2016. 11. 04.

Hősi halottainkra emlékezünk november 11-én



Archív felvétel
Csíkszereda évszázados tartozását rójuk le november 11-én, pénteken 14 órakor, amikor a Millenniumi-templom téren megáldjuk a két világháborúban elesett katonáink tiszteletére épített emlékjelet.  
Előttük és hazánk sok-sok fia előtt tisztelgünk, akik a magyar hazát hűségesen szolgálták, akik idegenben, lövedékek és bombák áldozataiként ontották vérüket, miközben családtagjaik hazaérkezésüket remélték és várták.  
Neveik emlékeztetnek minket arra, hogy a háborúk áldozatai köztünk élnek: az özvegyekben és árvákban, a testi-lelki-szellemi sérültekben.  
Mivel a holtak nem beszélnek, az emlékmű üzenetét nekünk kell megértenünk.  
Mivel ők hallgatnak, szózatuk lesz az emlékmű és üzenetét mi kiáltsuk világgá: legyen igazságosság és béke! 
Az örök élet Ura, boldogítsa őket, és nekünk adjon erőt minden jó tettre és szóra.
**
Emlékezzetek és küzdjetek azért, amiért mi életünket áldoztuk - a csíkszeredai Millennium-templom téren felállított emlékjel felirata. 
A hős katonák neve, születési- és elhalálozási éve, az elhalálozás helye vagy ország megjelöléssel.

1914 – 1918
1.      Antal Vidor hd 1885 – 1915 Piskovice

2.      Ágner Béla t 1885 – 1914 Nowe-Miesto

3.      Bányai József hv 1892 – 1918 M.vásárhely

4.      Bartis Sándor hv 1879 – 1915 Zaleszczyki

5.      Biró Ferenc 1894 – 1915 Wola-Galesovska

6.      Demény István hap 1896 – 1916 Monasterzyska

7.      Domokos Albert gy 1888 – 1917 Magura Casinului

8.      Erőss Antal őrv 1891 – 1916 Nesterowce

9.      Fejér Gábor 1895 – 1916 Galícia

10.  Fejér Sándor tz  – 1917 Románia

11.  Ferenczy Ernő h, szp – 1914 Sanok

12.  Gál József id. – 1914 Sambor

13.  Gecző Aladár – 1915 Kispolyán

14.  György Ambrus tz 1869 – 1915 Nagyvárad

15.  Handl Izidor tz 1880 – 1916 Sapowa

16.  Hitsch János hv – 1914 Lužna

17.  Incze János hap 1896 –1916 Krasna Laczyn

18.  Jakab Ignác 1889 – 1916 Törcsvár

19.  Kedves Lajos 1898  – 1915 Olaszország

20.  Koncsag János 1889 – 1917 Szibéria

21.  Koncsag József 1886 – 1915 Lesnizowska

22.  Koncsag József gy 1886 – 1915 Galezsow

23.  Koncsak József gy 1886 – 1915 Lublin

24.  Lajos Károly hv 1890 – 1917 Nagyvárad

25.  Lázár Jenő t 1897 – 1918 Olaszország

26.  László Sámuel fhd 1879 – 1915 Uzsok

27.  Pap Béla 1886 – 1914 Tuchow

28.  Petres Lajos hv 1895 – 1915 Seredynce

29.  Pulini János 1893 – 1915 Laskova

30.  Rancz Albert nf 1874 – 1915 Seredynce

31.  Rancz Ignác szv 1896 – 1918 Trenzella Asiago

32.  Rancz Imre – 1916 Oroszország

33.  Dr.Ribitzey Ferenc őrm – 1915 Brestlitovszk

34.  Rottenberg Saul nf 1891 – 1915 Stawna

35.  Soós András fk – 1915 Vinkovce, Szerbia

36.  Száva István dr. ha 1886 – 1919 Krasznojarszk

37.  Szopos László –1916 Oroszország

38.  Várady Emil z 1896 – 1914 Galícia

39.  Wellmann György őrm 1878 – 1915 Podkamien






 

















1942 – 1945 

1.      Albert Géza – 1946 Tula

2.      André Imre 1914 – 1944 Úzvölgy

3.      Baczoni Lajos dr. e – 1944 Budapest

4.      Bajkó Zoltán hv 1920 – 1945 Vosztocsnij

5.      Balázs Imre – 1945

6.      Bálint Dénes szv  1897 – 1945 Herend

7.      Bálint Imre 1892 – 1945 Szeged

8.      Berki Béla 1910 – 1945 Szeged

9.      Biró András   – 1945 Balatonszentgyörgy

10.  Biró Antal 1902 – 1945 Veszprém

11.  Biró László hv 1913 – 1944 Minszk

12.  Borbáth Béla hv 1920 – 1944 Mátészalka

13.  Böjti Béla ale 1879 – 1944 Budapest

14.  Csóti József 1896 – 1945 Herend

15.  Dávid Sándor hv 1904 – 1945 Herend

16.  Demeter István hv – 1942 Nagykanizsa

17.  Erős István hv 1919 – 1945 Mezőkövesd

18.  Erőss Lajos őrv 1900 – 1945 Herend

19.  Fekete-Kászoni Simon szv 1921 – 1944 Focsani

20.  Fischer Ferenc ksz 1900 – 1942

21.  Gábor Lajos 1923 –1945 Linz

22.  Gagyi Ferenc ha 1915 -1945 Sopronbánfalva

23.  Gáll Bálint hv 1904 – 1944 Mezőcsát

24.  Gáspár Árpád tz 1900 – 1942 Sz.udvarhely

25.  Gondos Dénes – 1944 Nagyvárad

26.  Görgicze József – 1944 Oroszország

27.  Görgicze Lajos – 1944 Oroszország

28.  Györke Árpád – 1946 Oroszország

29.  Halász József – 1944

30.  Hanz Károly – 1945

31.  Herskovics Károly ksz 1902 – 1943 Bondarovka

32.  Holcz Ferencz ksz 1911 – 1942

33.  Kánya István h 1926 – 1945 Balatonalmádi

34.  Karda Ödön z 1908 – 1946 Jereván

35.  Kolinics János hv 1921 –1944 Katy

36.  Kovács Károly – 1944

37.  Krausz Lajos 1909 – 1945 Balatonederics

38.  Lajos Ferenc lv 1924  –1944 Szeretfalva

39.  László Sándor 1920 – 1944 M.vásárhely

40.  Mikus Csák András szv 1908 – 1944 Maglód

41.  Nagler Manó ksz 1907 – 1943 Dorosicsi

42.  Nagy Sándor hv 1916 – 1945 Neuburg

43.  Nuridsány Márton tz 1908 – 1942

44.  Nuridsány Tibor 1910 – 1945 Cseh-Tátra

45.  Orbán János – 1945 Herend

46.  Pálosy László hd – 1944 Budapest

47.  Péter István tz 1921 – 1944 Kolozsvár

48.  Rosenfeld József  – 1945

49.  Salló Ferenc hv 1913 – 1944 Magyarfülpös

50.  Sándor Pál – 1945

51.  Sarkadi Elek ksz 1902 – 1945 Hidegség (Mo)

52.  Szabó Dénes hv 1885 – 1945 Sopronbánfalva

53.  Schneider József hv 1900 – 1945 Herend

54.  Stern Pál Mihály ksz 1911 – 1945 Hidegség (Mo)

55.  Sütő-Nagy Jenő sz 1908 – 1944 Okisviev (Lo)

56.  Szakáli Albert  – 1943

57.  Szentgyörgyi János dr. fh 1910 – 1944 Kemence

58.  Szentgyörgyi Miklós 1908 – 1945

59.  Tamás István szv 1914 – 1944 Gyimesfelsőlok

60.  Toroczkói Károly e 1896 – 1944 Veresica

61.  Tóth Lajos hv 1922 – 1945 Markt Persenbeug

62.  Urbán Gyula hv 1914 –1944 Nagyréde

63.  Végh Miklós – 1944 Gyimesbükk

64.  Vitos Árpád hv 1901 – 1945 Herend

65.  Vitos Dezső 1924 – 1945 Orsk Oroszország

66.  Winzám Miklós hv 1913 –1945 Szombathely

Az I. és a II. világháborúban elesett csíkszeredai lakhellyel rendelkezett katonák névjegyzékét a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum Irattára, a csíkszeredai Róm. Kat. Plébánia Historia Domusa, a csíkszeredai Oltáregylet Jegyzőkönyve, a Csíki Lapok, Szentkereszthegyi Kratochvil Károly: Erdélyi ezredek a világháborúban 1914-1918. Bp. 1941., Endes György – Csík-, Gyergyó-, Kászon-székek (Csík megye) földjének és népének története 1918-ig c. könyve és a hőskatonák rokonai, szomszédai bejelentése alapján állítottam össze.

Állíttatta a Szent Kereszt Plébánia és Csíkszereda város Önkormányzata.
Tervezte Bogos Ernő műépítész és munkatársai, az emlékmű Pap Emil kézdiszentkereszti kőfaragó munkája, a környezet kialakítását Barabás István vállalkozó végezte Tamás Antal egyháztanácsos irányításával.
Mindenki munkáját és adományát Isten fizesse meg.
Köszönettel,

dr. Darvas-Kozma József
esperes-plébános





 Isten Báránya, te elveszed a világ bűneit, irgalmazz nekünk!
  Isten Báránya, te elveszed a világ bűneit, irgalmazz nekünk!  
Isten Báránya, te elveszed a világ bűneit, adj nekünk békét!

Emlékezzünk!



A keresztény Credo tetőpontját a halottak feltámadásának meghirdetésével és az örök életbe vetett hit megvallásával éri el. A novemberi vasárnapok emlékezetünkbe idézik a biztosan közeledő üdvösség igazságát. A jelek és események csak a végkifejlet kísérői. Az üdvösség a lényeges.  Amikor Isten az embert saját képére, önmagához hasonlónak teremtette, azt akarta a világfejlődés végén mi mindnyájan az ő örök boldog életének részesei legyünk. Ezt a tervét  előre látott engedetlenségünk ellenére fenntartja, s a Gondviselés irgalomra épülő rendjében el tudja érni. 
Az idők teljességében elküldte hozzánk Fiát, aki testvérünk lett, hogy megmentse, ami veszendőnek indult. Életével megmutatta, mit kell tudnunk és tennünk földi életünkben ahhoz, hogy miénk legyen a húsvéti dicsőség. Ez a cél akkor is elérhető, ha az eredeti bűn hatására továbbra is esendő emberek maradunk. Reményünk Jézus Krisztus, aki megváltott és üdvözíteni akar, és ha elfogadjuk megbocsátó irgalmát, bűnei bocsánatával mindenki elnyerheti az üdvösség teljességét.
Ezt az ígéretet Krisztus előtt még csak várta az ószövetség embere. Hitében azonban már ismerte az irgalmas Isten örök életet adó szándékát. Ebben a hitben bizonyultak állhatatosnak az olvasmányban szereplő hősök, a hét fiú és édesanyjuk. (2Makk 7,1-2. 9-14) Történetük minden idők embere számára bátorítás maradt, mint az Isten örök életre vezető tervét elfogadó hűség hősi példája. 
Jövő héten, november 11-én, pénteken 14 órakor megáldjuk a két világháborúban elesett katonáink emlékjelét. Akkor városunk és hazánk sok-sok elesett fiára gondolunk: azokra, akik életüket áldozták a hazáért, akik idegenben, bombák és lövedékek áldozataiként ontották vérüket, miközben családtagjaik hazatérésüket remélték és várták. 
Neveik emlékeztetnek bennünket arra, hogy a háborúk áldozatai köztünk élnek: az özvegyekben és árvákban, a testi, a lelki és a szellemi sérültekben. 
Mivel a holtak nem beszélnek, az emlékművek üzentét nekünk kell megértenünk. 
Mivel a holtak hallgatnak, beszéljen az emlékmű és üzenetét mi kiáltsuk világgá: legyen igazságosság és béke! 
 Az örök élet Ura vigasztalja meg szívünket és adjon erőt minden jó tettre és szóra. (2Tessz 2,16-3,5)
Istent mellőző és keresztény üldöző idők láttán se féljünk, mert a tagadás ellenére sem szűnik meg az élő Isten Ábrahám, Izsák és Jákob Istene lenni, s nem engedi, hogy a világot otromba törekvéseink tönkre tegyék. (Lk 20,27-38) 
Isten a világot szereti, ezért gyarapodni fog az Istent keresők száma. Az Eucharisztiában a dicsőséges feltámadás zálogát adja, s a feltámadást Ő viszi végbe, de nem a mi elképzelésünk szerint.

„Az Úr vezérelje szíveteket az Isten szeretetére.” 2Tessz 3,5.

2016. 11. 03.

2016.11.03.



„Az embernek túl kell jutnia az intelligencián, és el kell jutnia a bölcsességig” - írta Simone Weil francia író, konvertita. A keresztény annak köszönheti bölcsességét, hogy leszállt rá az Isten Lelke, és megtudja különböztetni a jót a rossztól. Krisztus az egész világot megváltotta és megváltoztatta. A „test föltámadása” azt jelenti, hogy a halál után nemcsak a halhatatlan lélek él, hanem a mi „halandó testünk” is újra élni fog. E jövőt hordozó hit éltet minket, mert Krisztus valóban feltámadt a holtak közül és örökké él. Így mindazok, aki Krisztusba vetett hittel élnek, haláluk után is örökké fognak élni Krisztussal, majd a lélek visszakapja az utolsó napon megdicsőülő hajlékát.
Egy matektanár az evangélium olvasásakor gondolt egyet és elkezdett játszani a számokkal. Mégpedig így: az 1 nem más, mint az Isten jele. A 2 a dualizmust, az egymás kiegészítését jelenti. A hármas számról a Szentháromság jut eszünkbe. De jelentheti a három azt is, hogy az ég+föld=ember. És jelenthet múlt-jelen-jövőt. És játszottam a számokkal, mégpedig: 3-2=1 vagyis az emberből elvéve a földi elemet (ez a halál), akkor megmarad az égi. Ha az idő és tér koordinátában a múlt-jelen-jövő hármasból kiveszem a múltat-jelent, akkor csak idő fölötti jövő marad.
A feltámadáskor a hármas szám ilyen bontásban fog megjelenni: 1+1+1 vagyis az Isten+lélek+megdicsőült földi test. Ez a megistenülés, a feltámadás. Így az 1+2=3 < 1+1+1.
Másképpen kifejezve: ∞+1=∞. Ha a végtelen Istenhez adom magam, akkor örök életem lesz.   
Az ellenkezője is igaz ∞-1=∞. Ha Istentől elszakadnék, Isten akkor is örök, végtelen Isten marad, csak én lennék a kárhozott.
Túljutva az intelligencián, a Megtestesült Bölcsesség ezt mondja:
„Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog. Az, aki úgy él, hogy hisz bennem, nem hal meg örökre. Hiszed ezt?” (Jn 11,25-26.)

2016. 11. 02.

2016. nov. 1.



„Nagy öröm van ma az égben, örvendezzünk, keresztények. Szenteljük e dicső napot Mindenszentek ünnepének. Gyülekezzünk szívesen, énekeljünk lelkesen: Mindenszentek üdv tinéktek!” Mindenszentek hónapja elnevezés november első ünnepnapjától kapta nevét, mely ünnepet kötelező módon megtartani, az 1092-ben tartott szabolcsi zsinat írta elő. Az egyház nagy családjának azon tagjait ünnepeljük, akik már eljutottak Isten boldog színelátására. A tisztelet elsősorban a bennük működő győztes kegyelemnek szól, így a szentek tisztelete Isten tiszteletének egy formája. Mi, a földön élő tagok, másképpen kifejezve a küzdő egyház, segítségüket kérhetjük. Hitünk szerint van egy közbülső állapot a földi élet és a mennyei boldogság között, ez a purgatórium vagy tisztítótűz; itt tisztulnak meg az igazak, akik nem egészen tisztán távoztak a földi életből. A túlvilági tisztulás lehetőségét hivatalosan tanítja a bázeli és a trienti zsinat. A határozatban benne van, hogy a halál után még maradhatnak ideigtartó büntetések, és ezektől elegettevő szenvedéssel meg lehet szabadulni. Ugyanis az örök boldogság feltételezi az ember személyes tökéletességét: gondolatvilágának, erkölcsi felfogásának és szeretetének olyannak kell lennie, hogy méltó legyen Isten örök barátságára. Viszont még a jóindulatú emberek legtöbbje sem mentes az ösztönösség, önzés, hiúság, szeretetlenség gyarlóságaitól. A zsinat tanítása szerint egészen különleges kiváltság nélkül még a szentek sem tudnak mentesek maradni a bocsánatos bűnöktől. Azonkívül minden tettünknek és viselkedésünknek szociális következményei is vannak. Bűneink teljes bocsánata után is tovább gyűrűznek a világban a bűnök hatásai, akár kimutatható lelki kár formájában, akár az Egyház morális szentségének kevesbítése formájában. Azzal, hogy valaki a földi létből átmegy az örök létbe, nem szűnnek meg életének áldó és ártó hatásai, hanem tovább élnek és működnek. Ezért szabad tetteink káros következményeit csak szabadon vállalt elégtétellel semlegesíthetjük. Ilyen meggondolások és a Szentírásból kikövetkeztetett indirekt bizonyítékok szólnak a tisztító: Makkabeus Júdás áldozatot mutatott be, mert jó és üdvös dolog a holtakért imádkozni, hogy bűneiktől föloldozást nyerjenek (2Mak 12,42-45). A földön élők tehát segítségére lehetnek a meghaltaknak a végső tisztulásban. Jézus olyan bűnről tesz említést, amely nem nyer bocsánatot sem ezen a világon, sem a másvilágon (Mt 12,32; vö. Mk 3,29; Lk 12,10.58-59). Jézus szavaiból az következik, hogy vannak más bűnök, amelyek a túlvilágon bocsánatot nyerhetnek. Szent Pál az apostoli munkával kapcsolatban mondja, hogy egyszer majd kitudódik: ki mit épített a krisztusi alapra; aranyból, ezüstből ... vagy szalmából készített-e épületet. Az Úr napja ugyanis tűzzel jön el, és akinek épülete tűzálló, az jutalomban részesül. „De akinek műve elhamvad, az kárt vall. Maga ugyan megmenekül, de csak mintegy tűz által.” (1Kor 3,12-15)  Akárhogy is magyarázzuk a tűz hasonlatát, a képben benne van az, hogy a túlvilágon még bizonyos terhektől meg lehet szabadulni, bizonyos dolgoknak az emberből ki kell égnie. Az Egyház életében és liturgiájában a megholtakért imádkoznak és áldozatot mutatnak be. Tanítja, hogy az Egyház élő tagjai imádsággal, áldozattal és búcsúkkal segíthetik a meghaltak tisztulását.
A szentek közösségének szép megvallása, mikor Mindenszentek napján szentmisével ünnepeljük a megdicsőült egyházat, és délután kimegyünk a temetőbe világítani, hogy a szeretet virágai, és a hitet jelző mécsesek mellett felajánljuk a teljes búcsú kegyelmeit a tisztulás állapotában levő halottainkért. A búcsú kegyelmei nyolc napon át elnyerhetők a meghaltak javára.
Kedves Olvasó, anyaszentegyházunk gondviselő szeretete oszlasson el minden aggodalmat, ha arra gondolnánk, hogy halálunk után feledésbe merülünk. 
A szentek segítségét kérve, köszöntöm.