A folytatásra szavazunk

Csíkszeredai plakát

Orbán Viktor a Magyar Szó című délvidéki napilap csütörtöki számában megjelent interjúban az egyszerűsített honosítási eljárással és a kettős állampolgársággal kapcsolatban kifejtette, hogy komoly próbatételről van szó, mert „a kettős állampolgárság olyan dolog, ami nem egyik pillanatról a másikra teljesedik ki".
„Szép nyugodtan, napról napra emelkedik a magyar állampolgárok száma. Ennek nagy jelentősége lesz még a jövőben. Sokan csak egyszerű jogi aktusnak tekintik, az érző szívűek tudják azonban azt is, hogy ez egy szívaktus is, és komoly politikai tényezővé válik majd a jövőben. A következő 5–10 évben igenis lesz jelentősége annak, hogy kinek van és kinek nincs magyar állampolgársága" – fejtette ki a miniszterelnök.
A jövőre vonatkozó tervekkel kapcsolatban vázolta, hogy a következő lépés a külhoni intézmények megerősítése lesz. Mint magyarázta: „ott, ahol már van, elmélyítjük az autonómiát, ott, ahol még nincs, kiépítjük. Létrehozzuk a magyar autonómiák közötti koordinációt és együttműködést, hogy az összhang, amely a Kárpát-medencei magyarok tehetségéből, tudásából és szorgalmából kialakítható, az mindenki számára hallható legyen".
Arra a kérdésre, hogy mennyire fontos a győzelem aránya az április 6-ai választásokon, a kormányfő úgy fogalmazott: „ha itt nyomban aláírhatnék egy papirost, hogy megvan az egyszerű többség, gondolkodás nélkül megtenném. Nem áltatnám magunkat, és nem ringatnám olyan illúzióban a saját híveinket, hogy a cél a kétharmados többség elérése." Hozzátette: a cél az, hogy az országnak olyan kormánya legyen, amely rossz kompromisszumok nélkül tudja intézni az állam ügyeit, és tudja védeni a magyar emberek érdekeit.

székelyhon.ro

Új nap virrad ránk

2000-ben megünnepeltük a keresztény magyar államiság Millenniumát, 2009-ben az Erdélyi püspökség alapításának ezredik évfordulóját. A magyar Országgyűlés 2010. május 26-án elfogadta a magyar állampolgárságról szóló törvényt. Május 31-én törvénybe iktatta a Nemzeti Összetartozás Napját (június 4.). 2014. április 6-án újra lehetőségünk van – 100 év után – a magyarországi választásokon részt venni és szavazni. Támogatni azt a kormányt, amely felelősséget vállalt értünk és szeretettel keblére ölelt. Prohászka püspök mondta: „Őshazájából hozta népünk a szabadság lángoló szeretetét, de fönnmaradásának biztosítékait nem hozta el, azokat kapta a kereszténységtől; ragaszkodott a múlthoz, nemzeti hagyományokhoz és szokásokhoz, de a haladás vágya és ereje a keresztvíztől pezsdült föl benne. Megvolt a nemzeti lélek jó, rossz tulajdonságaival, de ápolás alá csak az ezredik évben foglalták; ekkor támadt igazi Mózesünk, Szent Istvánunk, aki az ígéret földjét nemcsak a Nebo hegyéről nézte, hanem népét oda be is vezette. Ez az új haza a szent keresztség új világa, amelyben a magyar keresztény művelt népcsaládok tagjává lett. Új napok virradtak reá, melyek a hitre világosították és az erényre melegíték a nép szívét. Hazát akkor nyertünk, mikor a keresztvíz kezdte megtermékenyíteni a rögöt; mikor templom köré kezdtünk építkezni; azóta lett drága, édes a haza, mióta szent lett, s minden jelvényén a keresztény áldás szent olajcseppje reng. Hazát tulajdonképpen a hit adott.” 

A történelem zivataraiban Isten vezetett: „Nézd, előtted küldöm angyalomat, hogy őrizzen utaidon, és elvezessen arra a helyre, amelyet kijelöltem” (Kiv 23,20). Gráciel, nemzetünk angyala őrködött felettünk. Az Egyház Krisztus igéjével és szentségeivel ápolt, hogy maradandó életünk legyen; a Szentlélek megvilágosított és megerősített, hogy az örök élet útján maradjunk. Isten a megtartás és megújulás véghezvivője (Ez 37,12b-14). Az ószövetség népe megtapasztalta, de mi is az utóbbi ezer esztendőben. Mindenki számára a lelki megújulást Jézus Krisztus hozta el, és elindította az új istentiszteletet. 

Lázár feltámasztásakor kinyilatkoztatta magát Mártának úgy, mint a szamariai asszonynak és vakon születettnek: „Én vagyok a feltámadás és az élet” (Jn 11,1-45). Jézus teremtő szava nemcsak létbe hívó, hanem létezésünket átváltoztató, a bűn állapotából az örök életbe emelő szó is. Ezeket az életadó szavakat Jézus önmagában bírja, és abban akar részesíteni bennünket, amely az övé, és amelyet húsvétvasárnap fog kinyilvánítani. Jézus megdicsőült élete, amely túl van a halál határán, nem látható, mégis Szentlelke által életcsíraként bennünk van (Róm 8,8-11). Ezért mindenki életre támadhat a lelki halálból, ha hisz és újjászületik a szentségek által. Jézus megdicsőül bennünk, ha életünket átadjuk neki, és Ő a maga dicsőségével megdicsőít az utolsó napon.

„Sokan hittek Jézusban, miután látták, amit cselekedett.” Jn 11,45

"Hiszek Magyarország feltámadásában!" 


Ajánló: Igaz magyaroknak 2004-ből és 2014-ből
Egy EP-képviselő nyilatkozata
A választások kapcsán

II. Erzsébetet fogadta Ferenc pápa

II. Erzsébet királynő és férje, Fülöp edinburghi herceg április 3-án csütörtökön délután látogatta meg a Vatikánban Ferenc pápát, adja hírül a Vatikáni Rádió.

A brit uralkodót és házastársát a II. János Pál téren Pietro Parolin bíboros államtitkár és Dominique Mamberti érsek, a Szentszék államközi kapcsolatainak titkára és titkárhelyettese, Camilleri prelátus fogadta. A VI. Pál kihallgatási terem bejáratánál pedig Cormac Murphy-O’Connor bíboros, nyugalmazott westminsteri érsek várta a királynőt.
A Szentatya a VI. Pál terem dolgozószobájában fogadta II. Erzsébetet és Fülöp herceget húszperces magánmegbeszélésre. Ezt követően került sor a kíséret bemutatására és az ajándékcserére. Az angol királynő egy nagy ajándékcsomagot nyújtott át Ferenc pápának, amelyben a különböző királyi birtokokról származó termékeket (pl. lekvárt, frissítő italokat) tartalmazott. A pápa egy, a Vatikánban őrzött értékes dokumentum fakszimile kiadását ajándékozta II. Erzsébetnek. Ez az 1679-ben XI. Ince pápa által kiadott dokumentum terjesztette ki Hitvalló Szent Eduárd – az angol királyi család őse és a Westminsteri Apátság alapítója – tiszteletét az egyetemes egyházban.

A pápa emellett az angol királynő dédunokájának, György hercegnek ajándékozott egy művészeti tárgyat: egy lápiszlazuli kőből készült gömböt, amelynek tetején ezüstből egy Szent Eduárd-kereszt található. Fülöp hercegnek a Szentatya a pápai érmék triptichonját adta ajándékba. A királyi delegáció délután 4 óra előtt hagyta el a Vatikánt – tájékoztatott P. Federico Lombardi szentszéki szóvivő.

Mivel II. Erzsébet látogatása a vatikáni protokoll szerint hivatalos, de nem állami volt, az egyházfő nem az apostoli palotákban levő könyvtárszobában, hanem a Szent Péter bazilika melletti audienciaterem egyik fogadószobájában találkozott a 87 éves királynővel és a 92 éves Fülöp herceggel – írja az MTI.
II. Erzsébet a legszűkebb kísérettel érkezett Rómába, és programja is a mérsékletesség jegyében zajlott. A brit uralkodó 1961-ben XXIII. Jánossal, 1980-ban és 2000-ben II. János Pállal, 2010-ben az akkor Edinburghba ellátogató XVI. Benedekkel találkozott. Királynővé koronázása előtt pedig 1951-ben XII. Piusszal is találkozott.
II. Erzsébet mostani látogatását eredetileg tavalyra tervezték, de akkor a királynő gyengélkedése miatt elmaradt. Az utóbbi három évben ez volt a brit uralkodó első külföldi útja.

Magyar Kurír

Igaz magyaroknak 2004-ből és 2014-ből

1. Levél 2004. december 6.

"Tisztelt Magyar Testvéreink! 

Az egyik szemem sír, a másik nevet. Hát a nevetővel kezdem. Nevetem, hogy a magyar kormány jelen vezetői a legmagasabb csúcsra jutottak, a nemzet megtagadás csúcsára. Téves csúcs. Innen számukra csak egy út van, tova...

De nézzük meg miért is jutott ide a magyar nemzet. Az tény, hogy a népszavazásra viharos időben került sor. A népszavazást megelőzte az a közel félévszázados nemzet gyilkos  kommunista-ateista erőszakszervezet, amely a magyar emberből a "jobb részt" kiölte. A szellem helyett az anyagot tette meg uralkodó eszméjévé. Így sok embernek leszűkült a horizontja. Nem láttak el sem a határig, sem a határon túlra. Tekintetüket a bírvágy irányította, az égiek már nem lelkesítették. Ilyen nemzedéknek egysíkú lett a látása, és élete középpontja mindig egy körforgalomhoz vezetett, a gyomrához. 

Hát sok ilyen magyarhoni szavazóval az új idők Mózesei sem tudtak semmit kezdeni. A jelenben kormányzó mszp és szdsz - így írom, mert a magyar nyelvtan szabályai azokra nem lehetnek érvényesek, akik csapatostul a magyar nemzet lelki egységét megtagadták -,  hóhér módon folytatott kampányt.  Föl te éhes proletár! - éneklésével  a gyomorféltést hívták elő az idős és a szegény rétegből. Ezért lett ilyen 2004. december 5-i végeredmény.

A népszavazásnak mégis lett 50% feletti "Igenje". Ez egy lépés a sikerhez. A kormány és csatlósai amolyan léggömb módon viselkednek. Szállnak és öklendeznek a kommunista gyűlölet régi lerakódásából, ahogy ezt a tegnap este egy Lendvai Ildikó nevű viseltes képű asszonyság nőhöz nem méltó módon tette. A léggömb felfelé száll. Lentről nézve sikeresen röppen, röppen, röppen ...

Az viszont törvény, hogy a léggömb belső nyomása egyre nő és a külső nyomás fönt már csökken. És ott fent a magasban megpecsételődik sorsa, hiúságában szétpukkan. Most ezt a felfelé szállás látjuk, a pukkanás ezután jön. Akkor keresheted a szárnyaló "madár" gömböket, de nem fogod megtalálni...

De megtalálható lesz az anyaországi és a határon túli magyar. Ők fognak össze, ha kell új pártként és akkor....

Akkor a moldvai magyar is ember lesz, állampolgár lesz és kérheti az anyanyelvű istentiszteletet, az iskolai oktatást is.... Akkor nem kell csip-csup pénzígéretet tennie a magyar kormánynak. Addig törlöm az egyik szememet, s az előkészített tojást - amivel megdobálni szándékoztam az idelátogató "magyar elvtársakat" - kezemből leteszem. Nem piszkolom be se kezemet, se lelkemet. Aki a trágyadombra csap, biztos összekeni magát. Hát ezért.
Viszont szeretettel várom azokat, akiknek lelkében él a nemzet. Hangjukat meghallom és ajtómat megnyitom...  

Tisztelettel minden magyar testvér iránt,

                                                            Darvas-Kozma József

Csíkszereda, 2004. 12. 6-án."

2. Levél

A magyar nemzet védelmét jelenti

"Én, Darvas-Kozma Anna esküszöm, hogy Magyarországot hazámnak tekintem. Magyarországnak hű állampolgára leszek, az Alkotmányt és a jogszabályokat tiszteletben tartom és megtartom. Hazámat erőmhöz mérten megvédem, képességeimnek megfelelően szolgálom. Isten engem úgy segéljen!"

Édesanyámnak 2014. március 15. különös ünnep, mert újra magyar állampolgárként is ünnepelhet. A tegnap magyar idő szerint 12 órakor került sor a csíkszeredai Magyar Főkonzulátus épületében az állampolgári eskütételre és megkapta a Visszahonosítási okiratot. Édesapja v. csíkszentsimoni László János 1887-ben született és ménes huszárként végig harcolta az első világháborút báró Podmaniczky Ernő vezérezredes legényeként. 

Édesanyám, László Anna, 1926. október 31-én született, aki a csíkszentsimoni róm. kat. felekezeti iskolában az első osztályt még magyarul végezte, de a következő iskolaévben a román impérium államosította a katolikus iskolát és románul kellett tanulnia. Aztán jött a 2. bécsi döntés és magyar állampolgár lett. A VI. és VII. osztályt már magyarul fejezte be. 1940. október 8-án reggel korán iskolástársaival ott állt a csíkszentsimoni vasútállomáson, amikor rövid időre megállt a Kormányzói vonata és kiszállt belőle vitéz nagybányai Horthy Miklós Kormányzó és felesége. Végig ment az iskolások előtt, köszöntötte és meg-megkérdezte őket, beszélgetett velük. Édesanyám felejthetetlen emléke maradt a kormányzói párral történt találkozása. 

Majd a második világháború elsöpörte a "kicsi magyar világot" és a magyar állampolgárságot. Hosszú idő telt el azóta. A várakozás, a remény pedig beérett. 

Édesanyámmal

A tegnap, 2014. március 14-én újra magyar állampolgár lett. A felcsendülő Himnusz, majd az eskütételt követően a Szózat és záró részként a Székely himnusz, ez a felemelő ünnep mindnyájunk szemét könybe borította. Amikor hazakísértem a nyolcvannyolc éves édesanyámat, megkérdeztem tőle, hogy mit jelent újra "magyarnak lenni"? 

- Mit is mondjak? - kezdte. Jó érzés, az elődeinkhez és a magyarsághoz így is kötődni. Magyarok voltunk és vagyunk, de ez most többet jelent, Magyarország védelmét. Isten tartsa meg Orbán Viktort és kormányát, hogy lehetővé tette ezt nekünk. Nagyanyám, Sándor Róza, így hívták id. László Gergelynét, 1848-ban született, az édesapám pedig 1887-ben, ők egy közös sírban nyugosznak, ahol apád is, és ahová majd engem is temettek. Most még a sírban is magyarok leszünk. Az iskolában megtanultam Pósa Lajos versét, Magyar vagyok, amit ma is eltudok mondani. Hát így éltünk és élünk. 

És elkezdte mondani a verset. Az első szakasz után, arra kértem édesanyámat, hogy hagyja abba, mert mindjárt a temetőnél kötünk ki. 

Ezután meg arra kért, hogy a magyar Útlevélre és a 2014. április 6-i választásokra iratkozzunk fel, mert így akarja megköszönni Orbán Viktor miniszterelnök úrnak a visszahonosítást. 

- Én is csak azt tudom mondani, hogy Isten, áldd meg a magyart! és Magyarország kormányát! - mert édesanyámnak és nekem is egyik legszebb örömünnepet szerezték. 
Utóirat: Ma, 2014. március 15-én délután édesanyám - aki asztmás és nehezen jár-kel kint, aki félszemére még vak is - nem szólt nekem és tudtom nélkül gyalog elment a plébániáról a 18 órakor kezdődő Vár téri emlékünnepre. Én se szóltam neki, hogy erre az ünnepi megemlékezésre is elmegyek. Amikor az ünnepi beszédek véget értek, hazajöttem. Akkor keresni kezdtem édesanyámat, s nem találtam sehol, csak tűnődtem holléte felől. Amikor visszatért - 19,45 órakor -, akkor tudtam meg, hogy neki mint "újra magyar állampolgárnak" kötelessége volt ott lenni, amikor a magyar kormány nevében Németh Zsolt államtitkár beszél. 

Csodálkoztam, hogy 88 évesen mennyire komolyan vette az esküt. Erre csakis azt tudom mondani: örvendek, hogy ilyen édesanyám van. És sok ilyen "édesanyát" kívánok Magyarországnak.
A legnagyobb szeretettel, 
Darvas-Kozma József

És álljon itt édesanyám nemzeti hitvallása:

Pósa Lajos: Magyar vagyok

Magyar vagyok, magyar; magyarnak születtem,
Magyar nótát dalolt a dajka felettem,
Magyarul tanított imádkozni anyám
És szeretni téged, gyönyörű szép hazám!

Lerajzolta képed szívem közepébe;
Beírta nevedet a lelkem mélyébe,
Áldja meg az Isten a keze vonását!
Áldja meg, áldja meg magyarok hazáját!

Széles e világnak fénye, gazdagsága
El nem csábít innen idegen országba.
Aki magyar, nem tud sehol boldog lenni!
Szép Magyarországot nem pótolja semmi!

Magyarnak születtem, magyar is maradok,
A hazáért élek, ha kell meg is halok!
Ringó bölcsőm fáját magyar föld termette,
Koporsóm fáját is magyar föld növelje!

3. Levél 

Tisztelt Magyar Honfitársaim!

2014. március 14-től magyar állampolgár is vagyok. Közben édesanyámmal együtt megkaptam az Útlevelet és a szavazólapot. 2014. március 25-én a csíkszeredai Magyar Főkonzulátuson szavaztunk. Szavaztunk a folytatásra! 

Szombaton a TV-t nézve, lelkesedtünk a Hősök terén ünneplőkkel. Viszont vasárnap szégyenkeztünk, amikor Mesterházyt, Gyurcsányt és Bajnait hallgattuk. Alpári beszédjük, sátáni világuk, nem csillantott fel semmit történelmünk nagyjainak jelleméből. (Gyurcsány Ferencnek a Székelyföldről)

Levontuk a következtetést: az ilyen mocskolódók rászabadítása a vezető helyekre nemzeti katasztrófát jelent! 

Testvéreim! Ha szeretitek nemzetünket, akkor ne legyetek közömbösek, hanem április 6-án szavazzatok a nemzet felemelkedésére, szavazzatok a folytatásra!

Tisztelettel minden magyar testvérem iránt,

Darvas-Kozma József

Csíkszereda, 2014. április 3-án.

Ajánló: Új nap virrad ránk
Egy EP-képviselő nyilatkozata
A választások kapcsán

Msgr. Kovács Gergely: II. János Pál és XXIII. János pápa

Msgr. Kovács Gergely: II. János Pál és XXIII. János pápa - 1 rész

 folytatás 2. rész

Gergely atya posztulátorként közelebbről is követ egy boldoggá avatási ügyet, méghozzá Márton Áron püspökét. II. János Pál esetében a boldoggá, majd most a szentté avatás kapcsán is a hagyományos ügymenettől eltérő, rendhagyó eljárásról beszélhetünk, például a szükséges idő eltelte vagy csoda bizonyítottsága terén. Mi ennek a magyarázata?
– A hatályos jog előírása értelmében egy szentté avatási eljárást csak a jelölt halála után öt év elteltével lehet kezdeményezni. Ehhez szükség van egy, a jelölt közbenjárására történt csodára (hitvallók esetében, vagyis akik nem vértanúk, már a boldoggá avatáshoz is). II. János Pál pápa esetében az öt év eltelte alól történt felmentés, míg XXIII. János esetében a második csoda igazolása alól adott felmentést Ferenc pápa. A válasz alapjában véve egyszerű: mint az egyház legfőbb törvényhozója, a Szentatya bármilyen egyházi törvény alól felmentést tehet. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy nem szorul különösebb magyarázatra mindkét eset rendkívülisége.
Áprilisban kettős szentté avatásra kerül sor. Ön szerint miért egyszerre emelik majd e két nagy pápát a szentek sorába? Lehetnek ennek a világgazdasági válság miatti gazdasági szempontjai is?
– E kérdésre Ferenc pápa tudna válaszolni. Nem hiszem, hogy az utóbbiak motiválták volna ezt a döntést. Különben sem nehéz a két pápaságban meglátni a közös vonásokat. Én Közép-Kelet-Európa szülötteként úgy gondolom, hogy XXIII. János pápa az, aki nyitott a párbeszéd felé, a nem hívők, tehát a kommunista országok irányába is. Érezni ezt a Pacem in terris enciklikában is, bár egyszer sem szerepelnek benne olyan szavak, mint ateizmus vagy kommunizmus. Szinte azt mondanám, hogy amit ő megkezdett, az II. János Pál pápa idején érett be, teljesedett ki. Remélem, hogy nem én vagyok az egyedüli, aki így látja.

XXIII. János pápára gondolva mit emelne ki, ami az Ön számára megragadó vagy meghatározó személyében?
– Míg II. János Pálról személyes élményeket, benyomásokat is elmesélhetek, addig az 1963-ban elhunyt XXIII. János pápáról csak közvetett módon beszélhetek a róla olvasottak, hallottak alapján. Közhelynek tűnhet, hiszen általában mindenki ezt mondja, de XXIII. János pápa egyszerűsége és közvetlensége ragad meg engem is. Az a tulajdonsága, amelyben követni igyekszem őt: optimizmusa. Mindenben megtalálni a jót, a pozitívumot. A humorérzékét csak azért nem említem, mert szerintem az adottság. Viszont imáimban szoktam kérni az Úrtól a humorérzék és önirónia ajándékát.
A Kultúra Pápai Tanácsánál milyen emléket őriznek XXIII. János pápaságáról? Kollégáitól hallott-e esetleg érdekes történeteket az ő idejéből?
– Amint említettem, a Kultúra Pápai Tanácsa II. János Pállal született meg 1982-ben. Mivel nincs közvetlen kötődés, XXIII. Jánosról is ritkán esik szó mindennapjainkban tevékenységünk kapcsán. Magunk között sem kerülnek szóba a hozzá fűződő esetek, történetek, hiszen egyikünk sem ismerte. Aminek viszont római tartózkodásom kezdetétől mind a mai napig szemtanúja vagyok: még soha nem fordult elő, hogy a Szent Péter-bazilikában található sírhelye előtt ne láttam volna mindig legalább egy személyt, de leginkább egész csoportot.
XXIII. János nevéről talán elsősorban a II. Vatikáni Zsinat meghirdetése és a hidegháborús időszak miatt a Pacem in terris enciklika jut eszünkbe. A kultúra területén mit emelhetnénk ki pápasága szempontjából?
– Tanácsunk 2003-ban adott ki egy gyűjteményt, amely XIII. Leó pápától kezdve végigköveti a magisztériumban a kultúra hol mindössze rejtetten megtalálható, hol kifejezetten kitapintható fonalát. Nem teljes szövegeket rendeztünk kötetbe, hanem csak azokat a kiemelt részleteket, amelyek kifejezetten a kultúrára vonatkoznak. XXIII. János pápa megnyilatkozásai harmincoldalnyit tesznek ki e könyvben. Maga a Pacem in terris enciklika néhány fejezete is említhető, de a két évvel korábban, 1961-ben kiadott Mater et Magistra kezdetű enciklika is. XXIII. János tanításában talán a kultúra és az igazságosság közti kapcsolat a leginkább visszatérő gondolat. Számára az egyház szociális tanítása nem csak a katolikusokhoz szól: ő minden jóakaratú emberhez beszél. Két meggyőződést találunk meg magisztériumában: amikor az evangéliumot egy nemzet befogadja, akkor ezzel nem „nacionalizálódik” Isten Igéje; az egyháznak nyitottnak kell lennie a nem hívőkkel való párbeszédre, de ehhez jól megalapozott saját keresztény identitás szükséges. A II. Vatikáni Zsinat meghirdetését is tekinthetjük úgy, mint ami magában foglalja azt a „kulturális” csírát, amely a zsinat munkálatai alatt kerül megfogalmazásra, különösen a Gaudium et spesben.
Végül, a 21. század gyorsan változó világában élő emberek számára melyek azok az értékek, amelyeket ez a két pápa elévülhetetlenül képvisel?
– Úgy vélem, erre a kérdésre mindenki csak személyes választ adhat, különben egy hosszú, de száraz felsorolás lesz a felelet. Számomra mindketten a nyitottság, a párbeszéd pápái. XXIII. János rámutatott, hogy az egyház nemcsak a hierarchiából áll, hanem mindannyiunkból. A zsinat után a papok nemcsak szembefordultak a hívekkel az oltárnál, hanem átadtak a felelősségükből is. Ez arra is ösztönöz minden egyes hívőt, hogy ne kívülről és mástól várjon megoldást, hanem maga tegyen érte. II. János Pál olyan időszakban lett az egyház feje, amikor a világ épp csak túl volt a hidegháborún, de még húzta a diktatúrák igáját. Ő tanított meg minket arra, hogy az igazságtalanságra és erőszakra lehet szeretettel, megbocsátással is felelni. II. János Pál pápa a béke és a tisztelet pápája. Amikor megérkezett egy országba, lehajolt és megcsókolta a földet. A tisztelet jele volt ez azok iránt, akiknek az a föld a szülőföldjük. Ez a mély tisztelet adta és adja ma is a szeretet alapját.

Somogyi Viktória/Magyar Kurír

Msgr. Kovács Gergely: II. János Pál és XXIII. János pápa

Gergely atya hosszú évek óta a Kultúra Pápai Tanácsánál dolgozik irodavezetőként, korábban tanulmányai egy részét is Rómában végezte. A kis kihagyással több mint két évtizede az Örök Városban élő erdélyi papot arról kérdeztük, hogy a tágan értelmezett kultúra szempontjából mit jelentett a szentté avatás előtt álló két egyházfő, II. János Pál és XXIII. János pápasága. Emellett a magyarok szempontjából felemás 1999-es romániai pápalátogatás is szóba kerül az interjúban.

II. János Pál pápasága idején érkezett Rómába. Hogyan élte meg ifjú papként, hogy a Szentatyával egy városban, az ő közelében él és dolgozik?
– Ma, amikor globalizált világunkban meglehetősen könnyen utazunk – sok országba nemcsak vízum, hanem útlevél nélkül is – nagyon nehéz megérteni, még kevésbé érezni azt, hogy mit jelentett 1990 nyarán egy 22 éves fiatalembernek megérkezni Rómába, miközben azelőtt még útlevele sem volt, soha nem járt Ceauşescu Romániájának határain túl, és a rendszer elszigeteltségbe kényszerítő kulturális gettójának foglya volt. Azt hiszem, hogy a Kalvero Oberg által használt „kulturális sokk” enyhe kifejezés ahhoz képest, amit akkor megéltem. Amolyan Kicsi Székely Mózsi voltam a nagy Meseországban.
A Szentatyához fűződő első emlékem a vele való találkozásom: a Collegium Germanicum et Hungaricum növendékeként vehettem részt reggeli magánszentmiséjén, elsőéves kollégiumi társaimmal együtt. Két évvel később találkoztam ismét a Szentatyával, amikor diakónussá szenteltek, és a családom is jelen volt, majd a rákövetkező évben, a pappá szentelésem után, újmisés paptestvéreimmel együtt. Azokból az évekből mindössze ennyi emléket őrzök II. János Pál pápáról, ám teljesen megváltozott a helyzet 1997-ben, amikor megkezdtem szolgálatomat a Szentszéknél. Természetesen nem úgy volt, ahogy ezt sokan Erdélyben tréfásan szerették elképzelni, hogy bizonyára több ízben a Szentatyával ebédelek, és a vasárnapi Úrangyalát sem kezdi el, amíg nem látott a Szent Péter téren. De az igaz, hogy általában évi négy-öt alkalommal volt lehetőségem a vele való személyes találkozásra. Meghatározó élmények maradnak a magánkápolnában való koncelebrációk, egy alkalommal az evangéliumot én olvashattam fel, de az is, hogy amikor olaszul mondtam, hogy a Gyulafehérvári Főegyházmegye papja vagyok, a Szentatya erre azonnal magyarul köszönt „Dicsértessék a Jézus Krisztus”-sal.
Összegezve mit jelent Ön számára II. János Pál pápasága?
– Nehéz összegezni, megosztani, de számomra II. János Pál elsősorban olyan marad, amilyennek a személyes találkozások során megéltem. A tekintete, a mosolya, a kézfogása, a gyakran csak félmondatos, de mindig találó szóviccei, tréfái, valamint az, hogy az első találkozástól fogva emlékezett rá, és nem kellett újra elmondanom, hogy erdélyi magyar vagyok. Halála előtt nem sokkal találkoztam vele utoljára dolgozószobájában, a Kultúra Pápai Tanácsa közösségének adott magánkihallgatáson. Szemmel láthatóan szenvedett, de a tiszta és érdeklődő tekintete mindvégig el fog kísérni. Akkor már nem szólt külön egyikünkhöz sem, de úgy éreztem, mintha valami fontosat akart volna mondani, amikor elébe járultam.
II. János Pál romániai látogatása az erdélyi magyarok számára talán kissé fájdalmas emlék maradt, azonban vatikáni nézőpontból érthető annak alakulása. Hogyan látja ezt a pápai utat utólag? Bevonták az út szervezésébe?
– Úgy gondolom, hogy nemcsak kissé, hanem még mindig meglehetősen fájdalmas emlék. Az út konkrét szervezésében semmiféle szerepem vagy megbízatásom nem volt, mégis hónapokon át bizonyos fokig részese voltam a néha óránként változó fejleményeknek. Sajátságos helyzetemben – Erdély szülötteként, de szentszéki szolgálatban – kétszeres keresztként hagyott nyomot bennem ez az út. Két malomkő között őrlődtem. Egyfelől az erdélyi magyarok és katolikusok szerintem is teljesen jogos elvárása feszítette szét szívemet, miközben közülük többen még szinte személyesen engem is hibáztattak, amiért a látogatás kizárólag Bukarestre korlátozódott. Másfelől szentszéki feletteseim és más egyháziak – mint kéznél lévő erdélyire – rám olvasták mindazt a szűklátókörűséget, a csak saját helyi érdek követését és az elzárkózottságot, amely szerintük az adott helyzetben az erdélyi katolikusokat jellemezte. Szerintem ezt még ma, tizenvalahány év elteltével is nehéz tárgyilagosan feldolgozni.
Ha önkritikával szemlélem, különösen a látogatást megelőző hosszas előkészítést, akkor attól tartok, hogy érvényes rá boldog emlékű Márton Áron püspök 1955 novemberében megfogalmazott megállapítása, miszerint bizonyára „mulasztást is követtünk el. Lehet, hogy partikuláris érdekeinket a katolikus érdek fölé helyeztük … az elzárkózást tápláltuk”. Nehéz és kényes dolog ez. Igaz, hogy akinek folyton az identitásáért és a megmaradásáért kell küzdenie, akinek ereje nagy részét önmaga védelmére kell fordítania, annak nehéz nyitottnak és pozitívnak lennie. Viszont néha elgondolkodom azon, hogy mi lenne, ha az akkor készült fényképeket nézve mindenfelé magyar nyelvű transzparenseket látnánk a felvételeken. Vajon van-e, lesz-e súlya a fájdalmában otthon maradt százezer magyar hiányának, vagy inkább a bukaresti szentmisén megjelenő, és láthatóan-hallhatóan érzékelhető akár csak pár száz székely emléke maradt volna meg a történelemben? Ismét boldog emlékű Márton Áron jut eszembe: „Mi feladjuk, mi hallgatunk … gyávaságunk következménye lehet bizonyos fokig, hogy velünk már mindent mernek.” (1935)

II. János Pál pápasága során kezdett dolgozni a Kultúra Pápai Tanácsánál, és azóta immár a harmadik pápa szolgálatában áll. Összevetve a három pápaságot, II. János Pál idején melyek voltak a fő súlypontok a dikasztérium tevékenységében, amelyekkel a pápa által kijelölt irányvonalat kívánta megvalósítani?
– Ahogy a három pápa személyét és munkásságát nem szabad összehasonlítani, tanácsunk tevékenységét sem lehet igazán periódusokra osztani. Néhány dikasztérium munkáján – érthető módon – jobban nyomon követhetőek és azonosíthatóak bizonyos változások, másokén pedig – mint a miénkén is – talán kevésbé. Úgy érzem, hogy esetünkben sokkal meghatározóbb az új elnök, Gianfranco Ravasi bíboros 2007. szeptemberi kinevezése. Leginkább ez helyezett át számos hangsúlyt, jelölt ki teljesen új irányvonalakat. Természetesen vannak konkrét történéseken vagy példákon keresztül kitapintható irányvonalak mindhárom pápasággal kapcsolatban. II. János Pál esetében azért nehezebb ezeket megjelölnöm, mert – ha szabad így fogalmaznom – 1997-ben lettem része egy kész és kiforrottan strukturált szervnek, amelyet 1982-ben hozott létre, majd 1993-ban lényegesen megreformált. XVI. Benedek vagy Ferenc pápa esetében a változásokat konkrétabban érzem, hisz ahhoz már több éves megelőző tapasztalatom van. Ilyen például a XVI. Benedek pápa 2009. decemberi beszéde nyomán megszületett Népek Udvara rendezvényünk, amely a hívők és nem hívők közti párbeszéd eszköze. De Ferenc pápa perifériára irányuló tekintete is tetten érhető tanácsunk tevékenységében.
Mivel Karol Wojtyła Közép-Kelet-Európából jött, a Kultúra Pápai Tanácsa tevékenységében emiatt nagyobb teret kaptak-e a mi régiónk országai? Magyar művészeknek több lehetőségük nyílt-e arra, hogy alkotásaik helyet kapjanak a Vatikánban? Változott-e azóta a helyzet bármilyen irányban?
– Bár saját tapasztalatból csak az 1997 utáni évekről tudok beszélni, az tény, hogy a Kultúra Pápai Tanácsa esetében hangsúlyosan érezhetők az 1989-es változások. Ennek jele a már említett 1993-as reform is. Ekkor, 1993. március 25-én egyesítette ugyanis II. János Pál pápa a Kultúra Pápai Tanácsával a VI. Pál pápa által 1965-ben létrehozott Nem-Hívők Vatikáni Titkárságát. A Közép-Kelet-Európára való odafigyelést maga II. János Pál fogalmazta meg, amikor azt mondta, hogy Európa két tüdővel lélegzik.
A magyar kultúra jeles képviselői, magyar művészek korábban sem voltak ismeretlenek a Szentszék számára – elég Hajnal Jánosra gondolni, akinek római templomokat ábrázoló művei díszítik egyébként tanácsunk folyosóját is. A ’90-es évektől kezdődően a tanács külön odafigyelt arra, hogy nemzetközi rendezvényeinkre Közép-Kelet-Európa képviselői, köztük magyarok is meghívást kapjanak. Számos eseményt sorolhatnék fel, de nagyon hosszú lenne a sor. Itt most nemcsak művészekre gondolok (Makovecz Imre, Kisléghy Ádám), hanem a tudomány, az egyetemi élet, a tömegkommunikáció képviselőire is, hiszen a kultúráról mi mindig egészen tág értelemben beszélünk. Ide sorolhatom azokat a római kulturális rendezvényeket is, amelyeket az évek során Magyarország Szentszéki Nagykövetsége kezdeményezett vagy támogatott, tanácsunk védnökségével: kiállítások, koncertek, filmbemutatók, más kulturális események – ezekből jelenleg kettő van folyamatban. Abban viszont, hogy a Vatikánban vagy a vatikáni múzeumokban kiknek az alkotásai kapnak helyet, tanácsunk nem illetékes.
A Közép-Kelet-Európára való nagyobb odafigyelés abban is megmutatkozik, hogy a régió országai számára egyre sűrűbben szerveztünk rendezvényeket, amelyeken jómagam is részt vettem, Szarajevótól Prágáig, Bécstől Minszkig, Dubrovniktól Bukarestig, Budapesttől Csíksomlyóig. Ezek azért is fontosak voltak, mert a vízumkényszer és a régióbeli fizetések sokszor komoly akadályát jelentették a római meghívások elfogadásának.

- folytatjuk - Msgr. Kovács Gergely: II. János Pál és XXIII. János pápa 2. rész

Somogyi Viktória/Magyar Kurír 

Ferenc pápa és Obama = háttér

A Heti Válaszban (66.o.) Balla Eszter Vatikáni lecke Obamának címmel fűz kommentárt Ferenc pápa és Barack Obama múlt heti, vatikáni találkozójához. A cikkíró kifejti: az amerikai elnök Ferenc pápát az egyenlőtlenség elleni harcban, a szegények felkarolásában szövetségesének tartotta, s Ronald Reagan és II. János Pál közeli kapcsolatának megismétlését remélte. Obama utazása előtt a New York Times hosszasan ecsetelte az elnök chicagói éveinek katolikus gyökereit, amikor szociális munkásként az egyházzal karöltve dolgozott az elesettekért. Balla Eszter hozzáteszi: „Mindez dicséretre méltó, de mint afféle vallásos világkép nélküli ember, Obama is a karitatív munkára akarja redukálni az egyház tevékenységét, s nem érti az egyház társadalmi szerepét a hagyományos értékek védelmében.” Olyannyira nem, hogy látogatása előtt Raymond Burke bíboros így fakadt ki: „Az Egyesült Államok elnöke fokozatosan a keresztény civilizáció ellenségévé vált. Teljesen szekuláris személyiség, aki élet- és családellenes politikát folytat.” A főpásztor felhívta a figyelmet, hogy Obama a vallásszabadságot a lelkiismereti szabadsággal akarja felcserélni. Burke bíboros a homoszexuális párok frigyének támogatására, az abortusz, az eutanázia könnyítésére, a marihuána legalizálására utalt. Nem utolsósorban pedig arra a „fogamzásgátló-gate”-re is, amely immár elérte a legfelsőbb bíróságot is. Az új amerikai egészségügyi törvény arra kötelezi a vallásos szervezeteket, vállalatokat is, hogy – meggyőződésük ellenére – az egészségügyi biztosítás keretében ingyenes fogamzásgátlót adjanak. Nem a pirulákról folyik a vita, hanem arról az elvi kérdésről, hogy az állam beavatkozhat-e az egyház belügyeibe. Balla Eszter megállapítja: „A Ferenc-Obama-találkozó nyilvános része csupa mosoly, tréfálkozás volt. Az elnök arra kérte a Szentatyát, hogy imádkozzon családtagjaiért, hogy továbbra is türelemmel viseltessenek iránta. A zártkörű találkozók mások voltak… ami eddig alig fordult elő, a Szentszék aggodalmának adott hangot az egyesült államokbeli vallásszabadságot illetően.”
MK

Oroszország - NATO

Oroszország–NATO: nemcsak Moszkvának van szüksége az együttműködésre

© Fotó: NATO

A NATO folytatni akarja az együttműködést Oroszországgal Afganisztán kapcsán, de három hónapra befagyasztja a többi „gyakorlati katonai és civil” együttműködést Moszkvával.

Ezt az észak-atlanti tömb 28 tagországa külügyminiszteri szintű találkozóján jelentették be Brüsszelben. Alekszandr Lukasevics, az orosz külpolitikai főhatóság hivatalos szóvivője szerint, ezen senki nem nyer.

Úgy tűnik, hogy a nyugati politikusok személyes sértésként értékelik a szocsi olimpia sikerét, a szíriai katonai akció megakadályozását, a bizonyos fokú áttörést az iráni nukleáris programban, az Eurázsiai Gazdasági Szövetség megalakulását, azaz Oroszország geopolitikai sikereit. A szembenállás aktív fázisa akkor kezdődött, amikor a Krím, történelmi területünk visszatért Oroszországhoz. De az egyik ok pénzügyi természetű – állítja Andrej Kortunov elemző.

A NATO tagjainak többsége nem teljesíti kötelezettségét arra vonatkozóan, hogy GDP-jének 2 százalékát költse védelmi célokra. Ezen kívül a tömb demoralizált, miután kiderült, hogy nem volt hatékony a NATO Afganisztánban, és a líbiai akció sem volt olyan sikeres, mint ahogyan azt tervezték. Ehhez hozzá kell tenni még a pánikhangulatot,hogy Oroszország úgymond akár holnap betörhet a balti államokba, ezért szükség van a biztonság sürgős erősítésére.

A NATO brüsszeli csúcsértekezletén döntöttek a tömb országai védelmi képességeinek erősítéséről, valamint Ukrajna katonai erejének növeléséről. A Pentagon fontolgatja, hogy újabb hadihajót küld a Fekete-tengerre. Romániához fordult annak érdekében, hogy egyik bázisán növelhesse katonáinak és repülőgépeinek számát. Megduplázták a vadászgépek számát a balti államokban.

De az Oroszországgal kapcsolatos feszültségkeltés és az apokaliptikus várakozások valójában csak arra valók, hogy megmaradjon a tömb ellenőrzése egész régiók fölött. Ugyanakkor a globális biztonság egyik záloga a partnerség NATO és Moszkva között az átfogó terrorveszély, a szélsőségesség és a vallási radikalizmus miatt Észak-Afrika és a Közel-kelet viszonylatában. Vlagyimir Stol politológus véleménye: Az európai és a nemzetközi biztonság erősítése szempontjából mindig fontos prioritás volt az Oroszország és a NATO közötti együttműködés. De Oroszország most nem olyan, mint amilyen az 1990-es évek elején volt. Lehet, hogy a NATO vezetősége nem érti meg, hogy a világban változik a geopolitikai helyzet, mégpedig nem az észak-atlanti tömb és az amerikaiak lehetőségei kibővítésének irányába, hanem az új erőközpontok felé, ahol Kína mellett az egyik centrum Oroszország.

Ajánló:  Sztálin halála kapcsán
Hej Szaniszló! Hej Kissinger! S jaj nekem?