A hajóhoz rögzített mentőöv - 34. A.

Szent Korona - Mindenség Ura

Az egyházi év Krisztus király ünnepével zárul. Az ünnep nem olyan mint Jézus Krisztus születése és feltámadása, vagy a Szentlélek eljövetele. Ezek az ünnepek egy megtörtént eseményt tárnak elénk, míg Krisztus király ünnepe az idők végére mutat, ami számunkra lehet közeli vagy beláthatatlan időtávlati beteljesedés.

Érdeklődésünk leginkább egy emberöltőnyi időre terjed. Főleg a jelen foglalkoztat, hogy mikor ér véget a járvány? Gondolataink a jelenre irányulnak, és fürkésszük, hogy milyen feladataink lesznek a járvány után.

Krisztus király ünnepe a nagy bizonytalanságban számunkra olyan, mint a hajóhoz rögzített mentőöv, amelybe megkapaszkodhat a vízbeesett ember.

A megmentő és ítéletre jövő Krisztus királyt ünnepeljük, aki által részesültünk a szeretet végső győzelmében. Szépen megírta Prohászka püspök: 

„Hiszek Jézus szentséges szívében,

És mindent átölelő nagy szeretetében.

Hiszek a lelkeknek szent közösségében,

Hiszek a szeretet végső győzelmében”.

Mindannyian e misztériumnak a megünneplésére jöttünk, hogy kifejezzük Jézus Krisztus előtt hódolatunkat a mise énekével: „Áldott, aki jön az Úr nevében. Hozsanna a magasságban”.

Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, hogyan készülünk az Úr érkezésére? Úgy vélem, hogy bőven van javítani valónk, ezért bánjuk meg bűneinket.

---

A mi Urunk, Jézus Krisztus Király ünnepét, XI. Pius pápa rendelte el 1925. december 11-én a nikaiai zsinat 1600. évfordulója alkalmából (325.V.20–VII.25.). Akkor a tévtanító, ellenségeskedést szító Areiosz felfogásával szemben a 250 zsinati püspök kijelentette, hogy Jézus Krisztus bennünket csak úgy tud Istennel egyesíteni, ha Ő maga igaz Isten és igaz ember (homoousziosz). És ezt a hitvallást Nagy Konstantin császár birodalmi hitvallásként hirdette ki.

Az első világháború okozta gyűlölet idején a pápa így ír: „Mi lehet örvendetesebb és kellemesebb, mint elgondolkodni azon, hogy Krisztus nemcsak veleszületett jogon, hanem a megváltással szerzett jogon is uralkodik rajtunk?” Az enciklikában felsorolt helyek közül, amelyek bizonyítják Krisztus királyi voltát, az ünnep bibliai alapjai az evangéliumok Emberfia címéből, a Jelenések könyvének leírásaiból (Jel 1,5; 17,14; 19,16), valamint Szent Pál apostol írásaiból (1Kor 15,25; Ef 1,21) forrásoznak.

Krisztus királyként való tiszteletét az őskeresztény művészetben is megtaláljuk. A konstantinápolyi Szent Bölcsesség templomában is ott van a maiestas Domini (az Úr fölsége) vagy a VI. századtól a Pantokrátor (mindenség Ura) ábrázolások. A magyar Szent Korona keresztje alatt a Pantokrátor képe található, balkezében az élet könyvét tartja, és jobb kezével áldást ad.

Az ünnep tartalma magába foglalja az adventi várakozást: várjuk az eljövendő Királyt és Urat, aki karácsony béketeremtő Királya; akit vízkereszt csillaga a királyok Királyának és az urak Urának mutat be számunkra. Őt köszönti a Sionon épült templom; virágvasárnap őt köszönti a himnusz: Dicsőség és dicséret tenéked, megváltó királyunk! Neki örvend húsvét öröméneke és magasztal mennybemenete ünnepének zsoltárhimnusza. Az ünnep jellegét a szentmise prefációja foglalja össze találóan: „az ő országa igazság és élet, kegyelem és szentség, igazságosság, szeretet és béke.” A szentatya szándéka az volt, hogy isteni irgalmára és végtelen szeretetére hívjon; hogy Krisztus családja legyünk. Ez szereteten alapuló közösség, nem a globalizmus csordája, mert lényegi különbség van a család és a csorda között.  

Testvéreim! A liturgikus év folyamán Krisztus életének misztériumait szemléltük, amelyek által beteljesedett a megváltás műve. Ma az Úr végső győzelmét ünnepeljük, amikor dicsőséges királyként visszatér, hogy összegyűjtse megváltó művének gyümölcseit. Eljövetelét és dicsőséges visszatéréséről szóltak az ószövetségi próféták is. Ezékiel a babiloni fogság kezdetén a szabadulás eseményéről úgy beszél, mint a messiási kor boldogságának az előképe.

1.    Isten lesz népének pásztora (Ez 34,11-12. 15-17). Ezekiel szerint a nép vezetői nem voltak jó pásztorok. Rossz példájuk: eltávolodtak Istentől és szeretetétől, ez okozta szétszóródásukat. Milyen más lett volna, ha a vazetők és vezetettek egymásra vigyáznak. Olvastam, hogy Afrikában az utazók egy érdekes szokást figyeltek meg a Zambezi folyó mellett lakó törzsnél. Amikor megárad a Zambezi és befejeződik az aratás, a törzsfőnököt beültetik egy bárkába és fölfelé eveznek vele a folyón. Elkísérik tanácsosai is, akik tüzetesen megvizsgálják, hogyan kormányozta országát a főnökük. Számba veszik jó és hibás intézkedéseit. Ha a rossz tettek vannak többségben, akkor bezárják a kabinba és a bárkával együtt elsüllyesztik, a törzsfőnököt halállal büntetik. Ha azonban a jótettek vannak többségben, akkor visszafordítják a bárkát és a nép ujjongó fogadása közepette tovább uralkodhat.

Az Úr vigasztaló szava a babiloni fogságban hangzott el, hogy Ő a pásztor szelíd jóságával megkeresi népét, összegyűjti és hazavezeti. Gondoskodása nagyon sajátos, mert mindenkinek azt adja, amire leginkább szüksége van. „Magam terelgetem majd juhaimat, és magam telepítem le őket - mondja az Úr, az Isten. Megkeresem az elveszettet, visszaterelem az elszéledtet, bekötözöm a sérültet, ápolom a beteget, a kövér és egészséges fölött meg őrködöm. Az igazság szerint legeltetem őket.”

A Messiás igazságossága szerint a szelídeket megoltalmazza, az erőszakoskodó hatalmasokat a jog és méltányosság szerinti magatartásra készteti. A nép megtapasztalja a jó Pásztor kifogyhatatlan szeretetét, aki teljes hatalommal vezeti és gondoskodik róla. Az evangéliumban Jézus jó Pásztornak mondja magát, aki életét adja juhaiért. Utolsó nyilvános beszédében közli, hogy mindenkit meg fog ítélni.

2. Az Emberfia dicsőséges Királyként tér vissza hatalommal, hogy megítélje az embereket, akik szeretete tárgya voltak (Mt 25,31-46). Az alázatban és szeretetben közénk jött Isten Fia életáldozatával megszabadított a bűntől és a haláltól. Üzenete az Isten országáról szól, amely szeretete, kegyelme által valósul meg. Isten országába, nagy családjába akar bevezetni bennünket, ahol az egymás iránti szeretet az élet formája, és nem a hatalomtól való rettegés.

A keresztségben és a bérmálásban egészen Jézusba oltódtunk, részesültünk prófétai, papi és királyi hatalmában, hogy Isten fiaiként éljünk. Az Isten ország lelkületét – amelyet Jézus a nyolc boldogságban meghirdetett –, mindig gyakorolnunk kell. Így átalakulunk és felkészülünk az örök életre.

Jézus búcsúbeszédében a szeretet fontosságát éppen a kegyelmi élet, az örök üdvösség miatt hangsúlyozza: „Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben. Ha teljesítitek parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, amint én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok szeretetében” (Jn 15,9k).

Jézus szívének szeretetét leginkább saját szenvedésünkben és az embertársak szükségében lehet megismerni.

A szenvedés misztériumában olvad össze Isten titka (aki a szenvedést megengedi) és az ember titka (aki azt elszenvedi). Szenvedésünk a Keresztrefeszített Krisztus lábaihoz vezet, hogy tapintsuk: Isten velünk van, hogy a halálból életre támasszon.

Jézus rejtett életet élt és ilyen rejtett módon van jelen minden emberben. Aki hisz benne csak az tudja a segítségre, jóságra szomjazókban, egyszóval a „kisemberekben” rejtőző Jézust felismerni és rajta segíteni. A hívő ember Isten nagy családjának – s nem a globalizmus csordájának – tekinti az emberiséget, és tud azonosulni a nem vonzó sorsú emberekkel, és segíteni nekük. Isten előtt ez a szeretet értékes. Túl az alkalmi jótetteken, kialakul benne a jóravaló készség, és életében állandó lesz az Isten szeretet tovább áramlása. Az ilyen ember jelszava: „Jót tenni jó!”

A jó az, ami az embernek a legnagyobb fokban megfelel, és ami egész lénye kiteljesedését jelenti. Jézus mondta a gazdag ifjúnak: „Senki sem jó, csak az Isten” (Lk 18,19). Ezért szívünk csak benne tud megnyugodni, és tetteink is az ő szeretetéből forrásoznak. Akik embertestvéreikben felismerik Krisztust, azokat Krisztus is elismeri az ítéletkor: „Jöjjetek, Atyám áldottai...”  Aki a szeretetet nem továbbítja, az önmagát ítéli el. Saját lelkiismerete szakítja el Isten végtelen szeretetétől. Ez a kárhozat.

3. Krisztus egyetemes uralma szeretetben áll fenn – hirdeti Szent Pál (1Kor 15,20-26. 28). Szeretetből teremtette a világot, testesült meg, halt meg és támadt fel Ő, aki a bűn és a halál felett abszolút hatalommal bír. Amikor egészen átadta magát a szenvedésre, akkor, mint „zsenge” áldozat az egész emberiséget képviselte. Ezért feltámadása magával hozta övéi feltámadását, az Isten adta életnek a megvalósulását. 

Szent Pál rámutat, hogy Krisztus uralmának végső megjelenítési formája az ítélet lesz. Ezzel egyszerre megszűnik „minden felsőbbség, hatalom és erő”, amely a bűn és a halál befolyásából fakadt. Akkor majd Krisztus önmagával együtt a feltámadottakat is átadja „az Atyának”, hogy „Isten legyen minden mindenben”. Ez a kiteljesedett szentháromságos élet, ahol az istenszeretet az életforma: a kezdeményezés, a befogadás és a kölcsönösség. Mindezt a világmindenség királya Jézus Krisztus adja, hogy a hit által szeressünk, a szeretet által reméljünk, és így örök életünk legyen. Ámen.