2015. 09. 12.

Szapáry a nagylelkű magyar!



A török hódoltság idején nemcsak a nagy váraknak volt jelentősége, sőt a kis váraknak – tarisznyaváraknak, fiókváraknak, őrházaknak, őrhelyeknek – szintén kijutott a védelemből. Ezekből ugyanis a magyarok kirohantak és lecsaptak az ott portyázó törökre. Ilyen törökverő és rabsága révén is ismertté vált férfiú volt Szapáry Péter. Tehetséges politikus, katona és gazdálkodó volt, hasonlatosan felmenőihez. Portyázó embereivel a Duna-mente fontos hadiútján rendszeresen rajtaütött a vonuló török csapatokon. A budai pasa haragját hamar magára vonta, mint ádáz törökverő. Öt év telt el és 1657. június 28-án Szapáry Péter a Vértes hegységbeli Csákvárnál Hamzsa bég fogságába esett. Ezt követően a bég négy éven át kegyetlenül gyötörte, igába fogta Szapáryt. Szabó Lőrinc, Az irkafedél c. versében így állított emléket:
„Nagyon megfogott, rettenetesen,
Egy kép egy piros irkafödelen,
Szapáry Péter. A szöveg, belül,
Elmesélte, mily istentelenül
Bánt a vitéz gróffal a gaz török:
Igába fogta és ökör helyett
Vele szántatott. Így bukhat a hős?
És nem váltják ki? A szerencse győz?”
A meggyötört Szapáryt barátja, Batthyány Ádám váltotta ki a szultán futárjáért és pénzzel. Kiszabadulása után Szapáry átvette testvérei javainak kezelését, a pozsonyi országgyűlés küldöttévé választották, majd alországbíró lett. Buda 1686-os ostroma előtt újra elővette régi kardját: még egyszer visszatért benne a hős s lelkesen küzdött az oszmánokkal Buda alatt. Az utolsó csatában esett magyar fogságba Hamzsa bég is, a régi ellenfél, akit személyesen az európai csapatok főparancsnoka, Lotharingiai Károly engedett át a híres vitéznek. Szapáry a szétlőtt Budavár utcáit rótta, eltűnődött azon, hogyan is találkozzon egykori kínzójával. Ez idő elég volt ahhoz, hogy egy jól értesült szolga megvigye Hamzsa bégnek a hírt, aki félve a bosszútól a nála levő lassú mérget bevette. 
A börtönben lett nyilvánvaló Szapáry lelki nagysága, amikor kijelentette: az igazságtalanságot nem teszi jóvá a bosszú. A magyar főúr megkegyelmezett a bégnek és szabadon engedte. 
Ezt a török nem akarta elfogadni. Nagyobb büntetés az irgalmasság, mint a legkínosabb halál – mondta, s nemsokára meghalt, de előbb keresztény hitre tért.

Hirdetés: 2015. szeptember 13.



1. Krisztus világa szeptemberi száma kapható a kegytárgyasnál és a sekrestyében.

Krisztus világa, 2015. Szeptember - Szemle

2. Hétfőn, szept. 14-én iskola kezdés. Adjon a Jóisten erőt, kedvet szorgalmat és türelmet úgy a tanulóknak, mind a pedagógusoknak és a szülőknek.
Ugyancsak hétfőn van a Szent Kereszt templom búcsúja és örökös szentségimádás. A reggel ½7 és 7 órakor szentmisét végzünk a munkába indulók részére.  A búcsús szentmisét fél 1 órakor és este 7 órakor tartjuk. Főcelebránsunk Msgr. Tamás József püspök úr, szónokunk pedig P. Balla Barnabás pálos atya.
Az örökös szentségimádást két részben végezzük: délelőtt 9–12 óráig és délután 14–18 óráig.
3. Pénteken 18 órakor keresztelői felkészítő.
4. Szombaton 10 órától ministránsképző. Várjuk a gyerekeket. A plébániai hittanórákat októberben kezdjük.


Guy Gilbert, a rocker pap Ferenc pápával misézett

Guy Gilbert, az „utcagyerekek papja” a vatikáni Szent Márta Házban szeptember 11-én 80. születésnapja előestéjén és pappá szentelése 50. évfordulója alkalmából, együtt misézett Ferenc pápával – olvasható a La Croix francia katolikus napilapban.


„Nem gondoltam, hogy velünk reggelizik, maga veszi a tányérját és pirítja a kenyerét. Olyan mint egy falusi pap, fehér reverendában. Ferenc humanista pápa, aki átalakítja az egyházat” – mondta a gyakran hőbörgő, az egyháziakat bíráló, bőrkabátos, hosszú hajú Guy Gilbert, akit Ferenc pápa a maga egyszerűségével, közvetlenségével egészen elbűvölt. „Vége a pompázatos ceremóniáknak. Az egyháznak ma egyszerűségre van szüksége” – mondta a 80 éves Guy Gilbert.
Guy Gilbert 1935. szeptember 12-én született 15 gyermekes munkáscsaládban Rochefort-sur-Mer francia kisvárosban. Már 13 éves korában szemináriumba lépett, de csak Algériában érlelődött meg a szeminarista papi hivatása, ahova 1957-ben költözött. Itt, Algirban szentelték pappá 1965-ben, ahol 1970-ig káplánkodott. Hazatérve Párizsba az utcagyerekekkel kezdett foglalkozni, a fiatal bűnözők nevelésében szerzett tapasztalatokat és szakképzést. 1974-ben a dél-francia La Paloud-sur-Verdon községben egy romos tanyát vásárolt, amelyet vendégek fogadására, találkozásokra rendezett be: nevelőkkel itt fogadtak csavargó suhancokat, hogy segítsék társadalmi beilleszkedésüket.
A most 80 éves Guy Gilbert számos könyvet írt tapasztalatairól, a fiatalok neveléséről. Gyakran szerepel rádióadásokban, cikkeket ír a La Croix-nak. Magas állami kitüntetéseket kapott. 2007. december 20-án elkísérte Sárközy elnököt hivatalos vatikáni látogatására. Találkozott II. János Pállal és XVI. Benedekkel is.

Fotó: La Croix
Szabó Ferenc/Magyar Kurír

Ferenc pápa érkezéséig Kuba a rabokat enged szabadon

A börtönöket elhagyók között elsősorban a 60 évnél idősebbek, a 20 évnél fiatalabbak és azok vannak, akik első büntetésüket töltik. Kiengedik továbbá a nőket, a krónikus betegeket és azokat is, akik eddig nehéz körülmények között dolgoztak  a börtönévek alatt. Azokat a külföldieket, akiknek hazája kész visszavenni a mostani rabot, szintén hazaengedik.
A katolikus egyházfő a tervek szerint szeptember 19-én utazik Havannába.
Két korábbi pápalátogatás alkalmával is engedtek el foglyokat Kubában, de ez a mostani alkalom minden eddiginél nagyobb méretű lesz.
Raul Castro, kubai elnök idén májusban látogatott a Vatikánba. A találkozó egy óra hosszat tartott, ami alatt Ferenc pápa és a kubai elnök spanyolul beszélt egymással. A katolikus egyházfő kulcsszerepet játszott abban, hogy Kuba és az Egyesült Államok között elkezdődött a diplomáciai kapcsolatok helyreállítása.
Havanna érseke, Ortega bíboros áll a mögött, hogy Havanna és a Vatikán kapcsolata javulni kezdett. Ortega 126 politikai fogoly szabadon bocsátásáról tárgyalt 2010-ben és 2011-ben.  A Kuba   és Washington viszonyában beállt enyhülésben nagy szerepet játszott Ferenc pápa.
**
A Népszava (Kubai amnesztia… 8. o.) és a Magyar Hírlap („Pápai”… 6. o.) beszámolnak arról, hogy Kuba bejelentette: a közelgő pápalátogatás előtt 3522 foglyot enged szabadon a börtönökből. A szabadlábra kerülő rabok közül többnek jövőre járt volna le a büntetése, külföldi állampolgárokat is elengednek. Szabadulhatnak a 60 év felettiek, 20 év alattiak, s olyanok is, akik valamilyen krónikus betegségben szenvednek. A legismertebb politikai foglyokra nem vonatkozik az amnesztia. Mindkét lap kiemeli, hogy Ferenc pápa jövő héten érkezik a karibi szigetországba, s várhatóan a visszavonult kubai vezetővel, Fidel Castróval is találkozik majd. Az orgánumok emlékeztetnek rá: a Szentatyának komoly szerepe volt abban, hogy az Egyesült Államok és Kuba párbeszédet kezdett, s fél évszázad után helyreállították a diplomáciai kapcsolatokat.

Winkler: Nem hiszem, hogy van 6351 olyan migráns, aki Romániába akar jönni?

Ha Románia alkalmas a menekültek befogadására, akkor alkalmasnak kell lennie a schengeni csatlakozásra is – jelentette ki Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője a Maszol.ro portálnak nyilatkozva pénteken.
winkler_parajd_b 
Winkler Gyula
Az EP képviselő annak – az RMDSZ által is támogatott – bukaresti álláspontnak a hátteréről beszélt, miszerint Románia nem fogadja el az Európai Bizottság javaslatát, hogy kötelező kvóták alapján osszák szét a tagállamok között az Európai Unióba érkezett menedékkérőket.
Rámutatott: ugyanazok várják el a szolidaritást Romániától, akik nem tartják méltónak arra, hogy integrálják a schengeni övezetbe. „Szívem szerint egyetértek a kvótarendszerrel, de a szolidaritás legyen kétoldalú” – magyarázta Winkler Gyula, miért szavazott az Európai Bizottság javaslata ellen Strasbourgban.
Az RMDSZ EP-képviselője szerint Romániát és Bulgáriát azért nem engedik be négy éve a belső határellenőrzés nélküli övezetbe, hogy ne teremtsenek folyosót Görögország és az övezet többi állama között.
„Görögországban ugyanis már két évvel ezelőtt volt 600 ezer illegális bevándorló. A schengeni csatlakozásunkat megvétózó államok úgy gondolták, hogy Románia és Bulgária belépésével a kötelezettségeit nem teljesítő Görögország szárazföldi csatlakozást kapott volna az unió többi részéhez. Ezért nem léptünk mi be” – vélte az EP-képviselő.
Winkler Gyula szerint azonban nincs összefüggés a schengeni tagság és a migrációs útvonalak között. „Itt elsősorban az embercsempészek szempontjait kell figyelembe venni: mennyibe kerülnek egyes útvonalak, illetve mennyire vannak megszervezve a csempészhálózatok egyes országokban. Bármennyire kárhoztatjuk is Bulgáriát és Romániát, még mindig könnyebb ma megszervezni Szerbián és Albánián keresztül egy embercsempész-hálózatot. Olaszország és Görögország nem a Schengen-tagság, hanem a földrajzi elhelyezkedése miatt lett frontállam” – állítja az EP-képviselő.
Az Európai Bizottság kvótarendszeréről megjegyezte: nem tudja elképzelni, hogyan lehet majd Romániában elhelyezni olyan menekülteket, akik Svédországba vagy Németországba akarnak menni. „Van elég használaton kívül helyezett laktanya az országban, de nem hiszem, hogy van 6351 olyan migráns, aki Romániába akar jönni” – mutatott rá az RMDSZ politikusa.

Menekültek Európáról: ez nem élet, ami itt van!


Forrás: www.vaci-naplo.hu
A háború szívéből a jobb élet reményében Európába érkező menekültek igen hamar ráébredtek, hogy a valóság köszönőviszonyban sincs az álmaikkal. Amint átugrották a magyar határon húzódó kerítést, és megvették első shaormájukat, keserű csalódás sújtott le rájuk.

„Látták, milyen shaormájuk van ezeknek a gyauroknak? Csak héja van, bele semmi, üres, mint a hitetlenek lelke. Cukor, az került rá, hogy elvegyen valamit az élet keserűségéből. Hát ezért jöttünk mi erre, útban Németország felé? Valószínű, hogy ott még héja sincs!” – nyilatkozta Abdul Al Isil, egy szíriai menekült az Associated Pressnek, két gyerekével és terhes feleségével a karjaiban.

A menekültek szerint Magyarország lakói rettenetesen szegények. „Az üzletekben semmit sem lehet kapni, se egy AK47-es tölténytárat, se egy taposóaknát. A benzinkutaknál csak csoki, benzin és szeszes italok kaphatóak, olyasmiről nem is hallottak, hogy lőszer vagy rakétakilövő. Csak bámulnak az emberre, mint a barmok, ha leadjuk a rendelést” – fakadtak ki a szíriai menekültek.

Háromszék / Timesnewroman.ro
erdély ma

**
Merkel asszony és Hollande úr bevásárol az ilyen felfogású migránsokból. 
Ahonnan jönnek, ott a kőolajból gazdagon élhetnének. Európában pedig válogatnak. Ezek hol és hogyan fognak dolgozni?
A migránsok nagyon jól előkészítik a választásokat, mert a lakosság érzi és tudja, hogy azokra akik a nyakukra hozták, azokra nem kell szavazni!

A bajor miniszterelnök bírálta Merkelt és meghívta Orbán Viktort

forrás: 444.h

Horst Seehofer bajor miniszterelnök, a konzervatív CSU elnöke élesen bírálta Angela Merkel kancellárt a Magyarországról elindult menedékkérők beengedése miatt a Der Spiegel című német hírmagazin szombati számában megjelenő interjúban. A Spiegel Online hírportálon előzetesen ismertetett részletek szerint bejelentette, hogy meghívja Orbán Viktor magyar miniszterelnököt a bajor tartományi törvényhozás (Landtag) CSU-frakciójának következő tanácskozására.

Horst Seehofer a hetilap szombati, digitális formátumban már péntek este megjelent számában hangsúlyozta, hogy a Magyarországról indult menedékkérők beengedése Németországba az uniós szabályok hatályon kívül helyezésével „hiba volt, amely még sokáig foglalkoztat majd bennünket".

„Hamarosan olyan szükséghelyzetbe kerülünk, amelyet már nem lehet uralni" – mondta a bajor miniszterelnök.

„Nem látom, hogy miként lehetne a dugót visszanyomni a palackba" – tette hozzá a hírmagazinnak a menekültválságról szóló összeállításban, amelyben több politikus megszólaltattak.

Horst Seehofer elmondta: azért hívta meg Orbán Viktort, hogy együtt keressenek megoldást.

A CSU-frakció következő tanácskozását szeptember 22-től 24-éig tartják a párthoz közel álló Hanss Seidel Alapítvány Bad Staffelsteinban működő oktatási központjában, a Banz-i kolostorban (Kloster Banz).

Christiane Wirtz
, a szövetségi kormány helyettes szóvivője pénteki tájékoztatóján a magyar miniszterelnök bajorországi meghívására vonatkozó újságírói kérdésre azt mondta, a kormány minden kezdeményezést üdvözöl, amely hozzájárul ahhoz, hogy „biztonságba kerüljön a lehető legtöbb ember". A berlini vezetés megítélése szerint minden ilyen célú megbeszélés „hasznos megbeszélés" – tette hozzá.

A helyettes kormányszóvivő elmondta: Angela Merkel kancellárnak nem kell Bajorországba utaznia ahhoz, hogy találkozzon Orbán Viktorral, mert a kétoldalú kapcsolatok ápolására rendelkezésre állnak a megfelelő lehetőségek.

Pénteken nemcsak Horst Seehofer bírálta élesen a Magyarországról indult menedékkérők beengedését, hanem a CSU két tekintélyes alakja, Markus Söder bajor pénzügyminiszter és Hans-Peter-Friedrich volt szövetségi belügyminiszter, a CDU/CSU pártszövetség parlamenti (Bundestag) frakciójának helyettes vezetője is.

Christiane Wirtz helyettes szóvivő a bírálatokkal kapcsolatban rámutatott, hogy a koalíciós pártok vezetőinek vasárnapi tanácskozásán a CSU is támogatásáról biztosította a menekültválság kezelésére kidolgozott intézkedéseket.

A Magyarországról elindult menedékkérők befogadásáról szólva megerősítette a kormány számos alkalommal rögzített álláspontját, miszerint Angela Merkel és Werner Faymann osztrák kancellár „humanitárius szükséghelyzet" miatt hozta meg döntését az előző héten szombatra virradóra.

Markus Söder és Hans-Peter Friedrich – pénteki lapinterjúkban – azért is bírálat a döntést, mert szerintük akár az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet emberei is bejuthatnak Németországba a menedékkérők között. Ezzel kapcsolatban a belügyminisztérium szóvivője, Tobias Plate a kormányszóvivői tájékoztatón leszögezte: nincsen konkrét jele annak, hogy az IÁ terroristái felbukkantak volna a menedékkérők között.

„Mindig vannak arra utaló jelek, hogy IÁ-harcosok is lehetnek a menekültek között, de eddig egyetlen alkalommal sem bizonyultak megalapozottnak ezek a jelek" – mondta Tobias Plate. Megjegyezte: szerencsés lenne, ha minden elővigyázatosság mellett elsősorban nem bizalmatlansággal fogadnák a menekülteket Németországban.

Szombattól csütörtökig nagyjából 40 ezer menedékkérő érkezett Németországba vonattal Ausztrián keresztül, a következő hét végén pedig újabb 40 ezer menedékkérő érkezhet az országba a kormány előrejelzése szerint.

Elhelyezésük egyre nehezebben megoldható feladat. Ezt jelzi a Der Spiegel értesülése, amely szerint a tartományi belügyminiszterek és a szövetségi belügyminiszter csütörtöki telefonkonferenciáján a 16 tartomány közül 7 jelezte, hogy aznap már nem tudnak több embert befogadni.

MTI

2015. 09. 11.

Keresztek az égen

2014 június 5-én egy kereszt jelent meg az égen Volgográd felett Oroszországban. Azon fontos város felett, mely igen tragikus történelmet élt át. A 2. Világháborúban 1942 júniusától 1943 februárjáig a legkegyetlenebb csaták helyszíne volt. Az orosz hadsereg visszaverte a németeket, mely több százezer ember életét követelte. Az égen látott jelenség annak a jele, hogy valami fontos dolog történik a világban. Az emberek úgy tűnik, hogy nem figyelnek azokra a problémákra, amelyek most történnek. Ukrajnában és Oroszországban komoly konfliktus van. 
Háború folyik Közel-Keleten, Afrikában és számos egyéb konfliktus van folyamatosan ugyanezeken a területeken. Agresszív menekült áradat támadja Európát. Ezekben a súlyos pillanatokban a hívők, de az emberiség számára is úgy tűnik, hogy ez a béke jele az egeinken. De nem ez az egyetlen eset. Korábban, Nagy Konstantin idejében és utána is látott hasonló jeleket nagyon sok ember.
2014 július 7-én a Krím-félsziget fölött Jézus arca az égbolton.

Szentpéterváron, Oroszországban 2014 áprilisában egy szerzeteshez hasonló lény volt látható az égen, egy palástot viselő személy. Hasonló ahhoz, amit az ortodox szerzetesek hordanak Oroszországban. Egy olyan városban, mely szintén rengeteg tragikus történetet élt át a 2. Világháború során. A város ablak a nyugati világra, mely számára egy jel volt ez a rejtélyes lény az égen. Néhány orosz városban már láttak ilyen jeleket. 
Leninakan-ban, Oroszországban 2007-ben egy fénylő kereszt jelent meg az égen alacsony magasságban, csaknem a házak tetejével egy vonalban.  
2008 augusztus 5-én Horvátországban sokan láttak az égen egy fénylő dupla keresztet. 
A volgográdi jelenség nagyon hasonló a 2008 február 25-én Arturo Robles Gil által filmre vett jelhez Mexikóváros felett.
Ezekben a nehéz időkben az emberek talán többször tekintenek az égre, keresve a válaszokat. Talán nem lehet véletlen, hogy fontos események idején keresztek láthatók az égen. 


Ajánló:

Kereszt az égen

In hoc signo vinces!