2023. 11. 11.
Katonatiszt, remete, püspök
2023. 11. 10.
Élményeim a Szenvedő Lelkekkel – Függelék 1.
Miért imádkoznak a katolikusok a halottakért? – Ezt a kérdést gyakran halljuk nemkatolikusoktól. A halottakért mondott ima szokása a tisztítótűzről szóló tanításon alapul, amelyet a reformáció a 16. században eltörölt. Ezért gyakorlatilag ismeretlen a protestáns vallású hívek körében, akik így természetesen nehezen értelmezik azt a katolikus szokást, hogy az eltávozott testvérünkért imát mondunk.
(Részlet John A. O’Brien, Milliók hite című könyvéből.)
– folytatjuk -
Horizontunk földi és túlvilági - 32.A.
Az ókori Keleten az embrionális állapotban lévő természettudományok és a lassan fejlődő technika mellett a bölcsesség fontos eleme a civilizációnak. A Királyok első könyvében olvassuk, hogy Salamon bölcsessége meghaladta az összes napkeletiek és egyiptomiak bölcsességét. A hit emberei számára ez a bölcsesség Isten ajándéka, amit Salamon imádsága révén nyert el. Az igazi bölcsességet Isten adja, hogy az ember megkülönböztesse a jót és a rosszat, és a felkínált halhatatlansággal foglalkozzék. (Bölcs 6,12-16) A szent szerző célja, hogy a hitet megerősítse honfitársaiban. Kimondja, hogy aki kéri és keresi a bölcsességet, annak Isten megadja. Ő minden jónak osztogatója, és értelmes szívet ad az embernek, hogy helyesen lássa célját és az eszközöket, s megszabaduljon minden gondtól. Tud bízni önmagában és nem mástól várja azt, amit magának kell elvégeznie. Tudja, hogy bölcs magatartásának, önuralmának a halhatatlanságban, Isten királyságában lesz gyümölcse.
„Virrasszatok, mert nem
ismeritek sem a napot, sem az órát!” Mt
25,13.
2023. 11. 05.
Hirdetés: 2023. november 5.
1. Hónap első vasárnapi szentségimádást tartunk a ¼1-es mise után 17 óráig.
2.
November 1-8. között, naponta egyszer teljes búcsú nyerhető a halottak részére.
Ennek feltétele a szentségekhez járulás, a temető, vagy templom, kápolna
meglátogatása, valamint a Hiszekegy és a Miatyánk elimádkozása.
3. A plébániai hitoktatásra várjuk a gyerekeket.
Kedden: 0-I-II. osztálynak 3-4 óráig,
IV-V. osztálynak 4-5 óráig.
A megbérmált
ifjaknak 20-21 óráig van hitelmélyítő.
Csütörtökön: VI-VII-VIII. osztályosnak 5-6
óráig.
Pénteken: 3-4 óráig III. osztály I. csoport
a II.
csoportnak 4-5 óráig.
A bérmálkozók felkészítője pénteken 19-20 óráig.
4. Szombaton ministráns
képző 10 órától.
5. A felnőttek részére hároméves hittan képzést indítunk. A
képzés ingyenes, korhatár és diploma független. Mindig a hétvégeken, pénteken
du. 17-20 óráig, és szombaton 9-13 óráig tartjuk a Szent József kápolnánál. A
képzés kezdete november 10-én, pénteken 17 órakor a Szent József kápolnánál.
6. Megjelent a Krisztus világa novemberi száma, kapható a sekrestyében, a ministránsoknál és a kegytárgyboltban. Ára 3,50 RON.
2023. 11. 03.
A vezetők hitelessége
Alexandr Vampilov a ’60-as évek kiemelkedő orosz drámaírója, aki 1972-ben két nappal 35. születésnapja előtt belefulladt a Bajkál-tóba. Az egyik egyfelvonásos drámájának a címe: Húsz perc egy angyallal. Hétköznapi történet, időt álló tanulsággal. Homutov agronómus és Antyipin sofőr hivatalos küldetésben nagyobb összegű pénzzel a városba utaznak. Ott küldetésükről és magukról megfeledkezve egy szállodában elmulatják a pénzt, viselkedésükkel botrányt kavarnak, majd kissé magukhoz térve kétségbeesve törik fejüket, honnan szerezzenek legalább három rubelt, hogy a szállodát kifizethessék és hazatelefonáljanak pénzsegélyért. Próbálnak kérni a szoba-szomszédoknál, de azok csak szemrehányásokkal illetik őket otromba viselkedésük miatt. Végső kétségbeesésükben valamelyik kinyitja az ablakot és segélykérő hangon könyörög: „Jó emberek, segítsetek! Nagy bajban vagyunk! Reménytelen a helyzetünk! Ki adna kölcsön 100 rubelt?”
Szolgálatunk pillérei 31.A.
„Aki embertársát szereti, betölti a törvényt”. Róm 13,8.
Dr. Darvas-Kozma József
Az intelligenciától a bölcsességig
„Az embernek túl kell jutnia az intelligencián, és el kell jutnia a bölcsességig” - írta Simone Weil francia író, konvertita. A keresztény annak köszönheti bölcsességét, hogy leszállt rá az Isten Lelke, és megtudja különböztetni a jót a rossztól. Krisztus az egész világot megváltotta és megváltoztatta. A „test föltámadása” azt jelenti, hogy a halál után nemcsak a halhatatlan lélek él, hanem a mi „halandó testünk” is újra élni fog. E jövőt hordozó hit éltet minket, mert Krisztus valóban feltámadt a holtak közül és örökké él. Így mindazok, aki Krisztusba vetett hittel élnek, haláluk után is örökké fognak élni Krisztussal, majd a lélek visszakapja az utolsó napon megdicsőülő hajlékát.
Túljutva az intelligencián, a Megtestesült Bölcsesség ezt mondja:
„Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog. Az, aki úgy él, hogy hisz bennem, nem hal meg örökre. Hiszed ezt?” (Jn 11,25-26.)
2023. 11. 01.
Hirdetés: 2023. november 1.
1. Ma Mindenszentek napja, kötelező ünnep. Szentmisét végzünk reggel 6:30, 7:00, 11:00 és 18:00 órakor. A Róm. Kat. temetőben du. 3 órakor vecsernyét, Liberát tartunk és megáldjuk az új síremlékeket. A világítás lényeges része a temetői szertartás, akik akkor a temetőben tartózkodnak kapcsolódjanak be a közös imádságba.
2. November 1-8. között, naponta egyszer teljes búcsú
nyerhető a halottak részére. Ennek feltétele a szentségekhez járulás, a temető,
vagy templom, kápolna meglátogatása, valamint a Hiszekegy és a Miatyánk
elimádkozása.
3. Csütörtökön, Halottak napja.
Szentmisét az egyházmegye főpásztoraiért, papjaiért, és plébániánk halottaiért
végezzük 6:30, 7:00, 11:00 és 18 órakor. Az esti szentmisét
a plébániánk egykori papjaiért, kántorokért, egyházi személyekért, városunk
pedagógusaiért, egészségügyiekért, köztisztviselőkért és a családok halottaiért
ajánljuk fel.
4. Elsőpénteken meglátogatjuk idős
és beteg híveinket.
5. Szombaton 10 órától
Ministránsképző, szeretettel várjuk a gyerekeket.
6. Szombaton, november 4-én Venczel
József konferenciára kerül sor, a neves társadalomkutató születése 110.
évfordulója alkalmából a MÁG dísztermében du. 14 órakor. Venczel József professzor munkásságát
bemutató kiállításra is sorkerül a Megyeháza Galériában szombaton 18:30 órakor.
Bővebb tájékoztatót a Hirdetőtáblán találnak.
7. A felnőttek részére hároméves hittan
képzést indítunk. A képzés ingyenes, korhatár és diploma független. Mindig a
hétvégeken, pénteken du. 17-20 óráig, és szombaton 9-13 óráig tartjuk a Szent
József kápolnánál. Iratkozni lehet a plébánián, a megnyitó tájékoztató pénteken
17 órakor lesz a Szent József kápolnánál.










