2015. 08. 15.

Mária-tiszteletről



A tisztelet valaki kiválóságának az elismerése. Vallási tiszteletről akkor beszélünk, amikor valakinek vallási kiválóságát hódolattal elismerjük. Egyházunk a szentek tiszteletéről idők folyamán három dogmát mondott ki. Ezekben a szenteken az üdvözülteket érti, elsősorban Szűz Máriát, aztán az angyalokat, azután olyan embereket, akiket az Egyház tévedhetetlen ítélete szentté avatott. Mivel Isten kiválósága minőségileg más, mint a teremtményeké (Ő az Abszolutum). Az ő tiszteletét külön névvel jelöljük, imádat (cultus latriae). Istent imádjuk, ennek lényege annak elismerése, hogy minden tőle függ, Ő azonban nem függ senkitől és semmitől. Ezzel szemben a teremtmények, nevezetesen a szentek tisztelete csak egyszerű hódolat (cultus duliae). Mivel a Boldogságos Szűz Mária méltóságában minden üdvözült teremtményt felülmúl, kiváló vallási tisztelet, hyperduliae illeti meg. Szent Józsefről pedig cultus protoduliae-ről beszél a teológia.
A Mária-tisztelet alapja, hogy a megváltás rendjében Isten különös feladatra kiválasztotta, alkalmassá tette és megdicsőítette az Istenszülő Szűz Máriát. Ezt szemlélhetjük az angyali üdvözletben, Erzsébet asszony szavaiban, a Magnificatban, Simeon próféciájában, a kánai menyegzőn, Jézus keresztje alatt, az egyház születésében és sorsában. Krisztus teljes megismerésének igénye magával hozta a vele kapcsolatos személyek jobb megismerését is. Jézus anyjára vonatkozó hagyomány írásba foglalása később történt, mint Jézus életéről, tanításáról szóló evangéliumoké. Ennek ellenére az „újszövetségi könyvek Egyházában” az Úr anyjának egészen különös szerepe volt. Szűz Máriát, egyedülálló üdvtörténeti rangja „Istenanyasága” miatt a katolikus és a keleti egyházak részesítik megkülönböztetett tiszteletben. Már a II. században fogalmazódott meg és maradt ránk a Mária oltalmát kérő imádság: „Oltalmad alá futunk Istennek szent Szülője, ...” Az első nikaiai zsinat (325) előtti időben a Szűzanyát mint madonnát, vagyis gyermekével együtt ábrázolják. Üdvtörténeti szerepében tisztelik. Legrégibb képe a Priscilla-katakombában (2-3. sz.), továbbá Szent Péter és Marcellus katakombájában (3-4. sz.) látható. Tisztelete különösen tért hódít a keleti liturgiában. Dicsérete mindennapivá lett, ezt mutatja a Nesztoriusszal szembeni tömegtüntetés. Az efezusi (III. egyetemes) zsinat 431-ben a tévtanítókkal szemben megfogalmazta az igaz tanítást: Szűz Mária „Istenanya”, a második isteni személynek, aki emberi természetünket is felvette, annak az anyja. A nép, amikor tudomást szerzett a zsinat határozatairól, a Mária Istenanyaságával kapcsolatos döntésről, örömujjongással fogadta a 160 püspököt és lampionos körmenettel kísérte szállásukra, így imádkozva: „Asszonyunk Szűz Mária, Istennek szent anyja, imádkozzál érettünk, bűnösökért.”
A keresztényüldözések utáni békés időkben, Egyházunk a művészet eszközeivel, névadással és a szentély apszisában lévő ikonnal, hirdeti Szűz Mária Istenanyaságát és az egyház életében kapott hivatását. A 6. században már belevették nevét több más szent neve élén a római misekánonba.
Legnagyobb hullámokat Nyugaton, a középkor végén, a trienti zsinat után és a 20. század közepén vetett. Ave Maria, Angelus, harangozás (nándorfehérvári győzelem: 1456.VII.22.), szentolvasó (Szent V. Pius pápa, lepántói győzelem 1571.10.7.), Győzedelmes Királynő – Rózsafüzér királynéja ünnep, skapuláré, új ünnepek, társulatok, Mária kongregációk, szerzeteknek és egyéb társulatoknak Mária oltalma alá helyezése, templom és kápolna titulusok, Mária-oltárok, litániák, kegyhelyek, jelenések (Guadalupe, Lourdes, Fátima), mariológiai kongresszusok stb.

2015. 08. 03.

Magyarok Nagyasszonya

Aki megpróbált már kapcsolatba lépni a Szűzanyával, az meg kellett érezze, hogy szeret bennünket. Szereti bennem, hogy ember vagyok, olyan, mint Szent Fia. Szereti bennem, hogy Isten gyermeke vagyok, akinek kész a helye a mennyben. Szeret, mert tudja, mennyire rászorulok a szeretetre. Szeret, mert ismeri szenvedéseimet, csalodásaimat. Szeret bűneim, gyengeségeim, tökéletlei ségeim ellenére, mert ő a bűnösök Menedéke. A mai ünnep eszünkbe kell juttassa, hogy szereti bennünk azt is, hogy magyarok vagyunk.
Szűzanyánk szereti ezt a kicsi, sokat szenvedett országot. Szereti István király miatt, aki a mai ünnepen neki ajánlott fel bennünket, hazánkat. Szereti magyar szentjeink miatt: Imre, László, Erzsébet, Margit ... Szeret bennünket, mert nagyon rászorulunk szeretetére. Szenvedő Fiát juttatja eszébe. Sok baj érte már ezt az országot, ezt a népet. Biztosra vehetjük, hogy Magyarok Nagyasszonyának köszönhetjük, hogy megvagyunk még a világnak ezen az egyik legviharosabb helyén.
Nagyasszonyunk ő, pártfogónk Isten előtt. De gondoljunk ma arra: Könnyebbé kellene tennünk Pátrónánk dolgát. Mert az az  igazság, hogy nem lehet könnyű Isten előtt szólni az érdekünkben. Gondoljunk csak „nemzeti” bűneinkre, melyekben jobb az eredményünk, mint az olimpiákon. Káromkodás, válás, magzatgyilkosság. Az első három között vagyunk ezekben a világon. Aztán az önzés, a széthúzás, a lelkiismeretlenség, a lopás, sikkasztás, mindebben szintén a szomorú élre törünk.
Mit tehetek? Ábrahám tíz igazára gondolok. Azok között akarok lenni, akikre hivatkozhat az Úr előtt Magyarok Nagyasszonya. Legyek tiszta, becsületes, imádkozó, szeretőszívű, önzetlen ember, nemcsak a magam üdvéért, hanem hazánkért, magyar testvéreimért is! Ez józan érdekem is, hiszen hazám sorsa az sorsom, gyermekeim sorsa is.
Magyarok Nagyasszonya, könyörögj érettünk! 
Mi segítünk neked.

Nagy út vár reád

Vándorút az emberi élet. De ezt ne úgy értsük, hogy egymás után szaladnak az évek, magunk mögött hagyunk sok jót és rosszat, míg végre megérkezünk; némelyek szerint a sírig, hitünk szerint Isten trónusáig. Nem ilyen értelemben vándorút az élet, ilyen értelemben legföljebb sodródás, tehetetlen sodródásomért ugyan ki tudná megállítani az éveket? Ha arról van szó, hogy minden embernek „nagy utat” kell megtennie (1 Kir 19,7), ez belső vándorlást jelent, azaz belső alakulást.
Minden emberi élet egy feladat: Légy olyanná, amilyennek elképzelt Istened. Ez az „olyanná levés” a vándorút. Akinél csak múlnak az évek, „ahogy esik, úgy puffan” módra, az nem vándorol, az leült, leheveredett az árokpartján, vagy gurul lefelé, ahelyett hogy egyre magasabbra kapaszkodnék - „egészen az Isten hegyéig”.
Az életnek tehát vándorútnák kell lennie Isten felé. Vagyis alakulásnak: Indulatosból szelíddé kell lennem, sértődősből megbocsátóvá, önzőből másokért élővé, felületesből imádságos lelkületűvé, anyagiasból az igaz értékekre vágyakozóvá. Aki ezt megpróbálja, nem is annyira vándorútnak, inkább fáradságos, ne­héz hegymászásnak érzi az életet, amelyről méltán lehet mon­dani: „Egészen az Isten hegyéig”.
Első dolgom megkérdezni magamtól: ilyen értelemben vándorút-e az életem, vagy csak sodródás, ténfergés, heverészés, gurulás lefelé? A második dolgom: elindulni, határozottan, nagy akarattal és elszánással. Ez nagyon nehéz. Csak a mennyei Kenyér­nek, „ennek az ételnek erejével” lehetséges. Isten nyújtja ezt az eledelt. Hálásan fogadom.

Kelj fel és egyél!



Ferenc szentatyánk gyakran emlegeti az irgalmasság idejét. Ugyanakkor az irgalmasságot  az Eucharisztiával hozza kapcsolatba: „Az Eucharisztia nem a tökéletesek szentsége, hanem megerősítő szentség.”  A múlt vasárnapi olvasmány a pusztában vándorló nép gyengeségéről, elégedetlenségéről szólt: „Inkább haltunk volna meg az Úr keze által Egyiptomban... ti pedig ide hoztatok a pusztába, hogy az egész közösség éhen vesszen.” Isten így is meghallgatta őket: estére fürjek lepték el a tábort, és jól lakhattak hússal, reggel meg mannával. Nemcsak a sokaság, hanem az Isten embere is gyenge és gyarló. Illés próféta Acháb és Izebel bosszúja elől menekült Judeába, egynapi járásnyira behúzódott a pusztába, leült egy borókabokor alá és a halálát kívánta. Ellenségei láttán megtört és azt mondta: „Most már elég, Uram! Vedd magadhoz lelkemet! Én sem vagyok különb atyáimnál.” (1Kir 19,4-8). Majd lefeküdt és elaludt. Isten ekkor megmutatva, hogy ott is vele van. Az Úr angyala első érintésére Illés felkelt evett a sült lepényből és ivott a vízből, majd elaludt. A másodszori érintéskor ezt mondta: „Kelj föl és egyél! Különben túl hosszú lesz neked az út.” Fölkelt, evett, ivott, aztán negyven nap és negyven éjjel vándorolt ennek az ételnek az erejéből, egészen az Isten hegyéig, a Hórebig. Az angyal által hozott étel, előképe az oltáriszentségnek, az eucharisztiának, mellyel megerősít bennünket Jézus, hogy örök célunkat elérhessük. Jézus természetfeletti életre akar elvezetni bennünket: a feltámadásra és az örök életre (Jn 6, 41-51). Ehhez neki van ereje, és csodái, a kenyérszaporítás is a benne való hitet készítik elő. A hitetlen zsidók azt hiszik, hogy ismerik Jézust, hiszen meg tudják nevezni rokonságát, de istenségét nem hajlandók elfogadni, nem gondolnak arra, hogy Ő az Atyától küldött ajándék. Pedig Jézusban ez a döntő tény, hogy a mennyből szállt le, és erőt tud adni azoknak, akik hisznek benne: örök életre segítő erőt. Jézus az Atyára irányítja a jelenlévők figyelmét, mert az Atyát illene, hogy ismerjék. Jézus kiemeli, hogy az Atyát egyedül ő képes bemutatni, mert tőle jött. Ezért Krisztus az Atya szentsége. Az Atya nem látható, az ő emberszeretetét csak a megtestesült Fiú jeleníti meg. Aki hisz a Fiúban az mehet az Atyához. A zsidók, akiket a manna táplált, eljutottak az Ígéret földjére és meghaltak. Illés az Isten adta kenyér erejével eljutott a Sínai hegyig, ahol az Úr kinyilatkoztatta magát neki. Krisztus megjelenésével és megváltásával megszűnt a halál hatalma az ember fölött.  Mi, akik a mennyből alászállott kenyeret esszük, nekünk istensége garancia arra, hogy eljutunk az örök életre. Szeretetközösségünk és végső célunk biztosítója (Ef 4,30-5,2), csüggedéseinkben pedig erősítő szentség. Boldog, aki belőle él.

„Ha nem eszitek az Emberfia testét ... nem lesz élet bennetek.” Jn 6,53.

Darvas-Kozma József






A magyarországi Mária Rádióért!



Tisztelt Honfitársaim!
Nagyon szép a magyar Alkotmány, amelynek kezdő sora Isten áldását kéri. Legyen dicséretére a magyar Parlamentnek, amely megszavazta, és kiállt a keresztény értékek mellett. 
A keresztény értékek meggyökereztetését és védelmét hívatott szolgálni a Mária Rádió, miután közel félévszázadon keresztül a kommunista hatalom minden eszközzel ki akarta irtani azt a lelkekből. Mária országának kiválasztottsága és feladata, küldetése pedig a krisztusi igazságok terjesztése. Kiválasztottságunk leírása Petrus Ranzani püspök, humanista történetíró tollából maradt ránk. Géza nagyfejedelem álmában a Szűzanyától kapta az ígéretet, Szent István pedig felajánlásával megpecsételte. Az első világháborút követő nemzeti szétszakítottságba került nemzedékek megmaradását szolgálta a  keresztény értékek megőrzése és továbbadása. 
Az 1989-es változások lehetővé tették értékeink nyílt felvállalását és azok továbbadását a média segítségével is. Megbizonyosodtunk arról, hogy megmaradásunk szolgálatában igen fontos eszköz a Mária Rádió úgy Magyarországon mind Erdélyben.
A csíksomlyói MR stúdió sugárzása eléri a Kárpátok keleti lejtőin lakó moldvai magyarokat, a csángókat is. Egyszerre kettős szolgálatot  tesz a Mária Rádió, az anyanyelv és apáink hitének megőrzését. Komoróczy Géza professzor mondotta 1994-ben a széttagoltságban élő örményekről, amely megállapítás a magyarságra is érvényes: „a politikai széttagoltságba, diaszpóra-létbe taszított kultúrákra jellemző módon a hagyomány, az apák hitének a megőrzése és továbbadása a legfontosabb!”
A Szent István alapította országban, a Mária Rádió nem mást szolgál, mint Szent István hitének megőrzését és továbbadását, a magyarság megmaradását. E rádió frekvenciasávjának elvétele – a bíróság részéről alaki hibára hivatkozva – az Alaptörvény mellőzése. Holnap és holnapután a románok is erre fognak hivatkozni…
A bíráknak és a gazdasági érdekeket szolgálóknak jó lenne el-elgondolkozniuk azon, hogy nehéz körülmények között is lehet pénz nélkül, bíróság nélkül élni, de hit nélkül soha. (Egy középkori mondást alkalmazva: Amikor Ádám ásott és Éva font, akkor hol volt a bíró és a gazdasági ember?)
A megtartó krisztusi hit erejében, a nemzeti összetartozás jegyében, mint visszahonosított magyar állampolgár, és az Erdélyi Történelmi Vitézi Rend tagja nyíltan kérem az illetékes hatóságot, hogy engedélyezze a magyarországi Mária Rádió csorbítatlan működését továbbra is.

Csíkszereda, 2015. augusztus 3-án.

Dr. Darvas-Kozma József
    esperes-plébános

A román nép pszichológiája: a nép akár egy juhnyáj


Távol áll tőlem, hogy bármelyik népet lekicsinyeljek, mert mindenik népnek megvan a maga Istentől kapott feladata, a történelem folyamán kialakulása, fejlődése és tagjainak méltósága. Az alábbi ismertetőt igazán az érti meg, aki ismeri a keleti és a nyugati keresztény felfogást. Amíg nyugaton a teológia fejlődött és az egyén előtérbe került, azaz egyén aki felelős szavaiért és tetteiért, addig a keleti egyház megrekedt a kollektív tudatnál. Bár mit tesz a keleti, ha számon kérik, akkor mindig a közösségre hivatkozik: mindenki ezt csinálja, nálunk ez a szokás - az egyén felelőssége nem alakult ki bennük. Ezt megvilágítja Zsolnai Imre: Bizánctól a bolsevizmusig című szellemtörténeti munkája. Viszont érdemes elolvasni, mit mondanak a román pszichológusok a román népről.
**

A verdiktumot Constantin Rădulescu-Motru pszichológus mondta ki közel 80 évvel ezelőtt. A helyzet ma is változatlan, legalábbis részben. A birkaélet, a nyájszellem a román nép fő jellemvonása – ez volt Constantin Rădulescu-Motru (sz. 1868. február 15., Butoieşti, Mehedinţi – mh. 1957. március 6., Bukarest) 1937-ben megjelentetett, A román nép pszichológiája (Psihologia poporului român) című könyvének következtetése. A szerző a XX. század első felében Románia meghatározó személyisége, enciklopédista kultúrember, filozófus, pszichológus, pedagógus, politikus, dramaturg, román színházigazgató, akadémikus, 1938 és 1941 között a Román Akadémia elnöke.

Milyen a román?

„Mindig az foglalkoztatja, hogy mit mondanak mások; könnyelmű, amikor a tömeg hatására kell döntést hoznia; a látszat kedvéért vallásos és nacionalista, és általában véve mindig azt lesi, mit tesznek majd a többiek. Úgy tűnik, a románnak lelkileg inkább tömegtudata van, mint éntudata. A csoporttudatban készen megtalálja mindennapi életének akár legbensőségesebb mozgatórugóit is. Háza román szokás szerint készül, és nem a személyes ízlésének megfelelően; az ételei szintén; ruházata hasonlóképpen; még szülei sírja is. A román nem azért igyekszik közel hozni magához a külső környezetet, hogy megváltoztassa és a saját jellemére faragja, személyisége nem igényel különleges differenciálásokat, hanem megelégszik azzal, amit nemzete szokása révén magáévá tett. Olyan házat akar, „mint mindenki”, azt eszik, „amit mindenki”, úgy öltözik, „ahogy mindenki” – ahogy a „fehér mindenki” (Nana! – a szerk.) – és úgy temetteti el magát, „ahogy mindenki”. Aki másképp cselekedne, az úgy tenne, „ahogy nem mindenki”, és „ez lenne a legnagyobb bűn”, állítja a pszichológus.

A román és a szolidaritás

Ezek a jellemvonások a románt, elméletileg, a XX. század elején hirdetett egyik ideálhoz, a társadalmi szolidaritáshoz való közeledésre készítik fel. „Valóban, mire törekszik a társadalmi szolidaritás ideálja? Az egyéni lelkek egyetlen, egy egész társadalmat átfogó lélekké hangolására; a csoportérdekeknek a tisztán személyes érdekek fölé emelésére… De a románnál, mint már láttuk, az egyén lelke szinte teljesen feloldódik a csoport lelkében. Így tehát, nem ő testesíti meg a szolidaritás ideálját? Távolról sem. A román ugyanolyan rossz a szolidaritásban, mint ahogy egy primitív kommunista társadalom tagja is rossz szocialista. A románnak ahhoz, hogy megfeleljen a társadalmi szolidaritás ideáljának, fel kellene tudnia áldoznia magát, aztán az akaratnak is meg kellene lennie benne ehhez az áldozathoz; márpedig ez sincs, az sincs meg. Nyájszellem van benne, és kész.”

A román és a nyájszellem

Motru arra hívja fel a figyelmet, hogy a „nyájszellem” nem egyenlő a szolidaritással: „A nyájszellem a lelkek passzívan, szinte gépiesen elért harmóniája; a szolidaritás olyan harmónia, melyet az ember önmagát legyőzve, mások elismerésével vívott ki, miután mindenki megismerte önmagát. Nagy különbség van a nyájszellem és a szolidaritás között.” A pszichológus a továbbiakban rámutat arra, hogy miben nyilvánul meg a románok nyájszelleme: „Birkákként utánozzuk a körülöttünk zajló tetteket és csak akkor mutatunk erőt, ha csoportban vagyunk. Háborúban derekasan harcolunk, mert ott vállvetve küzdünk, de a szakmai munkában hanyagok vagyunk, mert itt mindenki a saját kötelességérzetére hagyatkozhat csak.

Nincs merszünk saját véleményt alkotni, amikor egyenként kell annak hangot adnunk, de mi vagyunk a legsértődékenyebb nép, amikor csoportban és csoportként kell megszólalnunk. Gyorsan fellobbanunk, mint a szalmaláng, ám ez hamar el is múlik, ugyanúgy, mint a szalmaláng, mert a lelkeink külön-külön véve túlságosan is kevéssé egyéniek, hogy ellenállást fejtsenek ki, lángra lobbanva pedig túlságosan kevés saját alapjuk van ahhoz, hogy ne lobbanjanak el szintén könnyen. Ezért esünk át nagyon gyakran igazi lelki válságokon.”

Motru a végén némileg tompítja elemzése élét: „De mindezekkel nem azt akarjuk állítani, hogy a nyájszellem olyan állapot, mely csak bűnökkel van tele, és amiért egy népnek szégyenkeznie kellene. A nyájszellem szokásos állapot minden fiatal népnél, melynek fiatalsága miatt nem volt ideje mélyrehatóbban megformálnia magát; márpedig a fiatalságot senkinek sem kell szégyellnie. Az lenne szégyenletes, ha népünk még azután is megőrizné ezt a nyájszellemet, amikor már nem számít fiatalnak.” Másrészről elismeri, hogy ez a jellemvonás segítette túlélni a románokat.

„De a múltban a lelki nyájszellem a legmegfelelőbb fegyver volt a román nemzet számára! Nélküle nem lehetett volna megőrizni a nyelv és az egyház egységét. Nélküle a politikai rendszer még a mostaninál is megosztottabb lett volna. Az utánzás erejével tartottunk össze és tudtunk ellenállni azoknak, akik minden irányból fenyegettek minket. Ám érvényes lehet-e mindez a jövőre is?”, kérdezi a pszichológus.

Mit mondanak a szakértők?

„A régi, 1918-as Egyesülés (így! – a szerk.) után írt könyvet a szerző egy egységes országra vonatkozó projekt kidolgozásához nyújtott hozzájárulásnak tekintette”, jegyezte meg Daniel David, az a pszichológus, aki csaknem száz évvel Rădulescu-Motru tanulmánya után újra megírta A román nép pszichológiáját. A két könyv között az a különbség, hogy Rădulescu-Motru főleg intuícióra, közvetlen megfigyelésére alapozta a következtetéseit, és kisebb mértékben statisztikákra és pszichológiai tesztekre, melyek akkor nem voltak annyira kézenfekvőek, mint most. Daniel David dolgozata szigorú pszichológiai teszteken alapul, melyeket a nagy nemzetközi pszichológiai tanulmányok is használnak, ezeket szabták rá a román népre. „Rădulescu-Motru egyes következtetéseit mi is igazoltuk, mások esetében eltérő eredményre jutottunk”, mutatott rá David.

Remus Florescu
forrás: Háromszék / adevărul.ro/Főtér
erdély.ma

2015. 08. 02.

Egy hét múlva CSIT 2015

"Erősítsétek meg a szívetek!" (Jakab 5,8) 
Ez lesz a mottója az idei Csíksomlyói Ifjúsági Találkozónak, a CSIT-nek. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvénynek idén augusztus 11. és 15-e között a csíksomlyói Mária-kert, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány Szent István Kollégiumának udvara ad otthont.

A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye Ifjúsági Főlelkészsége gazdag programsort szervez idén is a 14 és 30 év közötti erdélyi keresztény fiataloknak. Szeretettel várják mindazokat, akik közelebb szeretnének kerülni Istenhez, új barátokat szeretnének megismerni és a régiekkel találkozni, velük együtt lelkiekben gazdagodni, hangulatos tevékenységeken részt venni és megtapasztalni, hogy öröm egy nagy krisztusi közösséghez tartozni.

Az előadásokat idén Meinolf Wacker, németországi pap, Jakabos Barnabás Marosvásárhelyen szolgáló jezsuita szerzetes és Fülöp László gelencei segédlelkész tartja. A Megszentelt életek éve lévén, a rendezvény egyik kiemelt programja a szerzetes rendek bemutatásáról szól.
Délutánonként több mint 30 műhelyfoglalkozást szerveznek.


A tábor vendége lesz Berecz András előadóművész, koncertezni fog barátaival Csiszér László, és a magyarországi X- Faktor tehetségkutató egyik legtehetségesebb fellépője, Andelic Jonathán is csapatával. A péntek esti koncertek nemcsak a táborozóknak szólnak, hanem minden érdeklődő előtt nyitottak.

Már több mint 900-an jelentkeztek be, és a szervezők ezután is fogadják a jelentkezőket. Augusztus 11-én, 16 órakor kezdődik a rendezvény. A 60 lejes bejelentkezési díj a sátorhelyet és a napi ebédet fedezi. Reggeli és vacsora otthoni csomagból, vagy a helyszínen vásárolható. Részletes információk a www.csitinfo.ro honlapon.

A CSIT szervezőinek közleménye

Hirdetés: 2015. augusztus 2.



1. Porciunkula-búcsú, (Porciunkula-kápolna) nyerhető aug. 2-án minden plébánia templomban. 
Első vasárnapi szentségimádást tartunk a ¼1 órás mise után ¾5 óráig.
2. Szerdán jegyeskurzus du. 6 órától az altemplomban.
3. Szerdán Havas Boldogasszony. Csütörtökön Urunk színeváltozása, a csíksomlyói Salvator-kápolna búcsúja.
4. Péntek első péntek meglátogatjuk betegeinket. Du. 6 órakor keresztelői felkészítő.
5. Szerdán, augusztus 5-én Előválogatót tartanak a Virtuózok Csíkszeredában. A jótékony célú koncert pedig szombaton lesz a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házában este 7 órakor.  
A Virtuózok fiatal tehetségei lépnek fel: Boros Misi, Kéringer Dávid, Kiss Zoltán, Csaba Zsuzsanna, Szűts Apor és Váradi Gyuszi.
Közreműködik a Csíki Filharmonikus Zenekar. Vezényel: Héja Domonkos.
Szombaton de. 10 órakor Ministránsképző.
6. Figyelmükbe ajánljuk a katolikus sajtót. Krisztus világa (Lásd Krisztus világa, 2015. július-augusztus - Szemle) keresztény családok színes, tartalmában gazdag havilap július-augusztusi száma kapható a kegytárgyasnál és a ministránsoknál. Ára 3 lej.
7. Megérkezett az új tisztelendő úr, Tódor Attila. Bemutatkozását az Egyházközségi Apostolban olvashatják. Imádkozzunk érte és úgy viszonyuljunk hozzá, hogy öröm legyen neki papnak lenni közöttünk. 
8. Köszönjük híveink támogatását, akik a templom külső munkálataihoz (a nyugati torony lépcsőjének kőburkolásához és a toronykeresztek újraburkolásához), valamint az I. és II. világháborúban hősi halált halt katonáinak emlékművére anyagi segítséget nyújtottak.

9. Tanácsok: 10. A boldogság csak lelkünkben születik - Itt egyre kattintasz és még kilenc tanácsot kapsz, ingyen!
10. Erdőalja-csibai Szent Lőrinc templom búcsúünnepe, augusztus 8-án 11 órától kezdődik.