A trónviszályoktól, több
évtizednyi pártütéstől, kül- és belharcoktól meggyötört nemzet Szent László
király uralma alatt (1077-1095) rátalált arra a békére, aminek egykor, az
országalapító életének utolsó évtizedében örvendhetett. A Taksony és Géza
nagyfejedelmek központosító törekvései által előkészített és Szent István által
megvetett alapokon nyugvó szilárd királyi hatalom Szent László erős kezében
összpontosulva lehetővé tette a békés, belső fejlődést, a múlt viszonylag
rövid, de eredményes keresztény szakaszának számbavételét és az európai
politika színterén történő feladatvállalást. A múlt számbavétele elsősorban
annak értékhordozó volta miatt történt. - Szent István temetésének leírása után
Hartvik püspök a következőket jegyezte föl: „... érdemeiért az Úr több éven
át sok kórságban senyvedőnek, lázbetegnek, sanyargatását és nyomorúságát
kiáltozónak, törvény alatt görnyedőnek számtalan jótéteményét tanúsította.”
Mialatt az országot nyomorúságok sora sújtotta, a köznép emlékezetében
megőrizte első királya alakját és tetteit. A királyi hatalommal visszaélő
uralkodóktól szenvedők előtt még világosabbá vált, hogy Szent István
állapotbeli kötelességeit teljesítve, az ország függetlenségét biztosítva, törvényeivel
rendet és békét teremtve, az egyházi szervezet kiépítésével az Evangélium
eredményes hirdetését lehetővé téve Isten akaratát teljesítette. Aki pedig
Isten akaratát hősies fokon teljesíti, az részesül az Istenből kisugárzó
szentségből, vagyis maga is szent. Nem a hatalom jogos vagy jogtalan örökösei,
hanem a nép kezdte Istvánt szentként tisztelni, s a kultusz helye a temetkezési
hely, az általa alapított fehérvári bazilika volt.
Szent István tetemét egy római
szarkofágból átfaragott márványkoporsóba helyezték, és ez a bazilika közepén
állt. Az egyik utolsó pogánylázadás alatt, valószínűleg 1061-ben a szent
nyugvóhelyének megszentségtelenítésétől félve a bazilika papjai a kőkoporsóból
kiemelték az összeszáradt, mumifikálódott testet, és súlyos kőlap fedte sírba
rejtették. így került a holttest a padlószint alatti „földbe", ahol
1083-ig nyugodott. Szent István igazságosztó, jótevő, kardforgató, jogart tartó
jobbját feltehetően ekkor választották el a testétől, és a Szent Jobb ettől
kezdve „külön életet élt”.
A hivatalos szentté avatás a
XI. század második felében már a pápa tudtával kellett, hogy történjen. Szent
VII. Gergely pápa (1073-1085) és Szent László király több ízben érintkeztek
egymással, amint a hiteles források tudtul adják. Sajnos az a levél nem maradt
fenn, amiben Szent László a pápai engedélyt kérelmezte a szentté avatások
elvégzéséhez, de Szent Gellért életírása megőrizte Szent VII. Gergely pápa
engedélyét, miszerint „emeljék fel azok testét, akik Pannóniában a hit
magvát elvetették, és az országot a hit hirdetésével öntözték, hogy őket a
legnagyobb tiszteletben tartsák és méltó tisztelettel illessék.”
Így a nép spontán tisztelete
alegfelső helyről jövő jóváhagyással találkozott, és e két előzetes feltétel
birtokában Szent László király 1083-ban elvégezhette a szentté avatásokat. A
pápa legátust küldött hazánkba, s az ő jelenlétében történtek a kanonizációk.
Először Csanádon Szent Gellért püspök „fölemelése" ment végbe” július
25-én. Utána István, majd Imre szentté avatása következett.
A szent király halálának
napjára, 1083. augusztus 15-re Szent László egybehívta az ország nagyjait. A
tiszteletet kezdeményező népet nem kellett hívnia, az magától is ott volt évről
évre ezen a napon. A király három napos böjtöt rendelt el. A böjt és a szüntelen
imádság hiábavalónak bizonyult, a sírt fedő kőlapot nem sikerült elmozdítani.
Ekkor a bökénysomlyói apáca, Caritas azt a tanácsot adta, hogy a Visegrádon
raboskodó volt királyt, Salamont szabadon kell engedni. Ennek megtörténte,
vagyis a felebaráti megbocsátás volt a bocsánatot sokszor gyakorló király
(például Ajtony és Vazul utódai nem bűnhődtek!) fölemeltetésének az
előfeltétele. Salamon visszanyerte szabadságát, a böjtöt folytatták, és
megbizonyosodtak, az eddig mozdíthatatlan követ sikerül leemelni.
Török József - István király szentté avatása 10.
Augusztus I9-én este a vecsernye befejeztével az evangéliumi ígéret –„vakok látnak, sánták járnak...” – sokszorosan beteljesedett. Több csodás gyógyulás történt, és a hit erejéből akkor bekövetkezett gyógyulások tényét ma már a történettudomány elfogulatlan képviselői sem vonják kétségbe. Amikor egy hét éves béna fiúcska lábra állt, a jelenlévő Szent László „határtalan örömében sírva fakadva felemelte a földről és az oltárhoz vitte, s ott a dicséret himnuszát zengve a gyermek gyógyulásával kinyilvánított jótéteményért mindazokkal együtt, akik jelen voltak, forró köszönetét mondott.”
Az Istent dicsérő, neki hálát
adó imádságban töltött éjszakára virradóra, Mária mennybevitele után az ötödik
nap, tehát augusztus 20-án először az elhunytakért mondtak misét, majd
elmozdították „a padlóból kiemelkedő márványtáblát és lementek a koporsóig”.
A kőlapokból összerótt koporsóban a talajvíz elvégezte a maga munkáját, ebben „mint
drága balzsamban nyugodtak a drága csontok, ezeket a legtisztább gyolcsba
gyűjtötték". A szent király gyűrűjét azonban hiába keresték. Ezután a
sírt befedték, s a „talált kincset", Szent István tetemének
maradványait míves ezüstládába zárva oltárra helyezték, hogy a hívek méltó
módon tisztelhessék.
A bazilika
egyik papja ekkor fogalmazta meg azt a hitvallás-számba menő könyörgést,
amelyet az 1083-1092 között másolt Szent-Margit Sacramentarium a protorex
tiszteletének első emlékeként őrzött meg.
Isten, aki boldog Istvánt,
a mi királyunkat
és a te hitvallódat
a földi hatalom dicsőségével
megkoronáztad
és szentjeid társaságába
emelted,
add, kérünk,
hogy akit Pannónia a földön
az isteni vallás tanítójaként
érdemelt ki,
ugyanúgy a te Egyházad az égben
védelmezőjeként érdemelje ki.
A Szent Jobb története
Hartvik püspök. Szent István
király életírásában csak arról tudósít, hogy a szentté avatáskor, 1083.
augusztus 20-án hiába keresték a koporsóban a király gyűrűjét. Amint csak
következtetni lehet a Szent jobbnak 1061-ben a test egészétől történt
leválasztására, úgy ennek okát is csupán föltevés révén ismerhetjük meg. Az
ereklyék tiszteletében jeleskedő klerikusok valószínűleg az enyészettől
féltették, s mint a szent király tetemének legdrágább részét ereklyetartóba
zárva a székesegyház káptalani kincstárában elrejtették. Azostromtól való
félelem, a bizonytalan közállapot a néhány jelenlévő papnak titoktartást
javasolt, és ez a további események során megkönnyítette a Szent Jobb
elidegenítését. A gazdag
bihari családból származó Merkúr az ereklyét a zavarosidőkben elég hamar
elvihette a Berettyó folyóteraszának peremén álló családi monostorába, mert két
évtized múltán senki sem emlékezett arra, hogy a gyűrűt és a Szent Jobbot a
káptalani kincstárban kellene keresni. A következő évben (1084) Szent László
király országjárása során fölkereste Merkúr családi monostorát, és a tettes
talán jobban félve a földi, mint az égi büntetéstől, csoda történtével
magyarázta meg, miként került hozzá az ereklye. Ő a sír felnyitásakor a
kórusban volt, mert a király elővigyázatosságból eltiltotta a sír mellől, és
ekkor fehér köntösű ifjú képében egy angyal összecsavart szövetet adott át neki
e szavakkal: „Rád bízom ezt megőrzésre, és ha eljön az idő, felfedésre!”
Az önkéntes vagy kényszerű fel fedési a király bocsánata követte. Majd később
Szent László Álmos herceget megbízta, hogy a fából összerótt monostor helyébe
kőegyházat emeljen. A középkor folyamán a benedeki regulát követő szerzetesek
itt őrizték, az ország minden tájáról érkezett zarándokok itt tisztelték a
Szent Jobbot. A kézfejhez eredetileg karrész is tartozhatott, aminek nagyobb
része Lembergbe (Lvov) került, egy kisebb darabja pedig a XV. század óta a
bécsi Szent István-dóm tulajdona.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése