-Afrikában egy 18×24 cm nagyságú bekeretezett Szent Arc kép vérezni kezdett. Amikor a sürgősen odahívott orvos megérkezett, nem tudott vérmintát venni, mivel a vér közben megalvadt. Mindez 13 szemtanú jelenlétében történt, akik jelen voltak, amikor egy hang így szólt: „Ismét eljövök és az orvos be fogja tudni fejezni a vizsgálatot.” Kémcsöveket készítettek ki, hogy a vért felfogják.
1995. március 15-én kb. 17 órakor a Szent Arc ismét bőségesen vérezni kezdett, és a vért sikerült felfogni. A kémcső negyed részig volt tele, amikor ezt hallották: „Elég, magam fogom feltölteni.”
Az orvos megállapította, hogy a kémcső negyedéig volt tele, majd kb. 45 perc múlva teljesen tele lett. Hogyan történt ez? Nem tudta megmagyarázni, csak csodálkozott. 12 tanú volt jelen. Oly erősen vérzett a kép, hogy a Szent Arc vonásait alig lehetett felismerni. A vért megvizsgálták, és az eredmény a következő volt: emberi vér. A vércsoport: AB, Rh pozitív.

Ima:
SZERETETT JÉZUSOM IMÁDÁSRA MÉLTÓ ARCA!
IMÁDLAK ÉS SZERETLEK TÉGED LELKEM MINDEN EREJÉVEL.
ALÁZATTAL KÉRLEK, HOGY ISTEN KÉPÉT ÁLLÍTSD HELYRE BENNEM.
TISZTA SZÍVET TEREMTS BENNEM, ISTENEM!
NE VESS EL ENGEM SZÍNED ELŐL!
MINDEN ÁLTALAD TÖRTÉNJÉK BENNEM,
ÉRTED, Ó JÉZUSOM, A TE DICSŐSÉGEDRE,
IRÁNTAD VALÓ SZERETETBŐL. AMEN.

ÖRÖK ATYA! FELAJÁNLOM NEKED SZERETETT FIAD IMÁDÁSRA MÉLTÓ ARCÁT,
SZENT NEVED DICSŐSÉGÉRE ÉS A LELKEK ÜDVÉRE. AMEN


Krisztus halotti leplet 1572 óta TURINBAN /Olaszország/ őrzik. Erre mint egy fénykép lemezre kirajzolódott KRISZTUS URUNK holttestének képmása negatív képben. De ezt csak 1898-ban fedezték fel,miután a fényképezést feltalálták s egy olasz ügyvéd lefényképezte a turini leplet és amikor a lemezt előhívta,azon Jézus Krisztus holttestének pozitív képet kapta meg.
Megállapították,hogy a halotti lepelként használt vásznon levő negatív kép annak az aloé és mirhakeveréknek a vegyi hatására jött létre,amivel a temetéskor bekenték az Úr Testét. A turini leplen, az Úr kezein és lábain a szögek sebhelyei,valamint az oldalán a lándzsaszúrás sebe, és az ostorozás és ütlegelések által ejtett sebek is mind megtalálhatók. De a pozitív képen, a homlokon és a hajzaton, valamint a Test más helyein is látható fehér foltok negatívja nem vegyi hatásra jött létre a lepedőn, hanem az Úr Testén ejtett sebekből kiömlő Vér ráalvadt a lepedőre és sötét foltokat hagyott rajta. Ezért vannak világos foltok a pozitív képen. Ez bizonyság arra, hogy a töviskorona mely, vérző sebeket ejtett az Úr fején és hogy az Úr Teste nemcsak a töviskoronától, nem csak a szögek és lándzsaszúrás helyein, hanem az ostorcsapásoktól és az ütlegelésektől is több helyen vérzett. Az orron, a jobb arcon és az állon látható daganat ütlegeléstől származik.
II Leo a vallásosság felélesztése eszközének mondta a felfedezést. X Piusz kifejezte kívánságát, hogy Jézus Szent Arcát mindenütt megismerjék és minden keresztény családban tiszteljek. XI Piusz kijelentette: „Személyesen tanulmányoztuk a leplet és meg vagyunk győződve hitelességéről.“
De a Szent Arc tisztelete nem csak a halotti Arcra, hanem a kereszthalál előtti Jézus és a feltámadt Krisztus Arcának tiszteletére is vonatkozik. Nem a turini leplen levő kép felfedezésével kezdődött a Szent Arc tisztelete, hanem sokkal korábban. Maga az Úr alapította meg szentéletű apácáknak adott kinyilatkoztatásaival, hogy értékes eszközt adjon nekünk a bűnösök megtérítésére, és hogy a Veronika-lelkeknek most is alkalom nyíljék Krisztus szenvedő Arcának letörlésére.
A XIII. században Szent Gertrúd és Szent Mechtild apácafőnöknőknek, valamint a XIX. század első felében a Szent Peterről nevezett Mária karmelita nővérnek /Tourus/ adott az Úr mindenkinek szóló kinyilatkoztatásokat Szent Arcának tiszteletéről. Az alábbi 10 pontból álló ígéret e három szentnek adott kinyilatkoztatásokból van kivonatolva.
ÍGÉRETEK, MELYEKET JÉZUS AZOKNAK ADOTT, AKIK SZENTSÉGES ARCÁT TISZTELIK
1. Akik emberségem képmását tisztelik, azok lelkük melyen Istenségem képmását nyerik el és attól megvilágosítást kapnak. Arcomhoz való hasonlóságuk által fénylőbbek lesznek az örök életben, mint mások.
2. A bűn által a lelkükben eltorzított Istenképet halálukban ismét helyreállítom.
3. Akik Szent Arcomat az engesztelés szellemében tisztelik, oly kellemesek nekem, mint Veronika, ugyanazt a szolgálatot teszik nekem most, mint akkor Ő. Hálából Arcom isteni vonásait a lelkükbe vésem.
4. Imádásra méltó Arcom mintegy az Istenség pecsétje,és az a tulajdonsága,hogy azokba a lelkekbe, akik hozzá folyamodnak, belevési Istensége képét.
5. Mentől jobban szorgoskodtok azon, hogy istenkáromlásoktól eltorzult Arcom vonásait helyreállítsátok, annál inkább gondját viselem bűntől eltorzult lelketeknek. Képemet ismét lelketekbe vésem és oly széppé teszem lelketeket, mint a szent keresztség felvételekor volt.
6. Akik Szentséges Arcomat a Mennyei Atyának engesztelésül felajánlják, lecsillapítják Szent haragját és mintegy mennyei érmet nyernek azáltal, mellyel a bűnösök megtérését megvásárolhatják.
7. Szentséges Arcom felajánlóitól semmit se tagad meg az Ég. Én magam nyitom meg ajkamat, hogy szándékaikat a Mennyei Atyám elé vigyem.
8. Csodák történnek Szentséges Arcom tisztelete által. Arcom képmásának tisztelőit szeretetemmel övezem, megvilágosítom és a jobban állhatatossá teszem.
9. Sose hagyom el Szentséges Arcom tisztelőit.
10. Mindazokat, akik ebben az engesztelő műben Ügyemet szóban, imával,vagy írásban támogatják, Mennyei Atyámnál megvédem, haláluk óráján lelkük képét minden szennytől megtisztítom, és eredeti szépségét visszaadom.

Részletek a Magyar Katolikus Püspöki kar 1946-os karácsonyi (engesztelésről szóló) körleveléből, amelyet 1947. január elsején tettek közzé.
(A körlevelet 14 főpásztor írta alá Mindszenty József bíboros, hercegprímás, esztergomi érsekkel az élen.)
„…Ha már a földi remények megint így elhervadtak, a békét ott kell keresnünk a Béke Fejedelménél és a Béke Királynőjénél; keresnünk, sürgetnünk, kérnünk kell érte szünet nélkül (Ap. csel. 12, 5), amíg meg nem kapjuk, amíg meg nem találjuk, és amíg a béke országa meg nem nyílik nekünk (Máté 21, 23). Mi, hívők, vegyük kezünkbe a béke szent ügyét, úgyhogy ostromoljuk meg az eget milliók és milliók alázatos, állhatatos imádságával és imádsággal egészen átitatott élettel…”

2012. 08. 05.

Imádkozzunk népünkért


Mindenható örök Atya, a Te kezedben van az emberek sorsa és Te szabod meg a népek jogait: tekints kegyesen reánk, akiknek jövőjét és boldogságát első szent királyunk a te Szent Fiad édesanyjának,  a mi Nagyasszonyunknak kezébe tette le.
Tekints reánk, válságos időket élő népedre, és áraszd ránk Szentlelkedet, hogy segítségével mindnyájan meglássuk az igazság útját, építsük nemzetünk egységét és szolgáljuk javát.
Adj, Urunk, vezetőinknek kellő bölcsességet és elszánt, erős akaratot, hogy a te szíved szándéka szerint előmozdítsák a szociális igazságosságot és az emberhez méltó életet.
Világosíts meg és támogass minket, hogy szentjeink és nagyjaink példája nyomán felelősséget érezzünk szülőföldünkért és a szükséget szenvedőkért. 
Kérünk, áldd meg mindennapi fáradozásunkat, hogy az a Te dicsőségedre és ami boldogulásunkra váljék.
Magyarok Nagyasszonya Csíksomlyói Boldogasszony, Szent Mihály arkangyal, Szent István király, Szent László király -  könyörögjetek érettünk a mi Urunk, Jézus Krisztusnál. Ámen.

Egyházi jóváhagyással: 18/2012. január 31.

2012. 08. 04.

Jézus Krisztus élő képmása volt


Vianney Szent János Lyon mellett született 1786. május 8-án, földműves családban. Sok nehézséget kellett leküzdenie, míg 1815-ben pappá szentelhették. Egy félreeső, nyomorúságos faluiba, Arsba helyezték, ahol a plébániát csodálatra méltó módon kormányozta, és  emelte fel prédikációivel, önmegtagadásával, imádságával és szeretetével. A szentéletű pap Isten embere, a Szentlélek titokzatos karizmatikusa, Jézus Krisztus élő képmása volt Arsban. Ezzel magyarázható, hogy az emberek özönlöttek hozzá, mert az emberek keresik az Istent, csak gyakran nem találják. De aki résztvett szentmiséjén, betért gyóntatószékébe, az biztosan rátalált Istenre. Vianney Szent János a gyóntatószék foglya volt, megáldva a lélekbelátás képességével,  előtte nem maradt rejtve a bűn. Naponta 16-18 órákat gyóntatott, a zarándokok 30-60 órákat várakoztak „üdvöthozó” gyóntatószéke előtt a templomban, mely nyáron gőzfürdő, télen jégverem volt. Tapasztalatból tudta, hogy a kegyelem időhöz kötött, ha elmúlik az órája, nem tér többé vissza, így alkalomadtán szó szerint „röptében” fogta el a lelkeket. Ami őt igazi örömmel töltötte el, a lelkeknek Istenhez való megtérése volt.
Életében jelen volt a szenvedés, de örömmel viselte a keresztet. Gyakran megalázták, vádolták igazságtalanul, olykor még paptestvérei is, de ő jézusi alázattal fogadta mindezt, mert „szeretve szenvedett”. Szenvedéseit kemény önmegtagadásokkal tetézte, durva deszkán aludt, főtt krumplival táplálkozott, sokat böjtölt, napi alig két órát aludt. Igazi aszkéta életet élt... és tette mindezt Isten és ember iránti szeretetből. Kicsinynek, semminek, tudatlannak tartotta magát, de a mindenható Isten mégis őt használta fel, látnokot és csodatévőt nevelt belőle és szentté tette őt. Ritkán volt alázatos, sőt megalázott embernek ekkora dicsőségben része.
A szentéletű pap maga volt a megtestesült imádság, papi mivoltát teljes tudatossággal élte meg. Ő mondotta: „Az embernek az a hivatása és feladata, hogy imádkozzék és szeressen. Ha imádkoztok és szerettek, íme, ez az ember boldogsága itt a földön... Fiacskáim, a ti szívetek kicsi, de az imádság majd kitágítja, és képessé teszi arra, hogy szeresse Istent. Az imádkozás azt eredményezi, hogy már előre megízleljük a mennyországot, hogy a mennyországból is eljusson már valami hozzánk. Soha sincs imádság az édes vigasz utóíze nélkül.”
A papi hívatásról ezt mondta: „Oh, mily nagy dolog papnak lenni! A pap nem fogja soha megérteni méltóságának fönségét...ha megértené...szörnyethalna, éspedig nem az ijedelem, hanem a szeretet következtében!”
A szentéletű pap 1859. augusztus 4-én halt meg Arsban. Épen maradt teste plébániája oltáránál várja a boldog feltámadást. Őt bizonyságként állította az Úr minden korok papjai és hívei elé, tanúsítva, hogy az igazi krisztusi élet megélése nem lehetetlenség, ellenkezőleg, követendő példa.

2012. 08. 03.

Salvator-kápolna


Salvator kápolna a búcsújárók központja, ide igyekszik a hívők mindenike – írja Orbán Balázs. A Salvator-hegyi kápolnák építéséről több hagyomány maradt ránk, amelynek időíve Szent Istvántól Hunyadi Jánosig tart. Nagy Lajos (1342-1382) király uralkodása idején, a székelyek Lackfi Endre vezetésével a tatárok fölött 1345 és 1352-ben aratott győzelem emlékére, fogadalomból megépítik Csíksomlyón a pálos monostort, melynek tartozéka a Salvator-hegyi Natalitia Sanctissimi Salvatoris remeteség. A Salvator-kápolna 14. századi eredetét a régészeti- és falkutatás igazolta. 
A monostort 1421. és 1432. évi török, majd török-tatár had rombolta le, ezután az obszerváns ferencesek kapták meg 1442-ben. 
A remeteség Salvator-, a Szenvedő Krisztus- kápolnái napjainkig fennmaradtak, ellenben a So(mlyó)vár tövében álló Szent Lukács-kápolna a Rákóczi szabadságharc idején elpusztult. A Szent Rókus kápolnát a borvízforrás közelében a remeték gondozták. 
VIII. Ince pápa 1484-ben a pálosoknak engedélyezett pünkösdszombatra és vasárnapra teljes búcsút, ami a hívek kötődését a Salvator-kápolnához fokozta. Itt gyűlt össze 1567. Május 17-én imádkozni a gyergyóalfalvi István pap kezdeményezésére Csík népe, és a Tolvajos-tető mellett vívta meg hitvédelmi csatáját. Az 1661. okt. 21-i tatár pusztítást követően, 1665-ben kijavították a kápolnát. A remeték hexameterben örökítették meg: “Isteni SalVator! Szent harCot HarcoL e tabor. Hogy kI SziVébül iMáD vIvja kI égI honát.” Az új mennyezeten a remete szenteket, köztük Remete Szent Pált örökítették meg, és egy mellékoltárt szenteltek tiszteletére.  
Vitus Pilutius moldvai vizitátor, érsek 1680-ban Urunk színeváltozására szentelte újra a kápolnát. A remetelakok még a 18-19. században a Salvator-hegy és a So(mlyó)vár közötti nyeregben feküdtek, a mai Hármashalom oltár helyén. (A kápolnák nem képezték a csíksomlyói plébánia vagy az 1442-ben megtelepült ferencesek tulajdonát. Ezt igazolja az 1716-ban tartott egyházmegyei vizitációs jegyzőkönyv is: „Szent Péter és Pál egyházközségnek plébános adminisztrátora a gvardián. Két kápolnája van Szeredában és Taplocán, ahol a szolgálatot a plébános végzi.” Az akkori paphiány miatt a plébániát a ferences atyák csak adminisztrálták.) A Salvator-hegyi remeteség végnapjait II. József jelentette, akinek rendelete alapján a karhatalom 1782. március 26-án hat remetét világi ruha felvételére kényszerített és elűzött. A Szent Rókus kápolna később összedőlt, olajképeit a Szent Péter templomba vitték.
A csíksomlyói Salvator-kápolna búcsúja 2012. augusztus 5-én, vasárnap 12,30 órakor lesz.

Csíkszereda 600 éve


Csíkszeredai Városnapok rendezvény augusztus 5.-hez kapcsolódik. Az első ránk maradt hiteles okirat, amely Csíkszereda mezővárosi létét igazolja 1558. augusztus 5-én kelt, kiállítója a Tordán tartózkodó János Zsigmond fejedelem édesanyja, Izabella királyné. A kiváltságlevél a Csíkszereda lakóit csak a portának fizetendő adóra kötelezi és mentesíti  minden más adó fizetése alól. A város területe már a 11. századi vármegyerendszer részét képezte. Kialakulása Károly Róbert és fia Nagy Lajos (1342-82) uralkodása alatt történt. Az előbbi nevéhez a székelyek lakta terület székekre, közigazgatási területre való felosztása fűződik. Nagy Lajos trónra lépésekor a Kárpátoktól keletre tanyázó tatárok gyakori betöréseikkel kifosztották és állandóan veszélyeztették a székelységet. A delnei Szent János templom és Borzsova közti vásáros teret ekkor kellett feladni, és a zsögödi közösség jóvoltából Al-Csík és Fel-Csík határán létrehozták Csík szerda napi vásáros terét. 
Heti vásáráról kapta nevét a település. Mezővárosi rangját valószínű Nagy Lajostól kapta, aki tudatos gazdaságpolitikát folytatott, és arra törekedett, hogy a keleti kereskedelem útjait országának megszerezze. Ugyanakkor belátta, hogy a lakosság rászorul a saját és a nyugati ipar termékeit közvetítő erdélyi kereskedőkre. Brassónak, Szebennek, Besztercének árumegállítási jogot biztosított, vagyis a nyugatról hozott árukat ők adhatták tovább piacaikon, és a keletről hozottakat szintén ők továbbították nyugat fele. E három szász nagy város mellett nemcsak a magyar városok (Dés, Torda, Gyulafehérvár) s a székely központok, hanem a többi szász város is hátramaradtak, egyedül Kolozsvár, ez az alapításakor vegyes, magyar-német lakosságú város volt képes versenyezni velük. 
A 14. század második felében a székelység is bekapcsolódott az erdélyi városfejlődésbe. 1427-ben Zsigmond király Kézdi szék elöljáróinak meghagyja, hogy Torjavásárt (a későbbi Kézdivásárhelyt) városi kiváltságai élvezetében ne háborgassa; egyebek közt azt mondja, hogy minden székely székben egy-egy város van, melyek szabadalmakkal vannak ellátva. Ezen városok egyike Csíkszereda Csík székben. Ha Zsigmond király hozta volna létre, akkor hivatkozna az alapításra, éppen ezért a székely székek városai valamelyik elődjének a műve. Most amikor 600 évre tekintünk vissza, szükséges, hogy számba vegyük a megtett utat. Honnan is indultunk és hová érkeztünk? Mi ez a megtett út? Ki a közös állandó ezen az úton? 
Isten, aki szabadsággal ajándékozott meg és szabaddá tesz, melyben létünk újjá teremtődik. Így akar hitre és szeretetre elvezetni (Kiv 16, 2-4. 12-15). Jézus az Isten kenyere, aki alászállt az égből, és aki életet ad a világnak, ő táplál (Jn 6,24-35). Neki ígéretei és követelményei vannak. Ő az új ember, aki az Atya akaratát tökéletesen megvalósította, ő meg tud újítani minket (Ef 4,17. 20-24). „Csak az az ember tud önmagára találni, aki hagyja, hogy Isten megajándékozza őt.” (J. Ratzinger)    
    
„Mennyei kenyeret adott nekik az Úr” Zsolt 77,24