2012. 06. 07.

Úrnapja


Eudes Szent János mondta: „A szentmiseáldozat valami olyan nagy dolog, hogy méltó bemutatására három örökkévalóságra lenne szükség: az elsőre, hogy készüljünk rá, a másodikra, hogy bemutassuk, a harmadikra, hogy érte hálát adjunk.” Úrnapján szeretetünket az Oltáriszentségben köztünk maradt Jézus iránt szentmisével és körmenettel fejezzük ki, mert Ő az Eucharisztiában egész életének forrása és csúcsa.
            Az Eukarisztia ünneplése a keresztény élet csúcsa, mert belenövés a mennybe, és a közösség életerejének tápláló forrása. Az eukarisztiából, mint forrásból árad belénk a kegyelem, és általa valósul meg Krisztusban a leghatásosabb módon az emberek megszentelése és Isten dicsőítése (SC 10).
            Egyházunk a Szentháromság egy Isten ünnepe után, figyelmünket az Eukarisztiában jelenlévő Krisztusra tereli. Teszi ezt azért, mert szentháromságos életet élni csak Krisztusból táplálkozva lehet.
            Ünnepünk olvasmányai az Eukarisztia áldozati jellegét domborítják ki.
            1. Az ószövetség előképe volt a Krisztus által megkötött új és örök szövetségnek (Kiv 24,3-8). A Kivonulás könyvéből vett részlet elmondja, hogyan kötött szövetséget Isten és Izrael. Miután Mózes lejött e Sínai-hegyről, a népnek felolvasta a tízparancsolatot. A nép viszont egy szívvel vállalta a feltételeket, vagyis az Isten parancsait. Isten is kötelezte magát szövetségi ígérete teljesítésére, vagyis bevezeti az Ígéret földjére. E kétoldalú életszövetséget áldozatbemutatással pecsételték meg.
Mózes azzal, hogy ugyanazt a vért öntötte az oltárra, mint amivel a népet meghintette, kifejezte, hogy a szövetség élet-halálra szól: aki azt megszegi, annak meg kell halnia. Azt is jelentette, hogy ezentúl a választott nép ereiben ugyanaz a vér folyik, mint az Istenében. A vér, a szövetség szent voltát, megpecsételését és vérségi köteléket jelentett. Magában hordozta, hogy egymást kölcsönösen támogatni, a rabokat a fogságból kiszabadítani, az elhagyott özvegyeket támogatni és egymásnak engedelmeskedni tartoznak. Ez a régi szövetség előképe volt a Krisztus által megkötött új és örök szövetségnek. Amíg Mózes a Sínai-hegy lábánál felállított oltárt és 12 emlékoszlopot, s a szövetség vérével meghintette a népet, addig Jézus 12 tanítványa emlékezetére bízta a Sion-hegy keresztoltárán saját testében és vérében kötött új szövetséget, amely valóban elveszi a világ bűneit és valóságos megszentelődést ad.
            2. Jézus a keresztáldozatot elővételezte az utolsó vacsorán (Mk 14,12-16. 22-26). Húsvéti készület első napján az apostolok minden igyekezete a húsvéti lakoma elkészítésére irányult. Az utolsó vacsora részleteinek kijelölésével Jézus jelezte, hogy ismeri a jövőt, és a szenvedést is tudatosan vállalja. Vállalásával már áldozattá lett.
Nézzük mi is történik? Jézus két tanítványát így küldte el: Menjetek a városba és szegődjetek a vizeskorsót vivő ember nyomába. Aztán ahová bemegy, ott mondjátok meg a házigazdának: „A Mester kérdezi, hogy hol van az a szállás, ahol a húsvéti vacsorát tanítványaimmal elfogyaszthatom? Ő mutat majd nektek egy étkezésre berendezett, tágas, emeleti termet. Ott készítsétek el nekünk.”
Az Oltáriszentség alapításával Jézus a keresztáldozatot elővételezte: „Ez az én testem, ez az én vérem.” Az ószövetségi vért véglegesen Krisztus vére váltotta fel. A kenyér és a bor színe alatt áldozati testét és vérét nyújtja tanítványainak, s ezzel áldozatának részeseivé teszi őket. Vértestvérévé fogadta az embereket. Ez az újszövetség: Isten jön az emberhez, és önmagát adja.
Az Eukarisztiában Isten fogható közelségbe került hozzánk. Az Eukarisztia lett az a pont, ahol az ég a földön lábat vet, ahol az idő az örökkévalósággal érintkezik, ahol a teremtmény az Istenbe hatol, ahol az ember vére Isten vére lett. Ez az áldozat Isten üzenete, ez az áldozat az emberiség válasza. Ezt Jézus hozta létre. Így adja magát nekünk, egyszerűen a szeretet kedvéért. Semmi mást nem lehet tenni az itt jelenlévő Istennel, mint egyszerűen szeretni őt. Szeretni és szeretve lenni. Ez a keresztény istentisztelet.
Szentatyánk írta: „A keresztény istentisztelet a szeretet tökéletességében áll, mint annak bemutatására az volt képes, akiben Isten saját szeretete emberi szeretetté vált. Az istentisztelet a helyettesítés új, szeretettől irányított formájában áll: abban, hogy Jézus helyünkbe lépett, s mi engedjük, hogy ő cselekedjék helyettünk. Azt jelenti ez, hogy lemondunk saját önigazolásunkról, mely úgyis csak kibeszélés. Ahelyett, hogy önmagunkat akarnánk Isten előtt igazzá tenni, fogadjuk el Jézus Krisztus megigazulttá tevő szeretetét. Azt is világosan látnunk kell, hogy a keresztnél a lényeg nem a fizikai kínok nagysága… Nem a kín számít, hanem a szeretet határtalansága, amely úgy kitágítja Krisztus lényét, hogy egyesíteni képes a végleteket, hogy az istentelen emberiséget Istenhez fűzi.”
Amikor megcselekedjük a szentmisét, részt veszünk és egyesülünk Krisztus áldozatával. Alávetjük magunkat az Atya akaratának, akkor is, amikor ez az Akarata keresztünk átölelésére késztet. Jézushoz hasonlóan minden munkánkat tekintsük az eukarisztikus lakoma előkészítésének, melyben egyesül Egyházával, ahol minden szenvedést átváltoztat és egyesít keresztáldozatával. Krisztusban érdemszerző lesz életünk.
            3. Krisztus közvetítő Isten és ember között (Zsid 9, 11-15). A Zsidókhoz írt levélben az első keresztények fontos beszámolóját olvassuk Krisztus feltámadásának és az Atyához való „távozásának” misztériumáról. A levélíró Jézus húsvéti misztériumának leírására erőteljes képet használ, mégpedig a zsidók engesztelési ünnepének főpapi alakját, aki a Templom kárpitja mögé vonul, hogy belépjen a szentek szentélyébe. Az ószövetségi főpap így eltűnve a hívek szeme elől mégis hatékonyan közreműködik a nép szolgálatában, amikor a szentélyben engesztelő áldozatot mutat be az emberek bűneiért. Ezt évről évre megismételte. Ez egészen az új szövetség megkötéséig tartott.
Jézus a ránk váró javak főpapjaként saját vérével lépett a szentélyből kijövő főpap helyébe, mert Ő egyszer s mindenkorra bevonult az isteni világba, és örök megváltást szerzett. Jézus, mint minden ember elsőszülöttje, az egész megújult emberiség nevében mutatja be életáldozatát Istennek. Áldozata - a bűnbánat forrása, az egész emberiségnek szól – alkalmassá tett arra, hogy Vele egyesülten tiszta lélekkel szolgáljunk Istennek, és áldozatával jogot szerzett arra is, hogy a mennyei haza örökösei legyünk.
Krisztus Teste és Vére megváltásunk és örökségünk szentsége, magunkhoz vétele örök életünk záloga. Íme, hitünk szent titka!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése