Krisztusban Kedves
Testvéreim!
A
madéfalvi veszedelem 255. évfordulóján a mi megemlékezésünk alaphangját, Garay
János sorai adják:
„Csak törpe nép felejthet ős
nagyságot,
Csak elfajult kor hős elődöket;
A lelkes eljár ősei sírlakához,
S gyújt régi fénynél új szövétneket.
S ha a jelennek halványul sugára:
A régi fény ragyogjon fel honára!” (Garay, Az Árpádok)
Csak elfajult kor hős elődöket;
A lelkes eljár ősei sírlakához,
S gyújt régi fénynél új szövétneket.
S ha a jelennek halványul sugára:
A régi fény ragyogjon fel honára!” (Garay, Az Árpádok)
A költő kimondta, hogy „nemzetegység
volt nemzetnagyságunknak talpköve”. Ennek a nemzetegységnek szolgálatában
álltak a székelyek, akik Pannónia nyugati részén már a VIII. század végén
vezetőikkel, Ábrámmal és Tódorral az élen felvették a nyugati kereszténységet a
Fischa folyónál. Szent István szent feladattal bízta meg és a bihari részekről (Viság
völgye, folyó, Székelyjó) 1003-ban Gyulafehérvár környékére telepítette, Szent
László pedig a végleges helyünkre. S ennek a földnek, a hegyeknek, a domboknak,
a folyóknak és patakoknak őseink adtak nevet.
Ide mi nem csemete ültetni
jöttünk, hanem őshonosak vagyunk. Mindenkor itt és keletebbre védtük hazánkat a
támadókkal szemben. Ezért magyar királyaink és később fejedelmeink is
értékelték és tisztelték a nemes székely nemzet jogait.
„A lelkes eljár
ősei sírlakához, S gyújt régi fénynél új szövétneket.” Eljöttünk, hogy régi
fénynél új szövétneket gyújtsunk, azért hogy lelkesedni tudjunk.
Most tehát nézzük meg, hogy mi volt népünk célja? Mi volt az ami
lelkesítette és megtartotta a magyart?
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes úr a Tusványoson mondta: „A magyar állam
értelme és célja az, hogy a magyar nemzet fennmaradjon.”
A fennmaradáshoz Isten
segítségén kívül a magunk akarására is szükség van, ahogy azt Márton Áron
püspök mondta: „Minden nép annyit ér, amennyi
értéket magából ki tud termelni. S addig él, amíg életét a maga erejével tudja
táplálni.” Fiatal korától nem szűnt meg hangoztatni: „A keresztény ember két világ
polgára. Igazi hazája az égben van, de oda az út a földön át vezet. Ezért a
világban nem turista, nem műkedvelő. Feladatot kell teljesítenie. Feladatot és
szolgálatot szeretetből.”
Igazi célunk a mennyben van. Oda pedig tudatos irányítással lehet eljutni.
Nem lehetünk célt tévesztett emberek, akik az ut egyik szélétől a másikig mennek
és vissza, nem mehetünk ökörhúgyosan! A kisgyermek is jobban fejlődik, ha
szülei irányítják nevelését és oktatását. Jobban halad a gyermek, ha mindkét
kezét a szüleik fogják. Így haladunk mi is, ha a hétköznapi munkában együtt
vagyunk és a vasárnap és ünnepnap megszentelésében együtt veszünk részt a
szentmisén vagy istentiszteleten. Mert a szentmisében vagy istentiszteleten
megéljük a közösséget Istennel és egymással. Már az ószövetségi zsoltáros megállapította:
„Milyen jó és örvendetes a testvéreknek
együtt lakozni.”
Rólunk magyarokról Prohászka Lajos kultúrfilozófus írta: gens sibi
prodiga! A magyar önmagát pazarló nemzet! Vagyis alaptermészete olyan, hogy
akit vagy amit megszeret, attól nem sajnál semmit, sőt önmaga
érdekét nem nézve, parádésan veti be minden erejét és vagyonát az eszme vagy
szerelme szolgálatába. Kész még az életét is feláldozni.
Ezt a természetet szentelte meg Jézus Krisztus szeretetével. Ő testben jött
el – ahogy a szentleckében hallottuk (1Jn 3,22-4,6) – megváltott kereszthalála
és feltámadása által. Jézus Krisztus a szeretet mércéjét is meghatározta: „Senki sem szeret jobban, mint az, aki
életét adja barátaiért. Ha megteszitek, amit parancsolok nektek, a barátaim
vagytok.” (Jn 15,13k)
Szentjeink
és nagyjaink “túlzásaiban” észre kell vennünk a parádés, nagylelkű magyart, aki
szeretete tárgyától, főleg Istenétől nem sajnál semmit sem. Sőt! A magyarnál a
szeretet vérre menő.
Székely
eleink a hit megtartását, a kereszténység megőrzését fontosnak tartották.
Hittek és bíztak a minket szerető Istenben és egyházában. Szeretetük forrása a
templom volt, ahol Isten igéjével és az Eucharisztiával táplálkoztak, ahol
megélték a közösséget (kommunio) Istennel és egymással. Vasárnap és ünnepnap,
aki elhanyagolja a szentmisét vagy istentiszteletet, az olyan mint a súlyos
beteg, akinek az EKG-ja kezd kiegyenesedni! A vasárnapi és ünnepnapi
istentiszteletek Istennel és a nemzettel kapcsolnak össze, a nemzetegység pedig
a nemzetnagyságnak az alapja.
Az
Isten hit megköveteli életünknek az Istennek tetsző alakítását. Egy perui
drámaíró, Alegria elbeszélésében, Kötélen a Niagara felett, az artista utolsó
mutatványa előtt feltette a kérdést: Elhiszik-e, hogy a kővel megrakott
talicskára, ha valaki rá ül, így is áttaszítom a kötélen a Niagara felett? Néma
csend lett. A helyzetet az artista fia oldotta fel, mert felment és ráült, ő
pedig tolta a talicskát a kötélen a Niagara felett és a végponthoz ért.
A
hit megköveteli a bizalmat, a ráhagyatkozást Istenre. És eleink úgy szerették
Istent, hogy hitüket, szabadságukat semmiért nem adták fel. Így tettek ecsedi
Báthori István vajda idejében, 1567-ben, vagy 1764-ben.
Emlékező Testvéreim!
Szabó
Dezső, Elsodort falu című hatalmas
regényfolyam Farkas Miklósa így fakad ki egyszer: „A magyarnak mindig kell valaki, aki szeresse, biztatgassa, elismerje,
másképp elbitangol, elzüllik.” A madéfalvi tömeggyilkosság után ezrek menekültek
el, csángáltak ki Moldvába, ahol szeretettel fogadták. Igaz, nagy szegénységben
kellett új alapot vetniük családjuknak. Ott is igyekeztek megőrizni az
Istenhitet és a testvéri kapcsolatot. Ennek a kirajzásnak is vannak nagyjai és
szentjei. Hadd említsük meg Boldog Antal Veronika vértanút, akinek ősei a
madéfalvi veszedelem után mentek ki Moldvába és telepedtek le Halasfalva
mellett. Nisiporestben született Veronka 1935-ben, mint világi ferences
ragaszkodott Istenéhez és fogadalmához. Szolgálta embertársait és Istent. 1958.
augusztus 23-án gyilkolták meg. Ereklyéje itt van Madéfalván.
Kedves
Férfiak és Feleségek!
„A magyarnak mindig
kell valaki, aki szeresse, biztatgassa, elismerje, másképp elbitangol,
elzüllik.” Szeresse mindegyiktek házastársát, biztatgassa és
ismerje el fáradozását, hogy el ne bitangoljatok, el ne zülljetek. Ha a családi
szeretet meg van akkor a szomszédságban is meg lesz, akkor a világban is
békésen lehet élni.
Kalkuttai
Szent Teréz anya 1979-ben béke Nobel-díjat kapott. Azt kérdezte tőle egy hölgy
az ünnepségen: Tessék mondani, mit tegyünk a világ békéjéért? – Teréz anya ezt
válaszolta: “Menjünk haza és szeressük családtagjainkat és szomszédainkat!”
Ne
feledjük el, amit Farkas Miklós mondott: „A
magyarnak mindig kell valaki, aki szeresse, biztatgassa, elismerje, másképp
elbitangol, elzüllik.”
Emlékező Testvéreim!
A nemzet megmaradásához
hit kell és erő. Márton Áron mondását újra mondom: „Minden nép annyit ér, amennyi
értéket magából ki tud termelni. S addig él, amíg életét a maga erejével tudja
táplálni.” A székely nép
törekedett értékeket termelni, de életének, boldogulásának útját a román
hatalom akadályozza. Ezért ment el plébániámról kb. 600 diplomás fiatal
Angliában, mert itthon nincsen megélhetés. Mégis reménykedem, mert segítségünkre
sietett az anyaország, amit itt is köszönünk.
Örvendetes, hogy az anyaország
nem feledte el, amit Bocskai István (1557-1606) fejedelem végrendeletében
az erdélyi és a magyarországi magyarokra hagyott:
„Ezeknek utána, mint nemzetemnek, hazámnak
igaz jóakarója (…) szeretettel intvén mind az erdélyieket és magyarországi
híveinket az egymás közt való szép egyezségre, atyafiúi szeretetre. Az
erdélyieket, hogy Magyarországtól, ha más fejedelemség alatt lesznek is, el ne
szakadjanak. A magyarországiakat, hogy az erdélyieket el ne taszítsák, tartsák
ő atyafiainak és ő véreknek, tagjoknak.” Bármilyen idő
következik, ne egymás ellen, hanem egymás javára tegyenek, dolgozzanak akkor
is, ha külön országban élnek, s akkor is, ha jobb idők következnek. A magyar nemzet
figyelmébe ajánlja a székelyeket, hogy „szabadságban tartsák meg … a székelységet, mint kedves híveinket
intjük fejenként: szolgáljanak hazájuknak híven és igyekezzenek az egész magyar
nemzetnek megmaradására.”
Befejezésül, ne feledjük el Jézus felhívását: „Aki követni akar,
tagadja meg magát, vegye fel keresztjét mindennap és úgy kövessen..”
(Mt 16,24)
Hittel lépjünk Jézus nyomába
az új esztendőben, mert „Íme, veletek vagyok mindennap a világ
végéig!” (Mt 28.20) "Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?" (Róm 8,31)
Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése