2017. 05. 10.

Röviden a felnőtt bérmálkozóknak 2.



II. Keresztség és bérmálás
Cél: A keresztség, mint egész keresztény életünk alapja és a két szentség összefüggése.

A két szentség közti kapcsolatot valamikor az is mutatta, hogy a keresztséget és a bérmálást egyszerre szolgáltatták ki. A keresztelés után a püspök rátette kezét a megkereszteltre, megkente fejét krizmával, megjelölte homlokát a kereszt jelével, békecsókot adott neki. Az új liturgikus rendelkezések szerint ma is, ha felnőttek keresztelkednek, keresztelkedés után mindjárt meg is bérmálják. Ma is bérmáláskor a bérmálkozók megújítják keresztségi fogadásaikat, és az Egyház óhajtja, hogy lehetőleg a keresztszülők legyenek a bérmaszülők is.
I. Azt mondottuk, hogy a bérmálás megerősíti és tökéletesíti bennünk mindazt, amit a keresztség megkezdett. De mi történt velünk a keresztségben, mit művelt bennünk ez a szentség?
Mindannyian tudjuk, hogy azért kereszteltek meg bennünket, hogy megszabaduljunk az eredeti bűntől, amelybe születtünk, s bejuthassunk a mennyországba. Tudjuk még, hogy a keresztség által keresztények valamint a Katolikus Anyaszentegyház tagjai lettünk. Némelyik talán arról is hallott, hogy a keresztség keresztény életre kötelez.
Röviden azt mondhatjuk, hogy a keresztség egyrészt új viszonyt teremt köztünk és az Isten, Krisztus, az emberek, az Egyház valamint a Szentlélek között. Másrészt pedig bizonyos kötelezettségeket, feladatokat ró ránk.
1)      Új viszony Istennel, Krisztussal, embertársainkkal, az Egyházzal valamint a Szentlélekkel
a)      Új viszony Istennel
Mindannyian Isten teremtményei vagyunk, ő hívott minket létre, életre. A keresztség által gyermekei lettünk.
Úgy néz reánk, és úgy szeret minket, mint gyermekeit, akkor is, amikor nem érdemeljük meg. A szülő általában hálátlan, rossz gyermekét is szereti, aki nem törődik vele, sőt szégyent hoz rá. Néha azonban belefárad és kitagadja, sőt megátkozza szívtelen gyermekét. (Egy öregasszony a vonatban, akit öregségében egyik gyermeke sem akar befogadni…) Isten nem tud nem szeretni minket. Azt mondhatja a profétával: „Megfeledkezhet-e csecsemőjéről az anya? És megtagadhatja-e szeretetét méhe szülöttjétől? S még ha az megfeledkezhetnék is, én akkor sem feledkezem meg rólad. Nézd a tenyeremre rajzoltalak.” (Iz. 49,15) Úgy irányítja gondviselésével életünket, hogy elérjük a vele való örök egyesülést, amelye most nem értünk és ezért nem is becsülünk eléggé. Gondviselését szépen fejezi ki a 138. Zsoltár, amelyet minden évben hallunk a feltámadási szertartásban. Minden bajunkban és gondunkban mellettünk van, csak azt várja, hogy hozzáforduljunk.
A megkeresztelt ember lelkében a megszentelő kegyelem által különleges módon jelen van az Isten, vagyis a teljes Szentháromság.
b)      Új viszony Krisztussal
A keresztség által részesülünk Jézus Krisztus megváltásában. Szent Pál ezt így fejezi ki: Krisztus halálában keresztelkedtünk meg, hogy vele együtt feltámadjunk. Az ősszülők bűne miatt az egész emberiség elveszítette az istengyermekséget, vele a megszentelő kegyelmet és a mennyországot. Krisztus az Ő önfeláldozásával kiengesztelte Istent és mindezt visszaszerezte nekünk.
A keresztség megtisztít minden keresztség előtti bűntől és a bűnnel járó büntetésektől, megadja a megszentelő kegyelmet és erőt ad, hogy eredményesen harcoljunk a bennünk maradt bűnös hajlamokkal és a gonoszlélek kísértéseivel. Ezt jelképezi a keresztvízzel történő leöntés, a keresztelés előtti exorcizmus valamint a katekumenek olajjal történő megkenése.
A Szentírás és az Egyház ezt úgy fejezi ki, hogy új életet ad, krisztusi életet ajándékoz nekünk: „Mindannyian, akik megkeresztelkedtetek Krisztusban, Krisztust öltöttétek magatokra” (Gal. 3, 27). Az ösztönös ember életének középpontjában saját maga áll, a maga érdeke, kényelme, erényei. A krisztusi ember mindenben Krisztus példáját nézi: mit tenne Ő most a helyemben és mint Krisztus mindenben azt keresve, mi az Isten akarata. A keresztségben Krisztus barátaivá sőt testvéreivé fogad minket és egészen nekünk ajándékozza magát: az érdemeit, Istenfiúi életét. (Neki köszönhetjük, hogy Isten gyermekei lehettünk.) Ismét Szent Pál szavaival élve „a világ, az élet, a halál, a jelenvalók, az eljövendők, minden a tietek. Ti azonban Krisztusié vagytok.” (1 Kor. 3,22) Vagyis a keresztség által egészen Krisztushoz tartozunk.
c)      Új viszony az emberekkel
Az önző ember a másik emberben vetélytársat lát, akivel harcolnia kell az érvényesülésért, a jobb pozícióért,        
az anyagi előnyökért. A keresztény ember azonban a másik emberben a saját testvérét látja, akit segítenie kell a földi boldogulásban és Istenhez jutásban, akit Krisztus példája és meghagyása szerint úgy kell szeretnie, min saját magát.
d)      Új viszony az Egyházzal
A keresztség az Egyházba sorol be. A Szentírás szerint az Egyház Krisztus titokzatos teste és ezáltal az Egyház folytatja Krisztus üdvözítő munkáját: Istenhez vezetni az embereket. Az Egyház őrzi és hirdeti Krisztus tanítását, az Evangéliumot. Szentségeivel megszenteli az embereket és törvényeivel, intéseivel Istenhez vezet minket.
Jogunk van anyai gondoskodásához, tanításához, szentségeihez. Jogunk van ahhoz, hogy részt vegyünk  a szentmisében, a szentségekhez járuljunk és megkapjuk az Egyház áldásait.
e)      Új viszony a Szentlélekkel
A keresztség a Szentlélekkel is összekapcsol, templomai leszünk.
2)      A keresztséggel járó kötelezettségek
a)      Istengyermekeihez méltó élet
A kereszténység, mint kiválasztottság az Egyházatyák tanítása szerint méltóság. Nagy Szent Leó figyelmeztet: „Ismerd fel méltóságodat, oh keresztény ember és miután az isteni természet részese lettél, méltatlan életmóddal ne térj vissza a régi alacsonyságba.” Ha egy értelmetlen gyermek a sárban fetreng, vagy egy közember megrészegedik és botrányt csinál, senki sem botránkozik meg, de ha ezt egy közismert vezető ember vagy egy tanult, képzett ember teszi, mindenki megbotránkozik.
A keresztény ember bűne mindig súlyosabb. Őt Isten magához emelte s ő hűséget fogadott Krisztusnak. Amikor vétkezik hálátlan szószegő, megveti Isten barátságát.
b)      Prófétai, papi és királyi küldetésnek eleget tenni
A keresztség Krisztus küldetésében részesít. Az Egyház tanítása szerint Krisztusnak hármas küldetése volt: prófétai, papi és királyi.
Mint próféta Isten üzenetét hirdette az embereknek: „Tartsatok bűnbánatot és higgyetek az Evangéliumban” (Mt. 1,15) .
Mint pap bemutatta Atyjának a legkedvesebb áldozatot: önmagát áldozta fel a keresztfán és imádságával is közbenjár értünk Istennél.
Mint király nemcsak a világmindenség Ura volt, hanem a világot elsősorban az embereket, tanításával és engedelmességének példájával visszavezette Istenhez.
Minden keresztény próféta. Ezért a kereszténynek öntudatos hitével és keresztény életével tanúságot kell tennie az emberek előtt Istenről.
Mindnyájan papok vagyunk olyan értelemben, hogy Istennek kell szentelnünk mindennapi életünket: munkánkat, családi életünket, gondjainkat, szenvedéseinket és embertársaink őszinte szolgálatát.
Mindnyájan királyok vagyunk, amennyiben Isten nekünk adta ezt a földi világot, amely a bűn által elszakadt Tőle és amit nekünk kell visszavezetni Hozzá.
c) Teljesíteni az Egyházzal szembeni kötelezettségeket             
Az Egyházhoz hűségesen kell ragaszkodnunk ugyanakkor igyekeznünk kell, hogy ne hozzunk Rá szégyent méltatlan életünkkel.
Szükséges, hogy résztvegyünk az Egyház feladatában: Istenhez vezetni az embereket. Ezt is öntudatos keresztény életünkkel tesszük, bátor hitvallásunkkal, embertársainkért végzett imádságainkkal, az emberszeretet gyakorlásával, szenvedéseinknek és áldozatos lemondásainknak másokért való felajánlásával.
II. De hogyan erősíti meg bennünk a bérmálás mindazt, amit, a keresztség elkezdett?    A bérmálkozás kegyelmi erőt és a Szentlélek segítségét adja, hogy felismerjük, vállaljuk, és véghez is vigyük keresztény mivoltunkból származó feladatainkat.
1) A bérmálás megerősíti bennünk az Istenhez tartozást. Mélyebb, közvetlenebb ismeretet ad Istenről, főképpen Istennek irántunk való szeretetéről. Mert csak a Szentlélek ismeri Isten mélységeit (Thomas Merton elbeszélése a „Hétlépcsős hegyben”, hogyan értette meg a Szentháromságot a cubai mise alatt).
2) A bérmálás felébreszti bennünk a keresztény öntudatot. A világias humanista gondolkodású Aeneas Sylvius Piccolomini – II. Pius, amikor pápává választják, rádöbben, hogy mit jelent a pápaság és egészen megváltozik, és teljesen a török elleni küzdelemnek valamint az Egyház reformjának szenteli magát.
Nem elég hogy eleget teszünk a vallási formaságoknak, hogy valahogy megmeneküljünk a kárhozattól, hanem ugyanakkor a tökéletes keresztény életre is törekednünk kell. A LG 39. pontja szerint: „Az Egyházban mindenki meghívást kap az életszentségre, az apostol szava szerint. Az az Isten akarata, hogy szentek legyetek (1 Tessz 4, 3) ... Akik dolgoznak magával a munkával nemesítik személyiségüket... A munkával Krisztust kövessék, hiszen ő is dolgozott mind kézműves... Legyenek tehát tevékenyek ők is a szeretetben, örvendezve a reménységben és hordozva egymás terhét, éppen mindennapi munkájukkal emelkedjenek egyre magasabbra és apostoli életszentségre”.
3) A bérmálás a karizmák, a Szentlélek adományainak a szentsége. Az Egyházban való meghívása mellett, a Szentlélek mindenkinek ad valami külön tehetséget, ösztönzést, amivel az Egyházat, a közösséget szolgálja. Szent Pál beszél erről az 1 Kor 12-ben: A lelki adományok különfélék. A megbízatások is különfélék. a Lélek ajándékai ki-ki azért kapja, hogy használjon vele. Egyik ugyanis a Lélektől a bölcsesség adományát kapja, a másik a tudomány adományát kapja ugyanattól a Szentlélektől, a harmadik pedig a hitet kapja ugyanabban a Lélekben.
A rendkívüli adományokon kívül, amelyekről az apostol beszél vannak egyszerűbb kegyelmek is, amelyek hasznosak a közösségben. Összetartani a közösséget, megérteni, bátorítani másokat, nem hátrálni a nehézségekben, talpra esetten megfelelni a hit vagy a keresztény életelvek ellen felhozott nehézségekre, stb. Mindezeket azért kapjuk, hogy keresztény testvéreinknek hasznára legyünk velük. S az ítéletkor Isten, ahogy a talentumokról szóló példabeszéd tanítja, számon kéri tőlünk, hogy hogyan használtuk fel őket.
4) A bérmálás szentsége öntudatosítja bennünk, hogy Isten jelen van lelkünkben. Ha keressük őt, nem kell messze mennünk, csak magunkba kell szállnunk. A bérmálás képessé tesz, hogy felismerjük a Szentlélek munkáját saját lelkünkben és a világban és így követhessük az ő indításait.
Végül hangsúlyoznunk kell, hogy a bérmálás nem automatikusan műveli mindezeket bennünk. Kérnünk kell a kegyelmet, fel kell készülnünk rá, hogy tudjuk elfogadni és felhasználni. Krisztus csak azokon segített, akik hittek a hatalmában és segítségét kérték: „Mit tegyek veletek?” kérdi a vakoktól (Mt 20, 32). „Hiszitek-e, hogy tudok valamit tenni veletek?” kérdi egy másik alkalommal (Mt 9, 28).
Az apostolok Krisztus meghagyása szerint tíz napon átimádkozva várták a Szentlelket. Mi is csak úgy remélhetjük, hogy eljön közénk, és igazi keresztényekké alakít minket, ha állhatatosan kérjük és ha mi is, igazán akarunk teljes értékű keresztények lenni.  

Előző téma:

Röviden a felnőtt bérmálkozóknak 1.

Folytatás:

Röviden a felnőtt bérmálkozóknak 3.

 



Röviden a felnőtt bérmálkozóknak 1.


Kedves Felnőttek! Kedves Hívek! Ha van olyan felnőtt, aki még nem bérmálkozott és szeretne bérmálkozni azoknak három témát
ajánlok a felkészülésre. Most az elsőt közlöm, utána a másik kettőt, végül a bérmálás szertartását.


1. Miért bérmálkozunk?

A bérmálkozó helyes szándéka. 

Minden ember, amikor valamire elhatározza magát, felteszi magának a kérdést: „Miért teszem ezt?” „Miért van nekem erre szükségem?”. És ezután számot vet: „Mit kell tennem, hogy ezt a célt elérjem?”. Pl. pályát választ magának: „Miért akarok én orvos, vagy géplakatos lenni?”, „Mit kell tanulnom, milyen tulajdonságokat kell magamban kialakítanom, hogy jó orvos, vagy jó géplakatos lehessek?”  
A bérmálás szentségét akarjátok felvenni. Azért vagytok itt, hogy erre előkészüljetek.
Az első kérdés tehát, amit fel kell vetnünk, s amit elsősorban mindenki fel kell, hogy tegyen magának: „Miért akarok bérmálkozni?” „Miért van szükségem a bérmálásra?”. 
1) Van, aki nem is gondolta még meg, hogy miért jött ide és csak annyit tud, hogy ez egy szokás, amelyik hozzátartozik a katolikus élethez éppen úgy, mint az elsőáldozás. Mikor eléri a megfelelő kort, minden rendes katolikus ember megbérmálkozik és mivel most elérte a megfelelő kort, itt a bérmálási alkalom, tehát ő is eleget tesz ennek a szokásnak, kötelességnek.
2)  A kisebbek, de talán a nagyobbak közt is van, aki azért bérmálkozik, mert szülei vagy házastársa így kívánják. Ez még nem elég inditó ok arra, hogy valaki bérmálkozzék. Hit nélkül nem szabad egy szentséget felvenni. Ezért fontos, hogy hallgassa meg az előkészítő oktatásokat, hátha Isten kegyelméből megvilágosodik előtte, hogy mi is az a bérmálás, és miért jó az számára, ha felveszi. Csak azután döntsön és kérje a szentség felvételét. A bérmálas szentség, melyben a Szentlelket kapjuk, és erre fel is készül.
3) Aki komolyan veszi a vallásos életet: imádkozik, templomba jár, szentségekhez járul, az tudja, hogy a bérmálás is szentség, szent dolog, amelynek a felvételére elő kell készülni, meg kell gyónni, tiszta lélekkel kell felvenni.
Meg kell tanulni, mi is ez a szentség, de mindenekelőtt azt, hogy miért vesszük fel.
- Minden szentségnek, így a bérmálás szentségének is, ha igazi öntudattal vesszük fel, valami változást kell bennünk előidéznie, valami újat, többet kell nekünk adnia. Ezért vesszük fel a szentségeket, ezért van szükség rájuk.
Az említett változás, pedig bizonyos kötelezettségeket szül, amelyeknek eleget kell tennünk. Pl. mindenki látott már keresztelést. A keresztség szentségében létrejött változás az, hogy a megkeresztelt gyermek megszabadulva az eredeti bűntől (Ádám bűnétől) Isten gyermekévé és az Anyaszentegyház tagjává válik. A megkeresztelt egyén kötelessége- Istengyermekségéből kifolyólag- pedig az, hogy hite szerint éljen, ami annyit jelent, hogy mindenben Krisztus tanítása és példája szerint kell élnie.
Tekintettel arra, hogy amikor megkereszteltek bennünket még öntudatlanok voltunk és a keresztséggel járó kötelezettségeinkről semmit sem tudtunk ezért szüleink vállalták ezeket helyettünk. Éppen ezért a pap, amikor a templomban fogadja a gyermekkel érkező szülőket és keresztszülőket, a következőket mondja: „Nektek, akik gyermekeitek számára a keresztséget kéritek, kötelességetek lesz úgy nevelni őket, hogy hitük szerint éljenek. Vállaljátok-e ezt a kötelességet?”. És ők vállalják. Megkeresztelésünk óta szüleink igyekeztek úgy-, ahogy eleget tenni annak, amit megígértek. Hitoktatásra küldtek, ahol megtanultuk a keresztény ember kötelességeit. Az előáldozás előtt megfogadtuk, hogy mint igazi keresztények ellene mondunk a bűnnek és a gonoszlélek csábításainak megígérvén, hogy mindig hű gyermekei leszünk a katolikus Anyaszentegyháznak. De akkor, még gyerekfejjel keveset értettünk mindebből: azt tettük, ugyanis amit szüleink és nevelőink mondottak nekünk.
Most, mint serdülők vagy éppen felnőttek, már önállóan gondolkodunk, és így mi magunk határozzuk meg, hogy hogyan akarunk élni, és hogy hogyan akarjuk rendezni a vallásos életünket. Itt az ideje, hogy öntudatosan szembenézzünk a keresztény élettel, ami egyáltalán nem könnyű. A keresztény élet rengeteg önfegyelmet kíván, hogy ne mindenben a magunk hasznát, kényelmét keressük, hanem az Úr Jézus példája szerint törekedjünk másoknak is segíteni és így hitünk szerint élve eleget tegyünk a megkeresztelt egyén kötelezettségeinek. Mivelhogy az Úr Jézus példája szerint élni valamint Őt követni  egyáltalán nem könnyű, (Aki engem követni akar, tagadja meg önmagát, vegye fel keresztjét és úgy kövessen engem- Lk. 9,23) ezért Krisztus maga elrendelte a bérmálás szentségét, hogy általa megerősítsen bennünket az öntudatos keresztény életben. Ezért a latinban confirmationak nevezik, ami megerősítést jelent. Ez a megerősítés pedig a SZENTLÉLEK közreműködésével történik.
A változás, tehát amelyet a bérmálás szentsége idéz elő bennünk, az nem más, mint a lelki megerősödés a Szentlélek kegyelme által. A bérmálás ugyanakkor az Egyház közösségéhez való tartozásban is megerősít, hogy segíteni tudjuk testvéreinket a hitben és a vallásos életben. Aki a bérmálás szentségében részesedett az már nagykorúvá vált a keresztény életben, Ezért szokás nevezni még a keresztény nagykorúság szentségének is. A megbérmált ember kötelessége pedig- keresztény nagykorúságából kifolyólag- közreműködni a kapott Isteni kegyelemmel, azáltal, hogy öntudatos keresztény akar lenni az élet minden területén. (Isten megerősítette őt, abban, hogy hite szerint éljen, de neki is akarnia kell ezt.)
A keresztény nagykorúsításra, a bérmálásra készülnünk kell.
1) Elsősorban felújítjuk és szűkség szerint kiegészítjük azt, amit a keresztény életről tudnunk kell. Itt nemcsak újabb ismeretek szerzéséről van szó, hanem arról is, hogy hogyan használjuk fel azokat mindennapi életünkben. (Ezért ajánlatos, ha időnként megbeszéljük a hallottakat és mindenki elmondja, hogy mit tud kezdeni velük a maga életében)
2) Közben igeliturgiával, imádsággal próbáljuk közelebb hozni magunkhoz Isten világát, különösen magát a Szentlelket, hogy Isten egy olyan valaki legyen számunkra, akivel minden nap találkozunk. (Benne élünk, mozgunk és vagyunk. ApCsel 17,28).
Azért bérmálkozunk, hogy a Szentlélek erejével eltelve öntudatos keresztényekké váljunk és így eleget tegyünk a keresztség szentségéből fakadó kötelességeinknek, amelyeknek eddig a szüleink próbáltak eleget tenni azáltal, hogy igyekeztek úgy nevelni bennünket, hogy hitünk szerint éljünk. 
Másképpen fogalmazva: azért bérmálkozunk, hogy a Szentlélek segítségével mélyebben tudjuk érteni a kinyilatkoztatott igéket; 2) hogy öntudatos keresztényekké váljunk, vagyis az egyházban közösségi életet tudjuk élni; 3) hogy felnőtt és tanúságtevő keresztényekké váljunk a világban; 4) hogy hitünk szerinti élettel, áldássá legyen bennünk mindaz a sok jó, amit keresztségünk óta szüleink és keresztszüleink, valamint egyházközségünk értünk tettek. Áldássá akkor lesz a jó, ha közösség javát szolgáljuk vele.


A bérmálkozó EMBERKE csak négy betűből áll:
Érteni akarja az evangéliumot,
Öntudatossá akar válni, 
Tanúságot akar tenni Krisztusról és
Áldássá akar lenni. 



                         
(Katolikus Egyház Katekizmusa, a továbbiakban KEK 1303). 
Még két lecke következik.




Folytatásban:

Röviden a felnőtt bérmálkozóknak 2.

Röviden a felnőtt bérmálkozóknak 3.

2017. 05. 07.

Életmentő ének



Oroszlánszívű Richárd (1157-1199. ur. 1189-99), Anglia királya 1191-ben és 1192- ben a  kereszteshadak élén a Szentföldet járta. Richárd elkövette azt a súlyos hibát, hogy a Szentföldön inzultálta V. Lipót osztrák herceget. Richárd lehajíttatta egy vár fokáról a Babenbergek zászlaját, mondván, egy osztrák hercegi család zászlaja alacsonyabb rendű annál, hogysem az övével egy helyen lobogjon. 
Lipót herceg bosszút esküdött ellene.

Richárd hajótörést szenvedett Velencénél, ezért szárazföldön kellett tovább mennie Anglia felé. Bécsben álruhában utazott át, de felismerték, és Lipót herceg elfogatta. 
A történet szerint a konyhai segédnek öltözött Richárd elfelejtette levenni gyűrűit, erről ismerték fel. Ausztria hercege, V. Lipót osztrák herceg fogságba ejtette és Dürnstein várába zárta. 
Hosszú ideig raboskodott itt a király és hűséges emberei mit sem tudtak tartózkodási helyéről. 

Kedves testőre azonban nem nyugodott, énekesnek öltözött és sorra járta az osztrák várakat. Megállt a magas várfal alatt és elénekelte a király kedves énekét. Így érkezett az egyik este Dürnstein vára alá. 
Amikor rázendített az énekre, íme hinni sem akart fülének, a börtön mélyéből egy jól ismert hang csendült föl. Oroszlánszívű Richárd hangja volt és erről megtudta a hűséges testőr, hogy urát itt tartják fogságban. 
Megvitte a hírt Angliának és százötvenezer ezüstmárka váltságdíjért a rab királyt szabadon bocsátották.
Az emberiség is börtönben ült ősszüleinktől Krisztusig. A bűn, az ördög rabságában sínylődött. Jézus volt az, aki megváltott minket nem aranyért és ezüstért, hanem értünk ontott vérén.

Hirdetés: 2017. május 7.



 1. Ma van a Jó Pásztor vasárnapja, a papi és szerzetesi hivatásokért imádkozunk és az első vasárnapi szentségimádást is tartunk ¼2-től 4,40-ig. Utána májusi vecsernye. A gyulafehérvári Teológiáról 3 kispapot fogadtunk be péntek délutántól plébániánkra, hogy betekintést nyerjenek közösségünk életébe, amely megerősítheti őket hivatásukban és elhatározásukban, közösségünk pedig megismerkedhet személyesen egy-egy kibontakozó hivatással, bátorítást nyújtva plébániánkon élő és csírázó sokféle hivatásnak. Ezúttal ajánljuk a kispapok kiadványát, a Mégis-t, hogy tudjunk a Szeminárium életéről és kapcsolatot tartsunk egymással. A 100 oldalas magazin ára 5 lej.
2. Ma az elsőáldozási szentmise 10 órakor van (az I. csoportban 52 gyerek járul szentáldozáshoz), ezért a 11 órás szentmise kimarad. A II. csoportban járók elsőáldozását május 21-én tartjuk.
3. Május első vasárnapja, az édesanyák napja, szeretettel köszöntjük az édesanyákat.
4. Májusi ájtatosságot hétköznap este 6,40-kor végzünk, utána szentmisét.
5. Kedden Szent Antal kilenced. Elmélkedés az esti misén.
6. Szerdán du. 6 órakor jegyes kurzus az altemplomban.
7. A plébániai hittanórákat kedden, csütörtökön és pénteken tartjuk. A ma elsőáldozókat továbbra is péntek du 3 órára várjuk és átadjuk a csoport képet. A 2. csoportnak péntek du. 4. órától hittanóra.
8. A bérmálkozó ifjaknak péntek este 7 órakor felkészítő. A bérmálás június 4-én, pünkösdvsaárnap lesz.
9. Szombaton ministránsképző és a Szent Rita kilenced kezdete.
10. Kapható a Krisztus világa májusi száma. Tartalmában gazdag, színes folyóirat ára 1,50 lej. Itt olvasható a Krisztus világa 2017. Május - Szemle. 
Figyelmükbe ajánljuk a keresztény sajtót, kegytárgyakat és imakönyveket.