Csíkszeredában a felnőtt betlehemes játékok szerves részei az ünnepi készülődésnek, a Szent Kereszt Plébánia szervezésében, ahol több mint 100 fős, önkéntes közösség a 4 évestől a 86 évesig (gyermekek, fiatalok, felnőttek, lelkiségi csoportok, kórus tagjai) adja elő Jézus születéstörténetét, a hagyományos betlehemes pásztorjátékot, a Millenniumi templom kertjében vagy a templomban karácsonyi szentmisék előtt. Ezek az előadások a közös ünneplésünk részét is képezik, bemutatva a szálláskereséstől a háromkirályokig terjedő jeleneteket, összekovácsolva Jézus Krisztus hitében a helyi közösséget.
Felnőtt Betlehemes - 2025.dec.21-én 17:30 órakor.
December 24-én 18 órakor a 4 évestől 10 évesig - kiscsoport
December 24-én 20 órakor a 10 évestől 15 évesig - középsők
Dec. 24-én 23 órakor - Szőlővesszők csoport - középiskolások
Megünnepeltük Urunk Jézus Krisztus születését. Az egybegyűlt hívek testvéri közösségében felidéztük megváltó Istenünk
szent titkát és meghallgattuk üzenetét. Hívő lélekkel, buzgó és zengő
énekléssel hódoltunk előtte.
Megköszönjük a karácsonyi misztériumjátékot előadó hittanos-ministráns gyerekek, ifjak buzgóságát, lelkes készületét. A felnőtt Szabadtéri Betlehemes előadás minden résztvevőjének: valamint a sekrestyések, karbantartó és tisztviselő munkatársaink fáradozását. Köszönjük a kántor uraknak, az énekkarnak, a Psallité-nek, az Oltáregylet-Nőszövetségnek, a lelkiségeknek a szolgálatát, nem utolsó sorban tisztelendő munkatársaimnak és Exc. Tamás József püspök únak a segítségét. Köszönjük, hogy a Szeretetkosár akcióban részt vettek.
Istennek legyen hála, hogy
híveink az ádvent folyamán komolyan készültek a karácsonyra, mindez szolgálja
Isten dicsőségét és a lelkük üdvösségét.
Plébániánk
nevében minden testvérünknek kegyelemteljes karácsonyi ünneplést kívánunk.










Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése