Kedves Fiának, Kerekes Lászlónak, a Gyulafehérvári Főegyházmegye
papjának, a kézdivásárhelyi Boldog Özséb Plébánia eddigi plébánosának,
ugyanazon Főegyházmegye kinevezett segédpüspökének és egyben Tharros
kinevezett címzetes püspökének üdvözletét és apostoli áldását küldi.
Azáltal dicsőítjük meg Istent a földön, hogy elvégezzük a feladatot,
amelyet Ő maga bízott ránk, hogy teljesítsük, megismertetve az Úr nevét
és megőrizve szavait, amelyeket Jézus ránk hagyott (vö. Jn 17,4.6).
Miközben ezt tartjuk lelkipásztori küldetésünk alapjának, még inkább
illő Számunkra, hogy mindazt, amit az egyetemes Egyház előhaladására
megállapított rendelkezésekként ismerünk, az Úrban érvényre juttassuk.
Ezért figyelmünket atyai szeretettel a Gyulafehérvári Egyház hívő
nyájának lelki szükségleteire fordítjuk, amelynek a főpapja,
tiszteletreméltó testvérünk, Kovács Gergely a főegyházmegyei feladatok
végzéséhez nemrég segítőtársat kért, hogy Isten népének lelki
előrehaladását gyümölcsözőbben ápolhassa.
Számunkra úgy tűnik helyesnek, hogy ezt a feladatot Rád bízzuk,
ugyanis meggyőződtünk, hogy rendelkezel az értelem és a szív
adományaival, és ezekre támaszkodva alkalmas vagy, hogy ezt a püspöki
munkát megfelelőképpen végezd. Ezért, meghallgatva a Püspöki Kongregáció
véleményét, apostoli tekintélyünknél fogva kinevezünk téged a
Gyulafehérvári Főegyházmegye segédpüspökévé, és megadjuk hozzá a
tharrosi püspöki címet. Továbbá felruházunk téged minden szükséges
joggal és annak megfelelő kötelezettségekkel, melyek e hivatalhoz
kötődnek. A liturgikus szabályokat betartva a püspökké szentelésben Róma
városán kívül bárhol, bármely katolikus püspök által részesülhetsz;
előbb azonban az egyházi törvény szabályai szerint le kell tenned a
hitvallást, valamint a Nekünk és Utódainknak szóló hűségesküt.
Kedves Fiam! Miközben arra biztatunk, hogy püspöki buzgalmadat ezen
Egyház főpásztorával egyetértő egységben gyakorold, kérjük Istent, adja
meg neked, hogy mindig készen állj a felebaráti szolgálatra, hogy a
hívek – akiknek tanítója és pásztora vagy – megtapasztalják az isteni
szeretet édességét.
Kelt Rómában, a Lateránnál, az Úr kétezerhuszadik esztendejében, május hónap huszonhatodik napján, pápaságunk nyolcadik évében.
Ferenc
Exc. Kovács Gergely érsek homilíája: „Simon, János fia, szeretsz te engem?” – teszi fel a kérdést Péter
apostolnak Jézus, amikor feltámadása után egy alkalommal megjelent
apostolainak. A válaszadás minden bizonnyal nehéz volt, hisz Péter
lelkében még ott sajoghatott a háromszori megtagadás friss emléke: „nem
ismerem azt az embert”. (Mt 26,71) Ennek ellenére Péter bízik Jézusban. Nem bizonygat, nem
magyarázkodik, hiszen Jézus ismeri őt – gyöngeségeivel és bűneivel, de
minden talentumával is.
„Uram, te tudod, hogy szeretlek” (Jn 21,17) – ezt a péteri vallomást
választotta püspöki jelmondatául László atya. A Jézus iránti feltétlen
szeretet erejével döntött, amikor a nagy felelősséggel és teherrel járó
szolgálatot engedelmesen elfogadta Krisztus földi helytartója, a
Szentatya kezéből.
„Uram, Te ismersz engem, tudod, hogy szeretlek.”
Az első olvasmányban Jeremiás próféta meghívását hallottuk. Jeremiás
nem akarja (nem ő választotta) a küldetést, hanem vállalnia kell azt.
„Jaj, Uram Isten! Nézd, nem tudok én beszélni!” Jeremiás nem tud nem
ember lenni. Összeroskad, fél.
De Isten ismeri őt, a válaszos zsoltárban énekeltük: „Mielőtt
megalkottalak anyád méhében, már ismertelek; mielőtt megszülettél volna,
fölszenteltelek, és prófétául rendeltelek a nemzetek javára.” (Jer 1,5)
Isten ismeri Jeremiást. Tudja, hogy kit választ. A feladat, a küldetés kemény. Isten világosan közli vele:
gyakorlatilag egy egész országgal kell szembeszállnia, kezdve a
királytól és a főemberektől az egész népig. És nem szabad megijednie,
nem szabad félnie, különben Isten nevetségessé teszi őt mindenki előtt.
Csak Istentől szabad félnie.
A támadások sora elkerülhetetlen – „harcolni fognak ellened” –, de ha
azt hirdeti, amit Isten mond neki, Isten sérthetetlenné teszi,
hallottuk: „én a mai napon erős várossá teszlek; vasoszloppá és
ércfallá” (Jer 1,18a). A gyenge ember az erős Istennel együtt mindennél
és mindenkinél erősebb.
Krisztusban szeretett Testvéreim! Az egyházjog röviden és frappánsan fogalmaz, amikor a segédpüspök
szolgálatáról, feladatairól szól. Ezt mondja: a segédpüspök a
megyéspüspök gondjának megosztására hivatott (407. kán., §3).
A megyéspüspököt meg arra inti az Egyházi Törvénykönyv, hogy a
jelentősebb, különösen lelkipásztori jellegű ügyek mérlegelésekor
szíveskedjék segédpüspöke véleményét a többieknél előbb kikérni (407.
kán., §2).
Megosztani a gondokat. Együtt vinni a keresztet. Közösen szolgálni.
Egyik interjújában nemrég László atya
ezt úgy fogalmazta meg, hogy a püspöki szolgálat nem szólistaszerep,
hanem a szeretetről és egységről szól. A szeretetről és az egységről.
Úgy érzem, hogy ennél nemesebbet, ennél többet nem is kívánhatok,
mint szeretetben és egységben, a gondokat megosztva szolgálni Istent és
az ő népét.
Tavaly októberben Ferenc pápa egy kedves máltai egykori
évfolyamtársamat szentelte püspökké a Szent Péter bazilikában további
három társával. Szentbeszédében a Szentatya arra emlékeztette őket, hogy
nem maguk számára lettek kiválasztva, hanem az Isten számára.
Az episcopatus, a püspökség szolgálatot jelöl, nem pedig méltóságot.
Ferenc pápa lelkükre kötötte, hogy a Jó Pásztor példáját követve
mindig közelségre törekedjenek. Hangsúlyozta a közelség hármas
vonatkozását. Mindenekelőtt közel állni az Istenhez az imádságban. Aztán
legyenek közel a papjaikhoz. Végül pedig legyenek közel a néphez, nem felejtve el, hogy ők maguk is a nyájból lettek kiválasztva.
Krisztusban szeretett Testvéreim!
Jeremiás alkalmatlannak érzi magát, és tiltakozik a küldetés ellen.
Viszont Isten ismeri őt, és prófétájául választotta. Szent Péter apostol
tudja, hogy Jézus ismeri őt, és pontosan ezért meri az Úr háromszori
kérdésére, minden gyengesége ellenére, ismételten válaszolni: „Uram, Te
tudod, hogy szeretlek.”
A Jézus iránti szeretet, a hozzá való ragaszkodás és hűség, az iránta
való bizalom a pásztori szolgálatra való felhatalmazásnak az alapja:
„Legeltesd juhaimat!”
Azt kívánom, kívánjuk László atyának, akit most püspökké szentelünk, hogy mindig szeretettel vigyázzon az egész nyájra. Viselje gondját az Atya nevében, akitől minden közösség származik
mennyben és földön (Ef 3,14), Jézus Krisztus, az Ő Fiának nevében, aki
által tanítóvá, pappá és pásztorrá vált, és a Szentlélek nevében, aki
életet ad az Egyháznak, és erejével legyőzi gyengeségünket.
Járjon közbe érte védőszentje, Szent László király, és vegye anyai
pártfogásába az aranyrózsás csíksomlyói segítő Szűz Mária. Ámen.
A homíliát követően Kerekes László ígéretet tett arra, hogy az Egyház
szándéka és előírásai szerint fogja végezni főpásztori szolgálatát, ezt
követte a szentek segítségül hívása: a Mindenszentek litániája csendült
fel a kegytemplom falain belül.
A litániát követte a szentelés két fontos mozzanata, a kézrátétel (a
főszentelőt, majd a társszentelőket a jelenlévő püspökök követték),
illetve a felszentelő ima.
Jelképes mozzanata a szertartásnak az
evangéliumos könyv, a püspöki gyűrű, a mitra és a pásztorbot átadása: a
püspöki szolgálat, hatalom jelképei ezek. A szentelést követően az új
püspök átvette a szentmise folytatását.
Kerekes László segédpüspök a szentmise végén köszönetet mondott a
jelenlévőknek, a püspöki kar jelenlévő tagjainak, a testvéregyházak
jelelévő képviselőinek, a civil hatóságoknak, s mindenkinek, aki a
szentmise előkészítésén és lebonyolításában részt vett.
Ezt követően pedig hálaadó beszédében így szólt:
Keresztény
hivatásunk/meghívásunk nagyságát sokszor oly kevésbé tudjuk értékelni!
Sokszor nehezen látjuk meg annak magasságát és mélységét. Így vagyunk a
papi hivatásunk kapcsán is: nagyon sok szent és misztikus csodálatosan
beszél a papi hivatás méltóságáról.
Hasonlóan vagyunk olykor a püspöki szolgálattal is. Kispap koromban
mindig döbbenettel hallgattam, amikor a püspöki szentmisén a kánonban a
főpásztor így imádkozta: „engem, méltatlan szolgádat.”
Az egész elhivatottságunk csak az önzetlen szeretetről szól.
Egy nagy válasz arra az "őrült nagy szeretetre", amivel Isten szereti az embert, és Jézus Krisztusban feléldozta magát értünk.
Az esztelneki ferences templomban a szentély bal oldalán látható a
kereszt, szinte szembetűnő a templomba belépőnek, hogy ne feledd, Isten
mennyire szeret minket. A kereszt mellett Szent Ferenc szobra látható,
amint kezében tartja a kis keresztet, rátekint, szinte hallja a
krisztusi kérdést: „Szeretsz te engem?”, majd életével válaszol erre a
kérdésre.
Amikor jelmondatomként választottam Szent Péter apostol válaszát
Jézus kérdésére, hogy „Szeretsz te engem? – Uram, Te tudod, hogy
szeretlek” (Jn 21,15–17), ez a nagy felismerés vezetett, hogy az életünk
ilyen szeretetválasz kell hogy legyen.
Szent Péter apostol ismerte gyöngeségeit, bűneit, de azt is tudta,
mennyire rajong Mesteréért. Ezért Jézusban bízik: neki nem kell
bizonyítania, hogy mennyire szereti Jézust, hiszen Jézus tudja, ismeri
őt.
Életünk megannyi fordulópontján Jézus is megkérdezi tőlünk,
megkérdezi tőlem, hogy „Szeretsz te engem?” Minden döntésünk, bármit
teszünk, mind-mind annak igazolása, hogy szeretjük Jézust, szeretjük az ő
misztikus testét, az Egyházat, Isten népét a vezetőivel és híveivel
együtt. Kereszténységünk egy nagy szeretetdöntés Jézus Krisztus mellett.
Ez az önzetlen szeretet a mindennapi életben megmutatkozik az imádságos
életünkben, az életre mondott igenünkben, a családalapításban, a
gyermekeink keresztény katolikus nevelésében, a szegényekről való
gondoskodásban, a gyöngék és betegek támogatásásban.
Az idők jelei mindig megmutatják, hol és mikor kell válaszolnunk a jézusi kérdésre.
A megboldogult augsburgi érsek, Josef Stimpfle-t (1926–1996, a II.
vatikáni zsinat 2–4. ülésének fontos egyházatyja), a nagy püspököt sok
támadás érte, de mindig megőrizte nyugalmát és jó kedélyét. Egyszer
megkérdezték tőle, hogy mi nyugalmának a titka, mire ő ezt válaszolta:
„Én úgy nézem az életet, mint a páros táncot. Amikor két ember együtt
táncol, akkor mindig az egyik vezeti a táncot, a másik pedig követi őt,
egyébként letaposnák egymás lábát. Rájöttem arra, hogy Isten az, aki vezeti a táncot, ő rántott bele engem is a táncba, én csak hagyom magam vezetni tőle.”
Az önzetlen, odaadó szeretet kell vezérelje életünket. Jézus Krisztus
megmutatta nekünk, mit jelent odaadóan, mindent felülmúlóan szeretni.
Ha ráhangolódunk erre a nagy szeretetre, az adja meg keresztény
életünk nagy válaszát: „Igen, Uram, Te tudod, hogy szeretlek” – zárta
beszédét Kerekes László.
A szentmise végén a Romániai Püspöki Konferencia részéről Lucian
Mureșan görögkatolikus bíboros-nagyérsek üzenetét tolmácsolták, a Magyar
Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) részéről pedig Veres András elnök,
győri megyéspüspök üzenetét olvasták fel. A román vallásügyi
államtitkárság részéről Victor Opaschi államtitkár az állami hatáságok
üdvözlő szavait tolmácsolta, és a gyümölcsöző együttműködést kért az új
segédpüspöktől is.
A szentmise végén az új segédpüspök a csíksomlyói Szűzanya kegyszobra
előtt imádkozott. A szentmise után az új segédpüspök találkozott a
sajtó képviselőivel, akik feltehették neki kérdéseiket.
Ma, augusztus 30-án este 8 óra után a Kossuth Rádióban elhangzott Oláh-Gál Elvira velem készített portrébeszélgetése. Ezt meghallgatta Exc. Biró László tábori püspök, és 20,57-kor telefonon felhívott és gratulált a lelkipásztori munkámhoz. Örvendett, hogy a Székelyföld és népünk megmaradásáért lelkesen dolgozom/dolgozunk. Biró püspök úr szívből jövő szavai örömömre szolgáltak. És hívtak Sepsiszentgyörgyről, Budapestről és a facebookon is köszöntöttek.
