2018. 07. 28.

Vándorlásunk társa lett


Cressy Morrison, New York-i akadémikus azt bizonyítja, hogy miért kell az igazi tudósnak istenhívőnek lenni. „Az emberben több van, mint állati ösztön, az ember értelmes. Egyetlen más lény sem tud tízig számolni, sőt nem is érti meg, hogy a számok mit jelentenek. Míg az állati ösztön egyetlen fuvolahang, szép, de egyhangú, az emberi agyban benne van a zenekar valamennyi hangszerének minden hangja. Erről kár is többet beszélni. Értelmünk megengedi, hogy tisztán lássuk: azért vagyunk ilyenek, mert a Szellemnek egy szikrája van bennünk.” 
Az ember ismeretet szerezhet érzékszervei, mint látás, hallás, szaglás által. Ismeretet szerezhet értelme segítségével is, amikor következtet. Az értelem (lat. intellectus, gör. nousz) az ember lelkének szellemi képessége, melynek tárgya az igazság. Az értelemben az érzékektől különböző megismerő képesség rejlik, általa nyitott az ember az ideák, számok és lényegek világára; által nyitott a teljes valóságra úgy, hogy annak eredetét, értelmét és célját kérdezheti. Ez a nyitottság az értelem alaptevékenységében, a lét megértésében gyökerezik. Számunkra ugyanis a lét a legismertebb valóság, belőle indul ki minden kérdés, megkülönböztetés, magyarázat és megértés; ugyanakkor mindent magában foglal, az értelem tevékenységét, a gondolkodást is, s fölülmúl mindent, a gondolkodást is, így az értelem előtt végső soron titokként jelenik meg. 
Mivel az értelem kutathatja a létet, az ember képes a létezők beláthatatlan sokaságát megismerni, s képes minden létező fölé, sőt magához a minden létezőt magában foglaló és egyúttal fölülmúló Léthez, Istenhez emelkedni. 
Istent nem lehet látni. Mégis sok mindent meg lehet sejteni róla, nemcsak létezését, de sok tulajdonságát is ki lehet következtetni. Vörösmarty írja: „A természet örök könyvét forgatni ne szűnjél: Benne az Istennek képe leírva vagyon.” A világból meg lehet érezni Isten nagyságát, és saját kicsinységünket is. – Elizeus próféta, az Isten embere a reménytelenül kevés kenyeret a nép elé téteti és így kitűnik, hogy az Úr előtt a kevés, nem kevés. (2Kir 4,42-44)
Az Eucharisztia egyik ószövetségi előképe beláttatja, hogy az Úr csekély voltunkat bármikor tudja pótolni. Mindennek elégséges oka az Úrtól van. Jézus kenyérszaporítása mutatja, isteni hatalmát. (Jn 6,1-15) És az Eucharisztiáról szólva, kifejti, hogy az idők végéig velünk marad. Az utolsó vacsorán rendelt kenyér és bor maga Jézus Krisztus. Teremtő isteni igéi által szentségi módon állandósította jelenlétét. Vándorlásunk társa lett és az egyház egységének biztosítéka. (Ef 4,1-6) 
Cebu - 2016 - Fülöp-szigetek
A szentmisében jelenvalóvá teszi Jézus egyetlen, örökérvényű áldozatát, hogy ővele ajánljuk fel mi is üdvösségre hívott életünket. 
Így méltán megéljük a 2020-ban Budapesten tartandó Eucharisztikus Kongresszus mottóját: „Minden forrásom belőled fakad.” (Zsolt 87,7)

„Törekedjetek arra, hogy a Béke kötelékével fenntartsátok a lelki egységet.” (Ef 4,4) 

Új munkatársunk érkezik


Jó pap szeretnék lenni! - A nevem Kovács József, a gyergyói medence nyugati részének magaslatában fekvő Borzonton születtem, 1992. május 21-én. Szeretteim örömére, mint a család első gyermeke érkeztem Isten csodálatos világába. Gyakorló hitéletű székely családba nevelkedtem, van egy fiútestvérem, akivel gyermekkoromban számtalanszor siettünk a templomba, együtt kerestük a jó Istent, sok kedves élmény köt egymáshoz. Kisóvodás korom óta rendszeresen ministráltam.
Elemi iskolámat szülőfalumban a borzonti „Gaál Tamás” általános iskolában jártam, középiskolai tanulmányaimat Gyergyószentmiklóson végeztem római-katolikus teológia osztályban. A jó Isten hívása, a papi hivatás szikrája már gyermekkorom éveiben ott éledezett a szívemben.
Kedves szülőfalum csendes környezete, a felhőtlen, szép gyermekkorom talajként szolgált az isteni mag kikelésének. Isten a csendben, az egyszerűségben szólított meg.

Elsőáldozó gyermekként fogalmaztam meg először: „ha nagy leszek papbácsi szeretnék lenni!” A bennem állandó keresést és nyugtalanságot okozó vágy állandóan elkísért.  Szülőfalum Gyergyóalfalu leányegyházközsége, gyermekkoromban általános gyakorlat volt, hogy mindig a tisztelendő urak jártak hozzánk hittant tartani, szentmisét végezni, közösséget építeni.
Családom után, a tisztelendő urak lelkes, példamutató élete még inkább felsejtette bennem az érzést, a vonzást a papi hivatás iránt. Papi magatartásuk és tevékenységük által Isten kezében eszközök voltak, akik által a jó Isten belopta magát a szívembe.
A bennem egyre érlelődő Istenadta hivatást serdülő fiatalként is éreztem, tudtam mindvégig, hogy a jó Isten többre hív. A középiskolai évek alatt kereső fiatalként segítségemre volt a számtalan plébániai program, a táborok, a közös zsolozsmázások, szentmisék, beszélgetések. Ezek mind segítettek a fejlődésben, hogy az Isten álmodta szép életet, a hivatást, amit számomra Isten adott felismerhessem és kibontakoztathassam.
Családom és barátaim ez idő alatt sejtették, hogy fontolgatom, érlelgetem magamban a papi hivatás gondolatát. Családom, baráti köröm részéről mindvégig támogatást kaptam. A felismert hívó szóra „Igent” mondtam, és a sikeres érettségi után 2011-ben felvételemet kértem a Gyulafehérvári Papnevelő Intézetbe.
2011 őszén mély vágyakkal, lelkesedéssel léptem a Papnevelő Intézet falai közé.
 A mindennapok beosztott napirendje, a rendszeres imádság, a tudományban való elmélyedés és a számtalan lelkigyakorlat megtapasztalhatóvá tette számomra a jó Istent. A személyes imádságok, kapcsolatok, a közösségi élet illetve az igaz baráti beszélgetések által tetten értem szívemben nemegyszer az Istent, világossá vált számomra, hogy mások által szól és üzen a jó Isten, Ő személyes valóság az életemben.
2018. június 29-én Érsek atya kézrátétele és az Egyház felszentelő imádsága által pap lettem. Újmisés kinevezésem augusztus 1- től a csíkszeredai Szent Kereszt Plébániára szól. Nagy lelkesedéssel, tenni akarással, szolgálatkész lélekkel állok a rám köszönő papi élet kihívásai elé, mindennapi feladataim teljesítését azzal a tudatossággal és lelkülettel akarom végezni, hogy az Isten velem van.  
Papi hivatásom ajándékáért egész papi életem legyen a köszönet Istennek. Életvitelemmel, magatartásommal üzenni szeretném a világnak, hogy Isten létezik, Ő egy jó Isten, akinek gondja van az életünkre. Hiszem azt, hogy minden jószándékú törekvésemben velem lesz, és embertársaim szolgálata által pedig növekedni fog az Ő országa itt a földön.  Jó pap szeretnék lenni! 



2018. 07. 25.

Kopjafával tisztelegtek a pálos rend előtt


A 21. alkalommal megtartott Illés-napokon, Illyefalván megemlékeztek az egyetlen magyar gyökerű szerzetesrendről, a pálosokról is a vasárnapi ökumenikus istentisztelet után.

Az egyházi szertartás végeztével Kacsó Sándor helybéli római katolikus plébános köszöntötte a szép számban jelenlévőket és a hargitafürdői székhellyel Erdélyben újra megtelepedett pálos rend vezetőjét, Bátor Botond szerzetest, majd Csáki Árpád történésznek a pálosok illyefalvi jelenlétét ismertető előadása következett.
Ennek során többek között megtudhattuk, hogy a Boldog Özséb által az 1241–42-es tatárjárás után alapított pálos rend erdélyi jelenléte a reformációt követően közel másfél évszázadra megszakadt. Visszatérésükre csak a 18. század fordulóján került sor az erdélyi politikában nagy befolyással bíró katolikus székely főurak jóvoltából. Segítségükkel Tövisre és Illyefalvára telepedtek le 1701-ben. Ez utóbbi helységben májusban vették át Székely András irányításával a plébánia vezetését, és fogtak neki az anyakönyvezésnek. Működésük 87 esztendeje alatt rendházat alapítottak, új templomot építettek, és újraszervezték a sepsiszentgyörgyi plébániát. Áldásos tevékenységüknek a rend II. József által 1786-ban elrendelt feloszlatása vetett véget. Szántóik és kaszálóik egy része, valamint az 1775-ben öntött harang, az anyakönyvek és könyvtáruk bizonyos hányada a plébánia tulajdonába ment át. Vagyonuk oroszlánrészét viszont a kincstár árverésen értékesítette.
A továbbiakban Józsa Lajos sepsiszentgyörgyi helytörténész a helyi levéltárban végzett kutatásai alapján egészítette ki a pálos rend illyefalvi jelenlétére vonatkozó ismereteinket. Az elhangzottakból kiderült, hogy a gazdálkodáson kívül két malmot működtettek, és méhészettel, valamint selyemhernyó-tenyésztéssel is foglalkoztak.
Fodor Imre polgármester üdvözlő szavai és az emléklapok átnyújtása után, Bátor Botond pálos szerzetes megszentelte az egykor itt tevékenykedő rendtársai emlékét a templom előtti téren álló kopjafát. A Szkridon Sándor keze munkáját dicsérő emlékjel állítására Józsa Lajos kezdeményezésére és anyagi hozzájárulásával kerülhetett sor.
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó

Köszönöm és Compostella szentje

Hálásan köszönöm minden kedves ismerősömnek, akik születésnapomon felköszöntöttek. Imádkozom, hogy az Úr tegye mindannyiuk életét áldásossá. Imádságom mellett fogadják szeretettel szülinapom szentje rövid életét.
Holnap édesanyámnak van névnapja. Dsida Jenő soraival mondom: Köszönöm, Istenem, az édesanyámat!
Szent Jakab apostol édesanyja Mária Szalome, édesapja Zebedeus és ifjabb testvére a későbbi János evangélista. Édesapjuk betszaidai gazdag halászmester, akit a jeruzsálemi papság is jól ismert. A két fiú édesanyjától örökölte az egyéniségüket kialakító lángot. Mindig jó értelemben vett "nagyra vágytak", elméjüket nem elégítette ki a jeruzsálemi templomudvar tudósainak Szentírásról való magyarázatai, sem a Qumran esszénusainak kettős Messiás elméletei és militarista álmai, ellenben megtalálták Keresztelő Jánost, s hozzá csatlakoztak. Amikor János megismerte Jézust, akkor bátyját is Jézushoz vitte, s az első perctől kezdve Jézus tanítványi csoportjának legbelsőbb magvához tartozott. Hogy megkülönböztessék a másik Jakabtól, Jézus unokatestvérétől, őt a „Nagyobb vagy Idősebb” Jakabnak hívták. Ő éppoly színes és szenvedélyes vérmérsékletű volt, akár az öccse: Jézus azért hívta őket a „Mennydörgés Fiai”-nak. Becsvágyát édesanyjától örökölte, aki Jézus utolsó útján Jeruzsálem felé, izgatottan és követelőzően borult Jézus lába elé, kérve hogy fiainak előkelő helyet biztosítson a Messiás Országában. Néhány nap után Szűz Máriával és a Jézust szolgáló többi asszonnyal, és saját János fiával ott állott a  golgotai kereszt alatt, hallotta, amint Jézus az ő fiára bízta Máriát, és felébredt benne az ahhoz ragaszkodó hűség is. Jakab ott volt a hét apostol között, akiknek a Genezáreti-tó partján megjelent a Feltámadott Jézus (Jn 21,12). 
A jeruzsálemi egyházban is a maga feltűnő egyénisége szerint viselkedett. Akik továbbra is Krisztus ellenségei voltak Jeruzsálemben, szemmel tartották az apostol viselkedését. Heródes Agrippa, Nagy Heródes unokája, a zsidó papság kegyeit keresve, Kr. u. 43-ban váratlan üldözéssel csapott le Krisztus követőire és legelőször id. Jakabot karddal kivégeztette, így megkapta a nagy kegyelmet, hogy apostoltársai közül ő mehetett elsőnek az Úr elé. 
Az első apostol vértanú, ez lett az idősebb Zebedeus fiú rangja Isten országában, János pedig túlélte apostol társait. 
Szent Jakab hispániai jelenléte ereklyéi átvitelének köszönhető. Az évet nem ismerjük, amikor Jakab apostol földi maradványait Jeruzsálemből Hispániába vitték. A 9. századtól a hagyomány egyöntetűen vallja, hogy Jakab sírja Compostellában van.
,,A legjóságosabb és legerősebb pártfogónak'' tisztelik Európa szerte.

2018. 07. 22.

Tudomásukra: 2018. július 22.


1. Szécsenyben a tegnap megtartottuk a Szent Kinga búcsút. Köszönjük azoknak, akik keresztaljával jöttek és imádkoztak, és a Nőszövetség - Oltáregyletnek a közreműködését. Minden kedves támogatónknak, köztük a Hargita Gyöngye ásványvíz forgalmazónak és a Harmopán kenyérgyárnak köszönjük szíves segítségét.

2. Pénteken keresztelői felkészítő 18 órától.

3. Szombaton 10 órától ministránsképző.

4. Jövő vasárnap, július 29-én főegyházmegyei gyűjtés a Háromszéki árvízkárosultak megsegítésére.

5. Figyelmükbe ajánljuk az Egyházközségi Apostolt.
Plébániánk két munkatársát - Attila és Ciprián tisztelendő urakat -, a főpásztor más munkaköri beosztással bízta meg. 
Rövid üzenetüket olvashatják az Apostolban. Itt végzett szorgos munkájukat megköszönjük, és imádkozunk értük, hogy a jó Isten áldása kísérje életüket.

6. Keresztény sajtótermékek, új kegytárgyak kaphatók a kegytárgyasnál.



Többet a székelyekről:

A székelyekről 2. Krónikáink a székelyekről
A székelyekről 3. A székely szervezettség
A székelyekről 4. A székelyek útja
A székelyekről 5. A székelyek és Csaba királyfi
A székelyekről 6. A székelyek Csigla mezején

2018. 07. 17.

A tisztítótűzből érkezett látogató Pio atyához

Pietrelcinai Szent Pio atya számos misztikus élményt élt át imádság közben, amelyek során gyakran nyerhetett betekintést a mennyország titkaiba. Az egyik ilyen eset egy váratlan látogató felbukkanása volt: a semmiből egy férfi tűnt elő, aki egyenesen a tisztítótűzből érkezett.


Egyszer egy éjszakai magányos ima közben egy idős férfi állt meg Pio atya előtt. A szent, mikor kinyitotta a szemét, szóhoz sem jutott a meglepődöttségtől, hiszen rajta kívül más nem tartózkodott a helyiségben. „Nem tudtam elképzelni, hogy jöhetett be éjnek idején a rendházba, hiszen valamennyi ajtó zárva volt – magyarázta később Pio atya.
„Ki vagy te és mit szeretnél?” – kérdezte a szent a férfit, hogy a titokra fény derüljön. A férfi válaszolt: „Atyám, Pietro Di Mauro vagyok, Nicola fia, de csak Precoconak hívtak. Itt haltam meg ebben a rendházban 1908. szeptember 18-án, mikor még ez az épület szegényházként működött. A 4-es számú cella volt az enyém. Egy éjszaka égő cigarettával a számban aludtam el, ami lángra gyújtotta az ágyamat, megégtem, megfulladtam, majd meghaltam. Azóta a purgatóriumban vagyok. Csak egy szentmisét szeretnék, hogy megszabaduljak. Isten megengedte, hogy eljöjjek hozzád, és a segítségedet kérjem.”
„Biztos lehetsz benne, hogy holnap misét mondok a szabadulásodért” – nyugtatta meg Pio atya a férfit, aki nemsokára el is tűnt.
Másnap Pio atya kutatásba kezdett: kiderítette, hogy 1908 szeptemberében valóban életét vesztette egy ugyanilyen nevű férfi a rendházban. Miután minden bizonyossá vált, Pio atya misét mondott az idős férfi lelki üdvéért.
Precoco látogatása nem az egyetlen eset volt, hogy tisztítótűzben szenvedő lélek kérte Pio atya imáit. „Legalább annyi holt lélek jön fölfele a kolostorba vezető úton, mint élő” – állította a szent. Számos lélek kért kifejezetten szentmisét Pio atyától, tudva, mennyivel könnyíti a tisztítótűz szenvedéseit egy szentmise, mielőtt eljut a mennyei dicsőségbe a lélek.
Forrás és fotó: Aleteia.org
Magyar Kurír

2018. 07. 14.

Hirdetés: 2018. július 15.


1. A Régizene Fesztivál keretében, ma a negyed egyes szentmise után, 13.15-től /negyed kettőtől/ csendül fel a Millenniumi templomban Kővári Arany fiatal orgonista koncertje. 

2. Hétfőn Kármelhegyi Boldogasszony, a Világban Élő Karmelita és Skapuláré Társulatok részére szentmise a Szent József kápolnában 16 órakor.

3. Pénteken keresztelői felkészítő 18 órától.

4. Kegyeleti zarándokútra kerül sor augusztus 12-16. között Galíciába, Kelet-Lengyelországba, ahol 21 csíkszeredai katona esett el az I. világháborúban. A zarándokút 5 nap és 4 éjszaka: 
Limanowa - magyar kápolna - 2016
Limanowai temető, majd Przemysl (ejtsd: Semisl), Letownia erődnél megemlékezünk az itt harcoló Gyóni Géza költőről. Szállás.

Borek páncélerőd, Salis Soglio erőd, Helytörténeti Múzeum I. világháborús kiállítás, magyar huszár és lengyel ulánus szoborcsoport megtekintése, szabadprogram. Vacsora a szálláson.

Jaroslaw, Luzsnai katonai temető. Szállás Bp-en. Másnap indulás haza. Kedvezményes részvételi díj: 200 Euró/fő. 
A részvételi díj tartalmazza az autóbuszos utazást, a szállást, a reggelit és a csoportkísérő-idegenvezetést. Külön fizetendő 60 euró a belépőjegyek, a biztosítás és 4 vacsora/fő. Érdeklődni lehet a MisszióTours székekyföldi irodájánál: +40.748.839.590

5. Szombaton, július 21-én tartjuk Szécsenyben a Szent Kinga búcsút. A keresztalja 11,30 órakor indul, a szentmise fél 1 órakor kezdődik. A ministránsképzősök 11 órára jöjjenek és együtt megyünk a búcsúra.

6. Az árvizek sok kárt okoztak, július 29-én főegyházmegyei gyűjtést tartunk, amit a Caritas szervezet juttat el a károsultakhoz. (Érsek úr levelét felolvassuk.)

7. A múlt héten megtartottuk a 3 napos ministráns, hittanos gyerektábort Hargitafürdőn.  

Épületes volt, a gyerekek nagyon jól érezték magukat. Beszámolót is olvashatnak róla az Apostolban.

8. A Krisztus világa színes folyóirat július-augusztusi összevont száma megvásárolható a kisapostoloknál és a kegytárgyasnál. Ára 3 lej.