+ Péter József (1940 - 2020.11.11.)
Kedves Testvéreim!
Péter Józsefet 1993 januárjában ismertem meg, amikor a csíksomlyói ferences kolostorban a ferences atyák és a pünkösdszombati nagy búcsúban rendezői feladatot vállaló férfiak, tanárok tanácskoztak. Aznap meglátogattam a ferences atyákat és meghívtak, hogy a tanácskozáson is vegyek részt, ha már Csíkszeredában vagyok. A tanácskozáson elhangzó javaslatokra, megjegyzésekre egy-két alkalommal a kefefrizurás Péter Jóska, amolyan tősgyökeres somlyóiként elmondta a véleményét. Habár mindenben nem értettem egyet vele, de tetszett a határozott hozzászólása. 2000 óta pedig gyakran találkoztunk, és ő lévén a Józsefek doyenje, korelnöke, minden évben meghívott egy délutáni Szent Józsefes partira. Tiszteltem benne a határozott embert, aki tudta mit akar és azt jól is csinálta. Éppen ez a határozottsága volt nevelő hatással a Csibész Alapitvány asztalos műhelyében dolgozó csibészekre. Engem október 6-án elkapott a járvány itthon, majd a somlyói Tüdőbeteg-gondozóba, a Megyei Kórházba és a székelyudvarhelyi Covid-19-re szakosított Kórházba kerültem. Az utóbbi helyen értesültem, hogy Péter Jóskát a kórházba szállították. Ekkor már tudtam használni a mobilomat és hívtam, de nem vette fel. Átéreztem súlyos állapotát, hisz azon már átmentem. Naponta többször is elvégeztem az Isteni Irgalmasság rózsafűzérét. Külön Jóskáért is imádkoztam, mert a krisztusi szeretet arra késztet, hogy aki segítségre szorul, azon segíteni kell. Tamás József püspök atyával beszéltem, és lépéseket is tettek ismerőseim Péter Jóska érdekében. Ilyenkor minden perc, óra vagy nap nagyon fontos. November 11-én közölték, hogy Péter Jóska elszenderült. Megsírattam, hogy nem tudtunk segíteni rajta. Már 1977-től, papságom kezdetétől mindig az emberek életét néztem, és több esetben gyors intézkedésemet, kezdeményezésemet Isten a bajban lévők életben maradásával jutalmazta. Ezért kérek minden kedves Olvasót, hogy mindig az életet nézzék, és azt szolgálják, mert Isten ezt értékeli és jutalmazza meg itt a földön és az égben. (vö. Mt 10,42;25,40.) A gyászban megvigasztal az, hogy elhunyt József testvérünk szentségekhez járulását hosszi időn át szolgálhattam. Naponta rendszeresen imádkozott, minden munkáját szeretettel, odaadással végezte. "Jót s jól, ebben áll a nagy titok...". Neki november 15-én 15,30 órakor megadtuk a keresztény végtisztességet, amit Ft. Göthér Gergely csíksomlyói plébános végzett a csobotfalvi temetőben az előre elkészített sírnál. Felolvasta Szent Pál apostolnak a tesszalonikiakhoz írt első levelének 4. fej.13-18. versét... Ezen részt vettem, bár nagyon gyenge lábakon álltam. Hantvetéssel vettem búcsút, átengedve Jóskát az Irgalmas Jézusnak, hogy ölelje Szent Szívére és testét támassza fel az utolsó napon. Ezután a szentmise következett, amit a plébános mutatott be. Az evangélium után Exc. Tamás József nyug. püspök beszédét olvasta fel, mert betegsége miatt a püspök atya nem tudott eljönni.
Indítsd Urunk kegyesen szívünket szent igéd meghallgatására, hogy a sötétségben világosságra, kételyeinkben szilárd hitre találjunk, s e szent igékkel egymás vigasztalására legyünk.
**
Krisztusban Gyászóló Család! Gyászoló Testvéreim!
A koporsó mellé állva hajlamosak vagyunk arra, hogy mint életünk sok másféle dolgait, úgy a halált is önmagában szemléljük. De így tekintve mély sötét mélységeket tár elénk, egészen komor, kilátástalannak tűnő az a kép, ami feltárul. Megsemmisülésnek, pusztulásnak, emberi életünk végének látjuk. Úgy áll előttünk, mint egy rabló, aki mindenünktől, összegyűjtött kincseinkből, szeretteinktől rabol meg. Úgy állt előttünk mint egy kegyetlen gyilkos, aki minden nemes törekvést, küzdelmet megfojt bennünk.
A szentírás isteni üzenete azonban más színben tárja fel előttünk életünk e nagy problémáját. Ebben a tekintetben e szörnyű kép úgy foszlik széjjel, mint a felkelő nap meleg sugaraiban a sűrű köd fojtogató özöne. Szent Pál apostol által ezt üzeni az Isten: „amíg élünk, az Úrnak élünk, s ha meghalunk az Urnak halunk meg, mert akár élünk, akár meghalunk az Úréi vagyunk”. Igen, az Úréi lehetünk most is, amikor életünk vándor útját járjuk és számtalan problémáival birkózva vívjuk küzdelmes harcunkat. Övéi lehetünk akkor is, amikor a halálban becsukódik a földi élet ajtaja előttünk, de megnyílik egy másik, melyet Isten készített azoknak, akik szeretik őt. A halálban ugyanis csak ezt az elnyűtt ruhát, a test ruháját vetjük le, de felölhetjük a dicsőség örökké tartó köntösét, hisz ebben a múlandó világban az örökkévalóság úgy szunnyad bennünk, mint a magban a belőle kifakadó élet, vagy mint a gyökerében pompázó fa.
Ezért a hívő ember természetesnek veszi a halált mint az élethez tartózó tényt. Marcus Auréliusz, római császárral (+180) ellentétben „nem hullát hurcolunk magunkban, hanem az örök élet ígéretét.
Ezzel a hittel és bizalommal álljuk körül most e koporsót is, remélve azt, hogy a benne nyugvó testvérünk Istené lesz ott, ahová érkezett.
Elhunyt testvérünket akkor ismertem meg és kerültem közelebb kapcsolatba vele, amikor püspöki szolgálatom ide haza hozott. akkor ő a Csibész alapítványnál tevékenykedett, az asztalos műhelyt vezette. Hogyan él bennem az ő képe? Minden ember önálló egyéniség. Nem kaptafára teremett minket Isten. Egyenlők vagyunk abban, hogy Isten képére és hasonlatosságára teremtve, boldogságára rendelve vagyunk, de minden ember különbözik valamiben a másiktól. Elhunyt testvérünknek is olyan vonásai voltak, hogy nehezen lehetett volna mással összetéveszteni.
Annak ellenére, hogy szerette a társaságos életet, maga köré gyűjtve a barátokat, az élet másik oldalát is komolyan vette – és ez a három kulcs szó rejti ennek összefoglalóját: rend, fegyelem, minőség.
A REND nemcsak a lakóházának táján mutatkozott meg. Bármikor lépett be kapuján az ember, mindig szép rendet talált. Nemcsak az udvar első felében, ahol szép virágok nyíltak, hanem a hátsó felében is, ahol a gazdasági részleg volt, ahol az állatai éltek. A házba pedig akárhogyan nem lehetett belépni.
De ez a rend jellemezte a munkahelyén is. Ott is rendet megkövetelt, mert rend a lelke mindennek.
A FEGYELEM is jellemezte. Főleg a munkafegyelem, amit megkövetelt a keze alatt dolgozóktól, a csibészektől is.
A MINŐSÉG. Sajnos emberi munkánk öncélúvá válik, amit a pénzkereset szentesít. Ebben a könnyebb utat választja, azt amelyben kevesebb munkával minél több pénzt lehet szerezni, az Igazi embernek azonban nem ez a mércéje. Az önérzetes ember élete hivatásának tekinti azt a munkát, amit választott, azzal összenő az élete, az határozza meg terveit, gondolatait. Az ilyen ember örül annak, amit csinál, nem érzi, hogy kényszerpályán van, hogy robot munkát végez, mindig úgy dolgozik, mintha legkedvesebb szórakozásának tenne eleget. Mindig úgy dolgozik, hogy a kezéből kikerülő munka szeretettel, becsülettel, igaz mesterséggel áthatott remekmű legyen. Miért mondjuk ezt? Mert láttuk, hogy milyen művészettel készült el egy-egy asztalos munka, amihez nemcsak fűrész, gyalu, meg erős kar kell, hanem szív és lélek is, amely e legdurvább anyagot is átnemesíti, lélekkel tölti meg, az élettelen anyagból, élő hajlékot teremt.
Hisszük, hogy Isten neki is berendezi mindörökre ezt az élő hajlékot. Ámen.
(Msgr. Tamás
József beszéde)
A gyászoló családnak adjon vigaszt afeltámadt Úr, és József testvérünknek részesítse a boldog örökkévalóságban!
Mi pedig éljünk Istennek tetszően.
D. a J. Kr!
A
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése