Méltóságunkról - Urunk megkeresztelkedését ünnepeljük e nap,
amikor nemcsak a mennyei szózat volt kinyilatkoztatás, hanem az is, amit Jézus
cselekedett (Lk 3,15-16. 21-22). Mivel ez volt első nyilvános megváltói tette,
ezzel igen lényeges dolgot közölt. Urunk beállt a bűnösök közé, a bűnbánattartók
hosszú sorába. Kéri és felveszi a bűnbánat jelét, mintha bűnös lenne és
bocsánatra szorulna. Imádkozik, mint ahogyan a segítségre szoruló ember
imádkozik. Ezzel azt tanítja nekünk: Nem akarok köztetek pozíció lenni, hanem
egyszerűen ember az emberek között; nem tartok igényt isteni kiváltságokra, sőt
még bűntelenségemet sem óhajtom pozícióvá emelni.
Igehirdető útján, Urunk kinyilvánította,
hogy ő több, mint ember, és önmaga bűntelenségéről is nyilatkozott. E tényeket
mégsem akarta pozícióvá merevíteni, hanem egyszerű, emberi módon élte végig az
emberéletet. Nem véletlen, hogy ezt a szándékát kinyilvánító, háromszoros
megalázkodó tette után a háromszoros felmagasztalás követte: megnyílt az ég
Jézus felett, leszállt rá a Szentlélek és az Atya szózata hallatszott: „Te vagy
az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.” Tanítás ez nekünk: Isten minden
gyermekének csak ez lehet az útja. Embernek kell maradnunk az emberek között,
vállalva mindazt, ami ezzel együtt jár; nem szabad pozíciókban és pózokban
keresnünk azt, hogy valakinek érezzük magunkat.
Az olvasmány a Szentlélekkel eltelt,
alázatos Messiást mutatja be, aki szolgálni jön és igazságot visz a
nemzeteknek, ő lesz az új szövetség közvetítője, a nemzetek világossága (Iz
42,1-4, 6-7). Szent Péter kijelenti: „az
Isten nem személyválogató, mindenki kedves előtte, aki féli és az
igazságosságot cselekszi, bármely nép fia is” (ApCsel 10,34-38). Istennél tehát
nincs személyválogatás, de ez nem jelenti azt, hogy Atyánk szürkén egyformának
tekint bennünket, nem törődik egyéniségünkkel, vagy hogy uniformizálni óhajtana
mindenkit. Az édesapa számára minden gyermek külön világ, külön egyéniség, a
legteljesebb értelemben valaki. Isten nem személyválogató, ez azt jelenti, hogy
előtte semmiféle pozíció nem számít, csak egy: ki mennyire ember a maga
adottságai szerint. Ezért oktalanság a hívő részéről, ha állás, vagyon,
státusszimbólumok révén óhajtana valakivé lenni, nem igaz embersége által.
Éppen ilyen oktalanság vélt vagy akár igazi tökéletességünket pozícióvá tenni.
Az ilyesmi Isten és ember előtt megfoszt bennünket attól, amit erkölcsi téren
elértünk. A pozícióvá válás végzetes, mert kiöli belőlünk a valódi szeretni
tudást. Aki bármiképp pozíció, az csak lehajolni, kegyeket osztogatni tud, de
igazán szeretni csak az képes, aki teljes értelemben ember marad. A pozíció
vágy hajlamos törtetővé, másokat eltipróvá, fitogtatóvá, gonosszá tenni az embert. Ehelyett vegyük észre, hogy
két felülmúlhatatlan méltóság létezik: az hogy emberek, és az, hogy Isten
gyermekei vagyunk. A pozíció hajhászás arra való, hogy ezt a két nagy értéket
tegye tönkre bennünk.
„Te vagy az én szeretett Fiam, akiben kedvem
telik.” Lk 3,22.
EL OLVASTAM ES NAGYON TETSZETT AZ ATYANAK A LEVELE ! KOSZONJUK SZEPEN .
VálaszTörlés