2019. 07. 20.

Hirdetés: 2019. július 21.


1. Szerdán 18 órakor jegyes-kurzust tartunk azok részére, akik ősszel akarnak házasságot kötni. A kurzus helyszíne az altemplom.

2. Pénteken keresztelői felkészítő 18 órakor a felső hittanteremben.

3. Szombaton 10 órától ministránsképző.

4. Szombaton tartjuk Szécsenyben a Szent Kinga búcsút. A keresztalja fél 12 órakor indul. A szentmisét fél 1 órakor tartjuk, utána agapé. Szeretettel várjuk a kedves híveket.

5. Előre hirdetjük, hogy jövő hetet követően, július 30-án kedden, és 31-én szerdán az esti szentmise után, Lányi Béla verbita missziós testvér, a Fülöp-szigeti Cebu város egyetemi professzora előadást tart „Délkelet-Ázsia új álmai” címmel.

6. Egyházközségi Apostol hetilapunk, és a Krisztus világa folyóirat július-augusztusi száma kapható. Ferenc pápa csíksomlyói tanítása és köszönő levele emlékeztessen e történelmi látogatásra. Olvashatunk a betegekhez való viszonyunkról, és milyen a jó beteg. A lap az iskolásoknak a nyári jótettekről, a fiataloknak az intimitásról, a kisgyerekeknek a Mese Birodalmának elhagyásáról szól. A Régi székely anekdoták mellett, a keresztrejtvényben megtaláljuk Páli Szent Vince üzenetét. A pápalátogatás fotói szítsák fel a szárnyaló szív szeretetét. A két havi lap ára 4 lej.

7. Az Egyházközségi Apostol jövő heti számában elköszön a két tisztelendő: György Imre és Kovács József, és bemutatkozik az új káplán, Farkas Zsombor.

2019. 07. 18.

A haldokló imája (őkeresztény ima)

,,Urunk, Te elvetted tőlünk a halálfélelmet. E világi életünk végét az igazi élet kezdetévé tetted. Megmutattad nekünk a feltámadás útját, szétzúztad a pokol kapuit, és a sátánt, akinek hatalma van a halálon, megfosztottad erejétől. Örökkévaló Istenem! Anyám ölétől kezdve hozzád tartozom. Téged szeretett a lelkem minden erejéből. Neked szenteltem testemet és lelkemet ifjúságomtól fogva mind a mai napig: állítsd most mellém fényes angyalodat, hogy kézen fogva vezessen a felüdülés helyére, ahol a felfrissülés vize folyik, a szent ősatyák ölébe. Bűneim ne kerüljenek a szemed elé, ha bármiképpen is hibáztam természetünk gyengesége miatt szóval, cselekedettel vagy gondolattal. Te, akinek hatalma van a földön a bűnök megbocsátására, bocsáss meg nekem, és amikor lelkem elhagyja testemet, szeplő nélkül jelenhessem meg színed előtt. Hiba nélkül, szeplőtelenül vedd lelkemet a kezedbe, Neked szóló tömjénáldozatul!” 
(Ima a III. századból)
Pécs  
Róma Via Sabina


Aki 9 testvérét segítette, irányította...

Szent Makrina a pontusi Neocezáreában született 327-ben, előkelő és mélyen keresztény szülőktől. Apja idősebb Szent Vazul híres ügyvéd és rétor, édesanyja Szent Emmelia pedig 10 gyermeknek, hat lánynak és négy fiúnak  adott életet. Családjuk keresztény vértanúkkal és hitvallókkal ékes. Anyai nagyapja Diocletianus üldözésében halt vértanúhalált. Apai nagyszülei Maximinus Daja idején hét évig voltak száműzetésben. De a szorosabb család mély kereszténységéről tanúskodik, hogy Emmelia négy fia közül három is püspök lett: Vazul Caesarea, Gergely Nissza, Péter Szebászte püspöke. Péter volt a legkisebb, aki abban az időben született, amikor az apjuk meghalt. 
Az édesanya nagy segítsége elsőszülött gyermeke, Makrina volt, aki fiú testvéreit segítette, irányította, lelkesítette Krisztusért. Vazul az ő hatására lemondott ragyogó pályafutásáról, sikerről, s „mintegy mély álomból ébredve felemelte szemeit az evangéliumi igazság csodálatos világosságára” –, megkeresztelkedett a kor szokása szerint felnőtt korában. Makrina biztatására aszketikus életet kezd. Hogy megismerje az akkori szerzetességet, körutat tett Egyiptom, Palesztina, Szíria és Mezopotámia szerzetesei, illetve aszkétái között. Hazatérve szétosztotta vagyonát a szegények között és visszavonult családi birtokukra az Írisz partján, ahol anyja és nővére Makrina 358-ban női kolostort létesített, a folyó túlsó partján pedig öccse, Naukratiosz vezette a férfi kolostort. Vazul példáját követték öccsei: Gergely és Péter. Amikor anyjuk 373 végén hazatérni készült Istenhez, halálos ágya két oldalán Makrina és Péter állt. Megfogta a kezüket, és így imádkozott: ,,Neked adom át, Uram, zsenge adományomat és fájdalmaim tizedét. Zsenge adományom, íme: elsőszülött lányom, a tized pedig a fiam itt. Mindketten Neked vannak szentelve a törvény szerint, és tieid ők áldozati adományként is. Szálljon hát szent áldásod elsőszülöttemre és a tizedemre!” 
Makrina az Írisz folyó melletti kolostorban élte le életét. 380-ban amikor elérkezett a halála, Vazul püspök már meghalt, Gergely pedig Nissza püspöke volt. Gergely nyolc éve nem látta már a nővérét, ekkor belső indíttatásra felkereste. Makrinát halálos betegen találta, egy földre tett deszkán feküdt, testi erejét csaknem teljesen felemésztette a láz, szelleme azonban töretlen maradt. Gergely ,,A lélekről és a feltámadásról” című írása a nővérével folytatott utolsó beszélgetésének gyümölcse. 
Makrina a fekhelyét kelet felé fordíttatta annak jeleként, hogy várja a soha többé le nem nyugvó nap felkeltét. Ezután elmondta a haldoklók ősi imáját, miközben szemét, ajkát és szívét kereszttel jelölte meg. Így szenderült el az Úrban, 380. július 19-én.

 

Amikor ajándékozó és megajándékozott vagy


Nüsszai Szent Gergely (335-394) püspököt és egyházatyát nagyon foglalkoztatta Isten megismerésének problémája, mert az ariánusok túlhangsúlyozták a természetes úton történő istenismeretet. Gergely írásaiban kifejtette, hogy a természetes istenismeret nem elégséges. Ezen az úton az ember csak közvetett és részleges istenismerethez juthat, mert semmilyen teremtményi valóság nem tükrözheti úgy Istent, ahogy önmagában van. A teremtményi világból elért istenismeretben az ember beláthatja, hogy amit megismert, még nem az Isten. A teremtményi világból bármilyen tökéletesség csak azután állítható Istenről, ha megfosztottuk a teremtményi létre jellemző végességtől. Hogy megfelelőképpen tudjunk beszélni Istenről a tapasztalati világból, negatív fogalmakkal kell éljünk (pl. Isten kezdet-nélküli, végtelen, születetlen, keletkezés-nélküli, láthatatlan, testetlen stb). Tehát a természetes istenismeret inkább tudja azt megmondani Istenről, hogy mi nem, mint azt, hogy kicsoda. Ez az ismeret inkább kezdődőben van, semmint beteljesedésben. 
Igazi istenismeret az üdvtörténeti kinyilatkoztatás útján lehetséges, ami a megtestesült Isten-Ige, Jézus Krisztus által valósult meg. „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen” (Jn 3,16). „Az az örök élet, hogy ismerjenek téged, az egyedüli igaz Istent és akit küldtél, Jézus Krisztust” (Jn 17,3). Isten szeretete tehát az adásban nyilvánul meg. Jézus lényegéből is a szeretetadás sugárzott. „Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért” … „Barátaimnak mondalak benneteket, mert amit hallottam Atyámtól, azt mind tudtul adtam nektek” (Jn 15,13. 15).
Jézus akkor is adni akart, amikor betért Mária és Márta házába – erről szól az evangélium. (Lk 10,38-42) Hogy mit adott? – Örök életet termő tanítást. Mária felfogta helyzetének visszanemtérő méltóságát, a szívét adta és befogadta Jézus tanítását. Márta is adni akar, a vendégszeretet lendületével, de ez nem pótolja az Isten igéjének figyelmes hallgatását. Amikor a templomban Isten igéjét hallgatjuk, Isten ajándékaiból a legjobb részt biztosítjuk magunknak. Egyszerre vagyunk
Istent vendégül látjuk, mert az Őneki épített templomban a kenyér és bor felajánlásával életünket tesszük az oltárra, viszonzásul az örök élet igéit kapjuk és az örök élet zálogát az Eucharisztiában. Vasár- és ünnepnap vegyünk részt a csodálatos lakomán, a szent vendégségben. Ha meghívjuk Istent, hogy közösségbe legyünk vele úgy, mint Ábrahám tette, akkor áldása kísérni fogja életünket. (Ter 18,1-10a) Ha igazán szeretjük Jézust, akkor jó szívvel hozzunk áldozatot érte (Kol 1,24-28), mert azzal kiesdhetjük a kegyelmet azoknak is, akik teszik a jót, de még nem hallgatják az örök élet igéit.

„Boldogok, akik jó szívvel fogadják Isten igéjét...” Lk 8,15.

2019. 07. 14.

Aki Szent Ferenc imájára meggyógyult


Szent Bonaventura (1221-1274) Viterbo melletti kis városban, Banoregioban született. Apja Fidanza János tekintélyes polgár. A fiú apja nevét kapta a keresztségben, mégis Bonaventura néven tiszteli a világ. Hároméves korában halálos betegségbe esett. Az orvosok lemondtak róla. Az édesanyja szent Ferenc közbenjárását kérte. Ferenc amikor meglátta így fogadta „szerencsés jövetel, vagyis Isten hozott”. A fiú meggyógyult és rajta is maradt Bonaventura! Szülei ferencesnek nevelték. Amikor 17 éves lett, teljesítette anyja fogadalmát, beállt ferencesnek. A noviciátus után Orvietóba küldték az első ferences hittudományi főiskolába, egy év múlva pedig Párizsba. Három évig hallgatta Alexander Halensis ferences tanár tanítását. A tanár és tanítvány között barátság, a szentség és a tisztelet szálai szövődtek. A 24 éves Bonaventura rendtársait tanította, három év múlva a híres párizsi egyetem tanára lett. Nemsokára híres tudós és megtapsolt tanár lett, aki egy pillanatra sem felejtette el Szent Pál szavát: „Ismerjem bár az összes titkokat és minden tudományt, ha szeretet nincs bennem, semmi vagyok.”
Tanártársa, Aquinói Szent Tamás meglátogatta és megkérte, hogy mutassa meg könyvtárát, ahonnan azt a rengeteg tudományt meríti. Bonaventura az előtte függő feszületre mutatott: „Itt az én könyvtáram.”
Később rendjének elöljárójává választották. Az öreg laikus Egyed testvér, Szent Ferenc társa egy alkalommal megkérdezte: „Mi, együgyű tanulatlanok, mit csináljunk, hogy üdvözülhessünk?” Bonaventura azt felelte: „Ha Isten nem adna semmi más kegyelmet, mint az ő szeretetét, elég volna.” – „Dehát a tanulatlan ember szeretheti-e Istent úgy, mint a tudós?” – kérdezte Egyed. Erre Bonaventura: „Az együgyű öregasszony éppúgy szeretheti Istent, mint a teológiának legkitűnőbb doktora!” Csak ez kellett Egyed testvérnek, odaállt a város felé néző kert sarkára és hangosan elkiáltotta magát: „Ó, ti rongyos, együgyű, tanulatlan öregasszonyok, szeressétek a ti Isteneteket, és nagyobbak lehettek, mint Bonaventura testvér, aki híres doktor és a szent teológiának professzora.” S három óráig így maradt elragadtatásban. 
X. Gergely pápa meghívtaBonaventurát a II. Lyoni zsinatra, ahol a görögök visszatérését készítették elő. Ezzel egyidőben bíborossá nevezte ki. A követek Firenze melletti Mugello magányos kolostorban találtak rá mosogatás közben. Megkérte a követeket, hogy a bíborkalapot akasszák a fára és tegyenek egy kis sétát a kolostorkertben, amíg ő elmosogat. Utána megadta a követeknek járó tiszteletet. A II. Lyoni zsinaton tevékenykedett, amikor beteg lett és az ő „könyvtárára” nézve vette utolsó leckéjét, a boldog halál nagy tudományát, s így halt meg 1274. július 15-én.

2019. 07. 13.

Hirdetés: 2019. július 14.


1. A Csíkszeredai Régizene Fesztivál utolsó napja van, a ¼1-es mise után a kolozsvári születésű Csengeri-Kostyák Zsuzsa orgonakoncertje lesz, melynek címe Barangolás kora barokkban Olaszországtól Észak-Németországig.

2. Kedden Kármel-hegyi Boldogasszony napja. A Szent József kápolnában szentmise du. 4 órakor és skapuláré feladás.

3. Pénteken keresztelői felkészítő du. 6 órakor.

4. Július 19 és 21 közt lelkigyakorlat Hargitafürdőn, vezeti Gál Péter atya.

5. Szombaton 10 órától ministránsképző.

6. A Szent Anna-tói kápolna búcsút szombaton tartják 12,30 órakor.

7. Az erdőalji Szécseny-i Szent Kinga búcsút július 27-én tartjuk.

8. Az Egyházközségi Apostol hetilap, és a Krisztus világa folyóirat július-augusztusi száma kapható. 
Ferenc pápa csíksomlyói tanítása és köszönő levele emlékeztessen e történelmi látogatásra. A hercegorvos nyomában rész pedig tanúságul szolgáljon arra, hogy hogyan viszonyuljunk a betegekhez és milyenek legyünk, ha megbetegszünk. A lap az iskolásoknak a nyári jótettekről, a fiataloknak az intimitásról, a kisgyerekeknek a Mese Birodalmának elhagyásáról szól. A Régi székely anekdoták pedig derítsenek fel mindenkit, hogy aki a keresztrejtvénybe bocsátkozik, találja meg Páli Szent Vince üzenetét.  
A pápalátogatás fotói szítsák fel a szárnyaló szív szeretetét.  
A két havi lap ára 4 lej.