Röviden a felnőtt bérmálkozóknak 2.

II. Keresztség és bérmálás

Cél: A keresztség, mint egész keresztény életünk alapja és a két szentség összefüggése.

A két szentség közti kapcsolatot valamikor az is mutatta, hogy a keresztséget és a bérmálást egyszerre szolgáltatták ki. A keresztelés után a püspök rátette kezét a megkereszteltre, megkente fejét krizmával, megjelölte homlokát a kereszt jelével, békecsókot adott neki. Az új liturgikus rendelkezések szerint ma is, ha felnőttek keresztelkednek, keresztelkedés után mindjárt meg is bérmálják. Ma is bérmáláskor a bérmálkozók megújítják keresztségi fogadásaikat, és az Egyház óhajtja, hogy lehetőleg a keresztszülők legyenek a bérmaszülők is.

I. Azt mondottuk, hogy a bérmálás megerősíti és tökéletesíti bennünk mindazt, amit a keresztség megkezdett. De mi történt velünk a keresztségben, mit művelt bennünk ez a szentség?

Mindannyian tudjuk, hogy azért kereszteltek meg bennünket, hogy megszabaduljunk az eredeti bűntől, amelybe születtünk, s bejuthassunk a mennyországba. Tudjuk még, hogy a keresztség által keresztények valamint a Katolikus Anyaszentegyház tagjai lettünk. Némelyik talán arról is hallott, hogy a keresztség keresztény életre kötelez.

Röviden azt mondhatjuk, hogy a keresztség egyrészt új viszonyt teremt köztünk és az Isten, Krisztus, az emberek, az Egyház valamint a Szentlélek között. Másrészt pedig bizonyos kötelezettségeket, feladatokat ró ránk.

1)      Új viszony Istennel, Krisztussal, embertársainkkal, az Egyházzal valamint a Szentlélekkel

a)      Új viszony Istennel

Mindannyian Isten teremtményei vagyunk, ő hívott minket létre, életre. A keresztség által gyermekei lettünk.

Úgy néz reánk, és úgy szeret minket, mint gyermekeit, akkor is, amikor nem érdemeljük meg. A szülő általában hálátlan, rossz gyermekét is szereti, aki nem törődik vele, sőt szégyent hoz rá. Néha azonban belefárad és kitagadja, sőt megátkozza szívtelen gyermekét. (Egy öregasszony a vonatban, akit öregségében egyik gyermeke sem akar befogadni…) Isten nem tud nem szeretni minket. Azt mondhatja a profétával: „Megfeledkezhet-e csecsemőjéről az anya? És megtagadhatja-e szeretetét méhe szülöttjétől? S még ha az megfeledkezhetnék is, én akkor sem feledkezem meg rólad. Nézd a tenyeremre rajzoltalak.” (Iz. 49,15) Úgy irányítja gondviselésével életünket, hogy elérjük a vele való örök egyesülést, amelye most nem értünk és ezért nem is becsülünk eléggé. Gondviselését szépen fejezi ki a 138. Zsoltár, amelyet minden évben hallunk a feltámadási szertartásban. Minden bajunkban és gondunkban mellettünk van, csak azt várja, hogy hozzáforduljunk.

A megkeresztelt ember lelkében a megszentelő kegyelem által különleges módon jelen van az Isten, vagyis a teljes Szentháromság.

b)      Új viszony Krisztussal

A keresztség által részesülünk Jézus Krisztus megváltásában. Szent Pál ezt így fejezi ki: Krisztus halálában keresztelkedtünk meg, hogy vele együtt feltámadjunk. Az ősszülők bűne miatt az egész emberiség elveszítette az istengyermekséget, vele a megszentelő kegyelmet és a mennyországot. Krisztus az Ő önfeláldozásával kiengesztelte Istent és mindezt visszaszerezte nekünk.

A keresztség megtisztít minden keresztség előtti bűntől és a bűnnel járó büntetésektől, megadja a megszentelő kegyelmet és erőt ad, hogy eredményesen harcoljunk a bennünk maradt bűnös hajlamokkal és a gonoszlélek kísértéseivel. Ezt jelképezi a keresztvízzel történő leöntés, a keresztelés előtti exorcizmus valamint a katekumenek olajjal történő megkenése.

A Szentírás és az Egyház ezt úgy fejezi ki, hogy új életet ad, krisztusi életet ajándékoz nekünk: „Mindannyian, akik megkeresztelkedtetek Krisztusban, Krisztust öltöttétek magatokra” (Gal. 3, 27). Az ösztönös ember életének középpontjában saját maga áll, a maga érdeke, kényelme, erényei. A krisztusi ember mindenben Krisztus példáját nézi: mit tenne Ő most a helyemben és mint Krisztus mindenben azt keresve, mi az Isten akarata. A keresztségben Krisztus barátaivá sőt testvéreivé fogad minket és egészen nekünk ajándékozza magát: az érdemeit, Istenfiúi életét. (Neki köszönhetjük, hogy Isten gyermekei lehettünk.) Ismét Szent Pál szavaival élve „a világ, az élet, a halál, a jelenvalók, az eljövendők, minden a tietek. Ti azonban Krisztusié vagytok.” (1 Kor. 3,22) Vagyis a keresztség által egészen Krisztushoz tartozunk.

c)      Új viszony az emberekkel

Az önző ember a másik emberben vetélytársat lát, akivel harcolnia kell az érvényesülésért, a jobb pozícióért,        

az anyagi előnyökért. A keresztény ember azonban a másik emberben a saját testvérét látja, akit segítenie kell a földi boldogulásban és Istenhez jutásban, akit Krisztus példája és meghagyása szerint úgy kell szeretnie, min saját magát.

d)      Új viszony az Egyházzal

A keresztség az Egyházba sorol be. A Szentírás szerint az Egyház Krisztus titokzatos teste és ezáltal az Egyház folytatja Krisztus üdvözítő munkáját: Istenhez vezetni az embereket. Az Egyház őrzi és hirdeti Krisztus tanítását, az Evangéliumot. Szentségeivel megszenteli az embereket és törvényeivel, intéseivel Istenhez vezet minket.

Jogunk van anyai gondoskodásához, tanításához, szentségeihez. Jogunk van ahhoz, hogy részt vegyünk  a szentmisében, a szentségekhez járuljunk és megkapjuk az Egyház áldásait.

e)      Új viszony a Szentlélekkel

A keresztség a Szentlélekkel is összekapcsol, templomai leszünk.

2)      A keresztséggel járó kötelezettségek

a)      Istengyermekeihez méltó élet

A kereszténység, mint kiválasztottság az Egyházatyák tanítása szerint méltóság. Nagy Szent Leó figyelmeztet: „Ismerd fel méltóságodat, oh keresztény ember és miután az isteni természet részese lettél, méltatlan életmóddal ne térj vissza a régi alacsonyságba.” Ha egy értelmetlen gyermek a sárban fetreng, vagy egy közember megrészegedik és botrányt csinál, senki sem botránkozik meg, de ha ezt egy közismert vezető ember vagy egy tanult, képzett ember teszi, mindenki megbotránkozik.

A keresztény ember bűne mindig súlyosabb. Őt Isten magához emelte s ő hűséget fogadott Krisztusnak. Amikor vétkezik hálátlan szószegő, megveti Isten barátságát.

b)      Prófétai, papi és királyi küldetésnek eleget tenni

A keresztség Krisztus küldetésében részesít. Az Egyház tanítása szerint Krisztusnak hármas küldetése volt: prófétai, papi és királyi.

Mint próféta Isten üzenetét hirdette az embereknek: „Tartsatok bűnbánatot és higgyetek az Evangéliumban” (Mt. 1,15) .

Mint pap bemutatta Atyjának a legkedvesebb áldozatot: önmagát áldozta fel a keresztfán és imádságával is közbenjár értünk Istennél.

Mint király nemcsak a világmindenség Ura volt, hanem a világot elsősorban az embereket, tanításával és engedelmességének példájával visszavezette Istenhez.

Minden keresztény próféta. Ezért a kereszténynek öntudatos hitével és keresztény életével tanúságot kell tennie az emberek előtt Istenről.

Mindnyájan papok vagyunk olyan értelemben, hogy Istennek kell szentelnünk mindennapi életünket: munkánkat, családi életünket, gondjainkat, szenvedéseinket és embertársaink őszinte szolgálatát.

Mindnyájan királyok vagyunk, amennyiben Isten nekünk adta ezt a földi világot, amely a bűn által elszakadt Tőle és amit nekünk kell visszavezetni Hozzá.

c) Teljesíteni az Egyházzal szembeni kötelezettségeket             

Az Egyházhoz hűségesen kell ragaszkodnunk ugyanakkor igyekeznünk kell, hogy ne hozzunk Rá szégyent méltatlan életünkkel.

Szükséges, hogy résztvegyünk az Egyház feladatában: Istenhez vezetni az embereket. Ezt is öntudatos keresztény életünkkel tesszük, bátor hitvallásunkkal, embertársainkért végzett imádságainkkal, az emberszeretet gyakorlásával, szenvedéseinknek és áldozatos lemondásainknak másokért való felajánlásával.

II. De hogyan erősíti meg bennünk a bérmálás mindazt, amit, a keresztség elkezdett?    A bérmálkozás kegyelmi erőt és a Szentlélek segítségét adja, hogy felismerjük, vállaljuk, és véghez is vigyük keresztény mivoltunkból származó feladatainkat.

1) A bérmálás megerősíti bennünk az Istenhez tartozást. Mélyebb, közvetlenebb ismeretet ad Istenről, főképpen Istennek irántunk való szeretetéről. Mert csak a Szentlélek ismeri Isten mélységeit (Thomas Merton elbeszélése a „Hétlépcsős hegyben”, hogyan értette meg a Szentháromságot a cubai mise alatt).

2) A bérmálás felébreszti bennünk a keresztény öntudatot. A világias humanista gondolkodású Aeneas Sylvius Piccolomini – II. Pius, amikor pápává választják, rádöbben, hogy mit jelent a pápaság és egészen megváltozik, és teljesen a török elleni küzdelemnek valamint az Egyház reformjának szenteli magát.

Nem elég hogy eleget teszünk a vallási formaságoknak, hogy valahogy megmeneküljünk a kárhozattól, hanem ugyanakkor a tökéletes keresztény életre is törekednünk kell. A LG 39. pontja szerint: „Az Egyházban mindenki meghívást kap az életszentségre, az apostol szava szerint. Az az Isten akarata, hogy szentek legyetek (1 Tessz 4, 3) ... Akik dolgoznak magával a munkával nemesítik személyiségüket... A munkával Krisztust kövessék, hiszen ő is dolgozott mind kézműves... Legyenek tehát tevékenyek ők is a szeretetben, örvendezve a reménységben és hordozva egymás terhét, éppen mindennapi munkájukkal emelkedjenek egyre magasabbra és apostoli életszentségre”.

3) A bérmálás a karizmák, a Szentlélek adományainak a szentsége. Az Egyházban való meghívása mellett, a Szentlélek mindenkinek ad valami külön tehetséget, ösztönzést, amivel az Egyházat, a közösséget szolgálja. Szent Pál beszél erről az 1 Kor 12-ben: A lelki adományok különfélék. A megbízatások is különfélék. a Lélek ajándékai ki-ki azért kapja, hogy használjon vele. Egyik ugyanis a Lélektől a bölcsesség adományát kapja, a másik a tudomány adományát kapja ugyanattól a Szentlélektől, a harmadik pedig a hitet kapja ugyanabban a Lélekben.

A rendkívüli adományokon kívül, amelyekről az apostol beszél vannak egyszerűbb kegyelmek is, amelyek hasznosak a közösségben. Összetartani a közösséget, megérteni, bátorítani másokat, nem hátrálni a nehézségekben, talpra esetten megfelelni a hit vagy a keresztény életelvek ellen felhozott nehézségekre, stb. Mindezeket azért kapjuk, hogy keresztény testvéreinknek hasznára legyünk velük. S az ítéletkor Isten, ahogy a talentumokról szóló példabeszéd tanítja, számon kéri tőlünk, hogy hogyan használtuk fel őket.

4) A bérmálás szentsége öntudatosítja bennünk, hogy Isten jelen van lelkünkben. Ha keressük őt, nem kell messze mennünk, csak magunkba kell szállnunk. A bérmálás képessé tesz, hogy felismerjük a Szentlélek munkáját saját lelkünkben és a világban és így követhessük az ő indításait.

Végül hangsúlyoznunk kell, hogy a bérmálás nem automatikusan műveli mindezeket bennünk. Kérnünk kell a kegyelmet, fel kell készülnünk rá, hogy tudjuk elfogadni és felhasználni. Krisztus csak azokon segített, akik hittek a hatalmában és segítségét kérték: „Mit tegyek veletek?” kérdi a vakoktól (Mt 20, 32). „Hiszitek-e, hogy tudok valamit tenni veletek?” kérdi egy másik alkalommal (Mt 9, 28).

Az apostolok Krisztus meghagyása szerint tíz napon átimádkozva várták a Szentlelket. Mi is csak úgy remélhetjük, hogy eljön közénk, és igazi keresztényekké alakít minket, ha állhatatosan kérjük és ha mi is, igazán akarunk teljes értékű keresztények lenni.  

Előző téma:

Röviden a felnőtt bérmálkozóknak 1.

Folytatás:

Röviden a felnőtt bérmálkozóknak 3.