Aki Szent Ferenc imájára meggyógyult

Szent Bonaventura (1221-1274) Viterbo melletti kis városban, Banoregioban született. Apja Fidanza János tekintélyes polgár. A fiú apja nevét kapta a keresztségben, mégis Bonaventura néven tiszteli a világ. Hároméves korában halálos betegségbe esett. Az orvosok lemondtak róla. Az édesanyja szent Ferenc közbenjárását kérte. Ferenc amikor meglátta így fogadta „szerencsés jövetel, vagyis Isten hozott”. A fiú meggyógyult és rajta is maradt Bonaventura! Szülei ferencesnek nevelték. Amikor 17 éves lett, teljesítette anyja fogadalmát, beállt ferencesnek. A noviciátus után Orvietóba küldték az első ferences hittudományi főiskolába, egy év múlva pedig Párizsba. Három évig hallgatta Alexander Halensis ferences tanár tanítását. A tanár és tanítvány között barátság, a szentség és a tisztelet szálai szövődtek. A 24 éves Bonaventura rendtársait tanította, három év múlva a híres párizsi egyetem tanára lett. Nemsokára híres tudós és megtapsolt tanár lett, aki egy pillanatra sem felejtette el Szent Pál szavát: „Ismerjem bár az összes titkokat és minden tudományt, ha szeretet nincs bennem, semmi vagyok.”

Tanártársa, Aquinói Szent Tamás meglátogatta és megkérte, hogy mutassa meg könyvtárát, ahonnan azt a rengeteg tudományt meríti. Bonaventura az előtte függő feszületre mutatott: „Itt az én könyvtáram.”

Később rendjének elöljárójává választották. Az öreg laikus Egyed testvér, Szent Ferenc társa egy alkalommal megkérdezte: „Mi, együgyű tanulatlanok, mit csináljunk, hogy üdvözülhessünk?” Bonaventura azt felelte: „Ha Isten nem adna semmi más kegyelmet, mint az ő szeretetét, elég volna.” – „Dehát a tanulatlan ember szeretheti-e Istent úgy, mint a tudós?” – kérdezte Egyed. Erre Bonaventura: „Az együgyű öregasszony éppúgy szeretheti Istent, mint a teológiának legkitűnőbb doktora!” Csak ez kellett Egyed testvérnek, odaállt a város felé néző kert sarkára és hangosan elkiáltotta magát: „Ó, ti rongyos, együgyű, tanulatlan öregasszonyok, szeressétek a ti Isteneteket, és nagyobbak lehettek, mint Bonaventura testvér, aki híres doktor és a szent teológiának professzora.” S három óráig így maradt elragadtatásban. 

X. Gergely pápa meghívtaBonaventurát a II. Lyoni zsinatra, ahol a görögök visszatérését készítették elő. Ezzel egyidőben bíborossá nevezte ki. A követek Firenze melletti Mugello magányos kolostorban találtak rá mosogatás közben. Megkérte a követeket, hogy a bíborkalapot akasszák a fára és tegyenek egy kis sétát a kolostorkertben, amíg ő elmosogat. Utána megadta a követeknek járó tiszteletet. A II. Lyoni zsinaton tevékenykedett, amikor beteg lett és az ő „könyvtárára” nézve vette utolsó leckéjét, a boldog halál nagy tudományát, s így halt meg 1274. július 15-én.