Urunk
bemutatása a Jeruzsálemi templomban. Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepének
bibliai alapjait az Egyház liturgiája Lukács evangéliumából (Lk 2,22-32)
meríti, mert „belép szentélyébe az Úr.”
(Mal 3,1-4) Körmeneti ünneplését már az V. században említik, hogy a
keresztények gyertyákat szenteltek e napon, és körmenetbe vonultak végig a
városon, majd a Krisztus születésével felragyogott új fényt elvitték otthonaikba.
Általános ünneppé a
következő században vált, Jusztinianusz császár uralkodása alatt. A keleti
keresztények számára ez a nap a találkozás ünnepe. Kiemelik, hogy Simeon, Anna
és az Üdvözítő találkoztak a templomban, vagyis a törvény, a prófétai Lélek és
a templomi kultusz most mind találkozott, hogy Jézus nagysága számára a
környezetet biztosítsa. A Jézusban megvalósult isteni üdvösség kiárad és
átöleli Isten népét, s aztán körül veszi a többieket, a népeket is.
A gyertya
viasza Krisztus emberségére, a láng az istenségére utal, de jelenti a hitet és
az abból fakadó tetteket is: a viasz a hit, a láng pedig a cselekedetekben
megnyilvánuló élő szeretetet. A gyertyát nemcsak szimbolikus jelentése emelte
be a liturgiába, hanem mint világító eszköz régen is nélkülözhetetlen
volt. A 3. század elején temetéskor és a holtakról való megemlékezésnél
említik. Általános a gyertya használata az evangélium fölolvasása előtti
körmenetben, az újonnan megkereszteltek kezébe is gyertyát adtak. A jeruzsálemi
Szent Sír-templomban húsvét éjszakáján a hívek égő gyertyát tartottak kezükben.
A pápai mise leírása szerint a pápát 7 égő gyertyával kísérik.
A 11. századtól
a körmenetben vitt gyertyákat az oltár köré állították, ettől kezdve az oltáron
van a gyertyák helye. A Pray-kódex tanúsága szerint a magyar középkorban Gyertyaszentelő
Boldogasszony napján először a tüzet áldották meg, majd ennél a szentelt tűznél
gyújtották meg a gyertyákat. Mint a világosság forrása már az ókeresztény
korban Krisztus jelképe: a
viasz emberi természetére, fénye istenségére, a karácsonyi gyertya megtestesülésére
és születésére emlékeztet. A húsvéti gyertya a Föltámadott szimbóluma, aki
„hozzánk hasonló
akart lenni”. (Zsid 2,14-18) Mivel a gyertya önmagát
fölemésztve világít, jelképe az önzetlen szolgálatnak, a jócselekedetekkel
világító hitnek. Egyszerre szimbóluma a halandóságnak és az örök életnek, az
örök világosságnak.
Ma a szentmisére gyertyát hozunk, amit megszentelünk és
hazaviszünk, de jövet-menet elmélkedünk-e az örvendetes rózsafüzér negyedik
titkáról: Akit te Szent Szűz a templomban
bemutattál. És még mit hozunk szívünkben, mit szeretnénk bemutatni
Istennek? Hozzuk-e családunkat, köszönetünket mindazért, amivel Isten
megajándékozott? Tartsunk lelkiismeret-vizsgálatot, adjuk át bűneinket
Istennek, hogy Szent Fia elhalmozzon kegyelmeivel.
„Új fény támadt,
pogányoknak üdvösség, kiválasztott nemzetednek
dicsőség.” Lk 2,32
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése