1456. augusztus 6-tól Urunk színeváltozása ünnep

Augusztus 6. Urunk színeváltozása ünnepe. E nap nemcsak Jézus istenségének a kinyilatkoztatását szemléljük, hanem a nándorfehérvári diadalra is emlékezünk. III. Kallixtusz pápa 1456. június 29.-én Imabullát, pápai rendelkezést adott ki, hogy a kereszténységben minden délkor háromszor harangozzanak, imádkozzanak, és böjtöljenek. Imádkozzanak, hogy Isten Magyarországot a török veszélytől mentse meg. 

A szultán jól felszerelt hada június végén körülfogta Magyarország déli végvárát, Nándorfehérvárt (ma Belgrád), amelyet Hunyadi sógora, Szilágyi Mihály védelmezett 7000 főnyi őrség élén. Az ostrom július 4.-én kezdődött. Tíz nappal az ostrom kezdete után, július 14-én Hunyadi véres hajócsatában lángba borította a dunai török hajóhadat, és bejutott az ostromlott várba.  A folyamatos ágyúzástól romhalmazzá változott Nándorfehérvár ellen a szultán július 21-én általános rohamot indított, bevenni azonban nem tudta. 

Másnap vívott döntő ütközetbe a magyar népi felkelők hadát is bevetették. A véres öldöklésben a tízszeres török túlerő olyan súlyos veszteségeket szenvedett, hogy az éjszaka leple alatt minden felszerelését hátrahagyva, menekülésszerűen visszavonult. A török üldözésére nem került sor, mert a táborban pestisjárvány tört ki, amelynek augusztus 11-én Hunyadi János is áldozatul esett. Kapisztrán Szent János pedig két hónappal később, október 23-án. A pápa augusztus 6-án értesült a nándorfehérvári diadalról, és Urunk színeváltozása napját ünneppé nyilvánította a keresztény világ számára.

Jézus a Tábor-hegyi színeváltozásban „a kiválasztott tanúk előtt isteni dicsőségét feltárta, és ragyogó fénybe öltöztette a miénkhez hasonló testét, hogy a tanítványok szívét a kereszt botrányától megóvja, és önmagában, mint az Egyház Fejében mutassa meg a dicsőségnek azt a Fényét, amely majd egyszer beragyogja az Egyház egész testét.” Addig is nekünk zarándokoknak egy-egy esemény által jelzi, hogy velünk van a világ végéig.  
Nemzetünk lelki megújulásában döntően fontos, hogy felismerjük-e Jézust az igehirdetésben és az Eucharisztiában?
Jézusban van az üdvösség, ezt a Mindenható tanúsítja: ”Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok” (Mk 9,2-10). A színeváltozás története az első három evangélistánál központi helyet foglal el. Ezt megelőzően Jézus sok csodát tett már, tanította az embereket, oktatta tanítványait, hogy Őbenne az Atya gyermekeivé fogad és társörökösei lehettünk. Elhangzott Péter vallomása az Ő messiási voltáról. Hat nappal ezután, Jézus fellebbenti a fátylat igazi kilétéről. Miközben Jézus az imádságban találkozott az Atyával „teljesen átváltozott”. E csodálatos látomásban Jézus három kiváltságos tanítványa betekintést nyert életének és küldetésének igazi, mélyebb titkaiba. 

Salvator-kápolna

Ők, akik Jairus lányának feltámasztásának tanúi voltak, most látják Jézus isteni dicsőségét, és vele kapcsolatban megtudják Isten tervét, hogy Jézus szenvedése és halála általa válik teljessé mindaz, amit Isten az ószövetségben törvényei (Mózes) és prófétái (Illés) révén elkezdett ebben a világban. Szent Lukácstól tudjuk, hogy Jézus kínszenvedéséről beszéltek. Péter, Jakab és János ezt elsőként hallották, és ők lesznek azok, akik majd látni fogják az utolsó éjszakán, az Olajfák hegyén Jézus „emberi arcát”. 
Ekkor fényes felhő borult rájuk, az a fátyol, amellyel Isten mindig elfedi magát, amikor megjelenik a földön. És miként a Jordánnál Keresztelő János tanúságtételét az égből megdördülő szózat követte, úgy hallják most a tanítványok Jézus halálának megjövendölése után az égből a választ: ”Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” Aztán ebből a nagyszerű látomásból, istenélményből nem marad vissza más, mint Jézus egyedül. Mert egyedül ő a fontos, őt kell követni, bármi következzen is.