2020. 03. 10.

Krisztus világa 2020. március, Szemle


A szépség és szentség jelei – A lap vezércikke a tavasz hírnökei, a hóvirág és a széncinege nyomán, Szabó Lőrinc versének sorai: „a Nyitnikék, elmondta a holnap üzenetét: a hitet, a vágyat fütyülte szét, kinyitotta a föld örök szívét.” S az emberszívek ura és megnyitója, Isten is megszólalt, és megígérte az Emmánuel jelet. Az angyali üdvözletkor az isteni világ berobbanása még a legártatlanabb teremtményben, Szűz Máriában is félelmet keltett. Ezért mondja az angyal: „Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél.” Az Istentől származó üzenetre Mária megnyitotta szívét. Ezt ünnepeljük, akárcsak Szent József napját, kinek Isten sajátos módon adta Máriát és Mária fiát, Jézust. Isten úgy lép a házasok és klerikusok életébe, hogy egy másik házasságnak leszünk szűzi tanúi és részvevői, annak, amelyben Krisztus szereti Egyházát. E nagyböjti szentidő, a két főünnep és Krisztus világa “elmondta a holnap üzenetét: a hitet, a vágyat, s ti Kedves Olvasók, most “fütyüljétek szét” – nyissátok ki az emberek szívét. (2. oldal)

Köszönet, hála és öröm – dr. Kovács Gergely érsek urunk felszentelése és beiktatása harmadnapján kelt köszönő levelét olvashatjuk. A papoknak és a kedves híveknek háromszóban sűrítve mondja el mindazt, ami szívét túlcsordulóan kitölti. Majd levele végén köszönetet mond a példás magatartásért és szeretetteljes, imádságos lelkületért, amely mindannyiunkat átjárt. (3.old)

Útban a vágóhíd felé – Márton Áron minden szava nagyon, de nagyon aktuális. Nem csoda, mert valóban Szent, csak el kellene, hogy ismerjék már végre – írta, Zsehránszky István a Bukaresti Rádió Magyar adásának munkatársa, egyik jegyzete elé.  
Márton Áron fiatalkori írásaiból ma is, közel száz év múltán, szó szerint aktuális minden. 1935-ben például azt írta: „az emberiség életéből száműzött Isten helyére ült egy kegyetlen hatalom: a pénz. Az elsikkasztott erkölcs helyére lépett az önzés. S az emberbaráti, sőt, nemzeti jelszavak szemérmetlen hangoztatása ellenére is egyetlen elismert személy van: az én.” „A világ egyre inkább egy roppant vágóhídhoz hasonló” – ahol előbb vagy utóbb embereket vágnak. Mint ahogy azt meg is tették – és meg is teszik! – a háborúk során. Márton Áron arra bíztatott – és arra bíztat ma is! -, hogy tegyünk valamit mindez ellen. Hogy ne legyünk közömbösek – mondhatnánk úgy is: istentelenek. Tegyünk valamit, amíg nem késő. Fogadjuk meg a tanácsát! (4. oldal)

Gyümölcsoltó Boldogasszony – Dr. Barsi Balázs ferences atya ünepi elmélkedése. Ma hiszékeny világban élünk, mert elveszítettük lelkünk nyugalmát. Ennek visszaszerzésében segít a Szűzanya. Az ő és az angyal párbeszéde kapcsán felismerhetjük, hogy Mária akármilyen üzenetnek nem adja át az életét, csak annak, amelyik a mindenható Istentől származik. Ezzel pedig szabad utat ad Isten tervei számára. Ezért egész lényünkkel hajtsunk térdet a megtestesülést megvalló szavakra, elfogadva Isten ránk vonatkozó tervét. (5. oldal)

Újból és újból – A pusztai vándorlás mannájából kiindulva, a tapasztalat bizonyítja, hogy Isten ajándékait nem lehet felhalmozni. A szeretetet sem lehet konzerválni, hanem ajándékozni kell, mert hűséges az Isten és holnap is részesít szeretetében – írja Andreas Knapp.   Ébren tartani a vágyakozást – az igazi vallás lényege – írja Stefan Bauberger. Fordította Bács Béla János. (6. oldal)

Magyar karaván Itálián keresztül – Dsida Jenő, 1933 (részletek). Ismerteti Mirk László. Egy csaknem háromszáz tagú zömmel kolozsvári és nagyváradi zarándokcsoport, köztük Dsida erdélyi költő is útrakelt, hogy megismerje az Örök Város páratlan nevezetességeit. Érzékenyen érintette a Quo vadis templom üzenet: megértettétek-e a sorsvállalás misztériumát? Ami több a halál engedelmes elfogadásánál. A Colosseum, a lateráni bazilika, a Szent koronát küldő II. Szilveszter-reliefje és a többi látványosság frissiben rögzített élményeit és vízióit olvashatjuk. (7-9. oldalon)

Nem hiába! – Haramza Kristóf novellája nagyon aktuális most a koronavírus járvány miatt is. Egy örökös újságíró influenzában szenvedett. Beteget jelentett, szobájában tűnődött napokon át, amikor életkedvét is szinte elveszítette. Ekkor váratlan fordulat történt. A szomszéd bérházban lakó özvegyasszony gratuláló levelet küldött. Ezt olvasva, asztalához ülve, ismét írni kezzdett...

Ég és Föld között Istennel – Mailáth Gusztáv Károly életéről szól Bakó Mária Hajnalka. (11.o.)

A farkastanya – mese gyerekeknek. Feladatok, megoldások Katócától. Ifjúsági rovat – ifjúsági zenecsoportokat megszólító program. Keresztrejtvény-ben – Márton Áron mondása rejlik. Megfejtők, Támogató, Derűs oldal – vicc és kép.  
A hátsó borítón: 52. NEK Budapest szept. 13-20. Tájékoztató.

KRISZTUS VILÁGA – Erdélyi katolikus családok lelkiségi havilapja – rólunk és nekünk szól. Megrendelhető a plébániákon, a kézbesítőknél és a szerkesztőségben: 530230 – Csíkszereda (M-Ciuc), Kossuth L. u. 38. sz., Hargita megye, tel/fax: +40-266-311-726, email: krisztusvilaga@yahoo.com. Bankszámlaszám: RO65 RNCB 0159  0154 1927 0001, BCR Agentia Miercurea Ciuc. ISSN: 2558-8389.

2020. 03. 08.

Látni az Emberfiát


Szent Pál azt írja Jézusról: „kiüresítette magát, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember.” (Fil 2,7) A sátán ezért is kísértette meg a pusztában Jézust, mert nem tudta pontosan kilétét. Azt felismerte, hogy Jézus az Istenhez tartozó nép képviselője. 
A tanítványok is fokozatosan ismerték meg mesterüket. 
Az igazat Péter mondja ki: „Te vagy Krisztus, az élő Isten fia”. Jézus ettől kezdve szenvedéséről és megdicsőüléséről beszél nekik. 
Hat nap múlva Jézus három tanítványával – Péterrel, Jánossal és Jakabbal – „fölment egy magas hegyre”, a hagyomány szerint a Tábor hegyére, hogy az eddig elrejtett istensége átsugározza testét, s magát istensége dicsőségében mutassa meg az Ószövetség két nagy személyiségével, Mózessel és Illéssel, a törvény és a próféták képviselőivel: „ott elváltozott előttük, arca ragyogott, mint a nap, ruhája pedig olyan fehér lett, hogy vakított, mint a fény”. 
Ez azt jelzi, hogy az ószövetségi kinyilatkoztatás folytatása az Újszövetségben van, és az ószövetségi kinyilatkoztatás megkoronázása Jézusban. Olyan fenséges volt e színeváltozás, hogy a tanítvá­nyok szinte elfeledtek mindent, amit lent hagytak a hegy tövében, elfeledték a földi élet értékeit. Péter gyermekies szavakkal fejezi ki, hogy az Úr rendelkezésére áll: „Uram, jó nekünk itt lennünk! Ha akarod, felállítok itt há­rom sátrat: neked egyet, Mózesne egyet és Illés­nek egyet!” (Mt 17,1-9). 
És imádással arcra borultak. 
Ekkor fényes felhő borította be őket, mely Isten megjelenésének kísérője, mint a Sínai-hegynél, s most is felhőből hallatszik az ünnepélyes  kijelentés, az isteni szózat, mely megismétlése és kibővítése a keresztelésnél elhangzott szavaknak: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik. Őt hallgassátok!” 
A mennyei Atya kijelenti, hogy még nincs itt az örvendezés, gyönyörködés, a Jézuson bemutatott végső állapot ideje. Addig még Jézusnak szenvednie kell. S akik vele együtt meg akarnak dicsőülni, azoknak Jézusra kell hallgatniuk. 
Jézus a földre borult és megijedt tanítványokhoz bizalommal szól: „Keljetek fel, és ne féljetek!” 
Ott a hegyen  jobban lelkükbe vésődött az Atya Egyszülöttjének Isten dicsőségétől ragyogó arca, mint később Veronika kendőjén a szenvedő Krisztusarc. 
A keresztény hit központja lett az Isten dicsőségétől ragyogó Krisztusarc, a második isteni személynek az arca. A hegyről lejövet lelkükre kötötte, hogy senkinek se szóljanak a látomásról, míg az Emberfia a holtak közül fel nem támad. Így erősítette meg a szenvedéstől és a bajoktól félő tanítványokat, hogy meg ne inogjon hitük, amikor őt szenvedni és meghalni látják. 
Az Emberfiát csak hittel követheti az ember, úgy mint Ábrahám, aki minden látszat és emberi elgondolás ellenére Isten ígéretében hitt. (Ter 12,1-4a) Mi pedig a megdicsőült Urat követjük (2Tim 1,8b-10), ezért miénk lesz az élet és a halhatatlanság.

„Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!”  2Pt 1,17.

2020. 03. 07.

Hirdetés: 2020. március 8.


1. Szeretettel köszöntjük a hölgyeket. Boldog nőnapot kívánunk.

2. Ma a fél 10-es, 11-es és ¼1-es mise végén a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szervezői rövid tájékoztatást fognak tartan.

3. Keresztúti ájtatosságot végzünk ma du. fél 5-kor, szerdán és pénteken az esti mise előtt fél 6 órakor.

4. Hétfőn a Politikai üldözöttek emléknapja. Megelékezést tartanak a Politikai foglyok emlékművénél 12 órakor.

5. Kedden, csütörtökön és pénteken plébániai hittanóra. Pénteken az elsőáldozásra készülőknek 3 és 4 órától. A bérmálkozóknak előadás este 7 órakor.

6. Szerdán jegyeskurzus 18 órakor.

7. Szombaton 10 órától ministráns képző. Minden ministráló gyereket várunk közös megbeszélésre.

8. A Búzamag közösség lelkinapja szombaton fél 10-től 13 óráig.

9. Ma a 16. évében járó Egyházközségi Apostol 801. számát vihetik haza a kedves hívek. Ez 1.800.000 lapot jelent. Szeretettel kérjük, hogy adójuk 3,5 %-ával támogassák plébániánkat az Egyházközségi Apostol kiadásában, vagy a Salus Communis Egyesületünket a Krisztus Világa havilap kiadásában. Űrlap a kegytárgyboltban, a sekrestyében és a plébánián kapható.

10. Figyelmükbe ajánljuk a Kegytárgybolt új kínálatát.
11. A koronavírus veszélye miatt, arra kérjük a kedves híveket, hogy temetések alkalmával kerüljék a békecsókos részvétnyílvánitást.

Temetés Csíkszentimrén 1964-ben Ft. Molnár Lázár plébános
Lazi bácsi

2020. 03. 03.

Mindenki azt adja

Egy nap egy gazdag ember adott egy kosár szemetet egy szegény embernek. 
A szegény ember elmosolyodott, és elment a kosarakkal, kiürítette, megmosta és megtöltötte gyönyörű virágokkal, visszament a gazdag emberhez, és visszaadta neki a kosarát a virágokkal együtt.
A gazdag ember meglepődött és azt kérdezte: 

- Miért adsz nekem szép virágokat, ha én szemetet adtam neked?
A szegény ember így válaszolt: 

- Mindenki azt adja, ami a szívében van.

2020. 03. 01.

Imádkozzunk a magyar népért

Ima népünkért 
Mindenható örök Atya, a Te kezedben van az emberek sorsa és Te szabod meg a népek jogait: tekints kegyesen reánk, akiknek jövőjét és boldogságát első szent királyunk a te Szent Fiad édesanyjának,  a mi Nagyasszonyunknak kezébe tette le.
      Tekints reánk, válságos időket élő népedre, és áraszd ránk Szentlelkedet, hogy segítségével mindnyájan meglássuk az igazság útját, építsük nemzetünk egységét és szolgáljuk javát.
       Adj, Urunk, vezetőinknek kellő bölcsességet és elszánt, erős akaratot, hogy a te szíved szándéka szerint előmozdítsák a szociális igazságosságot és az emberhez méltó életet.
      Világosíts meg és támogass minket, hogy szentjeink és nagyjaink példája nyomán felelősséget érezzünk szülőföldünkért és a szükséget szenvedőkért.
      Kérünk, áldd meg mindennapi fáradozásunkat, hogy az a Te dicsőségedre és ami boldogulásunkra váljék.
     Magyarok Nagyasszonya Csíksomlyói Boldogasszony, Szent Mihály arkangyal, Szent István király, Szent László király -  könyörögjetek érettünk a mi Urunk, Jézus Krisztusnál. Amen. 

Miért is félnénk?


A 26 éves Michelangelót 1501-ben az édesapja Rómából Firenzébe hívta. Már gyermekkorában látta azt a hatalmas és elrontott márványtömböt, amelyet 1464-ben hoztak Carrarából és a firenzei dóm építési telepén hevert. Amikor Michelangelo Firenzébe ért az építő bizottság érte küldött, és kikérték az ifjú művész véleményét a márványtömbről. Jó szobrot lehetne belőle faragni – mondta a művész. Ekkor felajánlották neki a tömböt és ő elfogadta. Anélkül hogy bármit is hozzátoldott volna tizennyolc hónap alatt kifaragta belőle a Dávid-szobrot (1501 szept.- 1503 jún.) oly pontossággal, hogy még ma is látható a fejen és az alapon a márvány régi kérge…
Testvéreim! A mi életünk is hasonlít a márványtömb sorsához. Istenünk Paradicsom kertjében az ördög elrontotta ősszüleink életét, és úgy kerültek ki onnan. S mint elrontott alkotás a földön hevertünk. Ekkor mennyei Atyánk megváltásunkra szent Fiát küldte hozzánk, hogy az elrontott emberből a legszebbet, az istenarcú jó gyermeket faragja ki. E nagyböjti szent időben járuljunk Jézushoz, hogy „a rámrakódott világ-szenny alól, kihűlt csillagok hamuja alól” (Reményik) hívja elő és faragja meg istenarcunkat.
**
Nagyböjt első vasárnapjának olvasmányai élet két pólusát mutatják be, amely között kibontakozik az üdvösségtörténet: ez az ember bűne, illetve Krisztus megváltása. Az időbeli negyven nap az ünnepélyes teljesség szent száma. A pusztai 40 nap végén kezdődik Jézusnak a kísértő felett aratott győzelme. És húsvéti feltámadását követő 40 napi megjelenésekkel fejeződik be megváltói műve. A kezdet és a vég egybecsengése Krisztusban, a mi megváltásunk.
Az első emberpár a megszentelő kegyelemmel került ki Isten kezéből, ezért Teremtőjével személyes barátságban, boldogságban élt. Isten különleges gondviselése mellett megígérte neki az örök életet. Az ember teste szerint az anyagvilág része, mert abból vétetett, azt fogja megművelni és oda tér vissza, de Istentől kapott lélek élteti. Ezért fölötte áll a többi élőlénynek. Isten azt akarta, hogy az ember engedelmességével, szeretetével érdemelje ki ezt a boldogságot. Egészen emberi vonás, hogy jobban örülünk a megérdemelt jutalomnak, mint az érdem nélkül kapott ajándéknak.
1. A földi élet ki van téve kísértéseknek, s azt csak úgy lehet legyőzni, ha Isten szavára hallgatunk. Az ember boldogságára és jólétére irigy sátán, támadásba lendül, hármas kísértéssel csábítja az embert Teremtője elleni lázadásra: hitetlenséggel, gőggel és engedetlenséggel (Ter 2,7–9; 3, 1–7a). Az ördög bukott angyal, aki kárörömét leli mások bukásában. Ezért kísért. Kísértése sikerrel járt az első emberpárnál, aki az isteni rendet félretolva, saját nagyságát kereste, így a pusztulásba rohant, magával rántva utódait. Betört az eredendő bűn, amely megszüntette az ember kegyelmi kiváltságait, s amelynek következménye a rettenetes szellemi-lelki egyensúlyvesztés. A bűn megzavarta a test és lélek összhangját is, innen az ember szégyenérzete. A bajok forrása a bűn, amit az ember hozott a világba. A sátán hálójába került ember átveszi a sátán szerepét embertársaival szemben: a kígyó megkísérti Évát, Éva Ádámot és így tovább. Isten tudja, hogy az embert becsapták, ezért, jóllehet megbünteti, mégis Üdvözítőt ígér, aki majd megszabadítja a tévedéstől és a bűntől.
2. Isten Fia a Lélek erejében vállalta a megváltói mű végrehajtását (Mt 4,1–11). A megtestesüléssel teljes emberségünket vette magára, az emberi gyengeséget és sebezhetőséget, a bűnt kivéve. Krisztusnak emberi természete szerint tudatosan állást kellett foglalnia küldetésével kapcsolatban. Nem riad vissza az Atya által megjelölt üdvözítő keresztúttól, s még azt sem utasítja el, hogy a sátán megkísértse. A szinoptikus evangélistáknak a kísértésről szóló híradása visszamegy Jézus elbeszélésére. A történet magától, Jézustól ered. Jézus működése a Szentlélek irányítása alatt állt, még ez a kezdet is. Jézus, aki ismeri a zsidó nép várakozását és reményét, a Lélek ösztönzésére ment a pusztába. Tudja, hogy honfitársai földi uralkodót várnak, aki minden népet meghódoltat. Ő azonban az egész emberiséget képviseli, így azonosul minden ember kísértésével. Jézus Krisztusban mi vagyunk próbára téve, megkísértve. A Lélek feltárja Jézus előtt a sátán kísértéseit. Így átéli az ember földi zaklatását, vergődését, amely hasonlít a tengeren hánykolódó hajóhoz.
A sátán hármas kísértéssel áll elő – mert azt gondolja, Jézust (a második Ádámot is, de ezt nem tudja ő), hogy képes becsapni, ahogy az első embert –, a függőség, az engedelmesség és az Istennek kijáró imádás ellen. Jézus, mint ember úgy élte meg a hármas kísértést, mint Isten Fia, akinek hatalma van választani a módszerek között. Krisztus mégsem az álmessiások útját választja, nem földi országot keres, hanem azt teszi, ami „írva van” (Mtörv 8,3).
Az első kísértésnél: miért nincs ez meg az? A figyelmet kenyérgondra irányítja a sátán. Tulajdonképpen ezzel az isteni akarat elleni lázadásra ingerli Jézust. Jézus pedig kijelenti, hogy a lelki javak még fontosabbak, mint a kenyér. S azokkal kell táplálni az életet.
A második kísértésnél a sátán arra ösztönzi Jézust, hogy tegye próbára Isten gondviselő gondoskodását. Idézi a Zsoltárt (91,11-12). Ha Jézus szükségtelenül kockára teszi életét, megcsúfolja a valódi vértanúságot és a jövendő szenvedés történetét. Ezért Jézus határozottan elutasítja, mert neki nincs szüksége különös mutatványokra, sem hírnévre.
A harmadik kísértés a gazdagságra és hatalom megszerzésére vonatkozik. Jézus tudja, hogy a hatalom megszerzése rendszerint igazságtalansághoz és kegyetlenséghez van kötve, ami szembe megy Isten szeretetével és a szövetséggel. Ennek ára az, hogy nem Istent ismeri el urának, hanem az új rendezőt, ahogy a szabadkőművesek nevezik a sátánt és csatlósait.
A sátán hatalmába került ember a gazdagság és a hatalom által át akarja venni a világmindenség irányító szerepét is – pl. Bábeli torony építői, a világhódítók, a globalizálódók, az újvilágrend mesterkedői –, jóllehet még önmagát sem tudja kellőképpen irányítani.
Jézus a sátán harmadik kísértését parancsolólag visszautasítja, és így a sátán paradicsomi győzelme a palesztinai pusztában teljes vereséggé alakul: „Távozz sátán! Meg van írva, Uradat, Istenedet imádd, s csak neki szolgálj!” Jézus, az Isten Fia, győzött a sátán minden kísértésén és lerontotta kelepcéit. Ezt Mel Gibson a legjobban mutatta be a Passió filmben.
A kísértés után a Lélek megerősíti Jézust az emberek iránti lángoló szeretetében. Jézus a gyermekét szerető édesanya elszántságával indul a bűnös ember megváltására. Ezért hangsúlyozza tanítvánainak: tüzet hoztam és mi mást szeretnék, mint lángra lobbantani. Tűzzel kell megkeresztelkednem, a  vértanúi szeretettel, mert senkinek nincs nagyobb szeretete annál, mint aki életét adja barátaiért.
Az ősszülők bűnét és minden személyes bűnt Jézus keresztáldozata hoz helyre. Jézus emberi érdemeivel lett a Megváltónk. Aranyszájú Szent János mondja: „A Paradicsomot elveszítettük, de megkaptuk a mennyországot, így a nyereség nagyobb, mint a veszteség”. Mindezt Jézus értem és érted vállalta.

3. Nagyböjt van, induljunk Jézussal a pusztába. Követése segítsen meglátni méltóságunkat és életadó szeretetét (Róm 5,12–19). Mihelyt megéreztük szeretetét, azon nyomban érte és vele fogunk élni. Most tekintsünk önmagunkra: milyen lélek sugallatára hallgatunk?
Mert a gonosz lélek ma is kísért minket. Bűntelenségben látványt mutat, s ha valaki hallgat rá, és megkívánja a csalétket, akkor bűnössé teszi, megkötözi és kínozza. A bűnösnek szemére hányja bűneit és csúfolódik, hogy ez vagy, mit akarsz. Hát ilyen a sátán, kisemmiz bennünket.
Ha a Szentlélekre figyelünk, Ő feltárja előttünk a bűnt és a szabadulás útját mutatja nekünk. Szent Ágoston mondja: a Szentlélek „megmutatta, hogy Jézus Krisztusban mi voltunk próbára téve, benne győztük le a gonosz lelket. Ha Jézus nem szenved kísértést, nem nyújthatott volna neked tanítást a kísértés legyőzésére.”
Ha belátjuk bűneinket, akkor bánjuk is meg, vonuljunk a pusztába (gyóntatószékbe) Jézussal beszélgetni. Magunkat határoljuk el a bűntől, és mondjuk: „Könyörülj, Urunk, Istenünk, mert nagy a vétkünk.” Személyes bűnünket, mihelyt beismerjük, akkor Jézus személyes megváltónk lesz. 
A személyes együttlét teljes győzelemre vezet. Ekkor Jézus kitessékeli életünkből a nagy kísértőt, és kegyelme nemcsak gyógyír a bűn okozta sebekre, hanem ugyanakkor halhatatlan élettel ajándékoz meg.
Harcolni fognak ellened, de nem győznek le, mert veled vagyok, és megszabadítalak – mondja az Úr (Jer1,19)
Ha le akarjuk győzni a bűnre csábító ördögöt, a bűnös környezetet és a rosszrahajló természetünket, akkor éljünk Jézus győzelmében. „Ki győzi le a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?” (1Jn 5,4). A földi élet ki van téve a kísértésnek, de lehet győzni, ha Isten szavára hallgatunk. Jézussal lenni újra, ez az élet útja. Milliók éltek így, ma is leht így élni. Krisztussal mi abszolut többséget képviselünk. Ő mondta: „Ne féljetek, én legyőztem a világot” (Jn 16,33). És kijelentette: „Veletek vagyok mindennap a világ végéig” (Mt 28,20). Na hát, miért is félnénk. Ámen.