A keresztény élet nemcsak
vallási kötelességek teljesítéséből áll, hozzátartoznak embertársaink iránti kötelességeink
is. Sőt, a főparancs szerint a felebaráti szeretet, mindjárt az Istenszeretet
után következik. (Mt 22,6-37).
1. Az emberszeretet Istentől van. (Lev 19,18).
A hívő keresztény embertársában Isten képmását, Krisztusban testvérét látja, a
humanista csak emberi természetet és méltóságot.
a) Az Ószövetség is ismerte ezt a törvényt, de
inkább csak honfitársaival szemben gyakorolta.
b) Krisztus mindenkire egyformán kiterjeszti az
emberszeretetet. Irgalmas szamaritánus (Lk 10,30-37). Krisztus tanítja, hogy
önzetlenül kell szeretni, nemcsak azokat, akik velünk jót tesznek, és minket
szeretnek, hanem azokat is, akik nem viszonozzák szeretetünket. Sőt
ellenségeinket is. „Így lesztek fiai
mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra is, gonoszokra is, esőt ad
igazaknak is, bűnösöknek is.” (Mt 5,43-48).
c) Tanítványai, akik legközelebb álltak hozzá megértették, hogy a keresztény ember számára a legfontosabb, hogy szeresse
embertársait. Szent Pál szeretethimnusza: „Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem,
csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom.” (1Kor
13,1-3).
d) Szent János a szeretett tanítványa, a
szeretet fontosságáról: Az Isten
szeretet, és aki kitart a szeretetben,
az az Istenben marad, s az Isten is benne marad.” (1 Jn 4,16). A legenda
szerint öregkorában már csak egyre ezt ismételgette: Fiacskáim, szeressétek
egymást! Mert Krisztus parancsolta, s ha ezt tesszük, elég. (1Jn 4, 20).
2. Az első századok keresztényeinek a szeretet
volt az ismertetőjele: nézd, mennyire szeretik egymást. Már a jeruzsálemi első
egyházközségről mondja az Apostol: Nem is akadt köztük szűkölködő, mert azok,
akiknek földjük vagy házuk volt, eladták, s az eladott javak árát elhozták, és
az apostolok elé tették. Ebből aztán mindenkinek adtak kinek-kinek szükségéhez
mérten. (vö. ApCsel 4,34-35). A római birodalom keresztényeiben megcsodálták a
rabszolgák egyenjogúságát, az utazók befogadását és vendéglátását, a pestises
betegek ápolását, amelyet a pogányokra is kiterjesztettek, a szegényebb
egyházközségek segítését.
A 19. század második feléig csak az Egyház foglalkozott a betegek és
szegények gondozásával, s ahol módja van rá, ezt ma is
elsőrendű feladatának tekinti. Nagy Szent Vazul (+379) érsek a szociális
igazságosságot nemcsak beszédeiben sürgette, hanem népjóléti intézményeket
létesített: kórházat, öregotthont, vendégfogadót, hivatalnokok és munkások
számára lakásokat építtetett, egész városnegyedet, melyet róla Baziliáknak
neveztek el. Ezek akkori „karitász-központként” népkonyhával is rendelkeztek.
Korunk szociális és
egészségügyi hálózatának alapjai kezdettől fogva az Egyház felebaráti
szeretetgyakorlatán nyugszanak. Kalkuttai Szent Teréz anya († 1997), De Veurster
Szent Damján, Jean Follerau. Boldog Helder Camara érsek és társai, VI. Pál
pápa, Szent II. János Pál a harmadik világ megsegítéséért dolgozott.
4. A
felebaráti szeretet rendje. Elsősorban a hozzánk közelállókat kell
gyakorlati módon szeretnünk és segítenünk: akikkel napról napra együtt vagyunk,
s kölcsönös hibáink miatt egymással súrlódásaink vannak.
a) Elsősorban szeretnünk és segítenünk kell azokat, akikkel együtt
élünk a családban: szülők, testvérek, nagyszülők. Segítenünk kell az életre való
felkészülésben, a házi teendőkben. (1Tim 5,8). Sőt segítenünk kell az
Istenhez való közeledésben.
b) A család után legtöbbet munkatársaikkal, akik még tanulnak,
osztálytársaikkal vannak együtt.
c) Gyakran találkozunk szomszédainkkal is. Segítsük elő a szomszédság kialakulását.
d) A szeretetet kell gyakorolnunk a nagyobb közösségekben, amelyekben élünk, városban, országban.
e) A szeretet különösen kötelez hittestvéreinkkel szemben. Együtt érezni az Egyház feladataival.
5. A szeretet módja és mértéke. Krisztus
meghatározta: önmagunk. (Tób 4,15). Ne tegyünk olyat, ami minket is bántana.
a) Várjuk, hogy segítsenek rajtunk, amikor magunkon nem tudunk segíteni. A helyzet mondja meg, hogy mit tehetünk.
b) Várjuk, hogy a ránk szakadt bajokban, megpróbáltatásokban együtt érezzenek velünk, legyen bár valaki, akinek
kipanaszolhatjuk magunkat, még ha nem is tud mivel megvigasztalni.
c) Bánt a szívtelenség, a türelmetlenség, ezért
legyünk megértők, viseljük el a sérelmeket.
d) Ha megbántunk valakit, várjuk a megbocsátást. Legyünk megbocsátók (Mt
18,21-35). „Boldogok az irgalmasok, mert
majd nekik is irgalmaznak”. (Mt 5,7). Kivétel nélkül szeressünk mindenkit.
Előző témák:
2018-ban
bérmálkozóknak 11.
2018-ban bérmálkozóknak 12.
2018-ban bérmálkozóknak 13.
2018-ban bérmálkozóknak 14.
2018-ban bérmálkozóknak 12.
2018-ban bérmálkozóknak 13.
2018-ban bérmálkozóknak 14.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése