Nagy Szent Vazul családja

Aki 9 testvérét segítette, irányította... Szent Makrina a pontusi Neocezáreában született 327-ben, előkelő és mélyen keresztény szülőktől. Apja idősebb Szent Vazul híres ügyvéd és rétor, édesanyja Szent Emmelia pedig 10 gyermeknek, hat lánynak és négy fiúnak adott életet. Családjuk keresztény vértanúkkal és hitvallókkal ékes. Anyai nagyapja Diocletianus üldözésében halt vértanúhalált. Apai nagyszülei Maximinus Daja idején hét évig voltak száműzetésben. De a szorosabb család mély kereszténységéről tanúskodik, hogy Emmelia négy fia közül három is püspök lett: Vazul Caesarea, Gergely Nissza, Péter Szebászte püspöke. Péter volt a legkisebb, aki abban az időben született, amikor az apjuk meghalt. Az édesanya nagy segítsége elsőszülött gyermeke, Makrina volt, aki fiú testvéreit segítette, irányította, lelkesítette Krisztusért. Vazul az ő hatására lemondott ragyogó pályafutásáról, sikerről, s „mintegy mély álomból ébredve felemelte szemeit az evangéliumi igazság csodálatos világosságára” –, megkeresztelkedett a kor szokása szerint felnőtt korában. Makrina biztatására aszketikus életet kezd. Hogy megismerje az akkori szerzetességet, körutat tett Egyiptom, Palesztina, Szíria és Mezopotámia szerzetesei, illetve aszkétái között. Hazatérve szétosztotta vagyonát a szegények között és visszavonult családi birtokukra az Írisz partján, ahol anyja és nővére Makrina 358-ban női kolostort létesített, a folyó túlsó partján pedig öccse, Naukratiosz vezette a férfi kolostort. Vazul példáját követték öccsei: Gergely és Péter. Amikor anyjuk 373 végén hazatérni készült Istenhez, halálos ágya két oldalán Makrina és Péter állt. Megfogta a kezüket, és így imádkozott: ,,Neked adom át, Uram, zsenge adományomat és fájdalmaim tizedét. Zsenge adományom, íme: elsőszülött lányom, a tized pedig a fiam itt. Mindketten Neked vannak szentelve a törvény szerint, és tieid ők áldozati adományként is. Szálljon hát szent áldásod elsőszülöttemre és a tizedemre!” Makrina az Írisz folyó melletti kolostorban élte le életét. 380-ban amikor elérkezett a halála, Vazul püspök már meghalt, Gergely pedig Nissza püspöke volt. Gergely nyolc éve nem látta már a nővérét, ekkor belső indíttatásra felkereste. Makrinát halálos betegen találta, egy földre tett deszkán feküdt, testi erejét csaknem teljesen felemésztette a láz, szelleme azonban töretlen maradt. Gergely ,,A lélekről és a feltámadásról” című írása a nővérével folytatott utolsó beszélgetésének gyümölcse. Makrina a fekhelyét kelet felé fordíttatta annak jeleként, hogy várja a soha többé le nem nyugvó nap felkeltét. Ezután elmondta a haldoklók ősi imáját, miközben szemét, ajkát és szívét kereszttel jelölte meg. Így szenderült el az Úrban, 380. július 19-én.