17.B. - Isten a gondviselőnk

A nyár folyamán viharok és áradások fordulnak elő. A fejlett társadalmak katasztrófavédelmet működtetnek, hogy a bajbajutottakat mielőbb kimentsék, biztonságba helyezzék. Ezek szükségesek, de kell egy másik kapaszkodó is, éspedig a  hivő ember kapaszkodója és menedéke, a  Jóisten. Így vall Áprily Lajos, Menedék c. versében: S mikor völgyünkre tört az áradat

s már hegy se volt, mely mentő csúccsal intsen, 

egyetlenegy kőszikla megmaradt,

egyetlen tornyos sziklaszál: az Isten.” 

Az Isten gondviselésében gyökerező mély hitet a Szűzanya hálaénekében mondta el: „Gondjába vette gyermekét, Izraelt: megemlékezett irgalmáról, 

melyet atyáinknak hajdan megígért, 

Ábrahámnak és utódainak mindörökké.” 

A szentírási olvasmányok igazolják, hogy Isten atyailag gondoskodik gyermekeiről. (2Kir 4,42-44) Elizeus próféta megszaporítja a kenyeret. A próféta Kr. e. a 9. század második felében és a 8. század első évtizedében tevékenykedett. A nagy szárazság és éhínség idején egy Baálsálisai ember első termésből 20 árpakenyeret és friss gabonát adott Elizeusnak, aki ezt a kevés adományt Istenben bízva, száz éhes embernek szánta. Utasította szolgáját, hogy „Adjatok enni az embereknek!” A szolga megjegyezte: „Hogy adjak ennyit száz ember elé?” A próféta magabiztosan felelte, add csak oda, ezt mondja az Úr: „Esztek és még marad is.” Odaadta, sőt, még maradt is belőle. Az Úr előtt a kevés sem kevés, az adomány túláradó bősége tőle van. Elizeus kenyérszaporítása figyelmeztetés, hogy emberi fogyatékosságainkat, csekély voltunkat Isten bármikor pótolni tudja. A többi dolgainkkal is így van, mert mindennek elégséges volta Istentől van. 

Az evangéliumi szakasz tanúsítja, hogy Jézus képes minden éhséget kielégíteni, ami az emberi szívek mélyén lappang. (Jn 6,1-15) A sok gyógyítás után Jézus visszavonult a hegyre tanítványaival. A tömeg látta Jézus csodás gyógyításait, ezért utána mentek. Jézus látva a feléje tartó tömeget, ezt kérdezte Fülöptől: „Honnan vegyünk kenyeret, hogy legyen mit enniük?” Fülöp nem úgy veszi a kérdést, mint ami a hitére vonatkozik, és egyszerűen a szükséges pénz mennyiségére utal: „Kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik ….” András is csak a szükséges kenyérre gondol, nem tudatosult bennük, hogy Jézus velük van, aki a teremtett világ fölött áll. 

Jézus kezdeményez, megmutatta, hogy mindaz aki követi őt és Isten országát keresi, azokról ő gondoskodik. Jézus kenyér szaporítása után a tömeg helyesen válaszol, hogy Jézus a messiás próféta, de királyságát félreértik, ez majd Pilátus előtt nyilvánulhat meg. 

Jézus húsvéti misztériumával létrehozta a benne hívők lelki egységét. (Ef 4,1-6) 

Ezért éljünk méltóan ahhoz a hívatáshoz, amit Krisztustól kaptunk. Egy a cél, egy az út, egy az élető erő: Atya-Fiú-Szentlélek. Kérjük bizalommal a „mindennapi kenyeret”, életünk gondviselőjétől.

 

„Nagy próféta támadt köztünk, az Isten meglátogatta az ő népét.” Lk 7,16.