2014. 11. 27.

Az RMDSZ kilép a kormányból

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kilép a román kormányból – döntötte el csütörtökön Kolozsváron a szövetség állandó tanácsa (SZÁT).

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök elmondta, a SZÁT határozata javaslat értékű. A kilépésről a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) hozza meg a végső döntést, amelyet december 13-ára hívnak össze Marosvásárhelyre. Az elnök hozzátette, a döntés azt tükrözi, hogy az RMDSZ vezetői a romániai elnökválasztás második fordulójában leadott magyar szavazatokból megértették a magyar választók hangját. Megjegyezte, hogy a magyar választók mintegy 80 százaléka Klaus Iohannist (a Viktor Ponta szociáldemokrata miniszerelnökkel szemben induló jobboldali elnökjelöltet) támogatta.

„Megértettük az üzenetet, jobban oda kell fordulnunk a magyar választókhoz” – jelentette ki Kelemen Hunor, megjegyezve, hogy a politikusok akkor is hibáznak, ha figyelmen kívül hagyják a választók üzeneteit, de akkor is, ha mindig a választók elvárásához igazodnak. Hozzátette, a kormánynak az RMDSZ nélkül is megvan a többsége a parlamentben, így az RMDSZ döntése nem befolyásolja a kormányzati stabilitást.


„Nem akarunk kormányt buktatni” – jelentette ki az elnök.

Az RMDSZ a februári kormányválság után lett tagja a harmadik Ponta-kormánynak, a Szociáldemokrata Párt koalíciós partnereként. Éppen hétfőn iktatták be hivatalába Hegedüs Csillát, a magyar párt által delegált új kulturális minisztert, miniszterelnök-helyettest.

Kelemen Hunor újságírói kérdésre csak elméleti lehetőségként vette számba, hogy az SZKT mégis a kormányon maradásról döntsön. Hozzátette, az elmúlt 25 évben nem történt meg, hogy a szövetség kisparlamentje megfordítsa a szűkebb vezető testületek döntését. Emlékeztetett, hogy a 34 tagú állandó tanácsban ellenszavazat nélkül, két tartózkodással hozták meg a kilépést javasoló döntést.

A folytatásra vonatkozó kérdésekre válaszolva Kelemen Hunor elmondta, a szövetség arra készül, hogy támogassa a parlamentben a Ponta-kormánynak azokat a döntéseit, amelyek az életszínvonal növekedéséhez, munkahelyek létrehozásához, gazdasági stabilitáshoz vezetnek. Emellett pedig meg szeretnék őrizni mindazokat a jogokat, amelyeket az elmúlt 25 évben a magyarok számára kivívtak. Azt is megjegyezte, készek párbeszédet folytatni valamennyi párttal.

Az elnök elmondta, nem tárgyaltak Klaus Iohannisszal, és a mögötte álló Nemzeti Liberális Párttal (PNL) egy új parlamenti többség kialakításáról.

A romániai elnökválasztás november 16-án tartott második fordulójában Klaus Iohannis győzött Victor Ponta kormányfővel szemben. Az RMDSZ a magyar választók belátására bízta annak az eldöntését, hogy kire szavaznak, de a kampányban közvetve Victor Pontát támogatta.

MTI

Krisztus világa - 2014. december - Szemle




A megszentelt élet éve  - A Kedves Olvasó bizonyára felfigyelt arra, hogy októberi számunkban új sorozatot indítottunk, Szerzetesrendek Erdélyben címmel. Más-más szerzetesrendet mutatunk be, akik régóta vagy újkeletűen dolgoznak, imádkoznak, lelkipásztorkodnak Erdély-szerte. Tesszük azért, mivel 2015 az Istennek szentelt élet éve lesz. A hírt Ferenc pápa jelentette be még 2013. november 29-én, amikor a szerzetesrendek legfőbb százhúsz elöljárójával találkozott. A találkozó alkalmával három kérdésről tárgyaltak: a megszentelt élet mibenlétéről és küldetésről, a hivatásról és a testvériségről.
Akkor a szentatya emlékeztette a szerzetes-elöljárókat az Istennek szentelt élet összetettségére: bűnből és kegyelemből áll. A megszentelt élet identitására és küldetésére vonatkozó kérdésnél ezt mondta: „Minden keresztény részéről szükséges Krisztus radikális követése, de a szerzetesek arra kaptak meghívást, hogy sajátos módon kövessék az Urat. Olyan férfiak és nők, akik felébreszthetik a világot. A megszentelt élet prófécia. Isten azt kéri tőlünk, hogy lépjünk ki fészkünkből, és induljunk el a világ határai felé, kerülve a kísértést, hogy azokat magunkhoz idomítsuk. Ez a legkonkrétabb módja annak, hogy kövessük az Úr példáját” – olvassuk a vezércikkben.
A püspök-sógorság miatti szenvedésekről – Márton Áron püspök sógornője vallomásának befejező részét közöljük. „Még most is hallom a püspök úr szavait, amikor ezek­ről a nehéz évekről szó esett: ‘Fiaim, földi életében még Isten fiának is szenvednie kellett, ártatlanul – másokért!’ Éppen azért, sokat gondolkoztam mi értelme a fájó múltat most felidézni? Számba vettem, hogy a domokosi kuláklistán szereplő kb. harminc emberből talán három él. Úgy éreztem, kötelességem elmondani történetünkből mindazt, amire még emlékezem, ennek a rohanó korszak nemzedékének, hogy szolgáljon.” ( 3. oldal) 
Amit a karácsony hozhat – jezsuita gondolat. Gondolatok a templomról – Joseph Schumacher cikkét tolmácsolja Bács Béla János. (4. oldal)
Szentek decemberben – Szent Miklós püspök és Szent János apostol életét villantja fel Sárközi Sándor piarista atya. (5. oldal) 
A pillangók nem harcolnak – egy becsületes székely férfira emlékezik dr.Bakó Mária Hajnalka. (6. oldal)
A Katolikus Egyház Katekizmusa, XXIII. rész Pünkösd és az Egyház, a - Játékos ismerkedés szentekkel – ez utóbbi Vitos Antal kvíze Szent Ambrusról és Szent Jakab apostolról. (7. oldal)
Világháború – Mementó – Száz évvel ezelőtt kitört az első világháború. Erre emlékezve, egy sorozattal szeretnénk felhívni az olvasó figyelmét arra a sok áldozatra és szenvedésre, amit a háború okozott családoknak és közösségeknek egyaránt. Az általános mozgósításkor behívták a csíkszeredai Róm. Kat. Főgimnázium fiatal tanárát, Ágner Bélát, aki 1914. október 16-án a hősök sorsában osztozott Galíciában. Rá emlékezve, egyik utolsó írását, Csíksomlyói iskoladrámákat újra közöljük. (8-9. oldal)
A magyar romantikus tájfestészet 2.  – részében a magyar tájfestészet nagyjairól: Ligeti Antal és Brodszky Sándor pályáját ismerteti Sárközi Sándor piarista atya. (10-11. oldal)
Az állandó imádság szövi át életünket – a marosszentgyörgyi karmelita nővérek életével ismerkedünk meg. A templomba lépve – Turtureanu Róbert IV. éves kispap adventi gondolatait olvashatjuk. (12-13. oldal)
Olcsón, egyszerűen, házilag – munkatársunk, Balázs Tünde karácsonyi dísz és süti ajánlatait láthatjuk, receptjét olvashatjuk (14-15. oldal)
A tíz legkeményebb csapda – László Rezső összeállítása a már álmodozó ifjaknak, amolyan intés és óvás, hogy életüket jól, tisztán és boldogan tudják leélni.  (12. oldal)
A három karácsonyi galamb mesében - Katóca egy öreganyó karácsonyi örömét mutatja be, de fejtörőt is kaptak a gyerekek. (17. oldal)
Derűs élet rovatban múlt időző dolgokon derülhetünk, és elolvashatjuk Csűrcsavar tanácsait a kisördöghöz. (18. oldal)
A Keresztrejtvény, Szent II. János Pál pápától van, ami a jelenre és a jövőre utal, és megismerhetjük hűséges megfejtőinket. Reményik Sándor Csendes csodák című versét nagyszerűen illusztrálja a karácsonyfa felé néző tiszta gyermeki tekintet. (19-20. oldal)

A novemberi szám itt olvasható: http://issuu.com/balazstunde/docs/issu

KRISZTUS VILÁGA – Erdélyi katolikus családok lelkiségi havilapja – rólunk és nekünk szól. Megrendelhető a négy erdélyi egyházmegye római katolikus plébániáin, a kézbesítőknél vagy a szerkesztőségben: 530230 – Csíkszereda (M-Ciuc), Kossuth L. u. 38. sz., Hargita megye, tel/fax: +40-266-311-726, email: krisztusvilaga@yahoo.com. Bankszámlaszám: RO65 RNCB 0159 0154 1927 0001, BCR Agentia Miercurea Ciuc

+ Anton Gots kamilliánus

Anton Gots MI november 24-én hunyt el. Magyarországon Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi megyéspüspök mutat be érte gyászmisét december 4-én 17 órakor a nyíregyházi társszékesegyházban – tájékoztat a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye.


Az elhunyt búcsúztatása december 2-án 14 órakor lesz az ausztriai Althenhof am Hausruckban (Linz), ezt követően az altenhofi temetőben helyezik örök nyugalomra.
Anton atya 1934. július 27-én született Mosonszentjánoson. 1959. július 5-én szentelték pappá. A nyíregyházi kamilliánus kolostornak 1994 és 2010 között volt házfőnöke.
Így írt életéről pappá szentelésének ötvenedik évfordulóján:
„1934. július 27-én születtem Mosonszentjánoson, Magyarországon, a mai Jánossomorján. Szüleim svábok, magyarországi németek voltak. Édesapám egész életében beteges ember volt. 1945 áprilisában meghalt. Édesanyám, Molner Erzsébet szeretetben nevelt engem és nővéremet, Julcsit. Egy igazi jó katolikus család volt a mienk. Isten segítségével, nagyon kemény munkával építettük fel otthonunkat. A helyzetünk még nehezebb lett 1945 májusában, amikor is egyik napról a másikra el kellett hagynunk a házunkat, az otthonunkat. Az utcára kerültünk, hajléktalanok lettünk. 1946 márciusában Ausztriába menekültünk, Burgenlandba. Igen nehéz időszak következett. Úgy éltünk, mint a rabszolgák, mindent megtettünk, csak meglegyen a mindennapi betevő falatunk. Mezőgazdaságban, kemény fizikai munkát végeztünk.
Tizenhárom éves voltam, amikor éreztem Isten hívását a papi hivatásra, és beléptem az Osztrák Kamilliánus Rendtartomány juvenátusába, ami akkor Kramsach Tirolban volt. A gimnáziumot rendkívüli sorrendben végeztem el.
17 évesen beléptem a noviciátusba. Az ideiglenes fogadalmat a kamilliánus rendben 18 évesen, az örök fogadalmat pedig 21 évesen tettem le. A teológiát a németországi Münsterben végeztem. 1959. július 5-én szenteltek pappá Neusieldl am Seeben (Burgenland). A tanulmányi évek nagyon sok munkával, fáradsággal és lemondással teltek. A teológia mellett filológiát is tanultam, ezt a tudásomat később tudtam kamatoztatni a gimnáziumban, a losensteinleiteni kamilliánusoknál.
Az igazi nagy bevetés a gimnáziumban volt. A tanítás mellett továbbképeztem magam: doktoráltam, és tanári vizsgát is tettem. Miután mindkét vizsgát letettem, engem bíztak meg a gimnázium igazgatói teendőivel.
Egy baleset vetett véget a sikeres éveknek. 1968-ban tornázás közben olyan súlyos sérülést szenvedtem, hogy tíz hónapig élet és halál között lebegtem. Több osztrák kórházban küzdöttek értem, kétszer a klinikai halált is megtapasztaltam, de Isten velem volt, és szép lassan felépültem. Nagyon sok szenvedő emberrel kerültem kapcsolatba, és ebből a tapasztalatból született meg könyvem, amit a betegségem után írtam. Magyarul Igen, Uram címmel jelent meg.

Felgyógyulásom után a barátok segítségével elkezdtem egy falut építeni mozgáskorlátozottak számára, ez a mai Behindertendorf Altenhof. Itt 160  mozgássérült embert tudtunk fogadni, férfiakat és nőket vegyesen. Felelősségteljes tisztséget töltöttem be itt, és elláttam a lelkészi feladatokat is. Sok előadást, találkozókat szerveztem az ország számos részén, hogy támogatáshoz jussanak a környéken élő emberek.
Magyarországra kerülésemnek igazi hajtóereje a már működő Kamilliánus Családok voltak. 1994-ben született meg az Osztrák Kamilliánus Rendtartományban a döntés, hogy Magyarországra küldjenek, és keressek egy helyet, alapítsak meg egy kamilliánus kolostort. A házat rövid időn belül megtaláltuk Nyíregyházán, Borbányán. A kamilliánus kolostori közösség 1994-ben beköltözött, és engem kineveztek a kolostor házfőnökévé.
Végiggondolva papi életem ötven évét, elmondhatom, hálás vagyok a Jó Istennek, hogy ide vezérelt, és neki szolgálhattam. Nagyon szívesen voltam és vagyok kamilliánus pap.”
Anton Gots 2010-ben visszatért Ausztriába, Altenhofba, egészen a haláláig lelkészi feladatokat látott el abban a mozgássérülteknek épített faluban, amelyet ő álmodott és valósított meg.
Fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
Magyar Kurír

2014. 11. 26.

Emberi Jogok Európai Bírósága elé visszük a Mikó-ügyet

 - nyilatkozta Markó Attila. Markó Attila számára nincs különbség a felfüggesztett és a végrehajtandó büntetés között a Székely Mikó Kollégium visszaállamosításról szóló döntés tükrében. Nyilatkozata szerint a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága elé viszik az ügyet. Az Erdélyi Református Egyházkerület rendkívüli tanácskozást tart szombaton, ahol a további lépéseket tárgyalják meg.
marko_attila1_b
Markó Attila (fotó) az ítélettel kapcsolatban közölte: „előttem semmi különbség nincs a felfüggesztett vagy a végrehajtandó büntetés között annak az érdemi kérdésnek a tükrében, hogy a Székely Mikó Kollégium a református egyház tulajdonát képezte, attól államosítási dekrétummal elvették, azt érvényes román jogszabályok szerint jogosan visszaszolgáltattuk, és amelyet ezzel a döntéssel visszaállamosítottak.” A képviselő szerint az nem is kérdés, hogy ezt az ügyet a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága elé viszik.
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke portálunknak megerősítette a visszaállamosítás tényét, és a további lépéseikről is beszámolt. Elmondta, „hihetetlen, de a hír igaz, hogy a román állam mégis meg merte tenni: egy hétszázezer fős közösséget arcul csapott azzal, hogy visszavette azt az ingatlant, amit már egyszer visszaadott. Ezáltal azt üzeni, hogy bármikor bármi megtörténhet.” A püspök elmondta, hogy szombatra egyházkerületi közgyűlést hívott össze Kolozsvárra, ahol az Egyházkerület legfontosabb testülete fog dönteni arról, hogy melyek lesznek a következő lépések.
FRISSÍTÉS: Az Erdélyi Református Egyházkerület elnökségének közleménye
Huszonöt év jogállamiságba vetett hitünk dőlt szerdán meg azzal, hogy a ploiești-i táblabíróság jogtalanul elvette az Erdélyi Református Egyházkerülettől a Református Székely Mikó Kollégium épületét. Olyan állapot állt elő, amivel a román állam azt jelezte a reformátusoknak, a kisebbségieknek, hogy nem ugyanazok a jogok illetik meg, mint bárki mást ebben az országban. Nem akarunk másodrendű állampolgárok lenni, és követeljük az államtól, hogy mondja ki, hogy a kisebbségek mire jogosultak. Nem akarunk abba a helyzetbe jutni, amibe a szászok jutottak, hogy másodrendűek, eladhatóak lettek.
Újra kell gondolnunk az egyház és állam viszonyát a következő időben. Az a lojalitás és a jogállamiságba vetett hitünk, amivel ezekben az esztendőkben a román állam iránt viseltettünk, súlyosan károsult. A leginkább az fáj, hogy egy egész közösséget arcul csaptak, hazugnak, csalónak, követelőzőnek neveztek. Ez számunkra erkölcsi kérdés, nem egy épület léte vagy nem léte a tét.
Ez a kérdés azért lehet súlyos a következő időszakra nézve, mert az összes református kollégium ebben a helyzetben van, hiszen azt a tényt nem akarták elfogadni, hogy a református egyház felépítése és rendje szerint minden hozzá tartozó intézmény külön jogi személyiséggel rendelkezett. Ez az a tény, amit most egyértelműen megtagadtak. Ha a román állam nem akarja érteni és beismerni a tényeket, akkor mindig találhatnak olyan jogi vesszőhibát, amivel bármikor bármit meg lehet tenni.
Határozottan visszautasítjuk az államnak ezt a hozzáállását. Egyértelmű diszkriminációnak tartjuk, hogy míg a többségi egyháznak szállodákat és több millió euró értékű ingatlanokat adományozott, addig a kisebbségi egyháztól azt is elvette, ami a sajátja volt! Ragaszkodunk az egyház autonómiájához!

székelyhon.ro

Az ukrán konfliktus háttere

Miért kell az USA-nak katonai technológiákat átadni Ukrajnának?

Miért kell az USA-nak katonai technológiákat átadni Ukrajnának?

Washington úgy döntött, hogy olyan katonai technológiákat ad át Kijevnek, amelyek képesek fordulatot előidézni a kelet-ukrajnai harcokban. Olyan radarokról van szó, amelyek tüzérségi állásokat képesek beazonosítani. 

Az Egyesült Államok nem ingyenesen bocsátja a radarokat Kijev rendelkezésére, hanem hitelbe. E technikának köszönhetően módosulhatnak az erőviszonyok az ország délkeleti részén. Hiszen éppen az effektív tüzérségnek köszönhetően okozhatott a DNK és LNK érezhető veszteséget az ukrán hadseregnek. De Washington szempontjából önmagában nincs elvi jelentősége Kijev győzelmeskedésének a felkelők felett. A Fehér Ház érdekelt a konfliktus elhúzódásában és Oroszországnak a konfliktusba való bevonásában – véli Borisz Podoprigora katonai szakértő.
A fejlemények még nem hágtak a csúcsra. Az amerikaiaknak érdekeltek olyan sok évre szóló izzó orosz-ukrán konfliktus megszervezésében, amelyik elvonná Oroszország figyelmét saját gazdasága fejlesztésétől, amelyik rontaná a társadalmi és politikai helyzetet az országban. Ez az USA legkézenfekvőbb külpolitikai feladata.
A katonai elemző szerint Ukrajna a konfliktus elhúzódásával párhuzamosan egyre keményebb Oroszország-ellenes álláspontot képviselő országgá fog válni. Ukrajnát választották az Oroszországot megfékező fő tényező szerepére – véli a szakértő.
Washington egyelőre nem szállít nyíltan Kijevnek halálos hatású fegyvert, de nem tiltja szövetségeinek az ilyen fegyver szállítását. Az efféle jeleket gyorsan észlelik és felkapják. Dalia Grybauskaite litván elnök ukrán kollégájával, Petro Porosenkóval rendezett találkozóján fegyvert ajánlott fel az ukrán vezetőnek a litván arzenálból. Tekintettel arra, hogy Litvániának nincs saját fegyvere, a következtetés kézenfekvő: a NATO fegyvereiről van szó.
Washington a délkelet-ukrajnai konfliktusban nem Ukrajna területi egységének helyreállítására törekszik, számára a palagáz-készletekhez való hozzáférés a legfontosabb – véli Vlagyimir Sevcsenko politológus.
Doneck megyében és részben Luhanszk megyében is óriási palagáz-készleteket tártak fel. Az amerikaiak lehetőséget akarnak kapni e palagáz-készletek kiaknázására, ennélfogva a katonai szembenállás továbbgyűrűzésére számíthatunk. Washingtonnak szüksége van arra, hogy a katonai összecsapások folytatódjanak.
A szakértő szerint a halálos hatású haditechnika exportra készen áll. A konfliktus elhúzódásával beindul ezen technika szállítása. Ha a Donecki medencében megvalósuló hadműveletek folytatása eredményeként ott nem marad lakosság, akkor a palagáz kitermelését már senki sem fogja akadályozni. Ha közben nem maradnak sem városok, sem falvak, akkor nem kell befektetni helyreállításukba sem.

**

Putyin: Oroszország nem fog geopolitikai intrikákban részt venni

Putyin: Oroszország nem fog geopolitikai intrikákban részt venni

Oroszország nem fenyeget senkit és nem fog részt venni geopolitikai intrikákban, bármiképpen is próbálják bevonni azokba. Ezt Vlagyimir Putyin orosz elnök jelentette ki a fegyveres erők fejlesztése témakörében rendezett értekezleten.

Az államfő közben rámutatott, hogy biztosítani kell Oroszország és szövetségesei szuverenitásának és területi egységének megbízható védelmét. Putyin kiemelt figyelmet fordított az állami hatalom minden szerve összefogásának fontosságára az ország védelme terén álló feladatok megoldásában.
**

Vadászgépekkel szilárdítják meg Krím védelmét

Szerdán 14 vadászgép érkezik a Krímbe a Belbek katonai repülőtérre – közölte a Fekete-tengeri hadiflotta információs szolgálatának főnöke, Vjacseszlav Truhacsov elsőosztályú kapitány.

A Belbek reptérre 10 db modernizált Szu-27SzM és 4 db Szu-30-as gép érkezik, mindannyian a 4+ generációhoz tartoznak. A 14 vadászgép közül négy abszolút új lesz – mutatott rá Truhacsov.
A belbeki repülőteret, amelyik az ukrán hatalom idején kettős rendeletetésű volt, modernizálni fogják és az orosz légierőnél rendszeresítendő korszerű repülőgépek állomásoztatására használják majd.
OH

Nemzetközi ügy lett a Mikó-ügy


Forrás: obuda.hu
A magyar kormány megdöbbenéssel értesült a Markó Attilát, az RMDSZ parlamenti képviselőjét, a restitúciós bizottság tagját felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtó – ploiesti-i táblabíróság által hozott – jogerős ítéletről – közölte Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes szerdán az MTI-vel.

Közleményében a kormányfő kereszténydemokrata helyettese kitért arra is: elfogadhatatlannak tartják, hogy egy korábban az egyháznak visszaadott intézményt, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumot újraállamosítják. Ugyancsak elfogadhatatlan nevezte, mind egyházi szempontból, mind a magyarság szempontjából, hogy Romániában a jogerősen visszaszolgáltatott egyházi és közösségi ingatlanok visszaállamosítására törekednek.

Jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre módosította a ploiesti-i táblabíróság a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatása miatt indított büntetőperben a restitúciós bizottság tagjaira alapfokon kiszabott börtönbüntetéseket, és megerősítette az első fokú ítélet azon részét, amely szerint a református egyház elveszíti tulajdonjogát az ingatlan felett – közölte az MTI-vel szerdán Georgiana Petrisor, a táblabíróság szóvivője.

Első fokon a bíróság 2012-ben a közérdek elleni visszaélésnek minősítette azt, hogy a háromtagú restitúciós bizottság 2002-ben, egy korábbi kormányrendeletet végrehajtva, visszaadta a kommunizmus idején államosított sepsiszentgyörgyi épületegyüttest az Erdélyi Református Egyházkerületnek.

A ploiesti-i táblabíróság szerdán a bizottság két – korábban letöltendő szabadságvesztésre ítélt – tagja, Markó Attila és Marosán Tamás 3-3 éves büntetését ötéves próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre változtatta, a korábban 3 éves felfüggesztett börtönre ítélt Silviu Clim fellebbezését pedig elutasította.

A három éve zajló Mikó-per nagy felháborodást váltott ki az erdélyi magyarság körében, 2012 októberében a történelmi egyházak és az erdélyi magyar pártok közös demonstráción tiltakoztak Sepsiszentgyörgyön az első fokú ítélet ellen, amelyen egyértelművé tették, hogy ezt az ügyet az egyházi ingatlanok újraállamosítását célzó kísérletnek tekintik.

MTI

Amikor kinyílik a székely zsebében a bicska

Mikó-ügy: Kelemen Hunor szerint veszélyes precedens született


Forrás: www.presalocala.com
Kelemen Hunor szerint veszélyes precedenst teremtett a ploiesti-i táblabíróság azzal, hogy érvénytelenítette a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületének a visszaszolgáltatását, és felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte az ügyben eljáró restitúciós bizottság tagjait.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke az MTI-nek elmondta, az igazságszolgáltatás ítéleteit nem szokás kommentálni, de ebben az esetben kivételt kell tennie.

„Igazságtalannak tartom az ítéletet az egyházzal szemben, azokkal szemben, akik a törvényt alkalmazták, azokkal szemben, akiktől a kommunista diktatúra ingatlanokat kobozott el. Az ítélet megnyit egy kaput, amelyen keresztül a hasonló módon meghozott visszaszolgáltatási döntések érvénytelenítését kérhetik. Veszélybe kerül mindaz, amit az elmúlt két évtizedekben tettünk a visszaszolgáltatás terén" – értékelte a Mikó-ügyben hozott ítéletet Kelemen Hunor.

A politikus úgy vélte, a bíróság Markó Attila, Marosán Tamás és Silviu Clim személyében olyan embereket ítélt felfüggesztett börtönbüntetésre, akik legjobb tudásuk szerint a hivatali kötelességüket végezték, és alkalmazták a törvényt. „Ezek után ki lesz az, aki a törvényt alkalmazva meg mer hozni egy ilyen típusú döntést?" – tette fel a kérdést.

Az RMDSZ elnöke szerint a Mikó-ügyben „az igazságszolgáltatást használták a visszaállamosításhoz". Azt is sérelmezte, hogy a döntés megbélyegzi az erdélyi református egyházat. Azt üzeni ugyanis, hogy az egyház olyan ingatlant kért vissza, ami nem volt az övé. Emlékeztetett: az államosítási iratokban az szerepelt, hogy a református egyháztól vették el az ingatlant.

Kelemen Hunor elmondta, az RMDSZ egyeztetni készül a református egyházzal a további lépésekről, de hozzátette, politikai eszközöket nem lehet alkalmazni egy jogerős ítélettel szemben.

Arra a felvetésre, hogy az ítélet olyan hangulati környezetben született, amikor több hangzatos ügy is a visszaszolgáltatások körüli visszaélésekre világított rá, Kelemen Hunor elmondta: különbséget kell tenni az egyházak számára visszaszolgáltatott ingatlanok ügye és azon ügyek között, amikor spekulánsok vásárolják meg az egykor államosított ingatlanok örököseitől a tulajdonjogot, és ők érik el a visszaszolgáltatást vagy a kárpótlást.

A ploiesti-i táblabíróság jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte szerdán a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatása miatt indított büntetőperben a restitúciós bizottság tagjait, és megerősítette az első fokú ítélet azon részét, amely szerint a református egyház elveszíti tulajdonjogát az ingatlan felett.

MTI

Íme a román kormány és a román igazságszolgáltatás:
Ortodoxoknak ajándékozták a ...
Diszkriminált a román kormány a kovásznai Fenyő szálló ...
Ami nem volt az ortodoxoké azt ajándékba kapják.
Ami a magyar egyházaké volt, azt nem akarják visszaadni, újraállamosítás. Hát ilyenkor kinyílik a székely bicskája!

Amikor kinyílik a székely zsebében a bicska

Felfüggesztett Markóéknak - Újraállamosítják a Mikó-kollégiumot
Íme a román kormány és a román igazságszolgáltatás:
Ortodoxoknak ajándékozták a ...
Diszkriminált a román kormány a kovásznai Fenyő szálló ...
Ami nem volt az ortodoxoké azt ajándékba kapják.
Ami a magyar egyházaké volt, azt nem akarják visszaadni, újraállamosítás. Hát ilyenkor kinyílik a székely bicskája!
**
Felfüggesztett szabadságvesztésre enyhítette a ploieşti-i táblabíróság a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületének visszaszolgáltatása miatt indult büntetőperben Markó Attila és Marosán Tamás alapfokon kiszabott börtönbüntetését.
Szekely Miko Kollegium_b
Az ítélőtábla honlapján szerdán délután közzétett jogerős ítélet öt-öt év próbaidőre bocsátotta a Markó és Marosán három év letöltendő börtönbüntetéséről szóló alapfokú verdikt végrehajtását.
A ploieşti-i táblabíróság egyúttal eltörölte a buzăui bíróság ama ítéletét is, amelynek értelmében 1,13 millió lejt koboztak el az Erdélyi Református Egyházkerülettől. Ugyanakkor Georgiana Petrișor, a táblabíróság szóvivője az MTI-nek úgy nyilatkozott: az ítélet megerősítette az első fokú határozat azon részét, amely szerint a református egyház elveszíti tulajdonjogát az ingatlan felett.
2012. június 28-án kihirdetett ítéletében a buzăui bíróság jogtalannak ítélte a Mikó-kollégium épületének visszaszolgáltatását az egyház javára, és börtönbüntetést szabott ki a restitúciós bizottság tagjaira. Az alapfokú bírósági ítélet elrendelte a visszaszolgáltatási határozat megsemmisítését, és 1,13 millió lejes kártérítés megfizetésére kötelezte a református egyházat.
Az időközben az RMDSZ színeiben parlamenti képviselővé választott Markó Attilát és Marosán Tamást, a református egyház jogtanácsosát három-három év letöltendő, Silviu Climet, az igazságügyi minisztérium volt jogi tanácsadóját pedig három év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.
Ők hárman tagjai voltak annak a restitúciós bizottságnak, amely 2002-ben határozott arról, hogy az iskolaépületet visszaszolgáltatják a református egyháznak. A ploieşti-i táblabíróság szerdán elutasította Silviu Clim fellebezését, és hasonló döntést hozott a Kormányfőtitkárság, az Igazságügyi Minisztérium és Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala fellebbezése ügyében is.

székelyhon.ro