A
bérmálkozó EMBERKE csak négy betűből
áll:
Érteni akarja az evangéliumot,
Öntudatossá akar válni,
Tanúságot akar tenni Krisztusról és
Áldássá akar lenni.
1. Azért
bérmálkozunk:
- hogy a
Szentlélek segítségével mélyebben tudjuk érteni a kinyilatkoztatott igéket,
- hogy öntudatos keresztényekké
váljunk, vagyis az elképzelhetetlenül teljes életet, a kegyelemben
gyökerező szentháromságos, közösségi
életet tudjuk élni,
- hogy felnőtt és tanúságtevő keresztényekké váljunk,
- hogy hitünk szerinti élettel, áldássá legyen bennünk mindaz a jó, amit keresztségünk óta szüleink és
keresztszülők, valamint az egyházközösség értünk tettek. (Katolikus Egyház
Katekizmusa, a továbbiakban KEK 1303).
**
140.
A keresztény élet nemcsak vallási kötelességek teljesítéséből áll,
hozzátartoznak embertársaink iránti kötelességeink is, a felebaráti szeretet. Már az Ószövetségben benne van, onnan veszi
Krisztus: „Szeresd embertársadat, úgy mint
magadat”. (Lev 19,18). Ismerte ezt a törvényt, de inkább csak
honfitársaival szemben gyakorolta vagy legalább is különbséget tett zsidó és
pogány között. Krisztus mindenkire
egyformán kiterjeszti az emberszeretetet, az irgalmas szamaritánusról szóló
példabeszédében (Lk 10,30-37). Krisztus tanítja, hogy önzetlenül kell szeretni,
nemcsak azokat, akik velünk jót tesznek, és minket szeretnek, hanem azokat is,
akik nem viszonozzák szeretetünket. Sőt ellenségeinket is. Önzetlenül kell
továbbadnunk az Istentől kapott szeretetet: „Így lesztek fiai mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra is,
gonoszokra is, esőt ad igazaknak is, bűnösöknek is” (Mt 5,43-48).
141.
Az utolsó vacsorán a szeretet parancsát sürgeti,
elsősorban az egymás iránti szeretetet: „új
parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket,
úgy szeressétek ti is egymást.” (Jn 13, 34) A szeretetnek ismertetőjelnek
kell lennie a keresztények számára: „arról
tudják meg rólatok, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás
iránt.” (Jn 13,35 )
142. Tanítványai, akik legközelebb
álltak hozzá megértették, hogy a keresztény ember számára a legfontosabb,
hogy szeresse embertársait: „Szólhatok az
emberek vagy az angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc
vagyok vagy pengő cimbalom.” (1Kor 13,1-3).
Szent János leveleiben szinte egyébről sem beszél, mint a szeretet fontosságáról: Az Isten szeretet, és aki kitart a szeretetben, az az Istenben
marad, s az Isten is benne marad.” (1 Jn 4,16).
143.
Az első századok keresztényeinek valóban a szeretet volt az ismertetőjele: nézd, mennyire szeretik egymást.
Hosszú századokon át szinte csak az Egyház foglalkozott a betegek és
szegények gondozásával, a tanítással és ahol módja van rá, ezt ma is elsőrendű
feladatának tekinti.
144. A felebaráti szeretet rendje: Elsősorban
szeretnünk és segítenünk kell azokat, akikkel együtt élünk a családban: szülők,
testvérek, nagyszülők. Munkatársaikat, osztálytársakat, szomszédainkat kell
segítenünk. A szeretetet kell gyakorolnunk a nagyobb közösségekben, amelyekben
élünk, polgártársainkkal szemben, akikkel egy községben vagy városban, egy
országban lakunk. A szeretet kötelez
hittestvéreinkkel szemben, továbbá kötelez nemzetünk iránt is, hogy őrizzük és
fejlesszük tovább értékeinket.
145. A szeretet módja és mértéke önmagunk vagyunk: „Amit magadnak nem szeretnél,
azt másnak se tedd!” (Tób 4,15). Szeress, bocsáss meg, és ne légy szívtelen.
„Hitünk parancsa, hogy a templomon kívül az
életben is testvérek maradjunk, egymás sorsa iránt érdeklődjünk és egymás
terhét kölcsönös megértésben hordozzuk” – mondottam első püspöki körlevelemben
és most is erre kérlek titeket” - Márton Áron püspök.
- folytatjuk -
©Darvas-Kozma József
