2015. 11. 28.

Komoly összecsapás várható a török-uniós csúcson

Forrás: veol.hu
A török cél a kurdokat szétverni, illetve Szíriából bármi áron létrehozni egy törökbarát, szunnita rendszert, ami átvenné a hatalmat Aszádtól – jelentette ki Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő, a Corvinus egyetem tanára az M1 Ma reggel című műsorában.

December 31-ig tárgyal Aszád és az ellenzék, hat hónapon belül koalíciós kormány, 18 hónapon belül szabad választás, amit megnyer a jelenlegi elnök, hiszen a Nyugat által preferált demokratikus ellenzék csak papíron létezik, a valóságban alig. Ezt a menetrendet elfogadják az oroszok, a törökök azonban nem akarnak sem 18 hónapot várni, sem azt, hogy Bassár el-Aszád maradjon – magyarázta.

Példátlan az orosz gép lelövése

Az orosz vadászgép lelövésére kapcsán felhívta a figyelmet arra, hogy az mindössze 10-17 másodpercet tartózkodott a török légtérben, a lelövési parancsot a miniszterelnök adta ki előre, az akciót nyolc különböző helyről filmezték. Kiderült, hogy ezen a területen szállítja az Iszlám Állam a kőolajat, melyet a törökök a világpiaci ár töredékéért vesznek át, és rengeteget keresnek rajta. Ezt a területet még senki nem bombázta, és orosz muzulmánok vannak itt, Vlagyimir Putyin elnök szerint 5-12 ezren – hangoztatta a szakértő. A török cél tehát azt bizonyítani, hogy Törökország nagyhatalom, és nélküle a térségben nem lesz rendezés – tette hozzá Nógrádi György, aki komoly összecsapást vár a vasárnapi török-uniós csúcstalálkozón.

Orosz-francia közeledés

Felidézte: Francois Hollande francia államfő elmegy Moszkvába, és azt mondja, hogy a két fél szövetséges, amit nem mondtak ki a második világháború óta. Bejelentik, hogy az oroszok és a franciák hírszerzési információkat cserélnek. Bejelentik azt is, hogy az oroszok innentől kezdve csak az Iszlám Államot bombázzák, és nem mindenkit, aki Aszád ellen van. Külügyminiszteri szinten elhangzik az is, hogy Aszád erői részt vehetnek az Iszlám Állam elleni háborúban. Vagyis elkezdődött egyfajta közeledés a két fél között – érvelt a szakértő.
Úgy vélte: kicsi a valószínűsége annak, hogy az orosz vadászgép lelövésével kapcsolatban nemzetközi vizsgálat indul. Az ügyben valószínűleg mind a két fél túloz, téved, hazudik. De az, hogy békében lelövök egy gépet, példátlan – szögezte le.

Recep Tayyin Erdogan török elnök jelezte, hogy a párizsi klímacsúcson egyeztetne Vlagyimir Putyinnal, aki ezt elutasította. Az orosz elnök valószínűleg bocsánatkérést és kártérítést vár, erre ma még Erdogan nem hajlandó. A NATO ugyan kiállt Törökország mellett, hiszen szövetséges, de nyilvánvalóan millió fórumon értesítette Moszkvát, hogy soha többet nem történik ilyen, beszélnek a törökökkel – vélelmezte.

Európa alapérdeke az Iszlám Államot megszüntetni

Arra a kérdésre, várható-e egy komoly nemzetközi összefogás az Iszlám Állam szétverésére, azt válaszolta: ha az Iszlám Állam marad, és ha Szíriában Aszádot megdöntik, olyan káosz lesz, hogy sokkal több migráns – és velük együtt terrorista – jön Európába, mint eddig. Ma Európa alapérdeke az, hogy az Iszlám Államot meg kell szüntetni.

Jelenleg senki nem akar szárazföldi erőt oda küldeni, de ha szétverik az Iszlám Államot európai, amerikai, orosz, iráni, szíriai, iráni erőkkel, a túlélő terroristák átjönnek Európában és Oroszországban, és rendkívül komoly biztonsági kockázatot jelentenek. Ez azonban már a politikai holnapután biztonságpolitikai alapkérdése lesz – fogalmazott.

Az uniós-török csúcson a törökök hangsúlyozzák, ők Európa középhatalma, rengeteget kérnek majd a migráció megállításáért, kérik a vízum eltörlését, és Törökország felvételét az unióba. A közösség zöme mindezzel nem ért egyet, így gyors megállapodás nem várható. Ez a török politika Európa döntő részének elfogadhatatlan – mondta Nógrádi György.

A klímacsúcson történhet valami

A párizsi klímacsúcsról kifejtette: először a történelemben van esély arra, hogy valami érdemleges történik egy ilyen eseményen. Az összes eddigi klímacsúcson csodálatos nyilatkozat jött ki, de a valóságban alig történt valami. Mostanra azonban megváltozott a nemzetközi közvélemény.

Beszélt arról is, a francia rendőrség külső segítséggel, rendkívül nagy erőkkel biztosítja a klímacsúcsot, és mindent megtesz, hogy ott merénylet ne legyen.

hirado.hu / M1
erdely ma

Schulz: A legnagyobb veszély Orbán

magyarellenessége miatt elhíresült "baloldali" politikus
Forrás: https://kuruc.info/r/4/127438/
Orbán Viktorban és a nemzetállamban találta meg az Európai Unió legnagyobb ellenségét Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) szociáldemokrata elnöke a mainzi egyetemen tartott beszédében.
„Azért jöttem ide, hogy az Európa előtt álló legnagyobb kihívásokról beszéljek. De mik a legnagyobb kihívások? Rengeteg van, nem csak egy” – kezdte mondandóját a mainzi egyetemen Schulz. Úgy tűnt, az égető kihívások száma leginkább kettő: a menekültválság és a csökkenő mértékű európai szolidaritás. „Mert nem lenne menekültválság sem, ha az országok közötti szolidaritás nem csökkenne” – szőtte tovább gondolatmenetét a szocdem politikus, aki az EU legfőbb ellenségét ezen a délutánon Orbán Viktorban találta meg.
A főleg 20-25 éves egyetemistákból álló közönség először és utoljára akkor nevetett, amikor Schulz a következőket mondta: „Orbán Viktor pont mellettem állt egy brüsszeli sajtótájékoztatón, amikor azt mondta a menekültválságról, hogy az egy német probléma. Igen, vannak olyan országok, amelyek nem hajlandók tudomást venni a Föld globális problémáiról.” Az EP elnöke szerint alapból téved, akinek a kerítés a válasza erre a komplex problémára. A magyar kormányfő politikája szerinte azt üzeni: Magyarország nem vállal szolidaritást a menekültválságot megoldó, a menekülteket a különböző tagállamok között felosztó uniós kvótarendszert elfogadó tagállamokkal. Schulz szerint az nem járja, hogy a regionális fejlesztési pénzeket a szolidaritás jegyében felvesszük, majd amikor segíteni kell, abban nem veszünk részt. Az Európai Unió nem egy mazsolás zsömle, mondta. 
Martin Schulz szerint Orbán Viktor egyébként sem jogi, hanem elsősorban ideológiai és politikai küzdelmet folytat az európai együttműködés jelenlegi formája ellen: „Tisztán kimondja: nem érdekelnek a ti normáitok és iránymutatásaitok. Sőt, harcolok ellenük. Orbán fejében teljesen eltérő politikai koncepció van az EU-ról, mint az unió vezetőiében. Remélem, nem kerülnek többségbe Európában azok a kormányok, amelyek osztják Orbán Viktor elképzeléseit.” Az EU-ra szerinte éppen az ilyen és ehhez hasonló erők, a nemzetállami megoldásokat kereső-sürgető, általa populistának és nacionalistának nevezett pártok jelentik a legnagyobb veszélyt.
A menekülthelyzetről így szólt: „A menekültek demokratikus elkötelezettségük miatt menekülnek hozzánk különféle diktatúrákból”, akiket kötelességünk befogadni, mondta.
A terrorizmus elleni uniós fellépésről azt mondta: „Nem szabad térdre rogynunk az Iszlám Állam előtt, hiszen pont ez a céljuk. Hogy mindenhova beszivárogjon a félelem. Nem én vagyok a célközönségük, hanem ti. Hogy elbizonytalanodjatok. Hogy azt higgyétek, mindenhol ott vannak. A standionokban, a diszkókban és igen, akár az egyetemeken is. Amit az iszlamisták képviselnek, szöges ellentéte és tagadása mindannak, amiért az Európai Unió létrejött.”
A mainzi egyetemistáknak így egy jótanácsot adott útravalóul: „Soha nem hittem volna, hogy a második világháború után született nyugatnémetként azon kell egyszer gondolkodnom, lesz-e még háború Európában. Tanuljatok a történelemből és álljatok ki az európai egység mellett!”

Bukovics Martin (Mainz
magyaridok.hu

Orbán Viktor kivégzését tervezték a fegyveresek?

Orbán Viktor miniszterelnök ellen akarhattak fegyveres támadást végrehajtani azok a személyek, akiket a Terrorelhárítási Központnak (TEK) sikerült elfogni szombaton – írta meg pénteken a Blikk. Pintér Sándor belügyminiszter és Tasnádi László rendészeti államtitkár pénteken azt közölte, hogy egy magyar kormánytag ellen akartak elkövetni merényletet. Tájékoztatásuk szerint vasárnap sem volt kisebb a veszély, amikor egy nagyon komoly robbanóerejű eszközöket birtokló csoportot tartóztatott fel a TEK.
Orbán Viktor miniszterelnököt akarhatta meggyilkolni az a két férfi, akiket a múlt héten előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság – legalábbis a Blikk informá­ciói szerint ezt állapította meg a vizsgálat, és erre hivatkozott a hatóság is a múlt szombati akcióval kapcsolatban. A lap értesülései szerint a budapesti M. Péter (60) és a gödöllői R. Gyula (62) a napokban két gépfegyvert, hangtompítót és lőszereket tett egyikük Volvójába, és elindultak a XII. kerületbe, de már a XI. kerületben elfogták őket.
Úgy tudjuk, az őrizetbe vett gyanúsítottak a Magyar Nemzeti Hadsereg (MNH) nevű szélsőséges szervezethez köthetők. A már előzetesben levő két gyanúsított közül az egyik az MNH alapítója, másikuk a szervezet szimpatizánsa. A Terrorelhárítási Központ akciója tehát a rendelkezésre álló információk szerint egyáltalán nem volt alaptalan, tévedés vagy vaklárma, mint ahogyan azt a sajtó egy része a napokban bemutatta.
Pintér Sándor belügyminiszter erről pénteken a Készenléti Rendőrségen tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: nemtelen támadás érte a rendőrség és a TEK munkatársait, és reméli, hogy mindez csak a tudatlanságból ered. Kijelentette: a TEK a hét végén kiváló munkát végzett, vasárnap megakadályozta, hogy a főváros sűrűn lakott területein akár szándékos, akár véletlen robbanás következzen be. A belügyi tárca vezetője hangsúlyozta: a TEK főigazgatója, Hajdu János vezérőrnagy és munkatársai iránt töretlen a bizalom.
A sajtótájékoztatón Tasnádi László, a Belügyminisztérium rendészeti államtitkára megerősítette: kormánytagot akart „kivégezni” a Terrorelhárítási Központ által a múlt hét végén elfogott, később előzetes letartóztatásba helyezett két férfi. Azt azonban nem kívánta megnevezni, hogy ki ellen terveztek támadást, és kinek vagy kiknek a megbízásából. Erről csak annyit közölt: a szélsőséges nézeteket valló gyanúsítottak egy laza szerveződésű, „hadsereg” elnevezésű csoporthoz tartoztak.
Pintér Sándor belügyminiszter elmondta, hogy operatív eszközök, tehát vélhetően telefonlehallgatás felhasználásával jutottak el a két gyanúsítotthoz. Közölte: a két férfihoz a terrorelhárítók úgy jutottak el, hogy a védett személyekkel kapcsolatos információgyűjtéskor egy beszélgetésben olyan szavak hangoztak el, amelyek egyértelműen a kiemelten védett személyek életét, illetve a fennálló rendet fenyegették. A miniszter idézte a gyanúsítottakat, akik szerint „fegyvert fogva kell meggyőzni a kormányt, hogy adja fel a hatalmat”. A belügyminiszter felidézte a két előzetesben levő férfinak az ellenük való intézkedést megalapozó beszélgetésének néhány további részletét is. A gyanúsítottak például azt is mondták: „Meg kell győzni a mostani vezetőket, hogy adják fel a hatalmukat. A meggyőzés lehet persze egy darab ólom formájában, a fejbe.”
Az is elhangzott: „Végre fegyvert fogunk, kinyírjuk az összes rohadt alacsony rendű génhulladékot maguk közül, együtt a kormányokkal, akik ma hatalmon vannak.” A kivégzésekről szólva a két gyanúsított azt is mondta: „Azok, akik ma a törvényeket hozzák, birkák, buták, közönséges bűnözők és hazaárulók és kivégzendők.” A belügyminiszter szerint teljességgel indokolt volt a TEK akciója, hiszen olyan személyek semlegesítésére irányult, akik egyfajta „forradalom eszközének” tartották magukat, akik sorozatlövő fegyverekkel, jelentős lőszermennyiséggel, hangtompítóval felszerelve indultak egy kiszámíthatatlan útra a fővárosban.
A sajtótájékoztatón bemutattak olyan robbanóanyaggal teli eszközöket is, amilyenek a vasárnap a főváros felé tartó, szintén feltartóztatott Fiat Tipóban hevertek, hatástalanítás nélkül. A belügyminiszter ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: pontos információjuk volt az autó szállítmányáról, egy nappal azután, hogy megtudták, az ország védett vezetői közül valaki ellen támadást akarnak végrehajtani. A miniszter elmondta: a kocsiból instabil anyagokat foglaltak le, amelyek több évtizedig voltak a földben.
Pintér Sándor szerint a döntés egyszerű volt: meg kellett akadályozni, hogy a kocsi a főváros területére érkezzen, és akarva vagy akaratlanul olyan veszélyhelyzetet idézzen elő, amelyben több ember meghalhat, megsérülhet. – Helyes, következetes, szakszerű volt a TEK eljárása – jelentette ki a belügyminiszter. A robbanóanyaggal elfogott, majd a bíróság által előzetesbe nem helyezett személyek ügyéről Tasnádi László belügyi államtitkár azt mondta: kérdéses számára, miért nem tartóztathatták le azt a négy embert, aki autóval a robbanásveszélyes eszközöket szállította a fővárosba.
Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy tiszteletben tartják a bíróság döntését. Mint elmondta, ezzel kapcsolatban egyelőre csak egy előzetes szakértői vélemény áll rendelkezésre, a végleges karácsony környékére várható. Szerinte ezzel magyarázható, hogy a bíróság a szabadlábra helyezés mellett döntött. A Fiatban talált anyagok és lőszerek veszélyességének érzékeltetésére Tasnádi László úgy fogalmazott: a teljes Széll Kálmán teret ki kellett volna üríteni, ha ott találnak ilyen mennyiségű robbanóeszközt. Huszák András, a Készenléti Rendőrség tűzszerészszolgálati osztályvezetőjének közlése szerint ötkilónyi robbanótest volt az autóban, és az egyik tüzérségi gránát robbanószert, robbanóanyagot is tartalmazott.
Budapest főpolgármestere közleményben köszönte meg a TEK munkáját. Tarlós István szerint a Belügyminisztérium és a TEK felelősségteljesen és előrelátóan védi a főváros lakosságát. A főpolgármester megjegyezte: kedvező lenne, ha egyes ellenzéki csoportosulások nem bagatellizálnák el a helyzetet, és nem használnák fel sem a migránsproblémát, sem a törvénytelen fegyverfelhalmozások eseteit olcsó politikai haszonszerzésre.
A TEK hét végi akciójával kapcsolatban Kovács Zoltán kormányszóvivő az M1 csatornának azt mondta: óvna mindenkit attól, hogy a terrorellenes intézkedésekből poént csináljon, elkezdje bírálni azokat az embereket, akik adott esetben az életük kockáztatásával végzik a dolgukat, mert az utóbbi hetekben, hónapokban a magyar rendőrök, adott esetben a TEK munkatársainak elszántsága, felkészültsége nem megkérdőjelezhető.
Lapunk belügyi forrásból úgy értesült, hogy az Európában fokozódó terrorfenyegetés, illetve a legutóbb a TEK által semlegesített fenyegetések miatt a BM az állampolgárok biztonságát szabályozó jogszabályok átfogó felülvizsgálatát kezdeményezi.

Vincze Viktor Attila 
magyaridok.hu

Brüsszel bosszúja lenne a hetes cikkely alkalmazása


Amennyiben az uniós alapszerződés hetes cikkelyének megfelelő, vagyis a szavazat megvonásáról szóló döntés születne az Európai Unióban Magyarország ellen, az csak Brüsszel bosszújaként lehetne értelmezhető a sikeres magyar bevándorláspolitika miatt – jelentette ki Szijjártó Péter pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.
A külgazdasági és külügyminiszter egy azzal kapcsolatos újságírói felvetésre válaszolt, amely szerint polgári kezdeményezésre az unió biztosi kollégiuma kilátásba helyezte a hetedik cikkely alkalmazását Magyarországgal szemben.

Soros most a brüsszeli strómanjaival támadja hazánkat és Orbánt
Ismét támadásba lendült a hírhedt Soros gépezet. A spekuláns most éppen a brüsszeli lobbistáit vetette be Magyarország ellen. A fölöttébb érdekes történet pikantériája, hogy a magyar Eu biztos Navracsics Tibor távollétében hozták meg elmarasztaló döntésüket a brüsszeli biztosok, ezzel nyilvánvalóvá téve, hogy Soros kottájából játszanak.

Az Index hírportál pénteken írt arról, hogy információik szerint politikai döntés született az Európai Bizottság biztosi kollégiumában arról a polgári kezdeményezésről, amely ha sikerrel záródna, arra kérné a bizottságot, hogy indítsa el a „hetes cikk szerinti eljárást”, és vigye „a magyar ügyet” a döntéshozó Miniszterek Tanácsa elé.
Szijjártó Péter azt mondta: ha valóban született vagy születik ilyen döntés a biztosi kollégium részéről, az csak szabályszegő módon történhet, mert ilyen döntés meghozatalához az Európai Bizottságnak nem lenne joga. Tehát ha születik ilyen döntés, az sehogy másként nem érthető, mint a bevándorláspárti Brüsszel, a bevándorláspárti európai uniós intézmények bosszúja Magyarországgal szemben – fogalmazott. Ugyanis éppen Magyarország példája bizonyítja azt, hogy sikeresen meg lehet állítani a bevándorlási hullámot és éppen Magyarország sikere bizonyítja azt is, hogy az európai bevándorlási politika megbukott, a magyar politika pedig sikeres – tette hozzá.
„Vagyis ha születne ilyen döntés, azt csak Brüsszel buszújaként tudnám értelmezni” – mondta Szijjártó Péter.

MTI

Exhumálták III. Sándor cár maradványait

Felnyitották pénteken III. Sándor orosz cár szentpétervári sírját, és szakértők exhumálták maradványait, hogy még pontosabban azonosíthassák fiának, az 1918-ban meggyilkolt II. Miklós utolsó orosz cárnak és családjának maradványait.
A szentpétervári Péter-Pál-székesegyházban lévő sír felnyitásakor jelen voltak az orosz ortodox egyház képviselői is, az egyház kezdeményezte ugyanis III. Sándor cár sírjának felnyitását a Romanov-család meggyilkolása ügyében ősszel újraindított eljárás keretében.
A Romanov család több tagjának, köztük II. Miklós cárnak és feleségének, Alekszandrának a maradványait 1991-ben találták meg Jekatyerinburgban, és 1998-ban azonosították orosz szakértők. 2007-ben Jekatyerinburgban két ember maradványaira bukkantak abban a térségben, ahol a cári családot 1918. július 17-re virradó éjjel a bolsevikok parancsára kivégezték. A szakértői vizsgálatok szerint a csontok nagy valószínűséggel Alekszej cárevics és nővére, Mária nagyhercegnő maradványai.
2009-ben az orosz vizsgálóbizottság lezárta a nyomozást a Romanovok meggyilkolása ügyében, ám egy orosz bíróság 2010-ben törvényellenesnek minősítette a vizsgálat berekesztését. Idén szeptemberben újrakezdték a vizsgálatokat az ortodox egyház kérésére, amely kétségeit hangoztatta a maradványok hitelességét illetően.
Azóta exhumálták II. Miklós maradványait, és az szakértők által elvégzett újabb DNS-vizsgálatok megerősítették, hogy azok valóban az utolsó cáré. A szakértők most újabb genetikai teszteket végeznek, hogy összehasonlítsák II. Miklós maradványait apja, a szintén Szentpéterváron eltemetett III. Sándor DNS-ével, hogy „végső következtetésre” juthassanak.

 magyaridok.hu

Orbán Viktor kezeli legjobban a migránsválságot

A migránsválságot a vezető európai politikusok közül Orbán Viktor magyar miniszterelnök kezeli a legjobban, míg Angela Merkel német kancellár hozzáállása volt a legkevésbé megfelelő – vélik a csehek, akiknek a véleményét a prágai SANEP elemző- és kutatóközpont kérdezte meg és összegezte.
A migrációs válság kezelésével kapcsolatos felmérést, melynek eredményét pénteken hozták nyilvánosságra Prágában, országos mintán október végén készítették. A felmérésben a megkérdezettek 12 vezető cseh és európai politikus válsághoz való hozzáállását értékelték.A megkérdezettek 76,8 százaléka szerint Orbán Viktor magyar kormányfő jól kezelte a migránsválságot, ennek ellenkezőjét 11,3 százalék gondolja, míg 11,9 százalék nem tudott válaszolni.

A többi visegrádi ország kormányfője is remek mutatókkal rendelkezik

Milos Zeman cseh államfő hozzáállását a migránsválsághoz 72,5 százalék tartotta jónak, 21,1 rossznak, míg 6,4 százalék nem tudommal válaszolt.
A harmadik leginkább értékelt politikus Robert Fico szlovák miniszterelnök volt. Fico álláspontját 72,1 százalék minősítette jónak, 17,2 százalék rossznak, 10,7 százalék pedig nem válaszolt.

Az Orbán-Zeman-Fico hármas után következő politikusoknál a kedvező osztályzat már jóval alacsonyabb

David Cameron brit miniszterelnök migránspolitikáját a csehek 51,2 százaléka értékelte pozitívan, 31,2 százaléka negatívan, míg 17,6 százalék nem foglalt állást.
A következő két helyet vezető cseh politikusok foglalják el. Andrej Babis kormányfőhelyettes, pénzügyminiszter migrációval kapcsolatos ténykedését a megkérdezettek 48,5 százaléka tartotta jónak, Bohuslav Sobotka miniszterelnök esetében ez a mutató 35,5 százalékos.
A felmérésből kitűnik, hogy a csehek számára Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság elnökének és Angela Merkel német kancellárnak a migrációs politikája a legkevésbé elfogadható. Juncker ezirányú ténykedését 12,9 százalék, Merkelét pedig 12,7 százalék tartotta helyesnek. Juncker esetében az egyet nem értők aránya 64,6 százalék, Merkel esetében 72,6 százalék.

MTI

Létre lehetne hozni a közép- és kelet-európai nemzetek szövetségét

A közép- és kelet-európai országoknak fel kell ismerniük, hogy 25 évvel a rendszerváltás után sokkal több a közös érdekük és értékük, mint ami elválasztja őket egymástól.

A párizsi, iszlamista terrorakció után is nyilvánvaló, hogy két koncepció vált élesen ketté az Európai Unión belül: az egyik a korlátlan befogadáspárti, a kötelező kvótát tovább erőltető, Merkel és Juncker nevéhez köthető álláspont, a másik pedig az ezzel homlokegyenest ellentétes, a migránsáradat leállítását és az európai határok szigorú megvédését követelő és a kvótákat elvető álláspont, amelyet a legmarkánsabban Orbán Viktor képvisel. Észre kell azonban azt is vennünk, hogy az első táborba döntően a nyugat- és észak-európai országok sorolhatók, míg a másodikba az újonnan csatlakozott közép- és kelet-európai országok.

Milyen következtetést vonhatunk le ebből?

Markánsat.

Kiderült ugyanis, hogy sokkal nagyobb szemléleti, kulturális, értékbeli stb. ellentétek és törésvonalak húzódnak meg a két régió, a „régi” és az „új” Európa között, mint amilyenre gondolhattunk volna a rendszerváltáskor, illetve az EU-hoz való csatlakozás (2004) időszakában. A migránsválság során kialakult konfliktus voltaképpen csak a jéghegy csúcsát jelenti, ugyanakkor számot kell vetni a jéghegy egészével is.

A közép- és kelet-európai országoknak fel kell ismerniük, hogy 25 évvel a rendszerváltás után sokkal több a közös érdekük és értékük, mint ami elválasztja őket egymástól. Ennek oka egyrészt a Nyugattól eltérő történelmükben, a kommunizmus által megszakított fejlődésükben rejlik, másrészt a rendszerváltás, valamint az EU-csatlakozás után a nyugat-európai centrumországok politikájában, amely az újonnan csatlakozott tagokat még mindig másodrangúnak tekinti, s felzárkóztatás helyett pusztán a piacszerzés lehetőségét látta meg bennük.

Nem a Nyugathoz dörgölődzés tehát a megoldás, hanem az összefogás, az érdekek összehangolása és a közös cselekvés. Nem kegyeket és alamizsnát kell kérni az unió vezetőitől, s nem különalkukra kell törekedni (lásd a Tusk-féle korszakot Lengyelországban), hanem erős szövetséget kötve ki kell harcolni az egyenrangú tárgyalás és érdekegyeztetés feltételeit. Ez kétségtelenül paradigmatikus nézőpontváltást igényel, hiszen egészen az utóbbi évekig az volt a természetes a közép- és kelet-európaiak számára, hogy amit a nyugatiak mondanak, az maga a színtiszta igazság és a megfellebbezhetetlen tudás.

Mára azonban világossá vált, hogy már nem feltétlenül Nyugat-Európa hordozza a hagyományos európai értékeket, hanem sok tekintetben Közép- és Kelet-Európa. Vagy másképpen fogalmazva: miközben mi évtizedekig a hagyományos európai értékekre vágytunk, addig észre sem vettük, hogy Nyugat-Európa ezeket az értékeket – a balliberális kánont szolgalelkűen követve – részben eltorzította, részben el is hagyta, s egy egészen másféle értékrendet, Európa-képet kezdett el követni.

Csak négy fontos elemet említek: 1. Amíg Európán belül a Nyugat már nem tartja magát kereszténynek, addig Közép- és Kelet-Európa, még ha jelentősen szekularizálódott is, megőrizte a kereszténységhez köthető értékeket. 2. Amíg a Nyugat immáron lemondott a nemzetállamokról, és alávetette-aláveti magát a globális állam, a világkormányzás (nemzetközi pénzhatalom által diktált) és világtársadalom víziójának, addig Közép- és Kelet-Európa az elvesztett nemzeti szuverenitás és függetlenség után éppen most szeretné megélni nemzetállami létét. Mindez teljesen érthető, hiszen ne feledjük, a Nyugat is abban a korszakban (XVIII–XX. század) emelkedett az „egekbe” gazdaságilag és politikailag is, amikor erős nemzetállamokból állt.

Csakhogy erről a Nyugat most durván megfeledkezik, s úgy tesz, mintha nem értené, miért ragaszkodnak a közép- és kelet-európaiak újra vagy elsőként megszerzett nemzetállami létükhöz és önállóságukhoz. 3. Amíg a Nyugat az utóbbi húsz-harminc évben egyszerűen sutba dobta a keynesi alapokon álló jólétiállam-koncepciót (amely megteremtette a magas életszínvonalat és az erős középosztályt), hogy ájultan átadja magát a neoliberális piacimádatnak, addig a közép- és kelet-európai elitek gyorsuló ütemben ébrednek rá arra, hogy a nemzetközi pénzhatalom által rájuk kényszerített neoliberalizmus a teljes gazdasági eladósodásukhoz vezet, s ezért szakítani próbálnak ezzel a paradigmával, visszatérve az erős állam gondolatához. 4. Amíg a Nyugat társadalomeszménye alapjaiban megváltozott, s a családról mint konzervatív és avítt dologról az egyéni önmegvalósításra és a szexuális irányultságok totális egyenrangúságára helyezte át a hangsúlyt (lásd LMBT-csoportok és svéd „semleges” vécék), addig Közép- és Kelet-Európában az emberek a hideg kommunista diktatúrákat a családon belül mint végső menedékben húzták ki és „vacogták át”, s ezért a demokrácia időszakában is jobban ragaszkodnak ehhez a „konzervatív” társadalmi alapsejthez.

Egy szó, mint száz, véleményem az, hogy a közép- és kelet-európai, már EU-tag és EU-tagjelölt országoknak el kellene szakadniuk a nyugat-európai köldökzsinórtól, felismerve a közös érdekeket és értékeket. Létre kellene hozni – Lengyelország és Magyarország kezdeményezésével – egyfajta közép- és kelet-európai szövetséget, a tagállamok teljes szuverenitása és önállósága mellett. (Hogy József Attilát idézzem: gyenge létükre így lennének erősek.) S mivel ez nem a nyugat-európaiak ellenére jönne létre, hanem a közép- és kelet-európaiság érdekében, ezért mindez megvalósulhat az EU-n belül.

Más kérdés persze az, ha a központi hatalmak ezt meg akarnák akadályozni.

Fricz Tamás
A szerző politológus
magyaridok.hu

2015. 11. 26.

Orbán Viktor: a magyarok a fennmaradás és a túlélés mesterei

Mi, magyarok a fennmaradás és a túlélés mesterei vagyunk Európában – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Pekingi Nemzetközi Tanulmányok Egyetemén, többségükben hallgatók előtt elmondott beszédében. A kormányfő az intézmény Magyar Kutatóközpontjának táblaavató ünnepségén vett részt.
„Ha egy ország több ezer éves, és olyan hatalmas területű, mint az önöké, és olyan rengetegen lakják, mint az önökét, akkor a fennmaradás és a túlélés szinte napi rutin, de egy olyan nép számára, amely a határain kívül élőkkel is csak 15 milliónyi embert számlál, és amely Európának egy hadiösvényén fekszik, ezer éven keresztül fennmaradni rendkívül nagy teljesítmény” – fogalmazott a miniszterelnök. „Úgyhogy én itt egy ősi európai nép képviseletében állok önök előtt. Egy olyan nép képviseletében, amely rendkívül büszke a múltjára” – tette hozzá.
Orbán Viktor azt mondta, Magyarországot Európában keleti országként tartják számon, a legnyugatibb keleti népként is szokták emlegetni, Kínából nézve pedig a legkeletibb nyugati nép a magyar. Mint fogalmazott, a magyar kultúra egy nagyon sajátos ötvözet, amely magában hordozza a történelmi eredetet, amely a kelethez köti, és a kereszténységet, amely az európai civilizációban teremtett otthont a számára.
„Egy kínai fülének azt hallani, hogy kéttucatnyi diák magyarul tanul, nem nagy szenzáció. Talán nem is tűnik fontosnak, de magyar füllel rendkívül fontos dologról van szó” – magyarázta a miniszterelnök, majd kifejtette, hogy szerinte miért olyan fontos ez a húsz ember.
„A magyarok a saját maguk életére nézve feltesznek egy olyan kérdést, amit szerintem egy kínai sosem tesz fel magának. Több mint ezer év óta azon gondolkodunk, hogy egyáltalán miért vagyunk a világon, különösen hogy ezer év alatt sok nép tűnt el mellettünk, amelyeknek már a nevére sem emlékszünk. A mi válaszunk pedig erre az, hogy a magyar nyelv és kultúra egy olyan sajátos alkotás, amely nélkülünk nem létezne a világon. Senki más nem beszéli, senki más nem használja, senki más nem hozott létre kultúrát ezen a nyelven, nem hozott létre képzőművészetet, zenét, építészetet. Ez a különlegesség ad okot arra, hogy mi, magyarok, létezzünk, s ezért mindenki, aki a mi nyelvünket megtanulja, részévé válik a magyar kultúrának, és erősíti a választ arra a kérdésre, hogy miért is léteznek magyarok a világon” – állapította meg Orbán Viktor.
A miniszterelnök köszönetét fejezte ki az egyetemnek a magyar nyelvi képzésért és azért, hogy lehetőséget teremtenek arra, hogy „e rendkívül bonyolult nyelvet és kultúrát” megismerhessék. Orbán Viktor látogatását az intézmény egy osztálytermében kezdte, ahol betekintett az oktatás menetébe, és a magyar kultúra értékeiről beszélt a diákoknak.
A kormány könyveket ajándékozott az egyetemnek, ő maga egy régi írást tartalmazó fali tekercset kapott vendéglátóitól.
Orbán Viktor utalt rá, hogy 15 másik közép- és kelet-európai ország miniszterelnökével együtt egy gazdasági tanácskozásra, a dél-kínai Szucsouban rendezett 16+1 csúcstalálkozóra érkezett az országba. Mint fogalmazott, az említett rendezvény résztvevői elsősorban azzal a kérdéssel foglalkoztak, hogy milyen formában vesz majd részt Kína az európaiak, azon belül is a térségbeliek életében.
Orbán Viktor szerdán kétoldalú megbeszélést folytatott Li Ko-csiang kínai miniszterelnökkel, csütörtökön pedig a régió többi állami vezetőjével együtt fogadta őt Hszi Csin-ping kínai államelnök.

MTI