2019. 01. 30.

80 éve a Székelyföld nem téveszti el az utat


Február, hol a nyár? – Móricz elbeszélése, nem a nyarat juttatja eszembe, hanem e rövid hónap gazdag eseményeit. 
Először is a múltból merítünk, hogy mindnyájunknak eligazításul szolgáljon úgy a jelenben, mint a jövőben. 
Istenszolgája Márton Áron püspökké szentelése 1939. február 12-én volt. 
Márton Áron 1945 húsvétján kijelentette: 
"Amint az egyénnek joga van az élethez, a családalapításhoz, a szabadsághoz, a munkához, a becsülethez, a tulajdonhoz, a művelődéshez, a vallás szabad gyakorlásához, ugyanúgy joga van a nemzetiségnek, hogy a maga sajátos életét szabadon élje, kultúráját fejleszthesse, a saját ügyeit a maga alkotta szabályok szerint és saját szervei által, a maga felelősségére intézze, a vele együtt lakó népek jogos érdekeinek a tiszteletben tartása mellett." (Gyulafehérvár, 1945. március 24-én.)
Nagy püspökünktől azt kérdezték a börtönbe levő miniszterek, görög katolikus püspökök, honnan van az, hogy papjai sok esetben nem rendelkeznek nagy műveltséggel, s még sem tévesztik el a helyes utat. Márton püspök úr ezt válaszolta: aki az evangéliumot olvassa és megtartja, nem téveszti el a helyes utat. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése