2012. 01. 01.

Házszentelés

      Gyermekfővel a várvavárt ünnep számomra a házszentelés volt. Komolyan készültünk erre. A házban rend, tisztaság volt. A karácsonyfa igaz, hogy enyhén hervadozott, de a cukorkák mind ott voltak. Előfordult, hogy a falfelőliek libegtek az ajtó nyílására. Megtanultuk, hogy mikor a papbácsi megszenteli a házunkat, akkor leszedhetjük a karácsonyfát, de addig nem. Mindennek megvan a maga ideje, meg kell várni a kellő időt – már tudtam kívülről.
      Nemcsak a karácsonyfát, hanem egymást is tisztelni kellett. Ha öcsém a szőnyegen mászkált, nem léphettem át rajta, hanem kerültem, nehogy megcsökjön, törpe maradjon. Ma így mondjuk, hogy személyisége ne sérüljön. Néha édesanyámtól azt is hallottam, amikor a felnőttek beszélgettek, hogy gerenda van a házban. Ilyenkor nézelődtem, kerestem a gerendát, de nem láttam sehol. Később aztán megértettem a gyermekóvó figyelmeztetést. Hát vártuk a házszentelést, amikor megcsókoljuk a szent keresztet, és leszedhetjük a karácsonyfát.
      Korán keltünk, rendbeszedtük magunkat, szellőztettünk, a kályhába gyantásfát tettünk, hogy illata frissítsen. Az asztalt édesanyám fehér terítővel letakarta. Rátette a gyertyát. A rézgyertyatartót édesapám azelőtt megfényezte. Egy edénybe vizet tettünk, a tányérba pénzadományt és tojást. Kint az udvaron édesapám elhányta a havat, az utcában pedig valamelyik gazda hóekével tolta el. Én is mihelyt a vesszőseprűt tudtam kezelni, édesapám után a havat sepertem bent is, kint is a kapunktól a kerítésig. A csengettyűsök megjelenése már is lázba hozott. A vidimuszok érkezésére elállt a lélegzetünk. A papbácsi imája, egy-két jó szava bátorított. A kapuig kísértük égő gyertyával, onnan rohantunk a szobába. Nekiestünk a karácsonyfának... Hát szent élmény volt akkor, most is az.
      A házszentelés szentelmény, az áldások közé tartozik, amit az egyház vezetett be. Az áldás valami olyan, amit a haldokló apa átadhat fiának, amit a kézfeltétel, a szó vagy valamely ajándék közvetít. Az áldás szavai hatékonyak és visszavonhatatlanok, mert Istentől vannak. Akit vagy amit megáldanak, az is áldás forrásává lesz. Isten adhat áldást az embernek. Jézus is megáldotta a gyermekeket, áldást mondott az utolsó vacsorán, megáldotta tanítványait mennybemenetele előtt. Arra oktatta őket, hogy áldást mondjanak. Dicsőséges eljövetelekor áldottnak mondta azokat, akiket jobbjára állít. A házszenteléskor Jézus egyháza által viszonozza a napkeleti bölcsek, egyben a híveinek templomlátogatását.
      A közös imádság és áldás segítsen bennünket, hogy Jézust odaadóan tudjuk szolgálni. „Akár mondtok, akár tesztek valamit, tegyetek mindent Urunk Jézus Krisztus nevében, így adjatok hálát általa Istennek, az Atyának.” (Kol 3, 17)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése