Madéfalvi veszedelem 255. évfordulóján

Krisztusban Kedves Testvéreim!

A madéfalvi veszedelem 255. évfordulóján a mi megemlékezésünk alaphangját, Garay János sorai adják:

„Csak törpe nép felejthet ős nagyságot,
Csak elfajult kor hős elődöket;
A lelkes eljár ősei sírlakához,
S gyújt régi fénynél új szövétneket.
S ha a jelennek halványul sugára:
A régi fény ragyogjon fel honára!” (Garay, Az Árpádok)

A költő kimondta, hogy „nemzetegység volt nemzetnagyságunknak talpköve”. Ennek a nemzetegységnek szolgálatában álltak a székelyek, akik Pannónia nyugati részén már a VIII. század végén vezetőikkel, Ábrámmal és Tódorral az élen felvették a nyugati kereszténységet a Fischa folyónál. Szent István szent feladattal bízta meg és a bihari részekről (Viság völgye, folyó, Székelyjó) 1003-ban Gyulafehérvár környékére telepítette, Szent László pedig a végleges helyünkre. S ennek a földnek, a hegyeknek, a domboknak, a folyóknak és patakoknak őseink adtak nevet. 

Ide mi nem csemete ültetni jöttünk, hanem őshonosak vagyunk. Mindenkor itt és keletebbre védtük hazánkat a támadókkal szemben. Ezért magyar királyaink és később fejedelmeink is értékelték és tisztelték a nemes székely nemzet jogait.

Emlékező Testvéreim!

„A lelkes eljár ősei sírlakához, S gyújt régi fénynél új szövétneket.” Eljöttünk, hogy régi fénynél új szövétneket gyújtsunk, azért hogy lelkesedni tudjunk.

Most tehát nézzük meg, hogy mi volt népünk célja? Mi volt az ami lelkesítette és megtartotta a magyart?

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes úr a Tusványoson mondta: „A magyar állam értelme és célja az, hogy a magyar nemzet fennmaradjon.”

A fennmaradáshoz Isten segítségén kívül a magunk akarására is szükség van, ahogy azt Márton Áron püspök mondta: „Minden nép annyit ér, amennyi értéket magából ki tud termelni. S addig él, amíg életét a maga erejével tudja táplálni.” Fiatal korától nem szűnt meg hangoztatni: „A keresztény ember két világ polgára. Igazi hazája az égben van, de oda az út a földön át vezet. Ezért a világban nem turista, nem műkedvelő. Feladatot kell teljesítenie. Feladatot és szolgálatot szeretetből.”

Igazi célunk a mennyben van. Oda pedig tudatos irányítással lehet eljutni. Nem lehetünk célt tévesztett emberek, akik az ut egyik szélétől a másikig mennek és vissza, nem mehetünk ökörhúgyosan! A kisgyermek is jobban fejlődik, ha szülei irányítják nevelését és oktatását. Jobban halad a gyermek, ha mindkét kezét a szüleik fogják. Így haladunk mi is, ha a hétköznapi munkában együtt vagyunk és a vasárnap és ünnepnap megszentelésében együtt veszünk részt a szentmisén vagy istentiszteleten. Mert a szentmisében vagy istentiszteleten megéljük a közösséget Istennel és egymással. Már az ószövetségi zsoltáros megállapította: „Milyen jó és örvendetes a testvéreknek együtt lakozni.”

Rólunk magyarokról Prohászka Lajos kultúrfilozófus írta: gens sibi prodiga! A magyar önmagát pazarló nemzet! Vagyis alaptermészete olyan, hogy akit vagy amit megszeret, attól nem sajnál semmit, sőt önmaga érdekét nem nézve, parádésan veti be minden erejét és vagyonát az eszme vagy szerelme szolgálatába. Kész még az életét is feláldozni.

Ezt a természetet szentelte meg Jézus Krisztus szeretetével. Ő testben jött el – ahogy a szentleckében hallottuk (1Jn 3,22-4,6) – megváltott kereszthalála és feltámadása által. Jézus Krisztus a szeretet mércéjét is meghatározta: „Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért. Ha megteszitek, amit parancsolok nektek, a barátaim vagytok.” (Jn 15,13k)

Szentjeink és nagyjaink “túlzásaiban” észre kell vennünk a parádés, nagylelkű magyart, aki szeretete tárgyától, főleg Istenétől nem sajnál semmit sem. Sőt! A magyarnál a szeretet vérre menő.

Székely eleink a hit megtartását, a kereszténység megőrzését fontosnak tartották. Hittek és bíztak a minket szerető Istenben és egyházában. Szeretetük forrása a templom volt, ahol Isten igéjével és az Eucharisztiával táplálkoztak, ahol megélték a közösséget (kommunio) Istennel és egymással. Vasárnap és ünnepnap, aki elhanyagolja a szentmisét vagy istentiszteletet, az olyan mint a súlyos beteg, akinek az EKG-ja kezd kiegyenesedni! A vasárnapi és ünnepnapi istentiszteletek Istennel és a nemzettel kapcsolnak össze, a nemzetegység pedig a nemzetnagyságnak az alapja.

Az Isten hit megköveteli életünknek az Istennek tetsző alakítását. Egy perui drámaíró, Alegria elbeszélésében, Kötélen a Niagara felett, az artista utolsó mutatványa előtt feltette a kérdést: Elhiszik-e, hogy a kővel megrakott talicskára, ha valaki rá ül, így is áttaszítom a kötélen a Niagara felett? Néma csend lett. A helyzetet az artista fia oldotta fel, mert felment és ráült, ő pedig tolta a talicskát a kötélen a Niagara felett és a végponthoz ért.

A hit megköveteli a bizalmat, a ráhagyatkozást Istenre. És eleink úgy szerették Istent, hogy hitüket, szabadságukat semmiért nem adták fel. Így tettek ecsedi Báthori István vajda idejében, 1567-ben, vagy 1764-ben.

Emlékező Testvéreim!

Szabó Dezső, Elsodort falu című hatalmas regényfolyam Farkas Miklósa így fakad ki egyszer: „A magyarnak mindig kell valaki, aki szeresse, biztatgassa, elismerje, másképp elbitangol, elzüllik.” A madéfalvi tömeggyilkosság után ezrek menekültek el, csángáltak ki Moldvába, ahol szeretettel fogadták. Igaz, nagy szegénységben kellett új alapot vetniük családjuknak. Ott is igyekeztek megőrizni az Istenhitet és a testvéri kapcsolatot. Ennek a kirajzásnak is vannak nagyjai és szentjei. Hadd említsük meg Boldog Antal Veronika vértanút, akinek ősei a madéfalvi veszedelem után mentek ki Moldvába és telepedtek le Halasfalva mellett. Nisiporestben született Veronka 1935-ben, mint világi ferences ragaszkodott Istenéhez és fogadalmához. Szolgálta embertársait és Istent. 1958. augusztus 23-án gyilkolták meg. Ereklyéje itt van Madéfalván.

Kedves Férfiak és Feleségek!

„A magyarnak mindig kell valaki, aki szeresse, biztatgassa, elismerje, másképp elbitangol, elzüllik.” Szeresse mindegyiktek házastársát, biztatgassa és ismerje el fáradozását, hogy el ne bitangoljatok, el ne zülljetek. Ha a családi szeretet meg van akkor a szomszédságban is meg lesz, akkor a világban is békésen lehet élni.

Kalkuttai Szent Teréz anya 1979-ben béke Nobel-díjat kapott. Azt kérdezte tőle egy hölgy az ünnepségen: Tessék mondani, mit tegyünk a világ békéjéért? – Teréz anya ezt válaszolta: “Menjünk haza és szeressük családtagjainkat és szomszédainkat!”

Ne feledjük el, amit Farkas Miklós mondott: „A magyarnak mindig kell valaki, aki szeresse, biztatgassa, elismerje, másképp elbitangol, elzüllik.”

Emlékező Testvéreim!

A nemzet megmaradásához hit kell és erő. Márton Áron mondását újra mondom: „Minden nép annyit ér, amennyi értéket magából ki tud termelni. S addig él, amíg életét a maga erejével tudja táplálni.” A székely nép törekedett értékeket termelni, de életének, boldogulásának útját a román hatalom akadályozza. Ezért ment el plébániámról kb. 600 diplomás fiatal Angliában, mert itthon nincsen megélhetés. Mégis reménykedem, mert segítségünkre sietett az anyaország, amit itt is köszönünk.

Örvendetes, hogy az anyaország nem feledte el, amit Bocskai István (1557-1606) fejedelem végrendeletében az erdélyi és a magyarországi magyarokra hagyott: 

„Ezeknek utána, mint nemzetemnek, hazámnak igaz jóakarója (…) szeretettel intvén mind az erdélyieket és magyarországi híveinket az egymás közt való szép egyezségre, atyafiúi szeretetre. Az erdélyieket, hogy Magyarországtól, ha más fejedelemség alatt lesznek is, el ne szakadjanak. A magyarországiakat, hogy az erdélyieket el ne taszítsák, tartsák ő atyafiainak és ő véreknek, tagjoknak.” Bármilyen idő következik, ne egymás ellen, hanem egymás javára tegyenek, dolgozzanak akkor is, ha külön országban élnek, s akkor is, ha jobb idők következnek. A magyar nemzet figyelmébe ajánlja a székelyeket, hogy „szabadságban tartsák meg … a székelységet, mint kedves híveinket intjük fejenként: szolgáljanak hazájuknak híven és igyekezzenek az egész magyar nemzetnek megmaradására.” 

Befejezésül, ne feledjük el Jézus felhívását: „Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét mindennap és úgy kövessen..” (Mt 16,24)  

Hittel lépjünk Jézus nyomába az új esztendőben, mert „Íme, veletek vagyok mindennap a világ végéig!” (Mt 28.20) "Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?" (Róm 8,31)

Ámen.