Msgr. Kovács Gergely: II. János Pál és XXIII. János pápa

Msgr. Kovács Gergely: II. János Pál és XXIII. János pápa - 1 rész

 folytatás 2. rész

Gergely atya posztulátorként közelebbről is követ egy boldoggá avatási ügyet, méghozzá Márton Áron püspökét. II. János Pál esetében a boldoggá, majd most a szentté avatás kapcsán is a hagyományos ügymenettől eltérő, rendhagyó eljárásról beszélhetünk, például a szükséges idő eltelte vagy csoda bizonyítottsága terén. Mi ennek a magyarázata?
– A hatályos jog előírása értelmében egy szentté avatási eljárást csak a jelölt halála után öt év elteltével lehet kezdeményezni. Ehhez szükség van egy, a jelölt közbenjárására történt csodára (hitvallók esetében, vagyis akik nem vértanúk, már a boldoggá avatáshoz is). II. János Pál pápa esetében az öt év eltelte alól történt felmentés, míg XXIII. János esetében a második csoda igazolása alól adott felmentést Ferenc pápa. A válasz alapjában véve egyszerű: mint az egyház legfőbb törvényhozója, a Szentatya bármilyen egyházi törvény alól felmentést tehet. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy nem szorul különösebb magyarázatra mindkét eset rendkívülisége.
Áprilisban kettős szentté avatásra kerül sor. Ön szerint miért egyszerre emelik majd e két nagy pápát a szentek sorába? Lehetnek ennek a világgazdasági válság miatti gazdasági szempontjai is?
– E kérdésre Ferenc pápa tudna válaszolni. Nem hiszem, hogy az utóbbiak motiválták volna ezt a döntést. Különben sem nehéz a két pápaságban meglátni a közös vonásokat. Én Közép-Kelet-Európa szülötteként úgy gondolom, hogy XXIII. János pápa az, aki nyitott a párbeszéd felé, a nem hívők, tehát a kommunista országok irányába is. Érezni ezt a Pacem in terris enciklikában is, bár egyszer sem szerepelnek benne olyan szavak, mint ateizmus vagy kommunizmus. Szinte azt mondanám, hogy amit ő megkezdett, az II. János Pál pápa idején érett be, teljesedett ki. Remélem, hogy nem én vagyok az egyedüli, aki így látja.

XXIII. János pápára gondolva mit emelne ki, ami az Ön számára megragadó vagy meghatározó személyében?
– Míg II. János Pálról személyes élményeket, benyomásokat is elmesélhetek, addig az 1963-ban elhunyt XXIII. János pápáról csak közvetett módon beszélhetek a róla olvasottak, hallottak alapján. Közhelynek tűnhet, hiszen általában mindenki ezt mondja, de XXIII. János pápa egyszerűsége és közvetlensége ragad meg engem is. Az a tulajdonsága, amelyben követni igyekszem őt: optimizmusa. Mindenben megtalálni a jót, a pozitívumot. A humorérzékét csak azért nem említem, mert szerintem az adottság. Viszont imáimban szoktam kérni az Úrtól a humorérzék és önirónia ajándékát.
A Kultúra Pápai Tanácsánál milyen emléket őriznek XXIII. János pápaságáról? Kollégáitól hallott-e esetleg érdekes történeteket az ő idejéből?
– Amint említettem, a Kultúra Pápai Tanácsa II. János Pállal született meg 1982-ben. Mivel nincs közvetlen kötődés, XXIII. Jánosról is ritkán esik szó mindennapjainkban tevékenységünk kapcsán. Magunk között sem kerülnek szóba a hozzá fűződő esetek, történetek, hiszen egyikünk sem ismerte. Aminek viszont római tartózkodásom kezdetétől mind a mai napig szemtanúja vagyok: még soha nem fordult elő, hogy a Szent Péter-bazilikában található sírhelye előtt ne láttam volna mindig legalább egy személyt, de leginkább egész csoportot.
XXIII. János nevéről talán elsősorban a II. Vatikáni Zsinat meghirdetése és a hidegháborús időszak miatt a Pacem in terris enciklika jut eszünkbe. A kultúra területén mit emelhetnénk ki pápasága szempontjából?
– Tanácsunk 2003-ban adott ki egy gyűjteményt, amely XIII. Leó pápától kezdve végigköveti a magisztériumban a kultúra hol mindössze rejtetten megtalálható, hol kifejezetten kitapintható fonalát. Nem teljes szövegeket rendeztünk kötetbe, hanem csak azokat a kiemelt részleteket, amelyek kifejezetten a kultúrára vonatkoznak. XXIII. János pápa megnyilatkozásai harmincoldalnyit tesznek ki e könyvben. Maga a Pacem in terris enciklika néhány fejezete is említhető, de a két évvel korábban, 1961-ben kiadott Mater et Magistra kezdetű enciklika is. XXIII. János tanításában talán a kultúra és az igazságosság közti kapcsolat a leginkább visszatérő gondolat. Számára az egyház szociális tanítása nem csak a katolikusokhoz szól: ő minden jóakaratú emberhez beszél. Két meggyőződést találunk meg magisztériumában: amikor az evangéliumot egy nemzet befogadja, akkor ezzel nem „nacionalizálódik” Isten Igéje; az egyháznak nyitottnak kell lennie a nem hívőkkel való párbeszédre, de ehhez jól megalapozott saját keresztény identitás szükséges. A II. Vatikáni Zsinat meghirdetését is tekinthetjük úgy, mint ami magában foglalja azt a „kulturális” csírát, amely a zsinat munkálatai alatt kerül megfogalmazásra, különösen a Gaudium et spesben.
Végül, a 21. század gyorsan változó világában élő emberek számára melyek azok az értékek, amelyeket ez a két pápa elévülhetetlenül képvisel?
– Úgy vélem, erre a kérdésre mindenki csak személyes választ adhat, különben egy hosszú, de száraz felsorolás lesz a felelet. Számomra mindketten a nyitottság, a párbeszéd pápái. XXIII. János rámutatott, hogy az egyház nemcsak a hierarchiából áll, hanem mindannyiunkból. A zsinat után a papok nemcsak szembefordultak a hívekkel az oltárnál, hanem átadtak a felelősségükből is. Ez arra is ösztönöz minden egyes hívőt, hogy ne kívülről és mástól várjon megoldást, hanem maga tegyen érte. II. János Pál olyan időszakban lett az egyház feje, amikor a világ épp csak túl volt a hidegháborún, de még húzta a diktatúrák igáját. Ő tanított meg minket arra, hogy az igazságtalanságra és erőszakra lehet szeretettel, megbocsátással is felelni. II. János Pál pápa a béke és a tisztelet pápája. Amikor megérkezett egy országba, lehajolt és megcsókolta a földet. A tisztelet jele volt ez azok iránt, akiknek az a föld a szülőföldjük. Ez a mély tisztelet adta és adja ma is a szeretet alapját.

Somogyi Viktória/Magyar Kurír