A számadáskor nincs veszteség, ha ... (33.A. év)

Életünk épüljön az Úr iránti bizalomra és szeretetre.

Bevezető: Zsigmond német császár és magyar király megkérdezte egyszer a kölni érseket, mit kell tennie, hogy boldog lehessen. Theodorik érsek azt felelte: „E világon semmiben se bizakodjunk!” 

-  „De milyen útra kell lépni, hogy elérhessük az égi boldogságot?”

-  „Mindig egyenesen előre!”

-  „S mit jelentsen ez?”

-  „Az ember éljen mindig úgy – mondta a bátor érsek -, ahogy Zsigmond császár és király ígéri mindig, hogy élni fog, valahányszor köszvény vagy más betegség gyötri.” Úgy gondolom, hogy Theodorik érsek bátorsága mindenki szívét megérinti.

Milyen más a két „derék és hűséges szolga” magatartása, akik Isten új adományával, a kegyelemmel okosan és kockázat vállalásal dolgoznak, gyarapítják az Úr talentum készletét.

Mi is hasonlóképpen cselekedhetünk, ha Isten szeretetére építjük emberi kapcsolataikat, földi életünket. 

Azért, hogy elszámolásunk az Élet Ura előtt könnyű legyen, vizsgáljuk meg lelkiismeretünket: hogyan  használtuk a Krisztus rendelte szentségeket? Most pedig tartsunk bűnbánatot.

Krisztusban Kedves Testvéreim! - A Példabeszédek könyve (Kr.e. VI. századból) több évszázad bölcseinek vallásos gondolatait tartalmazza. Valójában gyakorlati teológiát ad: Isten megjutalmazza az igazságot, a szeretetet, a szív tisztaságát, az alázatosságot és bünteti az ellenkezőjét. Ezeknek az erényeknek a forrása és összefoglalása az igazi bölcsesség, az Isten félelme. Isten jóságát, szeretetét aki felismerte, az viszonozni is akarja, sőt óvatos, hogy meg ne bántsa a jóságos Istent. Istenre bízhatjuk magunkat, mert mindenünk tőle van, és mindenben javunkat akarja.

1. A bölcs ember élete célját Isten akaratának megtevésében látja (Péld 31,10-13. 19-20. 30-31). A Példabeszédek könyve rövid, kétsoros mondásokból álló antológia, amely az istenfélelemmel kezdődik és azzal is végződik. A befejező rész alfabetikus akrosztikon, a héber ábécé-rendben előadott allegorikus költemény, amely összefoglalja és megszemélyesíti az igazi bölcsességet a jóravaló, becsületes, derék asszony alakjában. A jó feleség életének minden napját családjának szenteli, hűségesen fáradozik házastársi és anyai kötelességeinek teljesítésében, miközben szeretete kiterjed még a szegényekre is. - Az istenfélő asszonyban megvannak a szép emberi tulajdonságok: munkaszeretet, okosság, áldozatkészség, megfontoltság és hűség, amelyet csak az Istentől kapott hittel, reménnyel és szeretettel tudott kibontakoztatni. A keresztény nem lehet vak az örök szépségre, a lelki tisztaságra és ártatlanságra. Az erényes asszony többet ér minden üres és múlandó szépségnél, még ha napjainkban ez utóbbi lett a divatos érték.                                                                                                                                          Vizsgálódjunk egy pillanatra: Mit szeretek abban, akit szeretek? Ha külső tulajdonságait csupán, akkor azt szeretem benne, ami elmúlik. Ha Istenhez fűződő kapcsolatát, hűségét, áldozatkészségét, akkor azt szeretem benne, ami örökkévaló. A család boldogságának alapja a kiművelt emberi jó tulajdonságok, amelyek dicséretében meglátjuk az Úrra figyelő egyházat is.

2. Az Úr azt kéri földi zarándokútját járó Egyházától, hogy a kapott kegyelmekkel, talentumokkal jól gazdálkodjék (Mt 25,14-30). A talentumokról szóló példabeszéd könnyen érthető, és sokféleképpen értelmezhető. Jézus Krisztus a jóságos gazda, „aki által a kegyelem és igazság lett osztályrészünk” (Jn 1,17). Ő a kegyelmek adója, a fejlődés bíztosítója. Jézus a világvégi visszatérése előtti időszakra e példabeszéddel életstílust ajánl nekünk, arra bíztat minket, hogy a ránk bízott javait felelősséggel, a számonkérés szemelőtt tartásával használjuk, és fejlődjünk.

A példabeszéd szemrehányást is jelent az ószövetséghez ragaszkodókra nézve, mert Jézus helyette a hagyományhoz ragaszkodnak. Mielőtt eltávozik (Jézus), szolgáira (egyházára) új értékeket bízott: 5, 2 és 1, azaz 8 talentumot (a 8 boldogságot), hogy azzal gazdálkodjék visszatéréséig. Az Úr eleve azzal is számol, hogy szolgái különböző képességűek, ezért különböző súlyú megbízatást kapnak. A szolgálathoz mindenkinek más-más mértékben osztja ki a mulandó és örök, testi és lelki adományait.

Jézusnak tetszően szolgálni csak bizalommal lehet, amelynek alapja a létben való összetartozás és minden tagnak egyenlő hozzátartozása az egészhez. Az élő szervezetben az egyes tagoknak az a kötelessége, hogy adományaikat és erejüket – ki-ki a maga módján – a közösség szolgálatába állítsa. A kapott adományoktól függ a felelősségünk vagy romlásuk. Akire többet bíztak, attól többet is várnak.

Az első két szolga mivel tudatában van, hogy minden az uruké és a bizalomból nekik adott új értékek szintén uruk szeretetének jelei. Bíznak urukban, kockázatot is vállalva szeretettel dolgoznak. Jutalmuk, hogy a kapott adománnyal képességeiket kibontakoztatják, uruk talentumait megduplázzák, s ezáltal boldogok. A legfontosabb esemény uruk visszatértekor történik. A szeretetre épült viszonyuk kiteljesedik Uruk elismerésével: „Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!” A számonkérés itt nem ítélet vagy elmarasztalás, hanem megbecsülésre méltónak mondja a két szolgát, és ettől kezdve ők részesei gazdájuk teljes örömének. Minden az övék is.

Milyen más a hűtlen szolga gondolkodása, cselekvése és sorsa. A hűtlen szolga nem sikkasztotta el a talentumot, csak elásta és nem használta. Így leplezi, hogy nem vállal közösséget vele, pedig ami körülötte van, mind a gazdájáé. Elutasít minden együttműködést. A számonkéréskor megvádolja urát és lázad ellene. Maga vallja be, hogy félelemből cselekedett, nem szeretetből: „Uram, tudtam, hogy kemény ember vagy, ott is aratsz, ahová nem vetettél, és onnan is szüretelsz, ahová nem ültettél.”

Aki félelemből rossz következtetést von le, mégis a gazdának van igaza. Ha tudtad, hogy ilyen vagyok, akkor miért nem cselekedtél, miért nem adtad oda talentumomat másnak? A szolga szomorú sorsát szeretetlensége okozta. Mindenét elveszíti, és azok kapják, akik szeretetben eddig is az Urat szolgálták.

Ha Isten jósága nem lelkesít munkára valakit, legalább a számadás gondolata késztesse munkára. Ha pedig lustaságát, kényelemszeretetét igyekszik „megideologizálni”, ahelyett hogy szolgálatot vállalna, rosszul jár, mert minden értéket és bizalmat megvonnak tőle. Akkor neki mi marad az értéknélküliségben? Értéktemető, értékelásó lélekkel élni nem lehet a világban sem, pláne az Egyházban. Aki ilyen útra tér, önmagát rekeszti ki Isten népének kegyelmi életéből. Az egyház elvárja tőlünk, hogy a derék szolgákhoz hasonlóan sáfárkodjunk a meglevő adományainkkal és dolgozzunk együtt a jóakaratú emberekkel. Aki ezeket nem becsüli, előbb-utóbb rá fog jönni jövőtlenségére.

Életünk biztonságát és békéjét nem a külső javakból, vagy azokról való lemondásból eredeztetjük, hanem az Isten dicsőségére folytatott, tehetségünknek megfelelő munka gyümölcseként értékeljük. A kegyelem rendjében nincs veszteség, csak nyereség, mert értékünk az, hogy kötelességet s szolgálatot híven teljesítünk és várjuk az Úr örömét (Prohászka O.).

3. Eljön az Úr napja, mely a világosság fiait nem éri készületlenül (1Tessz 5,1-6). Örök életre teremtett embernek létbiztonsága Istennél van. Isten pedig azt ölelheti át, Aki önmagát élete utolsó leheletéig mások szolgálatára adta, azt Isten magához öleli mint derék szolgát.

Szent Pál a tesszaloniki híveknek szóló parainézisben, erkölcsi intelemben írja, hogy maradjanak a nappal és a világosság fiai. Legyenek éberek és józanok, mert az Úr napja észrevétlenül „érkezik el, mint éjjel a tolvaj.” Mi, akik a már és a még nem feszültségében élünk, azaz Jézus első eljövetele és második eljövetele közti intervallumban, éljünk a keresztény életforma szerint.

Ennek ellentéte a sötétségben járó, vagy alvó és a részeg ember öntudatlan tehetetlensége. Érzékszervei nincsenek olyan állapotban, hogy figyelmeztethetnék őt a közelgő veszélyre. Ami pedig elkábítja az embert, az a hamis létbiztonság érzése: az összegyűjtött vagyon, életbiztosítás stb. Amikor, bárki azt hiszi, hogy a maga békességét és biztonságát létrehozta, akkor jön az Úr számonkérése, mint éjjel a tolvaj, mint a szülő asszonyra a fájdalom.

Testvéreim! Jézus Krisztus felvértezett bennünket kellő tudással és kegyelemmel, hogy megtaláljuk életünk értelmét, és mindig készen álljunk a számadásra. Szentmisénk bevezető könyörgésével kérjük: „Urunk, Istenünk, add, hogy örvendezve mindig neked éljünk, mert soha meg nem fogyatkozó és teljes öröm az, ha szüntelenül szolgálhatunk neked, minden javak szerzőjének”. Ezt az örömet kívánom mindnyájuknak. Ámen.