2012. 06. 01.

Szentháromságos közösség


Pünkösdkor megünnepeltük a Szentlélek kiáradását. Most a teljes Szentháromságra tekintünk, aki Atya, Fiú és Szentlélek. Kinyilatkoztatásból tudjuk, hogy az Atya teremtett, a Fiú megváltott, a Szentlélek megszentelt. Jézus Krisztus tanúsítja, hogy a három személy egy: én és az Atya egy vagyunk. Én elküldöm nektek Atyámtól a Vigasztalót. A Szentháromságról szóló kinyilatkoztatás nem ellenkezik az emberi értelemmel, mert nem abban három, amiben egy. Ha kezembe veszem a háromszögű vonalzót, az egészről azt mondom: ez egy vonalzó és a szögekről viszont, hogy három.  A Szentháromság képmása a család, amely az apa, az anya és a gyerekek egy közössége. Az Isten természete egy, amely három személynek – az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek – a természete. Jézus Krisztus tárta fel Isten belső életét, amit csak hittel lehet elfogadni, mert képmásai vagyunk, és életünk mélyén ugyanaz a vágy húzódik meg: szeretni és szeretve lenni. A mai ünnep Isten teljes szeretetéről szól. „A szeretet soha sem teljes egyfajta önkinyilatkoztatás nélkül. Lehet a szeretet jóakaró, jót cselekvő, akár hősies fokot elérő is, kiterjedhet az ellenségre, de az ilyen szeretet legfeljebb tökéletes, de nem teljes szeretet. A teljességre jutott szeretet a kölcsönös szeretet.” (P.Barsi Balázs). 
Jézus Krisztus által az Atya szeretete teljes lett bennünk, amikor megkeresztelkedtünk és arra kaptunk meghívást, hogy éljünk kölcsönös szeretetben a Szentháromsággal. Az Egyházban megismertük Istent, aki önmagát adja nekünk. Isten fiai vagyunk és szabad utunk van a Szentlélekben Krisztus által az Atyához (Róm 8,14-17). Az ószövetségi kinyilatkoztatásból Istent csak úgy ismertük meg, hogy Ő az egyetlen örök létező és hozzá hasonló nincs sem égben, sem földön (MTörv 4,32-34. 39-40); Őt pedig teljes szívünkből kell szeretni, mert Ő az örök Van, és hívása tegnap, ma és holnap is időszerű; az újszövetség népe, az Egyház még nagyobb isteni kiváltságban részesült (Mt 28,16-20): a világ legcsodálatosabb valósága, hogy Isten mint Háromság lépett kapcsolatba az emberrel. Az Egy Isten háromságos mivoltában is belépett az emberi történelembe és folytatja a teremtést, a megváltást és a megszentelést. A Szentháromság a keresztény élet ősforrása. Jézusban bírjuk e mélységes forrást, de kimeríteni képtelenek vagyunk. Nem is ezért van, hogy kiigyuk, hanem hogy éljünk általa. 
A Szentháromság az emberi társadalom mintaképét jelenti minden téren, még gazdasági, politikai, kulturális és sport szinten is. Egyszerűen szólva, tudjunk kezdeményezők lenni, mint az Atya; ugyanakkor tudjunk be- és elfogadók lenni, mint a Fiú; és kölcsönös szeretet megtestesítője lenni, mint a Szentlélek. Csapatmunka, összjáték, egységes fellépés alapja a szentháromságos élet modell. A krisztusi közösségben a szentháromságos szeretet által minden személy önmaga marad, megőrizve azonosságát, és ugyanakkor önzetlenül nyitott a másik iránt. Az eucharisztia ünneplése által Jézus Krisztus a szentháromságos közösséget erősíti és ez reménnyel tölt el népi társadalmunkat illetően is, mely a széthúzás miatt szétesőnek tűnik.  
„Íme, én veletek vagyok mindennap a világ végéig!” Mt 28,20

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése