2014. 08. 02.

Havas Boldogasszony - augusztus 5.



Augusztus 5. Havas Boldogasszony napja. Róma legnagyobb Mária-templomának, és a római hét főtemplom egyikének búcsúja. A templomot Liberius pápa az Esquilinus dombon építette. A hagyomány szerint egy idős gyermektelen házaspár Szűz Máriát tette meg vagyona örökösének. 
Torriti: Mária Megkoronázása (XIII. sz)
Azért imádkoztak, hogy Mária adja tudtukra, hogy miképpen akarja azt felhasználni. Erre egyszer álmukban megjelent és kifejezte azt az óhaját, hogy építsenek tiszteletére templomot azon a helyen, melyet másnap reggel (aug. 5-én) hóval födve találnak. Ugyan ilyen álma volt a pápának is. Másnap mindenki csodálkozására az Esquilinuson egy telek be volt havazva. Ezen épült fel a Havas Boldogasszony temploma, amelyet III. Szixtusz pápa a 431-ben megtartott efezusi zsinat után, mely Jézus anyját Istenszülőnek nyilvánította, Szűz Mária tiszteletére szentelt és falába vésette Nesztoriusszal szemben a katolikus hitigazságot: Szűz Mária Istenanya. Ez Nyugaton a Boldogságos Szent Szűz tiszteletére szentelt legősibb templom, amit Santa Maria Maggiore bazilikának neveznek.
Kérjük, teremtő és gondviselő Urunkat, újítsa meg bennünk kegyelmi adományait, és megújult életünket őrizze meg jóságosan, hogy Megváltónk Szentanyja segítségével mindig az örök értékeket keressük.

Hirdetés: 2014. 08. 03.



1. Augusztus első vasárnapja van, a ¼ 1-es szentmise után szentségimádás, ¾ 5-kor szentségi áldással fejezzük be.
2. Kedden Havas Boldogasszony, Szűz Mária római főtemplomának emléknapja. Havas Boldogasszony - augusztus 5.
Szerdán Urunk színeváltozása, a csíksomlyói Salvator-kápolna búcsúja. 1456. augusztus 6-tól Urunk színeváltozása ünnep
3. Szerdán jegyes-kurzus d.u. 6 órakor az altemplomban.
4. Péntek d. u. 6 órakor keresztelői felkészítő a hittanteremben.
5. Katolikus sajtó: Vasárnap, Keresztény Szó és a Krisztus világa július-augusztusi összevont száma még kapható a sekrestyésnél és a kegytárgyasnál. Ára 3 lej. Krisztus világa 2014. július-augusztus - Szemle
6. Felhívjuk a kedves hívek figyelmét, hogy az I. és II. világháborúban hősi halált halt csíkszeredai katonáknak emléket állítunk a Millenniumi-templom téren. A következő Egyházközségi Apostol értesítőnkben közöljük a hős katonák névsorát kiegészítés vagy pontosítás végett.

1456. augusztus 6-tól Urunk színeváltozása ünnep




Augusztus 6. Urunk színeváltozása ünnepe. E nap nemcsak Jézus istenségének a kinyilatkoztatását szemléljük, hanem a nándorfehérvári diadalra is emlékezünk. III. Kallixtusz pápa 1456. június 29.-én Imabullát, pápai rendelkezést adott ki, hogy a kereszténységben minden délkor háromszor harangozzanak, imádkozzanak, és böjtöljenek. Imádkozzanak, hogy Isten Magyarországot a török veszélytől mentse meg. 
A szultán jól felszerelt hada június végén körülfogta Magyarország déli végvárát, Nándorfehérvárt (ma Belgrád), amelyet Hunyadi sógora, Szilágyi Mihály védelmezett 7000 főnyi őrség élén. Az ostrom július 4.-én kezdődött. Tíz nappal az ostrom kezdete után, július 14-én Hunyadi véres hajócsatában lángba borította a dunai török hajóhadat, és bejutott az ostromlott várba.  A folyamatos ágyúzástól romhalmazzá változott Nándorfehérvár ellen a szultán július 21-én általános rohamot indított, bevenni azonban nem tudta. 
Másnap vívott döntő ütközetbe a magyar népi felkelők hadát is bevetették. A véres öldöklésben a tízszeres török túlerő olyan súlyos veszteségeket szenvedett, hogy az éjszaka leple alatt minden felszerelését hátrahagyva, menekülésszerűen visszavonult. A török üldözésére nem került sor, mert a táborban pestisjárvány tört ki, amelynek augusztus 11-én Hunyadi János is áldozatul esett. Kapisztrán Szent János pedig két hónappal később, október 23-án. A pápa augusztus 6-án értesült a nándorfehérvári diadalról, és Urunk színeváltozása napját ünneppé nyilvánította a keresztény világ számára.

Jézus a Tábor-hegyi színeváltozásban „a kiválasztott tanúk előtt isteni dicsőségét feltárta, és ragyogó fénybe öltöztette a miénkhez hasonló testét, hogy a tanítványok szívét a kereszt botrányától megóvja, és önmagában, mint az Egyház Fejében mutassa meg a dicsőségnek azt a Fényét, amely majd egyszer beragyogja az Egyház egész testét.” Addig is nekünk zarándokoknak egy-egy esemény által jelzi, hogy velünk van a világ végéig.  
Nemzetünk lelki megújulásában döntően fontos, hogy felismerjük-e Jézust az igehirdetésben és az Eucharisztiában?
Jézusban van az üdvösség, ezt a Mindenható tanúsítja: ”Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok” (Mk 9,2-10). A színeváltozás története az első három evangélistánál központi helyet foglal el. Ezt megelőzően Jézus sok csodát tett már, tanította az embereket, oktatta tanítványait, hogy Őbenne az Atya gyermekeivé fogad és társörökösei lehettünk. Elhangzott Péter vallomása az Ő messiási voltáról. Hat nappal ezután, Jézus fellebbenti a fátylat igazi kilétéről. Miközben Jézus az imádságban találkozott az Atyával „teljesen átváltozott”. E csodálatos látomásban Jézus három kiváltságos tanítványa betekintést nyert életének és küldetésének igazi, mélyebb titkaiba. 
Salvator-kápolna
Ők, akik Jairus lányának feltámasztásának tanúi voltak, most látják Jézus isteni dicsőségét, és vele kapcsolatban megtudják Isten tervét, hogy Jézus szenvedése és halála általa válik teljessé mindaz, amit Isten az ószövetségben törvényei (Mózes) és prófétái (Illés) révén elkezdett ebben a világban. Szent Lukácstól tudjuk, hogy Jézus kínszenvedéséről beszéltek. Péter, Jakab és János ezt elsőként hallották, és ők lesznek azok, akik majd látni fogják az utolsó éjszakán, az Olajfák hegyén Jézus „emberi arcát”. 
Ekkor fényes felhő borult rájuk, az a fátyol, amellyel Isten mindig elfedi magát, amikor megjelenik a földön. És miként a Jordánnál Keresztelő János tanúságtételét az égből megdördülő szózat követte, úgy hallják most a tanítványok Jézus halálának megjövendölése után az égből a választ: ”Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” Aztán ebből a nagyszerű látomásból, istenélményből nem marad vissza más, mint Jézus egyedül. Mert egyedül ő a fontos, őt kell követni, bármi következzen is.

"A cionista álom ártatlanok lemészárlásán alapul"

Belső atombomba robbant a ciontáborban: zsidó szupervezető apartheidnek minősítette az izraeli rezsimet. 

Az egyik legbefolyásosabb amerikai cionista szervezet, az Amerikai Zsidó Kongresszus korábbi vezetője, Henry Siegman határozottan elítélte az izraeli háborút a Gázai övezetben, mondván: "a cionista álom ártatlanok lemészárlásán alapul". A Democracy Now! című amerikai televíziós hírműsorban a volt cionista csúcsvezető kijelentette: Az ártatlanok lemészárlása a Nagy-Izrael álomért valójában a rezsim mély válságát jelzi. Henry Siegeman hangsúlyozta: Izrael, "de-facto apartheid" rendszer, és soha nem fog beleegyezni a két állam (palesztin, illetve zsidó) kialakításába. Szerinte az úgynevezett békefolyamat a megszállt palesztin területeken csupán hatalmas átverés, a zsidó államot uraló cionista elit soha nem fogja megengedni, hogy létrejöhessen egy önálló palesztin állam.

Több, mint 1370 palesztint öltek meg a három hete kezdődött cionista terrortámadás-sorozat során az ostromlott Gázai-övezetben. Köztük nagy számban nőket és és gyermekek. Az agresszió során több ezer ember sérült meg. Az ENSZ szerint a gázai halálos áldozatok több mint 80 százaléka civil. Izrael folytatta terrorakcióit kórházak, mecsetek, iskolák ellen annak dacára, hogy a nemzetközi közösség is többször elítélte az emberiség ellenes bűncselekményeket.
HH

100 éve kezdődött a világháború

Az I. világháború centenáriuma: a háborúk nem a múltról, hanem a jövőről szólnak

Az I. világháború centenáriuma: a háborúk nem a múltról, hanem a jövőről szólnak

1914. augusztus 1-én Németország hadat üzent Oroszországnak. Azután Franciaország Németországnak, Nagy-Britannia Németországnak, Osztrák-Magyar Monarchia Oroszországnak. A hadviselő felek száma egészen 1918-ig növekedett. Az eredmények tragikusak voltak: több mint 30 millió katona és civil halt meg. Amint a történészek mondják, megfeledkezve a korábbi háborúkról, az emberek a jövő háborúkra ítélik el saját magukat.

Ha a mai szemszögből nézzük meg az első világháborút, akkor – bármennyire is ijesztően hangzik – a tragikus eseményt megelőző körülmények tekintetében ez a háború sokkal közelebb van hozzánk, mint a második világháború. Csak ma már nem a Balkán forr, hanem Ukrajna. Azt a háborút erőforrásokért és a világ újraelosztásáért folytatták. A modern nyelven szólva, geopolitikai befolyási övezetek újraelosztásáért. Délkelet-Ukrajna a „nép nélküli területért” folytatja a háborút: a népre alig van szükség ott, csak az erőforrások kellenek.
Végre meg kell tanulnunk az I. világháború leckéjét, és nem szabad a helyi konfliktusokat világ konfliktusokká változtatni – mondta az Oroszország Hangjának Angelo Segrillo ismert brazil történész, a Sao Pauloi Egyetem tanára. Különben, Brazília 1917 őszén lépett be az első világháborúba. Ferenc Ferdinánd főherceg 1914 júniusában történt gyilkossága csak ürügy volt a háborúhoz. A háború egyik okának nagy, kölcsönösen ellenséges szövetségek létrehozását tartják. Ugyanezt látjuk most is - mondja Angelo Segrillo.
Csaknem minden történész az első világháború egyik legfőbb okának katonai szövetségek létrhozását tekinti. És most is egy szövetségi rendszerben élünk. Vegyük csak a NATO-t, ami a nagyhatalmak közötti konfrontáció során alakult ki. Az után, hogy véget ért a hidegháború, ennek a szervezetnek is csökkentenie kellett volna tevékenységet, vagy akár fel is oszlatni azt: annak már nem volt semmi értelme. De éppen az ellenkezője történik, az Észak-atlanti Szövetség, a NATO növekszik. Pedig az első és a második világháború története mutatja, hogy a katonai blokkok megerősítése veszélyes.
Ukrajnában minden áron meg kell állítani a konfliktus eszkalációját. Azonnal véget kell vetni a szembenállásnak ott, ahol folyik a vér. Remélem, ezt meg tudjuk tenni – mondja Martin Drobnjak, neves szlovák történész, a Kassai Safarik Egyetem vezető tudományos kutatója.
A politikusok nem vonták le a tanulságot sem az első, sem a második világháborúból. Bár a múlt keserű tapasztalatából meg kellett tanulniuk az alapvető dolgot. Azt, hogy csak a diplomácia lehet hatékony még a legélesebb konfliktus megoldásában. Akkor, 1914-ben a diplomaták úgy döntöttek, hogy fegyverrel gyorsan biztosíthatják saját országuk érdekeinek megvalósítását. Ez milliók életébe került! Elképesztő, hogy valaki ma is reméli, hogy erőszakkal, és nem a tárgyalóasztalnál érheti el célját. És ismét halnak meg katonák, az ártatlan nők, a gyermekek és az idős emberek. A Kelet-Ukrajnában folyó háborúra gondolok.

Andrej Fegyasin 
OH

Elköszönt tekerőpataki híveitől Ft. Csedő István

A Székelyhon.ro Ne „vasárnapi keresztények” legyenek! címmel készített interjút Csedő István plébánossal, aki tizennyolc év után elköszönt tekerőpataki híveitől, mivel nyugdíjba vonul, de ha utódja kéri, bármikor visszatér misézni, Istent szolgálni. Döntésének indokául elmondta: „Szervi betegségekről nem tudok, de egyre nehezebb a mozgás. Hetvenéves vagyok, hivatalosan 48 éve szolgálok. Úgy érzem, most kell visszavonulnom, nem akkor, amikor már gondozásra szorulok, s úgy kell felvezessenek az oltárhoz. De a fő szempont mindezek mellett az egyházközség érdeke volt. Ebben a korban már nincs annyi türelme az embernek, a pap keze közül kicsúsznak a gyerekek, a fiatalok. Az utódom fiatal, új lendületet hoz a közösségbe. Felfrissülés lesz.” Csedő István papi jelmondata: „Ne szeressünk szóval, hanem tettel és igazsággal.” Ennek szellemében végezte szolgálatát: „Elmondhatom, elég nehéz helyeken szolgáltam, szórványban is sokat voltam, ennek ellenére soha életemben nem bántam meg, hogy pap lettem, ha most lennék fiatal, ugyanezt a hivatást választanám. Nem hiszem, hogy lenne olyan pap, akinek az életében nincsenek lelki problémák, vívódások. Én is kispapként gyakran feltettem magamnak a kérdést, vajon megállom-e majd a helyemet, jó pap leszek-e, boldog leszek-e. A töprengés során arra jutottam, nem úgy kell feltenni a kérdést, hogy boldog leszek-e, mert nem ez a lényeg. Istenért dolgozom, a hívekért teszem, amit teszek, és ez nagyon szép dolog. Nagyon szép volt ez az áldozatvállaló szerep három hétig, utána nem. De a szentelés adott számomra akkora kegyelmet, hogy azóta komolyabb lelki megingásom nem volt. Tudtam a kötelességem, és amennyire képességeim engedték, próbáltam annak eleget tenni. Fő szempontom mindig az volt, hogy a papság szolgálat. Az sem fordult meg a fejemben, hogy kilépjek, megnősüljek, kispap koromtól tudtam, hogy a papságot senkiért és semmiért el nem hagyhatom. Nem tud boldog lenni a papságot felhagyó ember. Bármilyen nehézség adódjon családjában, oda vezeti vissza az okot, hogy elhagyta a papságot. A másik nagyon fontos szempont, hogy teológiai végzettséggel és élő hittel templom nélkül nem tudnék meglenni. Annyiszor lenne lelkiismeret-furdalásom, ahányszor templomba mennék. Pontosan éreztem, hogy boldog ember soha többet nem tudnék lenni.” István atya elméletben egyet tudna érteni a cölibátus eltörlésével, „mert szentírási vagy dogmatikai alapjai nincsenek. El lehetne képzelni, mert csak a X. században terjedt el az egyházban. Viszont annak is tudatában vagyok, hogy a cölibátus eltörlése beláthatatlan következményekkel járna. Lehet, hogy Európa megérett erre, de az Egyház az egész világra kiterjed, Afrikára és Dél-Amerikára is gondolni kell. Akár egyházszakadást is eredményezhetne, a hívek eltávolodását válthatná ki.” A nyugdíjba vonuló plébános úgy tapasztalta: „Vannak itt, Tekerőpatakon nagyon jó hívek, de vannak olyanok is, akik nem szakítanak ugyan az egyházzal, hisznek, de nem járnak templomba, nem gyakorolják a vallásukat. Amit a legnagyobb problémának tartok, hogy Erdélyben és Székelyföldön is hagyományos vallásosság van, nem meggyőződésből való megélése a hitnek, hanem szokás. Szokásból mennek templomba sokan, keresztelnek, mert mások is megkereszteltetik gyermekeiket, az esküvőt pedig megkötik, mert szép. Ezért van az, hogy ha a székely elmegy külföldre, gyökértelenné válik. Nem veszi fel a kapcsolatot az ottani egyházközséggel.” Ám István atya úgy érzi, lehet tenni az ellen, hogy ne csak „hagyományőrzés” legyen a közösség: „Azt kell tenni, amit Ferenc pápa mondott: az emberek közé kell menni, sokat kell a hívekkel együtt lenni. Nagyon fontos szerepe van a szeretetgyakorlásnak, és értem ezt az anyagiakra is. Ezért vannak előnyben a szekták, mert nagyobb pénzösszegek állnak rendelkezésükre, kisebbek a közösségek, mindenkit személyesen ismernek. Azért szerettem egész életemben kisebb közösségekben szolgálni, mert nagyon zavart, ha mindenkit nem ismertem személyesen, ha nem láttam át a rám bízott hívek helyzetét.” A híveitől búcsúzó lelkipásztor a következőket üzeni tekerőpataki híveinek: „A szeretet a legfontosabb. Szeressék a Jóistent, tegyenek meg minden tőlük telhetőt. Világszinten vannak olyan törekvések, melyek egyházellenesek. Úgy néz ki, fel akarják számolni a hagyományos családmodellt, az erkölcsi rendet, hogy kialakuljon egy nyáj, melyet reklámokkal lehet irányítani, bevásárló tömeggé válik. Ezért kérem, őrizzék meg a hitüket, segítsék az egyházukat, járjanak templomba. Életük ne »vasárnapi kereszténység« legyen, hanem a mindennapokban is legyen keresztény, lehessen látni minden tettükből, hogy valóban hisznek. Csak így válhat az ember apostollá.”
MK

2014. 08. 01.

Petres a hargitai prefektus

Forrás: bendesandor.wordpress.com
Victor Ponta román miniszterelnök úgy döntött, hogy Petres Sándor eddigi hargitai alprefektust nevezi ki a magyarok által többségben lakott romániai megye kormánymegbízotti tisztségére – adta hírül pénteken a romániai magyar média.

A magyar média emlékeztetett, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) eredetileg Maros megye prefektusi székébe akart volna magyar személyt juttatni.

A Transindex és a maszol.ro hírportálok, valamint az Erdély FM rádió pénteki tudósítása szerint a román kormány fő erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) Maros megyei szervezete erőteljesen ellenezte, hogy Maros megyének magyar prefektusa legyen. Az RMDSZ nem akarta fenntartani a patthelyzetet, hanem cserében elfogadta a Hargita megyei tisztséget, Maros megyében pedig főleg oktatási kérdésekben vár engedményeket a PSD-től.

Az Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a PSD a magyar szervezetnek a márciusi kormányba lépésekor állapodott meg abban, hogy Maros megyének az RMDSZ által támogatott prefektusa lesz, ami példa nélküli esemény lett volna a rendszerváltozás óta.
A miniszterelnök döntése szerint a PSD által támogatott Vasile Liviu Oprea eddigi alprefektus lép előre a prefektusi tisztségbe Maros megyében. Az alprefektusi tisztségbe az RMDSZ által támogatott Nagy Zsigmondot nevezte ki.

Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei elnöke úgy nyilatkozott, hogy kompromisszumos megoldás született, a szociáldemokratáktól pedig oktatási kérdésekben várnak támogatást. Például azt, hogy ne akadályozzák a továbbiakban a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium létrehozását, támogassák a dicsőszentmártoni magyar szórványoktatás problémáinak rendezését, további magyar igazgatókat nevezzenek ki a marosvásárhelyi iskolákban, és a Maros megyei tanfelügyelőségen is az RMDSZ által támogatott személyek kapjanak bizonyos posztokat.

MTI