2016. 01. 07.

Soltész Madéfalván: ma is van küzdelem bőven!


Forrás: kronika.ro
A kereszténységalapú magyar–román összefogást sürgette Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön a Hargita megyei Madéfalván, a településen 252 évvel ezelőtt történt vérengzés évfordulóján – adja hírül Gyergyai Csaba és Kömény Kamilla a kronika.ro-n.

„Akik ezt az országot vezetik, azoknak is látniuk kell, hogy kelet, délkelet felől sokkal nagyobb veszedelem jön. Nem a székelyeket kell bántani, nem az ő magyar-, vagy székelytudatukat kell visszaszorítani” – jelentette ki az államtitkár a siculicidium tavaly felújított emlékműve előtt tartott beszédében. Az államtitkár a Romániát is sújtó másik veszélyforrást a munkaképes fiatalok elcsábításában, elvándorlásában látta.

Az államtitkár a 252 évvel ezelőtti vérengzésre utalva annak a feltételezésének adott hangot, hogy az osztrák történetírás sem tekint dicső cselekedetként a madéfalvi eseményekre. Hozzátette, azokra a románokra sem fog hősként tekinteni a saját népük, akik ma a székelyek jogkövetelései ellen lépnek fel. Úgy vélte, csak azoknak az emléke marad fenn, akik ki mernek állni a közösség élére akkor is, ha ez ma szenvedéssel, nehézséggel, gyötrelemmel jár.

„Ma is van küzdelem bőven itt, Erdélyben is: székely zászló, utcanevek, településnevek. Én biztos vagyok benne, hogy akik polgármestereket perelnek be, politikusokat tesznek tönkre, családokat hurcolnak meg, azok neve nem fog fennmaradni, senki nem fog rájuk emlékezni. De akik ki mernek állni a közösségek élére, azoknak a hősöknek az emléke fennmarad, még ha ma ez szenvedéssel, gyötrelemmel jár is” – magyarázta.

A székely büszkeség napja

Soltész Miklós ahhoz kért erőt, hogy a keresztény hitű Európában egymásra találjanak és egymást erősítsék a nemzetek, és ki-ki magyarságát és kereszténységét megőrizve erősítse a népét és azt az országot, amelyben él. Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke beszédében úgy vélekedett, hogy ha a székelység megőrzi politikai egységét, semmi nem korlátozza abban, hogy elérje céljait.

„A jövőnk jobbítására való feltételek adottak. Az önszerveződő képességeink megvannak. Kényelmes dolog a másra mutogatás, a hiba másban keresése, de az nem visz előre” – hangoztatta az RMDSZ színeiben megválasztott politikus. Hangsúlyozta, a megemlékezés és gyász mellett január hetedike a székely büszkeség napja is, mivel a vérengzés nem érte el célját.

„Elegünk van a nemzetgyalázásból!”

Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke többek között arról beszélt, hogy a Székelyföldnek „nagyon elege lett abból a nemzeti megalázásból és posztkommunista gazdasági kizsákmányolásból, amelyben Romániában részesül 1918, illetve 1990 óta”. A politikus szerint a székelyeknek erőt kell felmutatniuk jogaik érvényesítéséhez.

„Erőt csakis akkor tudunk sugározni, ha egymásba tudunk kapaszkodni – állapította meg a politikus. – Másodrangú polgárként kezelnek hivatalokban és munkahelyeken, iskolákban és kórházakban. Ha tehetik, eltipornak, megfélemlítenek, az eredmény pedig borítékolható: elvándorlás, gyorsuló asszimiláció. 2016 nagy kihívása az lesz, hogy tenni tudjunk ellene” – írja a kronika.ro.

edély ma

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése