2019. 02. 21.

A szeretet paradoxona


Jacques Murad szír szerzetes, aki 2015. májusától október végéig 250 hívével volt az Iszlám Állam foglya, szabadulása után mondotta, hogy „a háború kegyetlenkedései minden közösség, minden vallás, felekezet híveinek sok szenvedést okoztak. Különösen sokat szenvedtek, azok a szegények, akiknek nem volt lehetőségük elmenekülni… Arra kérjük Istent, hogy tegyen csodát és gyógyítsa be halálos sebeinket. Mi keresztényként tehetünk egy fontos dolgot: ebben a pillanatban, a szenvedéseink ellenére kimutathatjuk szolidaritásunkat muszlim testvéreink felé, akik ugyanúgy szenvedtek, mint mi, vagy még jobban (szunnitákról van szó). Ily módon segítjük a közel-keleti keresztény közösségeket is, hogy ott tudjanak maradni azon a földön, amelybe kezdettől fogva mélyen gyökereznek.” Amikor a közel-keleti keresztényeket kérdezik, hogy mi a legnehezebb a kereszténységben számukra, azt szokták mondani, hogy az ellenségszeretete.  
Az ószövetségben is van példa, hogy aki Istenben bízik irgalmat gyakorol. Saul éjszaka nem véletlenül kerül Dávid kezébe, pedig Sault egész serege veszi körül és mégis védtelen. (1Sám 26,2,7-9,12-13,22-23) Dávid az Úr felkentjét látja Saulban, ezért nem tör életére, nem engedi meg szolgájának, hogy megölje, mert Saul ügye Istenre tartozik. Az alvó Saul feletti vitában az élet erői győztek a halál erői felett. (A megfogant élet fölött, mi győz?) Dávid csak a dárdát és a vizeskorsót vitte magával tanúként. A másik hegy oldalából a legjobb harcosnak kiált vissza, hogy az emberi óvatosság semmit sem ér ott, ahol Isten nem őrködik. Majd visszaküldi a dárdát (királyi jogar), mert azt csak Isten veheti el Saultól. Ő majd megfizet mindenkinek tettei szerint. 
Az Úr Jézus Isten országának elérkeztét a bűn és a halál legyőzésében is meghirdeti. Pál apostol szerint a megkeresztelkedett, a megigazult ember már részesedik a föltámadt Krisztus életében, s ebben elővételezve van az örök élet. Ő feltámadt, teste megdicsőült és ezt örökíti át nekünk. Isteni ereje, a szentség Lelke lesz számunkra is az éltető lélek. (1Kor 15,45-49) Itt a földön azonban ez az élet még nem végérvényes adomány, mert a bűnnel elveszíthető. 
A Krisztussal való életkapcsolatot a szeretet parancsának teljesítésével lehet megtartani. Jézus erre készíti fel tanítványait: „Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót gyűlölőitekkel …” (Lk 6,27-38) Ez Jézus parancsai közül a leginkább paradox jellegű tanítás.  
A keresztény válasz a gyűlöletre és a bántásra, az ellenségszeretet isteni erénye. Ez Isten iránti szeretetből és nem gyöngeségből fakad, és nem zárja ki a rosszal szembeni ellenállást, sem a harcot a másik megváltoztatásáért a szelídség és az önfeláldozás eszközével. Az ellenségszeretet azt kívánja, ha ellenségünk bajban van, segítsünk rajta. Ilyenkor félre kell tenni a sérelmeket, hogy jót tegyünk azzal, aki korábban megbántott. 



„Ha megteszitek, amit parancsolok nektek, a barátaim vagytok.” Jn 15,14.

2019. 02. 17.

Várszegi Asztrik püspökké szentelésének 30. évfordulója

Harminc évvel ezelőtt, 1989. február 11-én szentelte Várszegi Asztrik bencés szerzetest négy paptestvérével együtt püspökké Paskai László bíboros Esztergomban. A pannonhalmi bencés szerzetesközösség február 15-én ünnepi szentmise keretében adott hálát Várszegi Asztrik püspökké szenteléséért.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!
A pannonhalmi bazilikában bemutatott hálaadó szentmisén Matusz Hugó perjel mondott szentbeszédet. „Mindnyájan Isten szeretetéből érkezünk a világba. És Isten szeretetéből épült nekünk ez a világ otthonunkká. És Isten azóta itt sétál az alkony hűvösében, a nappali szellőben, keresi és szólítgatja az embert, hogy találkozzon vele, hogy meggyógyítsa, magához kapcsolja” – kezdte szentbeszédét a pannonhalmi perjel, majd a felolvasott szentírási részekre utalva rámutatott: „A bűnbeesés története egy törékeny emberpár képét mutatja fel, akiket a lehetőségek csábítása könnyen elterel a döntés következményinek latolgatásától. A felelősség kusza, de a hatás letaglózó. A bűn sebet ejt, elvész a biztonság és az otthonosság. Az ember Istennel való kapcsolatában zavar támad, szégyen és idegenség tolakszik be. A kert kapuja bezárul, az ember világának legfontosabb része – ahol az ember Istennel sétálhatott – elérhetetlenné válik.

Jézus az ember világát járja, sok emberhez csatlakozik az útján. Egy siketnémával találkozik. Ez az ember képtelen kapcsolódni a világhoz a beszéd és a hallás csatornáin. Jézus gyógyító gesztusai kifejezik, hogyan viszonyul a sebeinkhez. Fülét, nyelvét érintve kapcsolódik az elé hozott siketnéma elszakítottságához, így kötve össze őt újra a világgal. A mi gyógyulásaink is Istennek ilyen gesztusaiból történnek. A sebeinkhez ér, oda ahol fáj. Sebzett keze lesz a gyógyulásunk.

Keresztény hivatásunk alapjánál a minket megtaláló, gyógyító Isten arca jelenik meg. Mert mi vagyunk a Paradicsomkert sétányai után vágyakozó sebzett emberek, akikre rátalált az Úr, akiknek sebeire tette a kezét, és mi megoldódó nyelvvel csak erről akarunk beszélni.”
A szentmise után kötetlen ünnepségen köszöntötték a püspökké szentelésének harmincadik évfordulója alkalmából Várszegi Asztrikot.
* * *

Várszegi Asztrik életrajzi adatai saját tollából:
1945. március 27.: a szülők polgári és egyházi házasságkötése (Sopron, orsolyita templom).
1946. január 26.: 0 óra 30-kor (cca.) születtem.
1946. február 2.: a soproni Szentlélek-templomban keresztelt meg Kovács György városkáplán.
1952 májusa: elsőáldozó voltam a Szent György-templomban.
1957/58: Papp Kálmán győri megyéspüspök bérmált a Szent Mihály-templomban. Bérmaszülők: Várszegi Géza és felesége, Lizer Erzsébet Balatonfűzfőről.
1952 szeptemberétől 1956 júniusáig: a Petőfi téri Állami Általános iskola diákja (1–4 osztály).
1956 szeptemberétől 1960 júniusáig: A Sztálin téri, a végén a Május 1. téri Állami Általános Iskola felsős diákja (5–8 osztály).
1960 szeptemberétől 1964 júniusáig: a soproni Berzsenyi Dániel Állami Gimnázium diákja, itt érettségiztem.
1964. július 27.: „bevonulás” Pannonhalmára, édesanyám elkísért.
1964. augusztus 6., reggeli istendicséret: Várszegi Imre a beöltözésnél az Asztrik nevet kapja.
1965. szeptember 3.: ideiglenes fogadalom letétele Pannonhalmán.
1968. szeptember 3.: örök, ünnepélyes fogadalom Pannonhalmán, Legányi Norbert kezébe.
1968. szeptember 18.: a katonai bevonulás napja (Baja, MN 2908 alosztály, a Vaskúti úti lövész laktanya).
1968. november–december: Budapest, Zách utca, konyha-, majd rakodómunkások vagyunk Kiss Domonkos atyával. Nyáron a Nagykanizsa melletti Sormáson építőmunkás, egészségügyi munkás.
1970. június 22.: a leszerelés napja Baján.
1970–1971: Pannonhalma, Szent Gellért Hittudományi Főiskola befejezése, felkészülés az egyetemre.
1971–1976: az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar (ELTE BTK) történelem-német nyelvszakos hallgatója.
1975–1976: Győr, Czuczor Gergely Bencés Gimnázium gyakorló tanár, segédprefektus – szakdolgozat írás, készület az államvizsgára.
1976–1989: Pannonhalma: gimnáziumi tanár, főiskolai tanár, prefektus és novíciusmester.
1985–1988. december 30.: főmonostori perjel.
1989. december 30.: címzetes culusi püspök, esztergomi segédpüspök.
1990: a Louvain-la-Neuve-i egyetem díszdoktora.
1991. augusztus 6-tól 2018. március 21-ig: pannonhalmi főapát.
2018. március 21.: emeritus apát és püspök.
2018. április 5-től július 30-ig: Maribor, Szent Cirill és Metód Perjelségben (szláv Bencés Kongregáció).
2018. augusztus 5-től ismét Pannonhalmán, nyugalomban. Főiskolai és gimnáziumi tanár.
* * *

„Életutunkon, valamikor a belső érésünk egy bizonyos szintjén döntést kell hoznunk: magunk körül forgunk, vagy egy ügyet szolgálunk. Nos, ha az ember maga körül forog, akkor állandóan sír, jajgat, soha semmi nem elég. Féltékenykedik, verseng. Sajnálja és sajnáltatja magát és képtelen észrevenni másokat. Ha ügyet szolgál, ráadásul Isten ügyét, akkor egész másként tud a környezetéhez, a világhoz viszonyulni. Mivel nem magunkkal, saját előnyünkkel, netán önfényezésünkkel foglalkozunk türelmesebbek, megértőbben lehetünk mások gyengéi, de még a kifejezetten bennünket sértő élethelyzetekkel szemben is. Nem azt jelenti, hogy a fájdalom nem fáj, de azt igen, hogy belső szabadsággal éli meg még a nehéz helyzeteket is, mert nem saját személyére összpontosít.
Ez a tudat nekem sokat segített. Nem magamért, hanem egy közösségért éltem, küzdöttem, ha kellett, viseltem el a bírálatot, nehézségeket.

Sokszor gondoltam már rá, ha most azt mondaná nekem valaki, hogy ma vagy holnap meg kell halnom, mert hát abban a korban vagyok, nem esnék kétségbe, akkor is derűs lennék, mert érzem azt, hogy »egy nagy, ismeretlen úrnak vendége voltam«, ahogy Kosztolányi mondta. Ez a létből fakadó derű abból is fakad, hogy tudom, jó ügyet szolgáltam, Isten ügyét. Nem rang szerint, mert püspök, mert főapát vagyok vagy voltam, hanem elkötelezett felelősséggel szerzetesként, papként. Isten országa bennünk és köztünk van, az Egyház nem önmagáért létezik, hanem a másikért, a meghívottakért és a meghívandókért.  
A szerzetespapi hivatásomat is ez határozta meg. És honnan fakad a derűm? Az egyértelmű elkötelezettségemből, a tudatosan vállalt reményemből, és abból, hogy még azokat is, akiket mindenki leír, azokat is szeretném segíteni, felemelni. Azt gondolom, hogy eddigi életemben, helyzetemben ez kötelességem volt. Egy olyan magyar társadalomban pedig, ahol hiányzik a másik tisztelete, keresztény kötelességem is volt.” (Várszegi Asztrik)
Forrás: Pannonhalmi Főapátság
Fotó: Hajdú D. András
Magyar Kurír

2019-ben bérmálkozóknak: 11. Az Egyházhoz tartozom


Cél: Szeretni az Egyházat és ragaszkodni hozzá.

Isten az embert társas lénynek teremtette, az ember csak más emberek közt találja meg magát, csak mások segítségével tud boldogulni. Nemcsak a földi boldoguláshoz, de az Istenhez, az üdvösséghez is csak mások segítségével juthatunk el. Ezért rendelte Isten számunkra az Egyházat.

1) Az Egyház fogalma. Az Anyaszentegyház Isten újszövetségi népe, Krisztus teste, amelynek feje a római pápa. Ez az utóbbi vonása különbözteti meg az Egyházat más keresztény vallási közösségektől.

Az Egyháznak vannak hitbeli igazságai, az emberi életet szabályozó törvényei és szokásai, valamint szertartásai, amelyek híveit kötelezik. Az Egyház Krisztustól származik. Ő az alapítója és az Egyház elvei, törvényei valamint szertartásai végső fokon Tőle származnak. Az Egyház őrzi és hirdeti Krisztus tanítását, kiosztja híveinek a szentségeit, igyekszik híveit a maga eszközeivel megtartani Krisztus hűségében.

2) Az apostolok és a tanítványok, mint az Egyház első tagjai. Krisztus a hallgatói közül kiválasztott 12 apostolt és 72 tanítványt, akiknek különféle megbízásokat és felhatalmazásokat adott. Azzal bízta meg őket, hogy hirdessék tanítását, Isten Országának eljövetelét és gyógyítsanak betegeket. Az utolsó vacsorán meghagyta, hogy áldozatát megjelenítsék, a feltámadása után bűnbocsátó hatalmat adott. Az apostolok ezen kívül még törvényhozó hatalmat is kaptak: „amit megköttök a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldoztok a földön, a mennyben is fel lesz oldva.” (Mt 18,18). És utolsó nagy missziós parancsában átadja nekik a maga küldetését és hatalmát. Elküldi őket, hogy „tegyétek tanítványommá mind a népeket. Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére.” (Mt 28,19).  Az apostolok közül kiválasztja Pétert, őt teszi meg az Egyház alapjává, neki adja át a legfőbb hatalmat az Egyházban. (Mt 16,19), és feltámadása után rábízza az Egyház kormányzását: „Legeltesd juhaimat!”. (Jn 21,17). Az apostolok az első pünkösdkor a Szentlélek által megerősítve hirdetni kezdték Jézust, a megígért Megváltót. A hívek állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában és közösségében, a kenyértörésben és az imádságban. Mind összetartottak, egy szív, egy lélek voltak és mindenük közös volt: az apostoli tanítás, a Krisztusban való hit, a szentmise, az imádság és a testvéri szeretet. Az apostolok segítőket vesznek maguk mellé és utódokat állítanak maguk helyett: a püspököket és a papokat. Nekik adják át a krisztusi tanítást és hatalmat, és ezek az apostoli folytonosságban tovább viszik az Egyházat, amelynek a szegletköve maga Jézus Krisztus. Az Egyház a sok viszontagság és üldözés, ellenére ma is fennáll.

3) Az Egyház emberi oldala. Az Egyháznak isteni oldalán kívül van még emberi oldala is. Mert a Krisztus által alapított Egyház gyarló emberekből, belőlünk áll, akik valljuk és hirdetjük a krisztusi tanítást, de nem mindig valósítjuk meg a maguk életében. Nemhiába adott Krisztus bűnbocsátó hatalmat és rendelte a bűnbánati szentséget. Talán azt is hozzátehetjük: az Egyházban megbotránkozóknak és felette pálcát törőknek magukat kellene előbb megnézniük.

4) Az Egyház isteni oldala. Krisztus titokzatos teste az Egyház. Krisztus alapította, az emberekben jelen van – amint beszéltünk a 8. leckében –, ennek az élő testnek Ő a feje. Ő maga folytatja a saját küldetését: az emberek Istenhez vezetését és a vele való egyesítését. Ő a szőlőtő, belőle árad a kegyelem, az éltető erő belénk, szőlővesszőkbe. Krisztusnak a jelenléte miatt szent az Egyház és nem tagjainak az élete miatt. Ezért tudja megszentelni az embereket.

5) Az Egyház tagjai. Tudjuk, hogy minden katolikus az Egyházhoz tartozik. A vezetők csak egy hivatalt, szolgálatot töltenek be a többi számára, de ezzel nem különbek. Ha mindenki, pap és világi egyformán tagja az Egyháznak, akkor mindenki felelős is érte. Az Egyház olyan Isten és emberek előtt, amilyenek mi vagyunk, a megkereszteltek. A teljes kapcsolat azokban van meg, akik a kegyelem állapotában élnek: ezekbe árad és ezekben hoz gyümölcsöt Krisztus kegyelmi ereje. Vannak, akik még hisznek, s a hit által kapcsolódnak hozzá, közösséget vállalnak az Egyházzal. Van aki elhagyta az Egyházat, semmiféle közösséget nem vállal vele. Ez is az Egyházhoz tartozik, a keresztség által.

6) A nem katolikus keresztények helyzete. Hogy viszonyulnak ők az Egyházhoz? A más vallású keresztények is ehhez az Egyházhoz tartoznak, csak még nem teljes a kapcsolatuk.

7) Üdvözülhetnek-e azok, akik nem tartoznak az Egyházhoz? Ha csak Jézus Krisztus által juthatunk Istenhez (Jn 14,6), akkor hogyan üdvözülnek azok, akik nem tartoznak az Egyházhoz? Krisztus pedig azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön (1Tim 2,4). A II. v. zsinat: „Akik önhibájukon kívül nem ismerik Krisztust és egyházát, de ha lelkiismeretük szavát követik, elnyerhetik az örök üdvösséget.” (LG 16)

8) Az Egyház rokonszenves vonása az, hogy Anya. Ő szüli gyermekeit a keresztvíz által az örök életre és túláradó anyai gondosságával, szentségeivel megszenteli életfordulóinkat, s a haláluk után is imádkozik híveiért.

9) Az Egyház megjelenési formái. Hol találkozom az Egyházzal? Az Egyháznak három megjelenési formája van: a plébánia amelyhez tartozom, az egyházmegye, és a világegyház.

Aki megért, s megértet...


„Két út van előttem, melyiken induljak?” E magyar népdal – amelyet Lajtha László gyűjtött 1934-ben a Somogy megyei Szennán –, nagyon közel áll Szent Valentin nap üzenetéhez és a mai olvasmányokhoz. 
Az ószövetségi olvasmány az ember választási lehetőségéről, a „két útról”  szól. „Átkozott az ember, aki emberekben bízik” – „Áldott az az ember, aki az Úrban bízik”. (Jer 17,5-8) 
Jeremiás próféta mestere a költői hasonlatoknak is. Képei szemléletesek és következetesek. A gonosz embert a pusztában tengődő, sivár életű cserjés hangához hasonlítja; az igaz embert pedig a folyóvíz mellé ültetett, bőséges gyümölcsöt termő fához. Helyzetük, sorsuk és jövőjük mutatja: az emberen múlik, hogy mit választ és mit hoz ki adottságaiból. Azok, akik az életforrásához, Istenhez kapcsolják életüket, azok már túlléptek a földi élet határain és belekapaszkodtak az örök életbe. Ezért áldottak és boldogok. 
Szent Lukács közölte boldogságmondás két négy mondatos szakaszból áll. Az első négy a boldogságokat, a következő négy pedig az ellenkezőjét, a ’jajokat’  tartalmazza. (Lk 6,17., 20-26) 
Jézus kijelentése valóban prófétai, a szeretteit féltő Isten küldöttjéé, aki figyelmeztet, kér, sürget, hogy vigyázzunk, mert a vesztünkbe rohanunk. Nem Isten készíti a kárhozatot, hanem mi magunk készítjük magunknak, ha Jézusra nem hallgatunk. 
A jajokban is az Úr szelíd figyelmeztetése van, aminek bizonyítéka a Jeruzsálemben mondott „kotlóstyúk” hasonlat: „Hányszor akartam egybegyűjteni fiaidat, ahogy a tyúk szárnya alá gyűjti csibéit, de nem akartátok.” (Mt 23,37) Jézus szavai jeladások. A veszedelemtől, a kárhozattól akar megmenteni. Higgyünk, bízzunk és reméljünk Jézusban, mert általa lépünk a boldogság útjára.

Boldogoknak nyilvánítja azokat, akiknek életére a szegénység, az éhezés, a könnyeket fakasztó bánat és az ő személyéért támadt üldözések súlya nehezedik. Nem életüknek ezek a terhei teszik őket boldoggá, hanem azért “jó nekik”, mert Jézusban eljött a Megváltó számukra, aki ezeket a szenvedéseket a visszájára fordítja: Isten országának örököseivé teszi őket, vigasztalást és örömet ad nekik. “Jó nekik”, mert életsorsuk – mivel nem kötődnek a világhoz és Jézus nyomában járnak –, olyan lelki magatartást érlel meg bennük, amely fogékonyakká teszi őket a Megváltó ajándékainak óhajtására és boldogító elfogadására, ellentétben azokkal, akik a földi javakban keresték életük célját. 
Jézus a mennyei boldogságot baráti örvendezéshez, királyi menyegzőhöz hasonlítja. Tanításával megláttatja a szegénység örök életre segítő adottságait és a gazdagság veszélyeit. (Lásd szegény Lázár sorsát.) 
A boldogságok egyszerű logikáját csak az tudja megérteni, aki hisz a feltámadt Krisztusban (1Kor 15,12; 16-20), és Ővele fáradozik a mennyek országáért. Ahogy Kányádi írta: „Aki megért, s megértet, egy népet megéltet.”

„Mindent elviselek abban, aki erőt ad.” Fil 4,12.

Tudomásukra: 2019. február 17.


1. Ma a templomi gyűjtést a leégett sepsibükszádi plébánia újraépítésére adományozzuk. Köszönjük támogatásukat.
2. A plébániai hittanórákra várjuk a gyerekeket. Az órabeosztást az Apostolban megtalálják. A kommunista időben tiltották és féltek egyesek hittanra járatni gyermeküket, ma nem tiltják és nem élnek a lehetőséggel. Ezért számot kell adniuk, nem nekünk, hanem az Istennek!
3. Pénteken az elsőáldozásra készülők hittanórája du. 3 és 4 órától. A bérmálkozók felkészítője este 7 órakor kezdődik.
4. Keresztelői felkészítő pénteken 17 órakor.
5. Szombaton 10 órakor ministránsképző.
6. Krisztus világa 2019. februári száma kapható. Figyelmükbe ajánljuk: Boldogabb gyermek cikket. Bagdy Emőke, Hogyan lehetnénk boldogabbak című könyvében írja: “ A mély öröm, a boldogság átélésének kétségbevonhatatlan bizonyossága mindig emberi kapcsolatokba ágyazódik, azokból ered és azok által képes fennmaradni.” Rögvest bizonyítja ezt az állítást a személyes tapasztalat. Keressük csak meg magunk, mikor mertük azt mondani, hogy most boldog vagyok?” A különféle boldogságkutatók egyik alapelemének, a gyermek reziliencia, vagyis a pszichés ellenállóképesség megerősítéséről, fejlesztéséről olvashatunk a 10-11. oldalon.
7. Híveink adójuk 2%-ával támogathatják Plébániánkat az Egyházközségi Apostol kiadásában, valamint a Krisztus Világa havilap kiadását, ha a Salus Communis Egyesületnek ajánlják fel a 2%-ot. Űrlapok a sekrestyében, a kegytárgyasnál és a plébánián kaphatók.
8. Figyelmükbe ajánljuk “Ady tévedései és igazságai” – ifj. Tompó László könyvét, melynek bemutatóját ma du. 4 órakor a Sapientia egyetemen tartják. A könyv a költő halálának századik évfordulójára jelent meg az Ős-Kép kiadónál Budapesten. Aki a nemzetét szereti, azoknak nagyon ajánljuk, ahogyan Raffay Ernő és neje ajánlja: “mert megvilágosította az Ady-értékelésének az Ady-kultusz által eddig tudatosan homályban hagyott területeit.” Ára 30 lej. Dedikálja a szerző.