2025. 12. 28.

Szent Család - 2025

Ma minden gyorsan változik, semmi sem tart sokáig. A szeretet azonban egy olyan kapcsolat, egy olyan valóság, amely növekedik és úgy kell felépíteni, mint egy házat. A házat pedig közösen építik, nem egyedül. Építeni annyit jelent, mint segíteni a növekedést, hogy örökké együtt éljünk. 2014-ben Ferenc pápa ezt az imát javasolta a fiataloknak: „Urunk, mindennapi szeretetünket add meg nekünk ma.” Ma együtt mutatjuk be a 25. és 50. éves jubiláns házasokkal a szentmisénket, és köszönjük életpéldájukat, hogy életüket nem a futóhomokhoz hasonlító érzésekre építették, amelyek jönnek és mennek, hanem az igazi szeretet sziklájára alapoztátok, amely Istentől van.
A tegnap a Lateráni Szent János bazilika szent kapuját zárták be, ma Szentcsalád vasárnapján zárják be a római Falakon kívüli Szent Pál-bazilika szent kapuját. A kapu alján ez a latin felirat olvasható: Ad sacram Pauli cunctis venientibus aedem – sit pacis donum perpetuoque salus. (Mindazoknak, akik Szent Pál szentélyébe jönnek, adassék a béke és az örök üdvösség ajándéka.) A gyulafehérvári főegyházmegyénk székesegyházában szintén ma zárul a Jubileumi Szentév. És január 6-án, vízkereszt ünnepén XIV. Leó pápa bezárja a Szent Péter-bazilika szentkapuját is. A Szentév rendes és rendkívüli kegyelmi idő, de a család a mindennapos megszentelődés lehetősége. Hogyan értékeljük-e a családunkat? – A családban a párbeszéd és a meghallgatás kulcsfontosságú-e? A családtagok között élő-e a kommunikáció, a kölcsönös tisztelet és megértés? - Bánjuk meg minden bűnünket, amellyel gyengítettük családunkat.

A család a szeretet civilizációjának központja és szíve

Szent II. János Pál mindig kihangsúlyozta, hogy: „Az emberiség jövője a család által valósul meg.” Rámutatott, hogy a család forrása az a szeretet, mellyel a Teremtő kezdettől átöleli a teremtett világot. Az evangéliumban Jézus végképp megerősíti ezt: „Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte” (Jn 3,16). Az egyszülött Fiú, a család által lépett be az emberi történelembe. Ezért Egyházunk Urunk születését követő vasárnapot a Szent Családnak szenteli. XIV. Leó pápa mindjárt megválasztása után, júniusban szentmisét mutatott be a családok jubileumán. Az adventi időszakban a Szent Család vasárnapjára utalva és karácsonykor is, kihangsúlyozta a béke fontosságát, a családok és gyermekek jogait, valamint Szent József hűségét. A Szentírásból ismerjük, hogy Isten teremtette a családot és megáldotta. Az ősszülők megkapták Istentől a családtervet. A házasságban két másnemű, érett, független személy, szabad döntéssel, felelősséget vállal egymásért egy életre szólóan. Egy közösséget alkotnak, lesznek ketten egy test. Ez eddig természetes minden családalapításnál.

1. A Szent Család esete mégis más. Így mondjuk, hogy a Szentcsalád egyszerre emberi és isteni mű. A Szent Családban Istenre figyeltek. (Mt 2,12-15. 19-23) Nézzük meg közelebbről.
Az eljegyzett Mária az angyali üdvözletben kapja Isten megtestesülésének titkát, és szabad akaratú döntéssel elvállalja a Titok hordozását, szolgálatát. Ezután idős rokona, Erzsébet meglátogatására megy. Visszatértekor, már látszottak rajta az anyaság jelei. Ez Józsefet zavarba hozta, mert Mária titkát nem ismeri. Mihelyt megkapta Istentől a megtestesülés titkát, akkor szabad döntéssel igent mondott: magához vette Máriát. 
Így családot alapítva vállalta élethívatását, a Szent Család szolgálatát. Csak azt tudták, hogy Isten nem kíván tőlük lehetetlent és hogy velük lesz mindig. Ezt megtapasztalták Jézus születésekor, a bölcsek látogatásakor, a meneküléskor Egyiptomban és a hazatéréskor. A nevelés és az ácsmesterség gondos végzéséből direkt és indirekt nevelés értelmet nyert Jézusban, aki gyermekként „gyarapodott bölcsességben, korban Isten és emberek előtti kedvességben” (Lk 2,52).
Szűz Mária és Szent József házasságát maga az Atya akarta és a Szentlélek hozta össze Jézusban. Jézus lett a család élethívatása és éltetője. A Szentpár ajkára kívánkozik az igazság, amit Szent János evangélista írt: „Mindnyájan az ő teljességéből részesültünk, kegyelmet kegyelemre halmozva. Mert a törvényt Mózes közvetítette, a kegyelem és igazság azonban Jézus Krisztus által lett osztályrészünk. Istent nem látta soha senki, az Egyszülött Fiú nyilatkoztatta ki, aki az Atya ölén van” (Jn 1,16-18). A Szentcsaládot Isten hozta létre, és Jézus szentelte meg. Megváltó műve által a házasságot a kegyelem és az igazság rendjébe emelte, vagyis szentségi szintre, ahol az Ő szeretete, kegyelme állandóan áramlik. Ezért a családok számára a Szentcsalád igazi eszmény és erőforrás.
2. A család a szeretet civilizációjának központja és szíve. A családban tanulunk meg szeretni. Az ember az egyetlen teremtmény a földön, akit Isten önmagáért akart, akit szeretetből teremtett. Az ember csak akkor talál teljesen önmagára, ha szeretetben Istennek ajándékozza magát. A szeretetben teljesedik ki a személy azzal, hogy őszintén elajándékozza magát.
- Hogyan? …..
Szeretni annyit jelent, mint szabad és kölcsönös ajándékozással adni és kapni úgy, ahogyan vásárolni és eladni nem lehet. Ezt mutatja a házastársak esküje: „Szeretetből veszlek feleségül… szeretetből megyek hozzád feleségül…, őt el nem hagyom holtomig-holtáig semmiféle bajában…” Családom, ahol a társam az otthonom. Benne van a házassági esküben, ami a házaspár és a család közjava: a szeretet, a hűség, a megbecsülés Krisztusban. Ezek kettejük java, amelyeket egyenként is birtokolnak, később a gyermekek közjavává kell válniuk.
A közjó, miközben egyesíti a benne részesedő személyeket, természete szerint biztosítja minden egyes személy igazi javát. A menyasszony és a vőlegény nemcsak ajándékozzák és elfogadják egymást, hanem nyitottak elfogadni a gyermekeket, akikkel Isten megajándékozza őket, és ígéretük szerint keresztény módon fogják nevelni.
E szeretettől vezérelt élet-ajándékozás és életvállalás nem egyszerűen fizikai, hanem lelki természetű feladat is, melynek örök kezdete Istenben van és Hozzá kell vezetnie. Ezért a család a szeretet civilizációjának központja és szíve.
A civilizáció az emberi történelemhez tartozik, mert lelki és erkölcsi igényeinek felel meg: az Isten képére és hasonlatosságára teremtett ember a Teremtő kezéből megkapta a világot azzal a feladattal, hogy formálja át a saját képére és hasonlatosságára. E feladat végrehajtásából születik a civilizáció, mely nem egyéb, mint a „világ emberivé tétele.”
A szeretet civilizációja Isten kinyilatkoztatásából veszi kezdetét, aki a Szeretet (1Jn 4,8), és szorosan kapcsolódik a szeretethez, mely „kiáradt a szívünkbe a nekünk adott Szentlélek által” (Róm 5,5), és növekszik annak az állandó művelésnek köszönhetően, melyről a szőlő és a szőlőműves evangéliumi példázata beszél (Jn 15,1-2). „A keresztény család Isten Országát építi a történelemben azokkal a mindennapos dolgokkal, amelyek életének föltételei vagy annak meghatározói. … Éppen ezért a szeretet és az élet alkotja a keresztény család üdvözítő küldetésének lényegét az Egyházban és az Egyház javára” (FC 50).
A házasság szentségi kegyelme által, a keresztény család mindig Krisztus szeretetében él, és az Egyház küldetését teljesíti, amikor mindennapi életfeladatait végzi. A család az emberi és keresztény értékek iskolája. Ezért a család a szeretet civilizációjának a központja és szíve.
3. A házastársak
boldog élete az egymás vállalásában rejlik. Az újpároknak szoktam elmondani ezt a történetet: Csíkban 1694. február 13-án és 15-én volt az utolsó tatár betörés! Tizenhét falut népével együtt pusztítottak el. A túlélők ezreit rabszíjra fűzték és a Krim félszigetre hajtották. Amikor a csíkszentsimoni Endes György rejtekhelyéből meglátta, hogy feleségét, Bors Annát is rabságba hajtják, nyomban feladta magát és követte feleségét, mert kettejüknek együtt könnyebb elviselni a rabságot, mint a feleségnek egyedül. Pár év elteltével kiváltották és hazajutottak. Eleink szép példát hagytak az utókorra a családi hűségről és felbonthatatlanságról.
Fiatal házasok! Maradjatok hűségesek Istenhez, a családhoz és a hazához. Tudjátok, hogy a keresztény család a III. évezred örömhíre. Ezért kérjük imában a Szentlelket, hogy Isten halmozza el szeretettel a szíveket és legyenek Szent István népének hű apostolai. Szárnyat bontó családok legyenek a nemzet tavasza; az emberi és keresztény értékek iskolája, és a III. évezred örömhíre! Magasztos hivatásban áldjon meg, és tegyen boldoggá bennetek Istenünk!  Ámen.

  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése