Rejtett óceánt találtak a kínai sivatag alatt

Ady Endre verse Az Értől az óceánig a Tarim folyóra nem érvényes. Amilyen nagy  a folyó, annyira titokzatos is. Nem ömlik egy tengerbe se, hanem a sivatag homokjában, mocsaras részen eltűnik. Nagyon jól szemlélteti folyó sorsa a célja vesztett ember életét.
A Tarim folyó titokzatosságára napjainkban jöttek rá a kínai tudósok. Addig is néhány infót a folyóról. Közép-Ázsia leghosszabb folyója (2030 km). A Tarim-medence a folyóról kapta nevét. Csapadékos években a Hotan folyó is táplálja a Tarimot. A Takla-Makán északi peremén halad kelet felé, végül alsó szakasza két ágra szakad. A fő ág délkeleti irányt vesz, és elegendő vízmennyiség esetén (hóolvadás után) a lefolyástalan, ingoványos Kara Buran tóba torkollott. A kisebbik, kelet felé tartó folyóág a Lóp-Nor-ba ömlött, ha előtte el nem szivárgott már vize. Olvassuk a tudósítást:
 **
Hatalmas rejtett óceánra bukkantak véletlenül kínai tudósok az ország északnyugati részén, Hszincsiangban. Ez a Föld egyik legszárazabb vidéke. 

A sivatagos Tarim medence alatt elterülő vízkészlet tízszer nagyobb lehet az amerikai Nagy Tavak készleténél – írja a South China Morning Post.
A tudósok szerint a hegyekből a medencébe lefolyó olvadt hó hozta létre. “Ez félelmetes mennyiségű víz.. soha az emberek nem is álmodtak arról, hogy ekkora vízkészlet lehet a homok alatt” – mondja Li Yan professzor, a kínai tudományos akadémia munkatársa.
A medence alatt egyébként gazdag olajmezők fekszenek, és ezek kiaknázásához sok vízre van szükség. Mint a nagy felfedezések esetében oly gyakran előfordul, ez a mostani is a véletlen műve volt. A kínai tudósok olyan helyeket kerestek, ahol széndioxidot, például elsüllyedt erdőket rejt a föld mélye.

A professzor azt mondja, lehet, hogy felül kell vizsgálni a sivatag fogalmát. Hasonló óceánok létezhetnek más nagy homoktengerek alatt is. Tarim, ahol a mostanit találták, a maga 900 ezer négyzetkilométerével a világ legnagyobb kontinentális medencéje, a legnagyobb kínai sivatag, a Taklimakan otthona.

Karakai Ildikó - globoport.hu

**
Ajánló: Tanácsok: 10. A boldogság csak lelkünkben születik - Itt egyre kattintasz és még kilenc tanácsot kapsz, ingyen!

Tamás József segédpüspök a Porciunkula-búcsún

Mátraverebély-Szentkúton július 31-én tartották a Porciunkula-búcsút, amely már évek óta az állami fenntartásban lévő környékbeli szociális intézmények, az idős és a beteg zarándokcsoportok napja. Idén mintegy 1700-an vettek részt a zarándoklaton – tájékoztatott Kálmán Peregrin kegyhelyigazgató.

„Egy fölötte jámbor testvérnek még megtérése előtt emlékezetre méltó látomása volt a nevezett templommal kapcsolatban. Álmában ugyanis úgy tűnt fel neki, mintha a templom körül rengeteg, szánalmas vaksággal sújtott ember nyüzsgött volna. Valamennyien az ég felé emelték tekintetüket, s térden állva és imádságra kulcsolt kezekkel siralmas hangon irgalomért és szemük világáért kiáltottak Istenhez. És íme, az égből hirtelen hatalmas fénysugár csapott le, és annyi felé oszolva, ahányan voltak, mindegyiknek visszaadta látását, és biztosította üdvösségét” – Celanói Tamás, Assisi Szent Ferenc életrajzírója ezzel a képpel jellemzi a Porciunkula-kápolna jelentőségét, amely az európai búcsújárásban is fontos szerepet tölt be, hiszen Szent Ferenc ennek a kápolnának olyan kiváltságokat kért a pápától, amelyeket addig csak Rómában és a Szentföldön lehetett elnyerni. Tette ezt azért, hogy ezzel is segítse Assisi szegényeinek üdvösségét.

Szentkúton, nemzeti kegyhelyünkön a Porciunkula-búcsút vezető Tamás József gyulafehérvári segédpüspök prédikációjában is utalt a rend bölcsőjének jelentőségére és arra, hogy Assisi Szent Ferenc a Porciunkulában mennyi kegyelemet tapasztalt meg. Ez a tapasztalat az, amely a ferenceseket ma is, Szentkúton is arra ösztönzi, hogy ápolják a Szűzanya tiszteletét és szolgálják annak a kegyelmi közösségnek a megvalósulását, amely Mária közbenjárására létrejön a zarándokok és az Úr között. Köszöntötte a betegeket és az időseket, akik elé Mária példáját állította, aki a kereszt tövében is ott maradt Fia mellett. Tamás József püspök XVI. Benedek pápa szavait idézte: „Hit nélkül élni olyan, mint megépíteni egy olyan házat, amelyen nincs ablak. A hívő ember életén azonban átragyoghat Isten világossága.”

A liturgiát megelőzően Bagó M. Teréz szegénygondozó nővér a katekézisben a szerzetesek betegek közötti jelenlétének lelkiségéről beszélt. A betegek, a szegények gondozása olyan, mint az Eucharisztia titka – hangsúlyozta. Isten kiszolgáltatottá teszi magát: rászorul arra, hogy a pap szava által eljöhessen, hogy a szent szolgálatban résztvevők kiosszák, rászorul arra, hogy istenségét a kenyér színe alatt felfedezzék. Isten ugyanígy rászorulóvá teszi magát, felismerhetőségét a másik emberben, a szegényben, a betegben, akit arrébb kell helyezni, szólni kell hozzá, akiben fel kell ismerni az Úr jelenlétét. A betegek között jelenlévő szerzetesnek ez a szent szolgálata: érzékennyé válik Istennek erre az önmagát kiszolgáltató szeretetére, jelenlétére és így lesz a Teremtő munkatársa.

Szentkúton mintegy nyolcszáz zarándok részesült ezen a napon a betegek szentségében, amelyet tizenöt pap szolgáltatott. Celanói Tamás hasonlatával élve ez volt az a mennyei fénysugár, amely beragyogta az idősek és betegek életét, akik meghallgatásért könyörögtek, amely utat nyit számukra az üdvösségre.
Fotó: Kakuk Erika
Magyar Kurír

A kapzsiság jármában

Egy szegény özvegynek kis termőföldje volt, és abból tengette életét. Egy gazdag ember pert indított ellene, s a szegény asszony elvesztette mindenét. Ekkor arra kérte a gazdag embert, hogy legalább egy zsák földet vihessen el a földjéről.  Megengedte neki. Mikor már megtöltötte a zsákot, arra kérte a gazdag embert, segítsen neki vállára tenni a zsákot. De a zsák nagyon nehéz volt. "Nem bírom, nagyon nehéz" - szólt a gazdag ember. - "Ha neked már ez a zsák föld is nehéz, - mondta az asszony - nem lesz-e neked sokkalta nehezebb ennek az egész szántóföldnek földje, mely agyon fog nyomni az utolsó ítéleten?" Ennek hatása nem is maradt el. Az ember megijedt és visszaadta az igazságtalanul elvett földet.

Az ember természetes ösztöne, hogy gondoskodjék önmagáról. Távoli ősünk, a barlangi ember erejéből és ügyességéből még alig­ha futotta másra, minthogy megszerezze a napi táplálékot és befödje úgy ahogy pőre testét. Később már tartalékolt is, lehetőleg minél többet. Az apróbb fényűzést sem vetette meg, díszes köveket keresett, csecsebecsét faragott, amivel csinosította önmagát. Ahogy múlott az idő, túl a napi szükségleten, már a gazdagságot kereste, a javak bőségét, hogyha tehetősebb, erőszakosabb volt. Elérkezett arra a pontra az ember, amikor a javakat már önmagukért hajhászta. Ez az a pont, ahol az ember már elveszítette uralmát ösztöne felett, mert már nem az értelem irányította, nem a belátás és a bölcsesség. Anyagiassá vált. Szinte rabjává lett egyik-másik ember az anyagiaknak. Hajtja magát, szinte kiuzsorázza önmagát, a munkája eredményével mégis folyton elégedetlen, még többet akar. Még több pénz az álma, a nagyobb vagyon. Tíz körömmel ragaszkodik mindenhez amije van, és szinte fizikai kínt érez, hogyha ki kell adnia valamit a kezéből. Megdöbbentő a fösvény és a kapzsi ember lelkivilága. Tragikuma talán éppen abban tűnik ki a legjobban, hogy a gyűjtött javakat, a pénzt már önmagától is sajnálja. Annyira fukar, hogy önmagától is megvonja a jobb falatot, a tisztességesebb öltözéket. Gyűjti, ragaszkodik hozzá tíz körömmel, mindig többje lesz és mindaz, amije van, mégsem az övé. Az ilyen ember csak kizsigerelt rabszolgája a vagyonának, nem élvezi, képtelen élvezni. Az ilyen ember elfelejti, hogy az anyagi csak eszköz, arra szolgál, hogy szebbé és könnyebbé, elviselhetőbbé tegye ezt az életet. Arra szolgál, hogy segítségükkel az erkölcsi, a szellemi, a lelki kincsekből minél több jusson neki. A kapzsi ember mindezt nem tudja, és nem is lehet néki megmagyarázni. Az anyagiakat, a vagyont, a pénzt szolgálta és már életében elveszítette azt. Nem volt belőle haszna. Még kevesebb haszna lesz belőle a másvilágon. Isten ítélőszéke előtt üres kézzel fog megjelenni, és az Örök Bíró semmit sem írhat javára. A legkiábrándítóbb, az emberi méltóságot megcsúfoló életek közé tartozik a kapzsi és anyagias emberé. Érzi ezt mindenki, ezért sújtja ezt a bűnt a közvélemény oly mély megvetéssel.

Rendezzük erőinket a cél felé

A domonkosok Erdélyben 1222-ben telepedtek meg. Innen biztonságos körülmények között vonultak át a székely havasokon és a német lovagrend birtokán a kunországi misszióba. A rend gyors terjedése összefügg azzal, hogy a magyar királyság és a magyar egyház energikusan bekapcsolódott a 13. század első felében a missziókba. Délen, Boszniában, délkeleten Kunországban a domonkos szerzetesek voltak a térítés motorjai. Közülük kerültek ki mind a boszniai, mind milkói és a következő évszázadban argyasudvarhelyi (Curtea de Arges) egyházmegye első vezetői. IV. Béla a kunoktól is kapott információt a Magna Hungariában maradt magyarokról. Így felmerült az ő felkeresésüknek a kérdése és a keresztény hitre térítése. A domonkosok elvállalták a keleti magyarok misszióját. 

1231–1234 között Ottó domonkos barát negyedmagával a Dnyeper-Donyec vidékéig jutott, de csak egyedül tért haza nagybetegen, miután kereskedőnek álcázta magát. Hazatérése utáni nyolc nap alatt, amennyit élt, beszámolt utazási tapasztalatairól. Elsőként hozott hírt a keleti magyarokról, akik közül néhánnyal találkozott, és elmondták neki, merre laknak az óhazában maradt magyar törzsek. Ottó tehát előkészítette Julianus barát első útját. Julianus negyed magával indult el és eljutott az általa Magna Hungariának nevezett őshazába. Julianus útjáról (1235-1236) Pater Richardus írt jelentést. A második útjáról (1237–1238) maga Julianus írt feljegyzést. Általa hiteles tájékoztatást kapott a Szentszék. A tatárok lerohanása után a keleti misszióra már nem került sor. Elgondolkodtató, mennyi jó törekvés hiúsult meg, mert voltak, akik nem vállalták fel a közösség célját.

Isten minden népnek valamilyen célt, feladatot adott, és azokat csak is Vele lehet elérni. Izrael fiai Mózes és Áron vezetésével amikor behatoltak a lakatlan, terméketlen sínai pusztaságba, ahol mostoha körülmények közé kerültek, ahol éhség és szomjúság gyötörte, akkor a nép gyűlölettel emlegeti vezetőit, mert éhhalálba akarják juttatni. Egyiptomi múltjukból csak a szépre emlékeztek, de arra aztán felnagyítva (Kiv 16, 2-4. 12-15). 

Az Úr biztosan jobban örült volna annak, ha népe bizalommal terjeszti eléje kérését, de a lázadókat is meghallgatta: este délről észak felé vándorló fürjek jöttek a tábor közelébe, reggel pedig manna hullott. Izrael nem érti meg, hogy Isten szabadító-megváltó, és egyben a jövő nagykorúságára nevelő munkatervében él benne. 

Az apostolok, amikor be akarják emelni Jézust a bárkába, már szárazföldet érnek, ott vannak, ahová tartottak. Most megértik, hogy csak Jézussal lehet célba érni. Az igazi cél pedig: a kijelentéseinek befogadása, Isten megismerése Jézusban, amely maga az örök élet (Jn 6,24-35). 

Jézus kijelenti hallgatóságának, hogy nem az az igazi táplálék, amelyet megettek, hanem Ő maga a kenyér, amelyből élet fakad. Benne részesedni, táplálkozni úgy lehet, hogy hozzá megy és benne hisz az ember. Mint ahogyan szervezetünk által ható erővé válik a táplálék. Jézus nem csodát tesz, Ő maga a csoda, a jel. Aki hisz benne és megkeresztelkedik, új emberré válik (Ef 4,17; 20-24). Feladatunk marad, hogy természetes erőinket az örök cél felé rendezzük. 

„Újuljatok meg lélekben és érzéseitekben!” Ef 4,23  

Autonómiát követelnek a bukovinai románok, Románia támogatásában is bíznak

Forrás: oroszvilag.hu

Csernovciban a bukovinai románok közgyűlésén autonómiát követeltek a bukovinai román lakosság számára. A közgyűlés résztvevői számítanak Románia támogatására is, ezért kívánságaikat eljuttatták Kijeven kívül Bukarestbe is.

„Ma a bukovinai románok történetük egyik legnehezebb korszakát élik át. Egy olyan országban vagyunk, ahol háború van, tönkremegy az ipar és a mezőgazdaság. A bukovinai románok között a legnagyobb a munkanélküliség Ukrajnában. A fiatalok elmennek. Elmennek a vállalkozók, a munkaképes lakosság. Ha ez így folyik tovább, a szívünknek kedves Bukovina helyén hamarosan egy sivatag lesz.” – mondta Dorina Cirtoace bukovinai román vezető.

Ezért szükséges egy román autonóm terület kialakítása Bukovinában. Saját törvényhozó és végrehajtó hatalomra van szükség, saját rendőrségre és költségvetésre – mondta Cirtoace.

oroszvilag.hu/korrespondent.net

Városnapi diagnózis avagy Tusványos után

A pápa, Makovecz és ami az életet műremekké teszi

Makovecz Imre minden művében a vallási szimbolizmust és szépséget kereste. Az a vágy vezérelte, hogy az általa tervezett alkotások a szemlélődés által Istenhez vezessenek. Minden építészeti művét vallási jelképpel és a nép világában gyökerező forma elemekkel koronázta meg. 
Hívő ember volt. 2011. szeptember 27-én szentségekkel ellátva hunyt el.  Hitéről így vallott: „Isten léte evidens. Nézzen meg egy falevelet! Hogyan lehet ilyet tervezni? Szimmetrikus minden, s mégis egyedi. Milyen szellem az, amely mindezt fenntartja és kormányozza? Mert a rendszer működik. Hacsak le nem téped a levelet, az örök törvények szerint nő meg. Jelen van egy állandóan megújuló, kreatív, felfoghatatlan színvonalú, befoghatatlan méretű világ, amely nem valahol van, hiszen én is tőle, belőle vagyok… Ott van mindenben, bennünk is. A szeretetben, amely a kapcsolatkeresés előszobája, egyben szülőszoba is: ott, és csak ott születik a megismerés. Intellektuális megismerés ugyanis nem létezik. Abban benne van az ítélet, a tetszik-nem tetszik. A szeretet az egyetlen hatékony megismerő erő. Amikor megszűnik a tetszik-nem tetszik kettőssége, és őszintén érdekel, amit, akit látsz, akkor vagy képes a megismerésére. Azaz, ha szereted. Ez nem hit-, hanem ténykérdés. Annyira evidens, hogy én “nem is hiszek”. Csupán nem vagyok vak. Azt viszont, aki erre a valóságra rányitotta a szemünket, úgy hívják: Jézus Krisztus.”

2011. augusztusban ért véget az a vatikáni kiállítás, amelyet XVI. Benedek pápa, pappá szentelésének 60. évfordulója alkalmából rendeztek. Hatvan világhírű festő, szobrász, építész, ötvös, költő, zeneszerző, fotóművész és filmrendező művei jelenítették meg – a kiállítás címének megfelelően – az igazság ragyogását s a szeretet szépségét. A megnyitó alkalmával a Szentatya felhívást intézett a jelenlévő művészekhez: „Ragyogtassátok fel műveitekben az igazságot, hogy szépségük a szemlélők szívében vágyat gyújtson és igényt arra, hogy széppé tegyék a létezést, minden létezést, s azzal a kinccsel gazdagítsák azt, ami soha el nem múlik, ami az életet műremekké teszi, s minden embert rendkívüli művésszé: a szeretettel.”  
Makovecz Imre halálakor, az Osservatore Romano (2011. szept. 29.), a Vatikán félhivatalos lapja így méltatta a Kossuth-díjas magyar építészt: „Templomai mind a hit jelenvalóvá tételének szándékát fejezik ki, az Eucharisztia szent történését idézik meg beszédes jelekkel, amik a híveket egy természetfeletti esemény szívébe juttatják el.” 
Makovecz Imre olyan építész, akit a Vatikánban is számon tartottak a legnevesebb egyházművészek között, mert művei elvezetik az embert az igazsággal és a valódi szépséggel való találkozásra. Ő már eljutott oda, amit 1992-ben a Sevillai kiállításon láthatóvá tett, ahol a fa, a kő, a növény, vagyis a földi világ áttör a lehajló égen. S mindezzel azt üzeni: álljunk talpra és nézzünk felfelé, s tegyük az életet műremekké.  
Ehhez csak szeretet kell.
 

Tanácsok: 10. A boldogság csak lelkünkben születik

10. Az egyedüli nemesség a jóság.

A jó szív többet ér, mint a koronás címer. A szeretet többet ér, mint a dicsőség. Az ember mértékét nem az teszi, hogy okos-e vagy gazdag, hanem mennyi boldogsá­got tud adni másoknak... 

De a boldogság ügye nem könnyű dolog. Nehéz azt megtalálni önmagunkban, másutt megtalálni azonban lehetetlen.

Boldogságot senki sem adhat nekünk, csak tulajdon lelkünk.

A boldogság azoké, akik önmaguknak elegendők.

Aki erényes az bölcs, az jó is – az boldog. Ápold tehát a lelkedet, igyekezzél önmagadat az örömök forrásává tenni, érintkezzél azokkal, akik jobbá lesznek, emeld szívedet a vidám gondolatok magasságába, töltsd meg napjaidat szép és tiszta érzésekkel, a múlt kellemes emlékeivel, és veled lesz az Isten!

Így lesz igaza annak a párszavas bölcsességnek, ami egy kis flamand városka kapujának a felirata: 

Nem a gazdagok boldogok, - hanem a boldogok gazdagok!

** 

Kedves Olvasók!

Az emberekre csak akkor tudunk hatással lenni, ha szeretnek minket. Ha az emberek szeretnek, mindent megbocsátanak, még bűneinket is. De ha nem szeretnek, nem bocsátanak meg semmit, még erényeinket sem. Magunk megszerettetésének 10 szabályát, 1976-ban tanács formájában  jegyeztem le boldogemlékű P. dr. Gurzó György Anaklét ofm teológiai lelkiigazgató előadása nyomán. Az 1-9. tanácsig Csoszogi az öreg suszter képe látható, ezzel is utalni akartam a lejegyzés múltjára. A 10. tanácsnál viszont a Kis herceg képét helyeztem el, mert egy másik világ üzenete is feltárul ezekben a tanácsokban. S ha a szívünket bármelyik is megérinti, bizonyára elkötelezzük magunkat a jóra, és akkor szívünkkel jól fogunk látni... Mostanáig szülőházunkban őriztem egykori feljegyzéseimet. Édesanyám gondoskodó szeretete őrködött felettük. Nem is gondoltam, hogy kezembe veszem, de az elmúlt napokban a vízvezeték meghibásodása miatt naplóimat, jegyzeteimet el kellett vinnem onnan. Közben bele-beleolvasgattam azokba, és felfedeztem, hogy mennyi érték lappang számomra. Így komolyabban kezdtem olvasni egy-egy feljegyzésemet, néha még betűzni is kellett. Végül úgy döntöttem, hogy a blogon és a facebook-on közkincsé teszem magunk megszerettetésének 10 szabályát. Talán akad néhány ifjú ismerősöm, barátom, akiknek e tanácsok  valamelyike jó fogódzópontként szolgálhat. Fogadják szeretettel.

Tanácsok: 1. Tanuljunk meg emberekről jót mondani!

Tanácsok: 2. Tanuljunk meg hallgatni!

Tanácsok: 3. A legszeretettebb emberi tulajdonság

Tanácsok: 4. Annyit ígérj, amennyit teljesíteni tudsz!

Tanácsok: 5. Legyen sok barátod és kevés bizalmasod!

Tanácsok: 6. Törődj a saját dolgaiddal!

Tanácsok: 7. Ne várj soha semmit másoktól!

Tanácsok: 8. Jótéteményeket a lehető legcsekélyebb mértékben kérj és várj másoktól

Tanácsok: 9. Légy nemesen érző, nagylelkű, bölcs, megértő, fennkölten gondolkozó!