2024. 01. 10.
Jean Guitton: A tisztítótűzről 3.
A tisztítótűz az öröm tüze, a megtisztulásunkat szolgálja, a pokol tüze pedig a kínoké. A szeretet körülvesz bennünket: rajtunk múlik, hogy fénnyé vagy tűzzé változik. Így az is érthetővé válik, hogy azokat az embereket, akik a tisztítótűzben Szenvedő Lelkeknek szentelik magukat, egy sajátos, mély misztika ösztönözheti, mint ihletforrás. Itt nemcsak egyféle „börtönlátogatásról” van szó, bár a felebaráti szeretettől és az együttérzéstől ez az indíttatás sem áll feltétlenül távol. Az, Aki a szenvedő gyermekeihez való odafordulásunkat megáldja, hogyne áldaná meg ezeket a látogatásokat is, amelyeket az ember jámbor gondolatokba és imába merülve a várakozásnak és a fényben való megtisztulásnak a helyén tesz?
De más szempontok is vannak. A lelkek a tisztítótűzben olyan élmény részesei, amelyhez hasonlót egykor a nagy misztikusok vagy maga a Szűzanya élt át - noha tőle távol állt a bűn. Ám a földön élő misztikusok még mindig harcban állnak, és az ő ítéletük valahol még mindig bizonytalan: a lelkek ezzel szemben már nem ismerik a nyugtalanságot.
Ők Isten kezében vannak, megmenekültek. És ha a megváltásukra való várakozás fájdalmat okoz is nekik (talán annál nagyobbat, minél közelebb a megváltás; legalábbis nekem hadifogolyként ilyen tapasztalataim voltak), legalább abszolút biztonságban élnek: ők már az örökkévalóságban, az örökkévalóság üdvözítő oldalán vannak. Már nem ismerik „az idő szapora lüktetését” ahogy Newman bíboros fogalmazott a Paradicsomról írt csodálatos versében. Nem köti őket többé testük biológiai burka és a társadalmi kötelezettségeik.
Így igazán Istenhez tartoznak, Istenben, Istenért léteznek. Az is elképzelhető, hogy nem is akarják ennek az időnek a megkurtítását, ha ennek az üdvösség csekélyebb mértéke lenne az ára.
Érthető tehát, ha a földön az elmélyedésre hajlamos emberek közösségre lépnek velük. Segítik őket, és segítséget kapnak tőlük. Megosztják egymással az örömet, a szenvedést és a szeretetet, amelyben részük van; az égi és a földi érdemek egyfajta egyesülése ez. A sok lehetőség közül, amely a látható és a láthatatlan, az időbeliség és az időtlenség egyesítésére az emberi szellem számára ajánlkozik, talán ez a legkézzelfoghatóbb, a leghatékonyabb, a legemberibb; majdnem azt mondtam: a legörömtelibb. És miért is ne mondhatnám? Aki találkozott már olyan emberekkel, akik feladatuknak tűzték ki, hogy a Szenvedő Lelkekért, illetve velük együtt imádkozzanak, minden bizonnyal észrevette, hogy mennyei boldogság sugárzott róluk.
Ebből arra következtethetünk, hogy a fájdalmak ellenére a tisztítótűz eme köztes állapotában béke és derű uralkodik. És a magunkfajta szegény bűnösöknek, akiknek kevés a reményünk arra, hogy azonnal Isten színe elé kerülünk, öröm abban a tudatban élni, hogy a megtisztulás helyén még rendelkezésünkre fognak állni azok a finom szálak, amelyek evilági barátainkkal össze-köthetnek bennünket.
A család nem szakad szét, hanem újonnan születik az örök hazában. Az átmenetei az életből a halálba, illetve a tisztítótűzből a mennyekbe az egymást szeretőket elválasztja egymástól, de ugyanakkor a kapcsolatok megsokszorozódását és a szeretet növekedését eredményezi.
„Ezek a lelkek, akik a szenvedő egyházhoz tartoznak, az élők előtt általában olyan alakban és testtartásban jelennek meg, amely azokban, akik látják őket, szánalmat ébreszt... Ugyanakkor egy ilyen jelenés megpillantása mindig egy számunkra drága személyt juttat eszünkbe, és arra indít bennünket, hogy imádkozzunk érte.” (Giovanni B. Scaranelli SJ, Directorium Asceticum I,1).
- folytatjuk -
Mit akar velünk a Krisztus? - 2.B.
„Papnak megy a legszebb férfi!” – na, erre sokan felkapják a fe¬jüket. Edoardo Santini, akit 17 évesen, négy esztendővel ezelőtt Olaszország legszebb férfijának választottak, és aki azóta sikert sikerre halmozott modellként, táncosként és színészként, úgy döntött, áttér a papi pályára. Nagyjából 2022-től kez¬dett el érdeklődni az egyház iránt, kezdeti szkepticizmusa pe¬dig mára akkorát fordult, hogy úgy döntött, le¬mond mindenről, amit eddig a szakmájában elért, hogy Isten szol¬gálatába álljon. Eh¬hez – érdekes módon – nem egy koncert vagy egy szombat esti buli adta a legnagyobb lökést, hanem 2023-ban a lisszaboni Katolikus Ifjúsági Világta¬lálkozó. Ezután beiratkozott egy szemináriumba, és megkezdte tanulmányait. Edoardo 2003-ban született Firenzében. Megtéréséről videóban számolt be, elmondta, hogy félelemből sokáig nem mert elmélyedni a hivatás kérdésében. Döntését részben azok az embe¬rek segítették, akik megmutatták neki, hogy mit je¬lent Egyháznak lenni, és erőt adtak neki ahhoz, hogy utánajárjon a hivatásbeli kérdésnek, amely gyermekkora óta foglalkoztatta. „Most, hogy megtaláltam életem cél¬ját, felajánlom szenvedélyeimet Istennek” (Krisztus világa, 2024. január). Isten ma is szólít, hív közvetlenül és közvetve. Sámuel meghívásáról szól az olvasmány. (1Sám 3,3b–10. 19) Sámuel az Úr templomában aludt, ahol az Isten ládája állt. A frigyláda Isten jelenlétének a jele. Mózesnek az Úr megígérte: „Ott fogok veled találkozni, s a törvény ládáján álló két kerub között, az engesztelés táblájáról közlöm veled mindazt, amit általad Izrael fiainak mondani akarok” (Kiv 25,22). Sámuel hallja az Úr hangját, de nem lát semmit. Ugyanis még nem ismerte az Urat, még nem volt része abban, hogy az Úr megnyilatkozzék neki. Majd Héli főpap tanításával készségesen válaszol: „Beszélj, Uram, szolgád figyel!” Attól kezdve vele volt az Úr, és nem hagyta, hogy egyetlen szava is meghiúsuljon. Keresztelő János az ószövetség utolsó prófétája tanítványai előtt tanúságot tett Jézusról. (Jn 1,35–42) Jézus, hogy megváltói munkáját Szentlélekkel eltelve és az Atya tanúságával elkezdhesse, a Jordán folyóhoz ment megkeresztelkedni. Másnap, János, a nép számára még ismeretlen Jézust, prófétai látásával mutatta be: „Nézzétek, az Isten Báránya! Ő veszi el a világ bűneit.” Tanúságtétele elérte célját, két tanítványa máris Jézushoz szegődött. Jézus ezután meghívással gyűjtötte maga köré a Tizenkettőt. Sámuel az ószövetségben, Keresztelő a határhelyzetben, az apostolok az újszövetségben: példái az Isten szavára figyelő készséges szívnek. Az igazán készséges szív felfogja, hogy az ember nem a kicsapongásért van, hanem az Úrért, az Úr pedig az emberért. (1Kor 6,13c-15a. 17-20) Dicsőítsük meg Isten azzal, hogy utasításait elfogadjuk, mint Edoardo, aki a fürdőnadrágot reverendára cserélte.
„Megtaláltuk a Krisztust, kegyelmet és igazságot kaptunk általa.” Jn 1,41. 17b.
2024. 01. 08.
Házszentelés Lázárfalván 2024
Csíklázárfalvi plébános, ifj. Tamás József szentszéki tanácsos kérésére ma, január 8-án elvégeztük a házszentelést. A helyi egyháztanács a plébános irányításával négy csoportot szervezett, egyháztanácsos kísérettel, ministránsokkal és csengettyüsökkel. Kisfiúk és kislányok, vagyis az I-IV. osztolyos diákok jöttek szolgálni. Mi négyen papok és kántor-kísérőkkel érkeztünk meg 9 órára, és a falu négy irányából indultunk feladatunk elvégzésére. Először a csengettyüsök vizsgáztak, majd a ministránsok, vidimuszok. Nagyon ügyesek voltak a gyerekek. 13 és 14 órára bejártuk a nekünk kijelölt részeket, és utána 14 órakor a hívekkel közös szentmisét mutattunk be.
Megcsodáltuk a lázárfalvi önszerveződő plébánia híveinek szerető szolgálatát. Az 'ifjú gárda' azaz a gyerekek nagyon tájékozott és imádkozó közösségnek bizonyultak. Köszönjük szolgálatukat és a hívek ragaszkodását az egyházhoz.
A plébános úrnak köszönjük a bizalmat és a megtisztelő felkérést - amit felebaráti szeretetből és díjtalanul végeztünk, valamint a tisztelendő urak iránti kedvességét.
Falusfelének és rokonának egy fehér miseruhát - kazulát - adományozott, a másik munkatársamnak pedig két kötetes Szentek életét.
Az egyháztanácsos uraknak, a gondnok úr vezetésével, köszönjük a vendéglőben felszolgált ebédet, ahol a kísérő kisfiúk és kislányok társaságában fogyaszthattuk el.
Az ebéd végén a gyerekek egymás között kicserélték tapasztalataikt és információval látták el egymást. Örömteli, élvezetes kapcsolat volt, ami gyermekkorunkat is felidézte. Istennek hála mindenért.
2024. 01. 07.
A házszentelés szentelményéről 2024
A házszentelés szentelmény, amit az egyház a középkorban vezetett be, hogy Vízkereszt napján az emberi hajlékokat megszenteljék. E nap az Istenfia megtalálása, az Úr kijelentése ünnepe. Háromkirályok napjának is hívták – Gáspár, Menyhárt, Boldizsár –, amely az Egyház egyik ősi ünnepe. Magyarföldön az Árpád-házi királyaink korában kötelező ünnep. A házszentelés, az áldások közé tartozik és valami jót akar előidézni. A családtagok vagy személy legmélyének a jó megtételére való ráhangolását kéri Istentől, mert ő a szívek és vesék ismerője. Az áldás valami olyan, amit a haldokló apa átadhat fiának, amit a kézfeltétel, a szó vagy valamely ajándék közvetít.
Az áldás szavai hatékonyak és visszavonhatatlanok. Akit vagy amit megáldanak az is áldás forrásává lesz. Isten adhat áldást embernek, állatnak, földnek. Az Úr megbízása alapján a leviták adtak áldást a népre. Jézus is megáldotta a gyermekeket - áldást mondott az utolsó vacsorán -, majd a tanítványait mennybemenetele előtt. Őket arra oktatta, hogy azokra, akik őket átkozzák, áldást mondjanak.
Dicsőséges eljövetelekor, akiket jobbjára állít, azokat áldottnak mondta. A házszenteléskor Jézus egyháza által viszonozza a napkeleti bölcsek, egyben a hívek látogatását. A közös imádság és áldás segítsen bennünket, hogy az életet odaadóan tudjuk szolgálni. „Akár mondtok, akár tesztek valamit, tegyetek mindent Urunk Jézus Krisztus nevében, így adjatok hálát általa Istennek, az Atyának” (Kol 3, 17).
Házszenteléskor nyilvánosan megvalljuk keresztény hitünket, és Krisztus áldását kérjük. A szentelés ünnepélyesen folyt le, a pap nemcsak a házat, hanem a benne lakókat is megáldja, és őket Isten oltalmába ajánlja. Amikor a pap szenteltvízzel meghinti a hajlékot, ezt mondja: „Emlékeztessen a szenteltvíz keresztségünkre és Krisztusra, aki szenvedésével és feltámadásával megváltott minket!” A mester (diák, kántor) a háromkirályok nevének kezdőbetűit kereszttel és évszámmal felírja az ajtóra vagy a ház szemöldökfájára: G + M + B + 2015.
Az asztalt fehér terítővel, abrosszal terítették le, rátették a feszületet, amit az imádság végén a családtagok megcsókoltak. Így fejezték ki szeretetüket Jézus iránt. Kezükben az égő gyertya a Krisztus elé járulást, a készenlétet jelentette.
A csengettyüsök vagy híradók becsengetnek a családokhoz.
Akik fogadják a szentkeresztet, azok ajtajához krétával kereszt jelet rajzolnak.
Ahol nincsenek otthon vagy nem tudják fogadni, azok ajtajához egy vonalat húznak.
Bemutatjuk a csengettyüseinket, a híradóka és a vidimuszokat, azaz ministráns kísérőinket, akik Vízkereszt ünnepén a 8 órára elértek a szentmisére. Elnézést kérünk azoktól, akik lemaradtak a csoportképről. Köszönjük a múltévi szolgálatukat, valamint az új évben a házszenteléskor nyújtott segítségüket. Január2. és 6. között tartott házszentelésen naponta 36-40 ifjú volt a segítségünkre. Vízkereszt napján, a reggeli szentmise után készítettünk egy közös képet a Millenniumi vagy Angyalkás templom bejáratánál. Mindnyájuknak és a kedves Olvasónak is Istentől megáldott, békés, boldog új esztendőt kívánunk. Szeretettel a Szent Kereszt Főplébánia munkaközössége.
2024. 01. 06.
Hirdetés 2024. január 7.
2024. január 7.
1. Urunk megjelenése vasárnap van. A szokott miserend szerint végezzük a szentmiséket: 7., 8., fél 10., 11., ¼1 és 18. órakor.
2. A hónap első vasárnapi szentségimádást a ¼1–es szentmise utántól 17 óráig tartjuk.
3. A pótházszentelést kérés alapján végzünk, január 7-én és 8-án, azaz vasárnap és hétfőn délután, viszont 9-én, kedden délelőtt és délután is. Feliratkozni a plébániai telefonon lehet.
4. Hétköznap reggel fél 7 és 7 órakor, este 6 órakor van szentmise.
5. A plébániai hitoktatást január 9-től a program szerint tartjuk. Kérjük a kedves szülőket, hogy küldjék gyermekeiket a felkészítőre.
6. A kegytárgybolt hétköznap 9-től 17 óráig tart nyitva. Kapható a 2024. évi Katolikus Falinaptár, a Hiterősítő 3 kötetes homíliáskönyv, és A Szentlélek szentsége bérmálkozók hittankönyve.
7. Jövő vasárnap, január 14-én imakilencedünket tartjuk Isten Szolgája Márton Áron püspök boldoggá avatásáért. A 18 órai szentmise előtt rózsafüzért imádkozunk, vezetik a Mária Légiósok. A szentmise után egy órás szentségimádást tartunk.
2024. 01. 04.
2024. 01. 02.
Nagy Szent Vazul családja
Aki 9 testvérét segítette, irányította... Szent Makrina a pontusi Neocezáreában született 327-ben, előkelő és mélyen keresztény szülőktől. Apja idősebb Szent Vazul híres ügyvéd és rétor, édesanyja Szent Emmelia pedig 10 gyermeknek, hat lánynak és négy fiúnak adott életet. Családjuk keresztény vértanúkkal és hitvallókkal ékes. Anyai nagyapja Diocletianus üldözésében halt vértanúhalált. Apai nagyszülei Maximinus Daja idején hét évig voltak száműzetésben. De a szorosabb család mély kereszténységéről tanúskodik, hogy Emmelia négy fia közül három is püspök lett: Vazul Caesarea, Gergely Nissza, Péter Szebászte püspöke. Péter volt a legkisebb, aki abban az időben született, amikor az apjuk meghalt.
Az édesanya nagy segítsége elsőszülött gyermeke, Makrina volt, aki fiú testvéreit segítette, irányította, lelkesítette Krisztusért. Vazul az ő hatására lemondott ragyogó pályafutásáról, sikerről, s „mintegy mély álomból ébredve felemelte szemeit az evangéliumi igazság csodálatos világosságára” –, megkeresztelkedett a kor szokása szerint felnőtt korában. Makrina biztatására aszketikus életet kezd. Hogy megismerje az akkori szerzetességet, körutat tett Egyiptom, Palesztina, Szíria és Mezopotámia szerzetesei, illetve aszkétái között. Hazatérve szétosztotta vagyonát a szegények között és visszavonult családi birtokukra az Írisz partján, ahol anyja és nővére Makrina 358-ban női kolostort létesített, a folyó túlsó partján pedig öccse, Naukratiosz vezette a férfi kolostort. Vazul példáját követték öccsei: Gergely és Péter. Amikor anyjuk 373 végén hazatérni készült Istenhez, halálos ágya két oldalán Makrina és Péter állt. Megfogta a kezüket, és így imádkozott: ,,Neked adom át, Uram, zsenge adományomat és fájdalmaim tizedét. Zsenge adományom, íme: elsőszülött lányom, a tized pedig a fiam itt. Mindketten Neked vannak szentelve a törvény szerint, és tieid ők áldozati adományként is. Szálljon hát szent áldásod elsőszülöttemre és a tizedemre!”
Makrina az Írisz folyó melletti kolostorban élte le életét. 380-ban amikor elérkezett a halála, Vazul püspök már meghalt, Gergely pedig Nissza püspöke volt. Gergely nyolc éve nem látta már a nővérét, ekkor belső indíttatásra felkereste. Makrinát halálos betegen találta, egy földre tett deszkán feküdt, testi erejét csaknem teljesen felemésztette a láz, szelleme azonban töretlen maradt. Gergely ,,A lélekről és a feltámadásról” című írása a nővérével folytatott utolsó beszélgetésének gyümölcse.
Makrina a fekhelyét kelet felé fordíttatta annak jeleként, hogy várja a soha többé le nem nyugvó nap felkeltét. Ezután elmondta a haldoklók ősi imáját, miközben szemét, ajkát és szívét kereszttel jelölte meg. Így szenderült el az Úrban, 380. július 19-én.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)




















