2020. 01. 13.

1943. január 12. a Doni áttörésről - Csíkszereda 2020. január 12.

A csíkszeredai Hősök temetőjében megemlékezést tatottunk a Doni áttörés 77. évfordulóján. Az Erdélyi Történelmi Vitézi Rend 2015-ben állította kopjafájánál 2020. január 12-én 13:30 órakor a Rend helyi tagjai, a Szent Kereszt Főplébánia és Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa képviseletében tiszteletüket rótták le a 2. világháború magyar hősei iránt.
v. Lázár Elemér törzskapitány köszöntője után felkérte v. Nagy Benedek tanárt emlékbeszéde magtartására. v. Nagy Benedek történelmi ismertetőjét Nemeskürty István "Requiem egy hadseregért" című művére építette.
Ezután dr. Darvas-Kozma József esperes-plébános a múlt és a jelen között vont párhúzamot. A Sztalingrádi csatát a németek azért vívták, hogy szabad útjuk legyen a Kaukázustól délre levő kőolajmezőkre. Ezért kellett a 2. magyar hadseregnek felvonulnia 1942. augusztus végéig a Don vonalára. És bekövetkezett 1943. január 12-i támadás, ahol a -30 és -42 fokos hidegben és az orosz túlerővel szemben áldozatul esett a 2. magyar hadsereg. Napjainkban is háború dúl az olajmezőkért. A háború nem jogos megoldás. Mi ellene vagyunk minden háborúnak, ahogy Szent VI. Pál pápa mondta az ENSZ-ben: "Soha többé háborút!"
Amikor  a háborúkban elesett katonáinkra emlékezük, az irántuk érzett tiszteletünket és szeretetünket akarjuk leróni. 
Ezért Körmendi Lajos, a Don-kanyart megjárt táborilelkésznek, egy fronton elesett katona temetésén mondott beszédét idézte:
„Engedelmesség... mely a katonai erények kútfeje. Ebből születik az önmegtagadás, innen ered a halálos bátorság. Ez az engedelmesség a legférfiasabb erény és a leghősibb erőkifejtés: a vett parancsot kiadja az ember önmagának, s vérzivatarban, vulkánkitörésben, az élet ösztöne és joga ellenére emberi idegekkel, emberi akarattal végrehajtja. Nem válogat, nem különböztet: kicsiny vagy nagy a parancs, kedves vagy kellemetlen, testi vagy lelki seb jár utána, végrehajtja. Hajoljunk meg önmegtagadása és hősiessége előtt: légy áldott, ezer halálba belevágtató márványhomlokú magyar katona. Ha gép vagy tárgy engedelmeskedik, nem csodálkozom. De csodálkozom, ha érző, élő, szárnyaló lélek engedelmeskedik. Csak úgy lehetséges ez, ha a parancsoló akaratban valami magasabb értelmet, felsőbb érdeket tisztel a lélek s annak fennsége előtt a szabad ember öntudatával hajlik meg. Neki magyar földet, magyar hajlékokat, magyar becsületet kellett védelmeznie: márványarca kipirult, szemében ősi tüzek gyúltak ki, alakja megnőtt, mint egy látomás, és tékozolta híven életét az önfeláldozás nagy magyar mestere. Légy áldva véres magyar éposz egyik névtelen hőse.” (Hét Határ, XX. évfolyam 2. szám. 4. oldal)
Könyörögjünk: 

Mindenható, örök Isten, alázattal állunk szent Fölséged elé, hogy a harctereken elesett hős testvéreinkért könyörögjünk.

Te láttad küzdelmüket, aggodalmukat, szenvedésüket és vérük hullását: irgalmazz nekik, és adj megnyugvást az örök békesség honában.
Kegyelmedbe ajánljuk őket, Urunk, Istenünk, ismerd el őket, teremtményeidet, magadénak: ne emlékezz vétkeikre, melyeket a meggondolatlanság zavarában vagy a rossz kívánságok hevületében követtek el, és örvendeztesd meg mindnyájukat szent színed látásával!
Isteni Megváltónk, Jézus Krisztus, a te mondásod ez: "Nagyobb szeretete senkinek nincs annál, mint aki életét adja barátaiért." Akikért most imádkozunk, nem kímélték magukat, életüket áldozták értünk, a mi épségünkért és testi-lelki javainkért. Tekints rájuk kegyesen, és részesítsd őket kereszthalálod végtelen érdemében!
Nekünk pedig add, hogy a drága vérrel megszerzett és megvédett hazát odaadóan és önfeláldozóan szeressük, érte dolgozni meg ne szűnjünk! Add, hogy a hősök véréből és áldott emlékéből a komoly kötelességteljesítés, a hősies áldozathozatal szelleme áradjon ránk! Adj csüggedetlen szívet, hogy a harctereken elesett honfitársaink nyomában magyar hazánkért mindent megtegyünk, törvényeit és tanításod szerint éljünk, dicsőségedre és embertársaink javára. Ámen.
 
 

Az ifjúságnak tudnia kell a telegoniáról!

]

TELEGONIA - A PARÁZNASÁG GENETIKAI HATÁSA AZ ...

TELEGONIA -                                 A PARÁZNASÁG GENETIKAI HATÁSA AZ ÖRÖKLŐDÉSRE. MEGRÁZÓ TANULMÁNY A PARÁZNASÁG GENETIKAI HATÁSÁRÓL AZ ÖRÖKLŐDÉSRE.      https://keskenyut.files.wordpress.com/2016/09/telegonia-a-parc3a1znasc3a1g-hatc3a1sa-a-genetikai-c3b6rc3b6klc591dc3a9sre2.pdf
         
 


2020. 01. 11.

... őt hallgassátok!


Urunk megkeresztelkedése - A II. vatikáni zsinat liturgikus reformja nyomán a Katolikus Egyház az Évközi első vasárnapon üli Urunk megkeresztelkedésének ünnepét. Ezzel kezdetét veszi az évközi vasárnapok sorozata. A sajátos jellegű időn kívül (karácsonyi, húsvéti ünnepkör) van még 33, esetleg 34 hét az év folyamán. Ilyenkor Krisztus misztériumának nem valami különös szempontját ünnepeljük, hanem éppen Krisztus misztériumát a maga teljességében, kiváltképp a vasárnapokon. Ezt az időszakot hívjuk évközi időnek.
A mai ünnep is epifánia, Jézus istenségének kijelentése. Az evangéliumok beszámolója alapján, Jézus 30 éves korában elhagyta názáreti ismeretlenségét és először lépett a nyilvánosság elé. Tiszteletben tartotta népe hagyományát, hogy 30 éves kora előtt senki nem taníthat, mert nem eléggé érett. Jézus első útja a pusztába vezetett, a Jordán mellé, ahol előfutára, Keresztelő János hatalmas tömegeknek hirdette: „Tartsatok bűnbánatot, mert közel van a mennyek országa.” Jézus beállt a jobb belátásra térő bűnösök sorába, hogy megkeresztelkedjék. (Mt 3,13-17) Tettével sorsközösséget és szolidaritást vállalt az elesett emberekkel, akikért mostantól a nyilvánosság előtt is még inkább élni és halni fog. Jézus fellépését rendkívüli tünemények kísérték, jelezvén, hogy megbizatása Istentől származik, és az Atya örömét leli Fia szegényekért, elnyomottakért és bűnösökért folytatott küzdelmében. 

Jézus úgy tett, amint ezt jóval korábban Izajás próféta már előre jelezte: „Nem kiált majd, nem emeli föl a hangját, és szava sem hallatszik az utcákon...” (Iz 42,1-4. 6-7) Nem keltett semmiféle feltünést. Egyszerűen csak elvegyült a tömegben, mint bárki más. 
Jézus kilétét, titkát, Keresztelő belső sugallatra felismerte és tiltakozott: „Neked kellene megkeresztelned engem...” Jézus azonban így szólt: „Hagyd ezt most, mert úgy illik, hogy teljesítsük mindazt, mi igazságos.” Jézus itt burkoltan a kereszt és feltámadás utáni változásra, a Szentlélek eljövetelére utal. Ő teljesíti hivatását most is, mert engedelmeskedik a mennyei Atyának, s úgy illik, hogy a küldöttek is engedelmeskedjenek akaratának. 
Jézus szolidaritást vállaló keresztelkedése után, János hallotta az Atya szózatát és látta a Szentlélek leszállását Jézusra. Az esemény itt egy kis Pünkösddé válik. Erről az isteni tanúságról, a Szentháromság megnyilatkozásáról, János nyilvános és objektív dologként beszél. Jézus ezáltal Felkent lett, azaz megkapta a szerepéhez szükséges hatalmat, bölcsességet és szentséget. 
Jézus megkeresztelése a keresztény keresztelés mintája lesz. Ezt viszik tanítványai is tovább. (ApCsel 10,34-38) Péter apostol Kornéliusz házában tanúságot tesz Jézus megváltó szolgálatáról: „Ő a mindenség Ura.” Keresztségünk által életközösségbe kerültünk Jézussal, de lelkületét magunkévá tettük-e? Az Ő akaratát keressük-e?

„Az Atya szózata hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” Mk 9,6.

Hirdetés: 2020. január 12.


Ma 13:30 órakor a Hősök temetőjében imádságos megemlékezést tartunk  a Don-kanyarban az 1943-ban elesett katonáinkról.
1. Hétfőn kezdődik az iskolai tanítás, ezzel együtt a plébániai hitoktatás is: kedden és csütörtökön a 0-tól a VIII. osztálynak. Pénteken az elsőáldozásra és bérmálásra készülők hittanórája van.

2. Keresztelői felkészítőt tartunk pénteken 17 órakor. Szombaton ministránsképző.

3. Január 15-én, szerda este 6 órakor Hargitafürdői pálosoknál szentmise Remete Szent pál tiszteletére.  
A Mária-rádió is közvetíti.

4. A megszentelő szeretet útján – címmel a szociális testvérek február 5. és 12. Között szeretettel hívják a Kísért imádság hetére mindazokat, akik szeretnének megtanulni imádkozni a Szentírással, vagy már tudnak, de mélyebb Isten-kapcsolatra vágynak, akik szeretnének Isten szemével tekinteni életükre és önmagukra, akik szívesen elmennének egy lelkigyakorlatra, de most éppen nincs rá módjuk.   
A programra Csíkszeredában kerül sor. Az együtt ünnepelt kezdő és záró szentmise között a hét folyamán a résztvevőknek naponta egy órát kell szentelniük imádságra, illetve minden nap megoszthatják tapasztalataikat személyes kísérőjükkel. A program iránt érdeklődők számára a testvérek részletes ismertető levelet és jelentkezési lapot küldenek. Az idei év mottója az Eucharisztikus Kongresszusra készülve a 87. zsoltár kijelentése: „Minden forrásom belőled fakad”. Jelentkezni január 31-ig lehet Farkas Ibolya testvérnél a 0745.390 189-es telefonszámon, vagy a szocialis.testverek@gmail.com címen.

5. 2020. január 13-án a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes - Góbé Farsang című előadását mutatja be a Városi Művelődési Házban. Az előadás 17:30-kor kezdődik.  Bármilyen kedvezményes jegy a Csíki Mozi jegypénztárában, illetve az előadás előtt egy órával a helyszínen váltható.

6. A Városházán pénteken 18. órától Nagy József történész: Székelyföld  határainak  védelme  századok során címmel tart előadást.

7. Jövő vasárnaptól a NEK-ért végezzük a szentmisék utáni imát.

8. Mindazoknak akik feliratkoztak a Boldog Özséb Év budapesti megnyítójára, jövő vasárnap, azaz január 19-én a fél 10 órás mise után indulunk autóbusszal a Millenniumi-templomtérről.

9. Ministránsaink a szentmisék után személyesen átvehetik a szolgálatukra járó jutalmat a plébánián.

2020. 01. 10.

Prof. Petr Pit’ha prágai katolikus püspök beszéde 2016-ban

Emberek! E lehető legmagasabb titulussal szólítom meg önöket, mert az ember az Isten képmása, és magasztos jelekkel van felékesítve: ésszel, lelkiismerettel és felelősséggel. Azért jöttünk itt össze, hogy emlékezzünk a háborúk és a totalitárius rendszerek áldozataira, nyilvánvalóan azokra, amelyek történelmileg a legközelebb állnak hozzánk.
Ünnepségünk címe Mene, Tekel (Megmérettetett, könnyűnek találtatott). Ezek a titokzatos szavak Nabukodonozor fia palotájának falán jelentek meg, amikor lakomát rendezett, ahol a Jeruzsálemi templomból ellopott szent edényeket megszentségtelenítette. És ez birodalma bukását jelentette. Mert nem tanult saját apja történetéből.
A katedrális, amelyben most vagyunk, nemzeti történelmünk szimbóluma. Évszázadokon át épült, pontosan meghatározott terv szerint, és megtestesítője lett azoknak az ideáloknak, amelyek apáinkat, nagyapáinkat vezették. Önmagában ez a katedrális nem azonos ezekkel az ideálokkal, azok magasabban vannak, ott, ahova a magasba ívelő tornyok mutatnak. Ebből a magasságból szólt hozzánk az Úr.
Hallottuk a szavait, amelyek érvényesek voltak a fogságban levő zsidók számára éppúgy, mint e katedrális építői számára. Fájdalmasan érvényesek ma is.
Onnan küldte el Fiát, hogy megmutassa nekünk, kik vagyunk. Hogy Emberek vagyunk, csupán emberek, akik a halál felé igyekeznek, de megmutatta azt is, hogy az ember ideálja az, hogy az Isten Képmása, hogy Krisztushoz hasonló lehet. Ez az élet Igazsága, ehhez az ideálhoz közelíteni.
Ma nekem jutott az a feladat, hogy itt beszéljek. Szorongok, mert a Mindentudó előtt beszélek, és tudatában vagyok, hogy nem önök előtt állok, hanem azok előtt, akik ezen ideálokért, az élet Igazságáért képesek voltak földi életüket feláldozni. Önmagunkért megtenni ezt, nem lenne értelme. Az élet másodlagos. Akikre most gondolunk, azok miattunk áldozták fel életüket.
Feladatom, hogy beszéljek, tehát teszem, ami a feladatom. A megemlékezésnél több az, hogy okuljunk. Akikre emlékezünk, azért haltak meg, mert az emberek időben nem tudatosították, hogy veszélyben vannak, bajban vannak.
Okulnunk kell. Mert ismét veszélyben vagyunk, és ismét nem akarjuk ezt tudatosítani.
Azt mondjuk: békében élünk. Közben folyik a harc, támadások, öldöklés. Butaságunkban és büszkeségünkben kioktatjuk az egész világot.
Azt mondjuk: „vallási háborúk? Ugyan, középkori értelmetlenség!” Azt várjuk, hogy eldobják az Istenüket. Azért, mert mi ezt megtettük. De ők ezt nem fogják megtenni, mert látják rajtunk, hogy ez hova vezet. Lassan kihalunk.
Azt mondjuk: párbeszédet kell velük folytatnunk. De ők nem fognak bennünket meghallgatni, mert vallásról akarnak beszélni, de nekünk vallásunk nincs. Mert végtelenül liberálisak vagyunk.
Azt mondjuk, hogy tisztelnünk kell egymást. De ők minket nem tisztelhetnek, mert ők képesek a saját igazukért meghalni, de mi csak hátrálunk, és megtámadjuk azt, aki kiáll Krisztus keresztje mellett. 
Azt mondják nekünk, hogy nem vagyunk toleránsak velük szemben, és igazuk van, mert egymással szemben sem vagyunk toleránsak. És ne hagyjuk magunkat megtéveszteni: politikusainkat végkép nem érdekli az iszlám, őket az olaj és a fegyver eladás érdekli. És mi ezt a politikusainknak nem róhatjuk fel, mert bár rövidlátó butáknak tartjuk őket, de ezt nem vallhatjuk be, mert megválasztottuk őket. Ráadásul, érezzük, hogy ők a legjobbak közülünk, mert szót fogadnak arctalan másoknak, akik valahonnan a háttérből utasítgatnak. Sejtjük, hogy valahonnan, ahol fiktív pénzekkel rulettet játszanak, ám ezek a pénzek mögött valahol szükségszerűen mégis csak a mi munkánk, esetleg életeink állnak
Békét szeretnénk Ukrajnában, de mi magunk hagytuk, hogy fenyegetettségben legyenek, sőt igyekszünk haszonélvezők lenni, mert nem ismerjük be, hogy itt nem az ukránokról, sem az oroszokról van szó, hanem ismét pénzről van szó, és a bankokról, amelyek meginogtak, mint a hullámzó tengeren a hajók.
Azt mondjuk, erőseknek kell lennünk, hogy megvédjük magunkat. De mit kezdünk a fegyverekkel, ha nincsenek férfiaink, akik megfognák a fegyvereket. De miért is tennék ezt, ha nincsenek ideáljaik. Ideáljaik, amelyekért valaki meg tudna halni.
Hitehagyottak és nevetségesek vagyunk. Elveszítettük a kultúra értékét, és katedrálisaink összeomlanak, s az emberi közösségek egymással veszekedő egoisták hordájává változnak.
Elveszítettük az emberi értéket és mértéket. Mert teljesen nyilvánvaló, logikus, ha eldobjuk kereszténységünket, és megszabadulunk Istentől, akkor megszabadulunk az embertől is. Mert többé nem fogjuk tudni, hogy kell kinéznie az embernek.
Miért tiszteljenek bennünket a muzulmánok, ha nekik van istenünk, és nekünk semmilyen istenünk nincs. És miért kellene tisztességesen viselkedniük, és emberségesen tárgyalni velünk, ha látják, hogyan viselkedünk mi egymással.
Békéről beszélünk, meg akarjuk védeni, de nekünk magunknak sincs. Sem bennünk, sem köztünk. Meg akarjuk védeni az igazságosságot, de csak a tiltásokat szaporítjuk. Sem az Igazságosságot, sem a Békét senki nem fogja bevezetni, mert ezek a tisztességből nőnek ki.
Tudom, mi lesz most, mit fogok hallani. Mibe ütközöm. Szavaim az egoista elégedettség falaiba fognak ütközni, ami olyan, mint a görbe tükör. Mindent kicsavar. Mondhatnék bármilyen bölcsességet is, frázisok visszhangoznak majd hozzám, üresebbek, mint a részegek fecsegése.
Ha mindjárt egy halott gyereket hoznék a frontról, csak az elit képviselőinek álszent jajveszékelése hallatszana, úgy, hogy a mindennel szemben közömbös tömegnek, amely majd újra megválasztja őket, tetsszen.
Senki nem indul el, hogy megmentse a gyermek testvérét, vagy anyját. Lesznek hangok ellenem: minek képzeled magad? Ne fessed az ördögöt a falra! És végül tiltakozás hallatszik majd: „Ez a bolond, még végül háborút szít! Hallgattassátok el!”
De én félek attól, amit magunkra hozunk. A mi ellenségünk nem az oroszok, sem az ukránok, és végképp nem az arabok! Egyáltalán senki. Magunk győzzük. Mert nem tiszteljük az élet törvényét. Elfelejtettük, hogy az élet – szeretet, és a szeretet – áldozat. Nélkülük az életnek nincs értelme. Ebbe tudunk belehalni. Nem lennének ellenségeink, ha olyanok lennénk, mint ez a katedrális.
Mert mint alkotókat – tisztelnének és becsülnének. S ha mégis lennének ellenségeink, nem mernének bennünket megtámadni, mert erősebbek, állhatatosabbak lennénk, mint ők. Az utunk – visszatérés az ész fegyelmezettségéhez, és a következetes, hihető, mélyen átélt kereszténység.
Nem! Nem hallgathatok! Felkértek, hogy beszéljek az Isten előtt és a halott ősök előtt, és ezt abban a percben, amikor idegenek mosolyogva kérdik: kik vagytok ti valójában? Mások helyett nem beszélhetek, de magam nevében válaszolok, bár remegek: Vallom, hogy fehér ember vagyok, elismerem az emberi fajok különbözőségét, természetesen minden ember méltóságát, de elutasítom, hogy feketére változzak, vagy sárgára, vagy, hogy megváltoztassam a szemem színét.
Férfi vagyok, aki képes gyermeket nemzeni, de nem képes megszülni. Ezért ragaszkodom az elrendezett tartós házassághoz, mert ez a társadalom alapja, és a nevelés letéteményese. Ragaszkodom ahhoz, hogy a férfinak és a nőnek különböző a test felépítése és a biológiai funkciói, hogy a nő gyengébb és értékesebb, mint a férfi, akinek meg kell őt védeni, szeretni, és tisztelni.  Egészséges vagyok, és segíteni fogom a betegeket, de elutasítom a színlelt betegek nyafogását. Egyszerre vagyok gazdag és szegény is. Kenyeremet megkeresem, és még meg is tudom osztani.
De nem vagyok hajlandó lustákat eltartani. Sokkal kevesebbem van, mint a valóban vagyonosaknak, nem irigylem tőlük, örülnék, ha okosan használnák vagyonukat. Európai vagyok, mert cseh vagyok. Cseh szülők gyermekeként születtem. Cseh földön nőttem fel, és komolyan veszem nemzetem nyomorát, szörnyű nyomorát, és dicsőségét is.  Ezért nem vagyok hajlandó feloldódni a konzum multikultúra szellem nélküli uniformitásában. Keresztény vagyok.
Tisztelettel a más vallások és nézetek iránt, és biztosan tudom, hogy minden döntésemben ehhez tartom majd magam. De erősen ragaszkodom a saját keresztény Istenemhez és parancsolataihoz, amelyeket azért hozott, mert bölcs, igazságos, és együtt érző az emberekkel. Ember vagyok.
Hálás vagyok az emberségemért és büszke vagyok az arcomra.
Ember vagyok. 

Nevem: Petr Pit’ha, és nem vagyok 380326/038 – születési számom, sem 372-2/15 személyim identifikációs száma, sem PIN, sem bármilyen más szám.
Ember vagyok, mert van lelkiismeretem, és felelősséget vállalok. Ember vagyok, és emberként is akarok meghalni.

Elhangzott 2016 januárjában, a Prágai Vár Mindenszentek templomában