Szélkakas és a Szeretet

Egy háztulajdonos a háza tetején levő szélkakasra ezt íratta: Az Isten szeretet.
- Egy gúnyolódó megkérdezte a gazdától:  
Ez azt akarja ez jelenteni, hogy Isten szeretete olyan váltakozó, mint a szél járása?

- Nem – felelt a gazda, - hanem azt jelenti, hogy Isten szeretete állandó és változatlan, akár innét, akár onnét fúj a szél.

A képzelgő és kártékony politikusok a csőcselék vezérei

Nagy Dionüsziosz alexandriai püspök (+265), aki maga is a deciusi keresztényüldözések hitvallója lett, levélben tájékoztatta az antióchiai püspököt a Decius féle rendeletet megelőző alexandriai keresztényüldözésről. Többek között ezt írja: ,,Nálunk az üldözés kezdetét nem a császári ediktum (tudniillik Deciusé) jelentette. Megkezdődött már egy évvel korábban. Városunk néhány képzelgő és kártékony prófétája előzőleg felkereste és ellenünk bujtogatta a hitetlen tömeget, miközben újból felszította a hazai babonát. Így felingerelve a csőcselék minden alkalmat megragadott a kicsapongásokra. Testvéreink megölésével végezték démoni szolgálatukat abban a meggyőződésben, hogy egyedül az a helyes istentisztelet.”

,,Először megragadtak egy idős embert, név szerint Metraszt, és azt kívánták tőle, hogy gyalázza Istent. Mivel nem járt el a kedvük szerint, megverték, kihegyezett nádszállal szúrtak az arcába és a szemébe, majd kivezették a városból és megkövezték. Ezután egy Quinta nevű hívő asszonyt hurcoltak a templomba, és arra akarták kényszeríteni, hogy mutassa be a szokásos áldozatot. Mivel ő ezt teljes utálattal visszautasította, összekötötték a lábát, és úgy vonszolták végig a város durva kövezetén… utána megostorozták, majd kivezették a városból ugyanarra a helyre, ahol a nép már megölte Metraszt, és őt is megkövezték. Ezt követően megragadták Apollóniát is, egy tiszteletre méltó korú, tekintélyes hajadont. Olyan durván vágtak Apollónia arcába, hogy minden foga kitört. Utána a városon kívül meggyújtottak egy máglyát és megfenyegették, hogy elevenen elégetik, ha nem ismétli istentelen beszédeiket. Ő azonban, amikor kérésére egy pillanatra elengedték, a lángok közé vetette magát, és ott égett el.”

,,Ezután az egész csőcselék megrohanta a keresztények lakásait. Mindegyikük behatolt keresztény szomszédjához, hogy fosztogasson és raboljon. Az értékesebb dolgokat elvitték, minden mást kidobáltak és elégettek az utcákon. Olyan volt az egész, mint valami ellenség által meghódított város. A testvérek pedig elmenekültek és elrejtőztek, s örömmel viselték el javaikból való kifosztásukat, hasonlóan azokhoz, akikről már Szent Pál tett tanúságot, hogy türelmesen viselték birtokaik elrablását (vö. Zsid 10, 34). Egyetlen utcára, útra, utcácskába sem léphettünk ki sem nappal, sem éjszaka. Mindenfelé felhangzott ugyanis a kiáltás: Aki nem mondja utánunk az átkot, azt azonnal elhurcoljuk és megégetjük. Mindez addig tartott, míg a forradalom és a polgárháború véget nem vetett neki.”

Keresztények és zsidók egyaránt áldozataivá váltak az ilyen szégyenletes eseményeknek. Dionüsziosz kifejezetten hangsúlyozza az üldözöttek szilárd bátorságát. Azt mondja: ,,Senki sem tagadta meg akkoriban az Urat, és még a magányosok sem mutatkoztak gyengének”.

Gyertyaszentelő Boldogasszony

A mai liturgiát ünnepélyes és örvendező hangnem jellemzi: Krisztus első templomi bevonulását ünnepeljük. Nem hiányzik az áldozati vonás sem, hiszen szülei felajánlották Istennek. Az örvendetes rózsafüzér negyedik titkáról elmélkedünk: Akit te szent Szűz a templomban bemutattál.

1. Ünnepünk kezdő hangját Malakiás próféta jövendölése adja meg (Mal 3,1-4), aki az istentisztelet és a papság megújulását sürgette, mert „hamarosan belép szentélyébe az Úr, akit kerestek, és a szövetség angyala, aki után vágyakoztok. Lám már jön is!” Könnyű ezt a szöveget a mai ünnep gondolatával összekapcsolni, amikor negyven nappal születése után Krisztus megérkezik a templomba, itt a mózesi törvény előírása szerint, Mária és József bemutatják az Úrnak.

Az anya hét napon át tisztátalannak számított, kizárt volt az istentiszteletből is. Ez abban a korban a szülőanya védelmét szolgálta. Az elsőszülött fiúgyermeknek a nyolcadik napon nevet adtak, és a körülmetéléssel felvették a mózesi szövetségbe. Az édesanyának még 33 napot otthon kellett maradnia, hogy megtisztuljon. Ez idő alatt teljesen felépült és át tudta élni anyaságát. A Székelyföldön is hagyomány volt, hogy negyven napig nem járt ki az édesanya, csak miután megkeresztelték a gyermeket akkor „szabadult ki”. Ilyenkor a szülőanya segítségére álltak a rokonok és a szomszédok.

A 40. napon felvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak. Ekkor Szűz Mária bemutatta a tisztulási áldozatot.

Az elsőszülött megváltásának egyik indítéka, hogy minden elsőszülött Isten tulajdona. Ezért Isten szolgálatára kellett szentelni, hogy papként az oltárnál szolgáljon. Erre a szolgálatra viszont Isten, Lévi fiait, a levitákat választotta ki. A templomi szolgálatot ezek látták el. Ezért az elsőszülött gyermekért pénzben kellett váltságdíjat fizetni: ebből fedezték a leviták életszükségleteit, az elsőszülött gyermek pedig mentes maradt a papi szolgálattól.

Az elsőszülött megváltásának másik indítéka, hogy eszükbe juttassa az Egyiptomból való menekülés történetét. Akkor a konok fáraót csak az elsőszülött fiúgyermekek halála rendítette meg, és úgy engedte szabadon az izraelitákat. Ez utóbbiaknál Isten megkímélte a gyermekeket. Ezért áldoztak az Úrnak minden hímneműt, ami az anyaméhet megnyitja. Az áldozat egyéves bárány volt elégő áldozatnak, és egy galambfióka vagy gerlice engesztelőáldozatnak. A szegényeknek elegendő volt egy pár galambfiókát vagy gerlicét feláldozni. A szentcsalád mindenben eleget tett a törvénynek, így a tisztulásinak is, jóllehet őket az nem kötelezte.

           2. A megtestesült Fiú minden tekintetben hasonlóvá akart lenni testvéreihez (Zsid 2, 14-18). Isteni mivoltában igaz ember akart lenni az emberek között, beilleszkedett történelmünkbe. Mindenben osztozott életünkben, beleértve a törvény megtartását is. Közelkerült hozzánk, sorstársunk lett, még a halált is vállalta. Meg tud érteni bennünket, ezzel is növelte bizalmunkat. 
           3. A Szűzanya a templomban teljesítette a törvény előírását, és ez alkalmul szolgált a hitben várakozóknak, hogy találkozzanak Jézussal (Lk 2,22-40). Az agg Simeon karjaiba vette a Gyermeket és olyan magasztaló imát zengett élete nagy reményéről, ami naponta visszhangzik az egyház befejező imaórájában. Után megáldotta őket és a Szűzanyát a megváltás titkára figyelmezteti: „még a te lelkedet is tőr járja át”. Ekkor Mária belső megvilágítással megértette, hogy Jézus, az ő méhének gyümölcse és életének egyetlenje áldozat lesz az emberiség üdvösségéért, ugyanakkor saját magát is felajánlotta Jézussal.

A Szűzanya nyomdokain járva mi is fogadjuk el az isteni Gondviselés kezéből mindazt, amit Isten örök elhatározásából számunkra kijelölt, mert tudjuk, hogy Isten azzal örök boldogságunk útját egyengeti. A megszentelt gyertyát hazavisszük, hogy otthon az igazi fényben, Jézusban úgy éljünk, égjünk, mint a gyertya, mely „másnak világít, s önmagát emészti el”.

Nem kaptuk a Szűzanya szeplőtelenségének kegyelmét, se Krisztus bűntelenségét. A keresztségben bekapcsolódtunk ugyan Krisztusba, s megkaptuk az istengyermeki életet. De képességeink nem kapták vissza sértetlenségüket. Így feladatunk azok tisztogatása. 

Értelmünk homályát tisztogassuk a krisztusi hit fényével. Ragadjuk meg azokat az eszközöket, amelyek a vallási igazságokat feltárják. Olvassuk a Szentírást, keresztény irodalmat, hallgassunk szentbeszédet, elmélkedjünk vagy szálljunk magunkba.

            Tisztogassuk akaratunkat állapotbeli kötelességünk teljesítésével. Szívesen, keresztény örömmel teljesítsük Isten és az Egyház parancsolatait. Azok biztosan a mennyország felé segítenek.

            Fegyelmezzük szenvedélyeinket. Ne engedjük, hogy magukkal ragadjanak, s letérítsenek erről a szűk ösvényről.

            Álljon előttünk mindig  Jézus Krisztus, aki mindig és mindenben azt tette, ami a mennyei Atya előtt kedves. Mellette a Szűzanya, aki teljesítette a törvényt és szívébe véste Szent Fia igéit.

Jövőben gondolkodó pálosok

Pinti Attila | 2013.01.31.Csíki Hírlap

Egyházi és világi elöljárók köszöntötték az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend, a pálosok két képviselőjét csütörtök este a hargitafürdői Szent László Központban. A szerénységükről és alázatosságukról ismert pálosok – egyelőre – két hónapot töltenek el a „székelyek szent hegyén”.

 

Tamás József: mi mindig befogadtuk és szívünkbe fogadtuk a pálosokat

Bátor Botondot, a Magyar Pálos Rend tartományfőnökét, valamint Balla Barnabás gazdasági gondnokot elsőként Tamás József segédpüspök üdvözölte, hangsúlyozva, hogy jelenlétük igazi áldás a csíki katolikusok számára, és még ha nem is véglegesen lehetnek itt, minden bizonnyal maradandó nyomot hagy tevékenységük a helyi és környékbeli hívekben.
„Reménykedünk benne, hogy hamarosan múlhatatlanul is magunk között tudhatjuk őket. Azt kívánom a Jóistentől, segítsen abban, hogy idővel igazi otthonuk legyen Hargitafürdő” – mondta a segédpüspök, egyúttal méltatva Darvas-Kozma József címzetes esperes A pálosok Erdélyben, Partiumban, Bánátban és Kárpátalján című könyvét, mellyel rendkívül sokat tett egyrészt a rend széles körben való megismertetéséért, másrészt azért, hogy itt jelen lehessenek a szerzetesek.
Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja visszatérő „vendégekként” köszöntötte a Budapestről és Szentkútról érkezett atyákat, felidézve a pálosok egykori jelenlétének településneveken és régi, romos épületeken őrzött emlékét.
„A 20. század erkölcsi megrendülése után, az új évezred gazdasági válságtól sújtott világában nagy szükség van a pálosok világszemléletére. Ebben a krízisben csak alázatossággal és szorgalmas munkával lehet győzedelmeskedni – ezt képviselik a szerzetesek” – fogalmazott a főkonzul. Szerinte ittlétük egyik jelentős hozadéka, hogy megerősítik a magyarok összetartozását.
A pálosok visszaköltözésének lehetőségeit is felmérő látogatás csak jót tehet a közösségnek – vélte Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere. Az elöljáró személyes – közvetett – élményeiről beszélt a jelenlévőknek, hiszen, mint fogalmazott, „valahányszor felkereste problémáival Darvas-Kozma Józsefet, az esperes egy idő után mindig a pálosokról kezdett mesélni – beleéléssel, átszellemülten”.

 

Kállay Emil piarista szerzetes köszönti Bátor Botondot

Kállay Emil piarista szerzetes dicséretesnek tartotta, hogy a kommunizmus alatt elnyomott rend újjáéledhetett, lehetőséget kapva a kibontakozásra. „A ferencesek és piaristák mellett most a pálosok is itt lehetnek velünk, és ez nagy dolog. Imádkozunk azért, hogy véglegesen megtalálják nálunk a helyüket” – öntötte szavakba gondolatait.
„A piaristák is tapogatózva jöttek, aztán gyökeret eresztettek – legyen így a pálosokkal is, hiszen mindannyian a magyar népet és az egyházat szolgáljuk” – közölte Darvas-Kozma József címzetes esperes, plébános. Rövid történelmi áttekintője és visszaemlékezése után az egyházi méltóság könyvével ajándékozta meg a két pálos atyát.

 

Bátor Botond: a pálosok Jasna Góra-i, lengyelországi központja is áldását adta arra, hogy itt legyünk

Bátor Botond, a rend tartományfőnöke elmondta, régóta álmodott arról, hogy itt éljen – Hargitafürdőn pedig a valóság sokkal szebb az álomnál. „Ez a két hónap azt szolgálja, hogy kézzelfoghatót tudjunk alkotni, megalapozva a visszatérésünket” – tudatta. Az atya hozzátette, nem akar elhamarkodott kijelentéseket tenni, egyelőre a közös imádkozás a legfontosabb, de „bízik benne, hogy ennek meglesz a gyümölcse”.
A pálos rend célja, hogy több évszázados szünet után ismét a székelyföldi hívek szolgálatába álljanak szerzetesei.

A római varázsmesterségre szükség van ma is

Caius Furius Cresimus felszabadított szolga viszonylag kis termőföldjén nagy mennyiségű gabonát és gyümölcsöt termesztett. A szomszéd, akinek jóval nagyobb földterületen sokkal kevesebb termett, bevádolta őt a törvényszéken. Azt állította, hogy bűbájolással a maga földére varázsolja az ő termését is. 

Cresimus erős ásóival, nehéz kapáival, kövér ökreivel s izmos családtagjaival jelent meg a törvényszéken, ahol így szólt: Íme rómaiak, ezek az én varázsmesterségeim, és sajnálom, hogy nem mutathatom be előttetek vagy a fórumra nem tudtam elhozni álmatlan éjszakáimat és verejtékezéseimet.

**  

Aki latinul szeretné olvasni, íme:

C. Furius Cresimus e servitute liberatus, cum in parvo admodum agello largiores multo fructus perciperet, quam ex amplissimis vicinitas, in invidia erat magna, ceu fruges alienas perliceret veneficiis. quamobrem ab Spurio Albino curuli aedile die dicta metuens damnationem, cum in suffragium tribus oporteret ire, instrumentum rusticum omne in forum attulit et adduxit familiam validam atque, ut ait Piso, bene curatam ac vestitam, ferramenta egregie facta, graves ligones, vomeres poderosos, boves saturos. Postea dixit: << Veneficia mea, Quirites, haec sunt, nec possum vobis ostendere aut in forum adducere lucubrationes meas vigiliasque et sudores>>. Omnium sententiis absolutus itaque est.
 

**
Boldog, aki féli az Urat, aki az ő útjain jár.

Élvezheted majd, amit kezed szerez, 

boldogságban és bőségben fogsz élni.

Feleséged házad bensejében hasonlít a termő szőlőtőhöz, 

s mint a hajtások az olajfát, gyermekeid úgy veszik körül asztalodat.

Lám, ilyen áldásban részesül az ember, aki féli az Urat. (Zsolt 128,1-4.)

Az egészség, béke és irgalom osztogatója

Szebaszte hívő népe Balázst választotta püspökévé, aki a Szentlélek indítását követve visszavonult egy magányos hegyi barlangba, és innen vezette imádkozva, tanácsokat osztva és gyógyítva a rábízott közösséget. Licinius császár keresztényüldöző rendeletét még 316 táján Agricola helytartó folytatta Szebasztéban. Ekkor fogták el Balázs püspököt. Előbb hittagadásra próbálták kényszeríteni, majd megostorozták és bebörtönözték. Mivel sok csodát tett ott is, ezért vízbefojtás általi halálra ítélték, de végül is lefejezték.
A legenda szerint, abba a tóba kellett vetni őt, amelybe korábban keresztény asszonyokat fojtottak, mert beleszórták a helytartó házi isteneit a tóba. A bölcs csodatévő akkor a következőt tette: a partra érve rövid áldást adott a számára halált jelentő tóra, aztán a vízen járva a tó közepéig sétált. Ott megfordult, és barátságosan fölszólította bíráit, hogy saját isteneikbe vetett hitük bizonyságául kövessék őt a vízen járva. Hatvanöt férfi elfogadta a kihívást, és mind a vízbe fulladt.
Humoros szent, aki az életet és a halált is ajándéknak tekintette. Ezek után vízenjárva visszament üldözőihez, akik lefejezték.

A börtön csendje kihozta belőle a legjobbat

Miani Jeromos, a velencei patrícius-fiú 1486-ban született. A jól nevelt, de harcra és kalandra éhes ifjú  korán belesodródott Velence és Ausztria közt folyó véres viszályokba. 1511-ben védte a Piave felett őrködő Castelnuovot, de alul maradt és foglyul ejtették.
A börtön csendjében és magányában magába szállt, a kegyelem megragadta.
A csodás, a Szűzanya által kieszközölt szabadulás elegendő volt arra, hogy átformálja őt. Három évig szolgálta a kis közösségét, majd Velencében fölkészült a papságra, és 1518-ban, harminckét évesen fölszenteltette magát. Most már megvolt minden föltétel karitatív életműve számára.
Az 1528-as ínséges évben Jeromos azon fáradozott, hogy elűzze a szegények küszöbéről a halál kísértetét. Csónakja éjjel-nappal járta Velence csendes csatornáit, éhségtől haldoklókat vagy halottakat keresve. Azután lemondott szenátori méltóságáról. A tekintélyes férfit ócska ruhában látták az emberek, amint az utcákat járta. Ahol csavargó gyermeket talált, kinek arcáról lerítt az éhezés, magához vette az öreg házba, amelyet bérelt. Legtöbbüknek nem voltak szülei, koldulásból és lopkodásból éltek, s a patkányok között aludtak a keskeny rakpartokon. Tízből százan lettek, százból ezren, és a szent mégsem taszított vissza a nyomorba egyetlen gyereket sem, aki hozzá menekült. Kézműveseket alkalmazott, hogy mesterségre tanítsa őket. Szigorú házirenddel igyekezett pótolni az elmaradt nevelést. Védenceit hamarosan mindenütt ismerték és fölismerték, fehér ruhájukról, szentolvasójukról és keresztes zászlójukról.
Többen csatlakoztak hozzá és segítették munkájában. Őket Szent Ágoston szabályai szerint fogta össze. Anyaházuk Somascaban volt és erről nevezték el a rendet. Jeromos  ott halt meg  1537. február 8-á ,,Jézus és Mária'' szavakkal ajkán. Követői árvaházakat, szegény-otthonokat, kórházakat és diákotthonokat tartanak fenn.