Mindketten erős Európát akarunk – jelentette ki Orbán Viktor
kormányfő a David Cameron brit miniszterelnökkel folytatott csütörtöki
budapesti tárgyalása után.
Orbán Viktor miniszterelnök fontosnak tartja,
hogy a Nagy-Britanniában dolgozó magyarok ne szenvedjenek el semmilyen
hátrányos megkülönböztetést, brit kollégája szerint pedig
Nagy-Britanniának fontos, hogy egy megreformált Európai Unióban
maradjon, és az EU-nak is fontos Nagy-Britannia.
„Mind a ketten erős Európát akarunk (…), egy erős
Európának pedig versenyképes Európának kell lennie” – hangoztatta Orbán
Viktor David Cameronnak az unióval kapcsolatos négypontos javaslatáról
szólva, amelyből „mi hármat úgy, ahogy van teljes mellszélességgel
támogatunk”. „Szellemi és stratégiai egyezés van közöttünk” –
fogalmazott.
Közölte:
azonos a brit és a magyar álláspont arról, hogy a nemzeti
parlamentek szerepét újra kell gondolni az EU-n belül, továbbá hogy az
eurózónához nem tartozó országoknak egyenlő elbánást kell biztosítani az
EU intézményrendszerében. Egyetértettek abban is – folytatta -, hogy a
szociális rendszeren belüli visszaéléseket ki kell iktatni minden
EU-tagállamban.
Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: a magyar kormány a becsületesen
dolgozó magyar emberek érdekében áll ki mindenhol. Ezért azt kérte brit
kollégájától, javaslataik megfogalmazásakor legyenek tekintettel arra,
hogy a magyar emberek elsöprő többsége Nagy-Britanniában becsületesen
dolgozik, és munkájával, befizetéseivel hozzájárul Nagy-Britannia
gazdaságához.
Ha ezen a területen változtatni akarnak, azt a visegrádi négyek
(Magyarország mellett Csehország, Lengyelország és Szlovákia) szeretnék
közösen megismerni és közösen megállapodni róla – tette hozzá,
megjegyezve, hogy jó esélyt lát erre.
Utóbbi témáról Orbán Viktor külön is beszélt kérdésre, fontosnak
nevezve, hogy
a Nagy-Britanniában dolgozó magyarok ne szenvedjenek el
semmilyen hátrányos megkülönböztetést. Ugyanakkor – közölte –
Magyarország minden olyan ésszerű javaslatra nyitott, amely megszünteti a
visszaéléseket a szociális ellátások területén, mert „azt mi sem
engedjük meg Magyarországon”.
Hangsúlyozta:
„mi nem migránsok vagyunk az Egyesült Királyságban”,
hanem uniós állampolgárok, akik szabadon vállalhatnak munkát az Európai
Unióban mindenhol. A magyarok nem élősködni mennek Nagy-Britanniába, nem
elvenni akarnak az ott élőktől, hanem dolgozni szeretnének, és jól is
dolgoznak – mondta, jelezve, hogy a brit statisztikai hivatal adatai
szerint
55 ezer Magyarországon született munkavállaló dolgozik ma
Nagy-Britanniában. Magyarország becslései szerint a Nagy-Britanniában
dolgozó magyarok összességében több adót és járulékot fizetnek be, mint
amennyi ellátást kapnak – fűzte hozzá.
Orbán Viktor arra számít, David Cameronnal megtalálják majd azt a
megoldást, amely a magyar munkavállalóknak is megfelel, és a brit
kormány céljait is szolgálja. A miniszterelnök arról is biztosította
brit kollégáját, hogy Magyarország NATO-partnerként – az ország
méretéhez illeszkedő súllyal – a jövőben is részt fog venni a szíriai és
iraki nemzetközi akciókban.

Fotó: Kurucz Árpád
Végignézve „a mostani európai, különösen közép-európai politikai
palettán, a lengyel kormányzópárt elnöke és jómagam a kevés talpon
maradt rendszerváltók közé tartozunk. Ez a szabadságharcosok
öregfiúkklubja tulajdonképpen. Örömmel látogattam meg a lengyel
barátainkat, és ott megerősítettük a lengyel-magyar stratégiai
együttműködést” – fogalmazott.
David Cameron: Nagy-Britanniának fontos, hogy egy megreformált Európai Unióban maradjon
Nagy-Britanniának és Magyarországnak hasonló elképzelései vannak az
EU-ról, működő Európát akarnak – mondta David Cameron brit
miniszterelnök csütörtökön Budapesten, miután az Országházban tárgyalt
magyar kollégájával, Orbán Viktorral.
A brit kormányfő kiemelte a szubszidiaritás jelentőségét, és azt,
hogy fair szabályok legyenek, egyenlő bánásmódban részesüljenek az
eurózónán belüli és az azon kívüli tagállamok, továbbá, hogy tartsák
tiszteletben a nemzetállamokat.
David Cameron kijelentette: Nagy-Britanniának fontos, hogy egy
megreformált Európai Unióban maradjon, és az EU-nak is fontos
Nagy-Britannia, hiszen az országnak erős a gazdasága. Úgy vélte,
lehetséges, hogy az Európai Tanács februári üléséig megoldást érhetnek
el.
Közölte: lehetnek olyan országok, amelyek mélyebb integrációt
akarnak, de nem egy olyan unió kell, amely „elvesz tőlünk bizonyos
dolgokat”. Ugyanakkor a brit miniszterelnök hangsúlyozta egyebek mellett
az egységes piac jelentőségét.
Arra is kitért, hogy a megbeszélésen szóba került a brit szociális
rendszer is, és bár támogatja az emberek szabad mozgását, hiszen jó,
hogy például a britek is mehetnek más európai országokba dolgozni, de
figyelembe kell venni, hogy ez a szabad mozgás nyomást jelent a
szociális rendszernek, ezért tárgyalni kell erről a kérdésről. Ugyan az
februári EU-csúcsig már nincs sok idő, de ha jól, keményen dolgoznak,
megállapodást érhetnek el – magyarázta. Emlékeztetett: Nagy-Britanniában
2017-ben népszavazás lesz az EU-tagságról.
David Cameron a szociális juttatások megreformálásával kapcsolatban
beszélt arról a lehetőségről, hogy
a külföldiek várjanak négy évig, mire
hozzájuthatnak a szociális ellátásokhoz, de azt mondta, nyitott más
megoldásokra is.
A brit kormányfő arról is szólt, hogy megállapodásra van szükség
Szíriában, és Európának szoros és erős külső határvédelem kell. Kiemelte
továbbá a minszki megállapodások betartásának fontosságát is. David
Cameron azt is elmondta, hogy Magyarország növekedést ért el az utóbbi
időben, és alacsony a munkanélküliség, továbbá üdvözölte, hogy
megbecsülik a brit befektetőket Magyarországon.
Mindkét ország „lelkes” tagja a NATO-nak és az EU-nak – közölte. Mint
mondta, jó tapasztalatokat szereztek az elmúlt években a magyar
miniszterelnökkel folytatott együttműködésben, ami eredményes jövőt
vetít előre, és más témákban is együttműködhetnek.
Nem kell újabb tíz
évet várni brit miniszterelnök budapesti látogatására – tette hozzá
utalva arra, hogy legutóbb 2005-ben járt Magyarországon Nagy-Britannia
kormányfője, Tony Blair. A brit miniszterelnököt az Orbán Viktorral
folytatott megbeszélése után a Sándor-palotában fogadja Áder János
köztársasági elnök.
A klímaváltozás állt Áder János és David Cameron találkozójának középpontjában
Magyarországnak és Nagy-Britanniának is érdekében áll, hogy a párizsi
klímamegállapodást minden megalkuvás nélkül végrehajtsák – közölte a
Köztársasági Elnöki Hivatal csütörtökön az MTI-vel, miután
Áder János és David Cameron tárgyalt a Sándor-palotában.
A magyar-brit kétoldalú ügyeket a kormányfő rendben lévőnek nevezte,
emlékeztetve, hogy
Nagy-Britannia az ötödik legnagyobb befektetője
Magyarországnak, ahol 700 brit cég dolgozik, ezek pedig összesen több
mint 50 ezer embert alkalmaznak.
A migráció témájában Orbán Viktor kérdésre azt mondta: a józan ész
azt diktálja, hogy minden felelős kormány védje saját polgárait.
Magyarország fenn akarja tartani a schengeni szerződést, amihez meg kell
védeni a schengeni határokat – közölte.
A tájékoztatón Orbán Viktort megkérdezték szerdai lengyelországi
magánlátogatásáról is, amelynek során találkozott Jaroslaw Kaczynskivel,
a lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) elnökével. Ezzel
kapcsolatban jelezte, látta azokat a „spekulációkat”, amelyek szerint „a
lengyelországi öregfiúk-találkozó” összefüggésben lenne a csütörtöki
budapesti magyar-brit megbeszéléssel. „Ez nincs teljesen így” – mondta.
MTI, Hirado.hu