2018. 05. 05.

2018-ban bérmálkozóknak 19.


19. A keresztény élet a foglalkozásban
Cél: A munkában Isten szolgálatát látni és ilyen lelkülettel dolgozni.
Sok mai keresztény kettős életet él: más szempontok vezetik vallásos és mások mindennapi életében. Olyan, mint akinek lakásában két szoba van. Egyikbe csak ritkán imádkozni megy, a másik derűs, napfényes ahol napjait tölti. 
1) A keresztény ember egész élete istenszolgálat. Egyesek azt gondolják, hogy a vallásos élet bizonyos előírások teljesítéséből áll: imádkozik, misére jár, egyházi adót fizet, gyermekeit hittanra küldi, esetleg böjtöl és elvégzi a húsvéti gyónást. Családi és mindennapi életében már a társadalom gondolkodásához igazodik: önző érdekei szerint köti házasságát, foglalkozásában pedig az vezeti, hogyan tudna minél több pénzt összeszedni.
Pedig a keresztény egész élete istenszolgálat, benne van családi élete, hivatásbeli munkája, sőt szórakozása a legutolsó cselekedetig, mindent át kell járnia a főparancsnak, az Isten és emberszeretetnek, mert csak így tud eljutni az örök életre. „Akár esztek, akár isztok vagy bármi mást tesztek, tegyetek mindent Isten dicsőségére.” (1Kor 10,31), „tegyetek mindent Urunk Jézus nevében, így adjatok hálát általa Istennek, az Atyának.” (Kol 3,17).
2) A munka értékelése. Az ember napjának, sőt életének java részét foglalkozásbeli munkája tölti ki, ezáltal kapja meg helyét és megbecsülését a társadalomban, találja meg lelki nyugalmát, hogy hagy hátra valamit a földön. A munkát az emberiség különféleképpen értékelte. Az ókori pogány világ is a fizikai munkát lenézte: rabszolgák, alacsonyrendű emberek feladata volt. A középkor vezeklést látott benne, amely a bűn következménye. Az iparosodás, technikai fejlődés megnövelte a munka tekintélyét és értékét. A munka a haladás, a jólét előfeltétele. Felfedezte a munka alakító hatását is. A munka ma sokak számára csak megélhetési kényszer. Másoknak a kapzsi gyarapodás és pénzszerzési lehetőség. Túlzásba viszik a munkát, és időnap előtt felőrlődnek. Vannak, akik örömet és kielégülést találnak az alkotómunkában, de többnyire nekik sem szolgálat a munka, hanem saját maguk fitogtatása.

3) A munka mint istenszolgálat. A keresztény ember számára mindenféle munka, szellemi és fizikai elsősorban a saját hivatásával, foglalkozásával járó munka istenszolgálat. Az ember teremtése után ezt a feladatot kapta Istentől: „töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá.” (Ter 1,28). A vízözön után Isten megismétli a parancsot (Ter 9,7). A Bölcsesség könyve még kifejezőbb: „bölcsességében alkotta az embert, hogy uralkodjék a teremtményeken, amelyeket alkottál, és igazgassa a világot szentségben és igazságban.” (Bölcs 9,2-3). Az Egyház a megszentelődés egyik eszközének tekinti: „Az emberek arra kaptak meghívást, hogy folytassák a teremtés művét egymással és egymásért, miközben uralmuk alá hajtják a földet. ... A munka megbecsüli a Teremtő ajándékait és a kapott talentumokat. ... Együttműködik Isten Fiával az Ő megváltó művében. ... A munka a megszentelődés és a földi dolgok átlelkesítésének eszköze lehet Krisztus Lelkében.” (KEK 2427).
A világ nem kész, az embernek kell azt munkájával befejeznie és tökéletesítenie, olyan emberi világot, társadalmat felépítenie, amelyben mindenki megtalálja a helyét és boldogulását és dicsőíti Istent, a világ alkotóját.
Az embernek munkájával felismeri, hogy mekkora Isten alkotása a világmindenség, és milyen hatalmat, képességet adott az embernek, aki azt meg tudta csinálni! 1969.06.20. Amstrong az Apollo 11 űrhajóról 20,17-kor a holdra lép. Nemcsak a nagy alkotások jelentik az istenszolgálatot és istendicsőítést, hanem mindenféle emberi munka, amelyet az emberek a világ lakhatóbbá, emberibbé tételéért végeznek. Szükséges, hogy az ember gondoljon Istenre. A munkában az embernek meg kell találnia magát is, melyben ki tudja bontakoztatni a benne rejéő tehetségeket. Még nagyobb értéke van a munkának az örökkévalóság szempontjából, mert ezzel nyeri vagy veszíti el azt az ember. A talentumokról szóló példabeszéd: a hűséges szolgák jutalma Isten. (Mt 25,14-30)

4) A bűn, elsősorban az eredeti bűn hatása a munkára is kiterjedt, a munka terhessé és fáradtságossá lett: Arcod verejtékével eszed kenyered. Az ember öncélt csinálhat munkájából, tevékenységét rosszra is fordíthatja.
5) Jézus Krisztus megváltása a munkára is kiterjed. Jézus maga is dolgozott, mint az ács fia, fizikai munkát is végzett és ezzel a testi munkát is megszentelte. Az ő munkája isten- és emberszolgálat volt, és váltságul adta oda életét sokakért. Ezzel megmutatta a munka értékét: ha jó lelkülettel végzik, Isten szolgálat lesz belőle.
6) Hogyan dolgozzunk? Milyen legyen a keresztény ember munkája? Mi szükséges hozzá?
a) Elsősorban tudás. A legegyszerűbb munkát is meg kell tanulni. Meg kell szereznie a szaktudást s azt fejleszteni.  
b) Megbízhatóság és lelkiismeretesség. A mai termelőmunka egyre inkább sokak összedolgozásán, együttműködésén alapul. Ha csak egyik is rosszul csinált valamit, a többi munkáját is tönkre teszi.
c) Állhatatosság és kitartás. A munka szükségszerűen fáradsággal jár, egyhangúsága lehangoló tud lenni. De éppen a nehézségek érlelik meg bennünk az egyik legszebb erényt, a hűséget. Előttünk áll Krisztus példája, akit hivatásbeli munkájában nem állította meg hallgatóinak közömbössége, ellenségei gáncsoskodása.
d) Öröm. Az embernek a munkában kell megtalálnia tehetsége, adottsága megvalósítását. Öröme csak úgy lesz, ha ebben az Isten és a társadalom szolgálatát látja, mert ő is az egész része. Észre veszi a boldogító mozzanatokat.
e) Ne önző célokért dolgozzunk, hanem Isten dicsőségéért és az emberek javáért. Ez mindig örömet szül és megnyugvást, a bérmálásban kapott feladatunknak megfelelően tanúságtétel Krisztusról és végső célunkhoz vezet.


József Attila - Ne légy szeles…
Ne légy szeles
Bár a munkádon más keres -
dolgozni csak pontosan, szépen,
ahogy a csillag megy az égen,
úgy érdemes.
** 

Előző témák:

 

Ez a remény


Hű barátunk, Jézus - Május első vasárnapján és jövő vasárnap a Millenniumi templomban első szentáldozáshoz járulnak azok a harmadik osztályos diákok (61+73), akik jó szüleik segítségével három éven át bekapcsolódtak mind az iskolai, mind a plébániai hitoktatásba. Kezdetben ösztönösen megérezték, majd a nevelés-oktatás által felismerték: az életet azért kaptuk, hogy megtanuljunk szeretni és így rátaláljunk az örök Szeretetre, Istenre.
A felkészítők során Jézussal és tanításával ismerkedtünk meg, aki a szeretet. Egy magyar misszionárius - Nemeshegyi Péter atya, aki négy évtizeden át Japánban tanított - mondta el, hogy egyik alkalommal Isten szeretetéről tartott előadást, amikor egy hallgató azt kérdezte tőle: atya, mi is a szeretet? Ekkor ő a feszületre mutatott és azt mondta: amit a kereszten lát az a szeretet.
Vasárnap és ünnepnap mindannyian szentmisén veszünk részt, mert szeretjük Jézust és vele találkozunk. A szentmise számunkra mindig ünnep, ahol imádkozunk, énekelünk, hallgatjuk Jézus tanítását és áldozunk.
Az elsőáldozók Isten igéjének elhangzása után megújítják keresztségi fogadásukat, majd a felajánláskor életüket és munkájukat ajánlják fel Jézussal a mennyei Atyának. Jézus teremtő szavai amikor elhangzik a kenyér és bor felett, Jézus önmagát adja nekünk a kenyér és bor színe alatt. Ő a mi legjobb barátunk, aki életét adta értünk a kereszten és mindig kész megjeleníteni, hogy bennünket éltessen. Ezt meg is valljuk az Úrfelmutatás után: „Halálodat hirdetjük Urunk, és hittel valljuk feltámadásodat, amíg el nem jössz.”

A Miatyánk elimádkozásával egyházként, a Jézus vérén megváltott közösségként állunk imádásunkkal és kéréseinkkel mennyei Atyánk elé. Követjük Jézus példáját és megbocsátunk mindenkinek Jézusért. Ő most minket is meghív az utolsó vacsora asztalához, hogy részesei lehessünk áldozatának, és az örök élet kenyerével tápláljon minket.
És felhangzik a szentmiséző pap ajkáról a nagy figyelmeztetés: „Boldogok, akiket meghív lakomájára Jézus, az Isten Báránya!” Mindannyian válaszolunk, mint a kafarnaumi százados: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én lelkem.”
Az elsőáldozók most találkoznak először szentségi módon Jézussal, amikor szülőikkel, testvéreikkel, keresztszülőikkel és a hívekkel együtt veszik magunkhoz Jézust az Oltáriszentségben. 
Nálunk van Jézus. Köszönjük meg. Ő maga is velünk jön, hiszen bennünk él. A szentáldozással táplál, hogy mindig kövessük, bennünk maradjon és parancsa szerint éljünk: „Szeressétek egymást, amint én szeretlek titeket.” (Jn 15,9-17) Akkor a reményt tudjuk nyújtani mindenkinek, mint Péter apostol Kornéliusz házában. (ApCsel 10,25-26. 34-35. 44-48) Isten, aki előbb szeretett minket (1Jn 4,7-10) megőriz bennünket az örök életre.

„Maradjatok meg az én szeretetemben.” Jn 15,9.

2018. 05. 01.

2018-ban bérmálkozóknak 18.

8. A keresztény felebaráti szeretet - Cél: Az emberszeretet fontossága a keresztény életben.
A keresztény élet nemcsak vallási kötelességek teljesítéséből áll, hozzátartoznak embertársaink iránti    kötelességeink is. Sőt, a főparancs szerint a felebaráti szeretet, mindjárt az Istenszeretet után következik. (Mt 22,6-37).
 1. Az emberszeretet Istentől van. (Lev 19,18). A hívő keresztény embertársában Isten képmását, Krisztusban testvérét látja, a humanista csak emberi természetet és méltóságot.
 a) Az Ószövetség is ismerte ezt a törvényt, de inkább csak honfitársaival szemben gyakorolta.

 b) Krisztus mindenkire egyformán  kiterjeszti az emberszeretetet. Irgalmas szamaritánus (Lk 10,30-37). Krisztus tanítja, hogy önzetlenül kell szeretni, nemcsak azokat, akik velünk jót tesznek, és minket szeretnek, hanem azokat is, akik nem viszonozzák szeretetünket. Sőt ellenségeinket is. „Így lesztek fiai mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra is, gonoszokra is, esőt ad igazaknak is, bűnösöknek is.” (Mt 5,43-48).
 c) Tanítványai, akik legközelebb álltak hozzá megértették, hogy a keresztény ember számára a legfontosabb, hogy szeresse embertársait. Szent Pál szeretethimnusza: „Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom.” (1Kor 13,1-3).
 d) Szent János a szeretett tanítványa, a szeretet fontosságáról: Az Isten szeretet, és  aki kitart a szeretetben, az az Istenben marad, s az Isten is benne marad.” (1 Jn 4,16). A legenda szerint öregkorában már csak egyre ezt ismételgette: Fiacskáim, szeressétek egymást! Mert Krisztus parancsolta, s ha ezt tesszük, elég. (1Jn 4, 20).
 2. Az első századok keresztényeinek a szeretet volt az ismertetőjele: nézd, mennyire szeretik egymást. Már a jeruzsálemi első egyházközségről mondja az Apostol: Nem is akadt köztük szűkölködő, mert azok, akiknek földjük vagy házuk volt, eladták, s az eladott javak árát elhozták, és az apostolok elé tették. Ebből aztán mindenkinek adtak kinek-kinek szükségéhez mérten. (vö. ApCsel 4,34-35). A római birodalom keresztényeiben megcsodálták a rabszolgák egyenjogúságát, az utazók befogadását és vendéglátását, a pestises betegek ápolását, amelyet a pogányokra is kiterjesztettek, a szegényebb egyházközségek segítését.
A 19. század második feléig csak az Egyház foglalkozott a betegek és szegények gondozásával, s ahol módja van rá, ezt ma is elsőrendű feladatának tekinti. Nagy Szent Vazul (+379) érsek a szociális igazságosságot nemcsak beszédeiben sürgette, hanem népjóléti intézményeket létesített: kórházat, öregotthont, vendégfogadót, hivatalnokok és munkások számára lakásokat építtetett, egész városnegyedet, melyet róla Baziliáknak neveztek el. Ezek akkori „karitász-központként” népkonyhával is rendelkeztek.
Korunk szociális és egészségügyi hálózatának alapjai kezdettől fogva az Egyház felebaráti szeretetgyakorlatán nyugszanak. Kalkuttai Szent Teréz anya († 1997), De Veurster Szent Damján, Jean Follerau. Boldog Helder Camara érsek és társai, VI. Pál pápa, Szent II. János Pál a harmadik világ megsegítéséért dolgozott.
3. A szeretet parancsának aktualitása. A szeretet parancsa mindig, ma is aktuális a keresztények számára. Az egymás közti érintkezés és kapcsolatok egy családdá tették a föld lakóit. „A hívők becsüljék meg és erejükhöz mérten támogassák a szeretet műveit és a társadalmi segítség magán, hivatalos, sőt nemzetközi vállalkozásait... és működjenek együtt minden jóakaratú emberrel.” (AA 8)
 4. A felebaráti szeretet rendje. Elsősorban a hozzánk közelállókat kell gyakorlati módon szeretnünk és segítenünk: akikkel napról napra együtt vagyunk, s kölcsönös hibáink miatt egymással súrlódásaink vannak.

 a) Elsősorban szeretnünk és segítenünk kell azokat, akikkel együtt élünk a családban: szülők, testvérek, nagyszülők. Segítenünk kell az életre való felkészülésben, a házi teendőkben. (1Tim 5,8). Sőt segítenünk kell az Istenhez való közeledésben.
 b) A család után legtöbbet munkatársaikkal, akik még tanulnak, osztálytársaikkal vannak együtt.
 c) Gyakran találkozunk szomszédainkkal is. Segítsük elő a szomszédság kialakulását.
 d) A szeretetet kell gyakorolnunk a nagyobb közösségekben, amelyekben élünk, városban, országban.
 e) A szeretet különösen kötelez hittestvéreinkkel szemben. Együtt érezni az Egyház feladataival.
 f) A szeretet kötelez nemzetünk iránt is, hogy őrizzük és fejlesszük tovább értékeinket.
 5. A szeretet módja és mértéke. Krisztus meghatározta: önmagunk. (Tób 4,15). Ne tegyünk olyat, ami minket is bántana.
 a) Várjuk, hogy segítsenek rajtunk, amikor magunkon nem tudunk segíteni. A helyzet mondja meg, hogy mit tehetünk.

 b) Várjuk, hogy a ránk szakadt bajokban, megpróbáltatásokban együtt érezzenek velünk, legyen bár valaki, akinek kipanaszolhatjuk magunkat, még ha nem is tud mivel megvigasztalni.
 c) Bánt a szívtelenség, a türelmetlenség, ezért legyünk megértők, viseljük el a sérelmeket.
 d) Ha megbántunk valakit, várjuk a megbocsátást. Legyünk megbocsátók (Mt 18,21-35). „Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak”. (Mt 5,7). Kivétel nélkül szeressünk mindenkit.

   Előző témák: