A székely lovas nép

A művelődés egyik fokmérője az egyes népek szervezettsége. A lovas népek életét, azok szervezettsége határozta meg. E népek az évszázadok során csoportosulásokba rendeződve jelentek meg. Ezek közül az egyik legnagyobb a keleti hun birodalom volt, amely magába foglalta a később Szibériának és Mongóliának nevezett területet, és kelet - nyugati kiterjedése 3–4 ezer kilométer volt. A Kr. e. 200-tól Kr. u. 200-ig számtalan nép került hun uralom alá. E népeket csak úgy lehetett kormányozni, ha őket valamilyen rendszerbe terelték. A birodalom hanyatlása után, az ott élő népek a szerzett tapasztalatokat – nemcsak a hadviselés módját, hanem a szervezést is – beépítették saját társadalmi alakzatukba. 

Az ázsiai hun birodalomnak három gyűlése volt. Az év eleji gyűlés, ahol csak a legmagasabb rangú vezetők tanácskoztak. Az 5. hónapban tartott gyűlés már sokkal szélesebb kört érintett. 
A 9. hónapban tartott pedig lényegében seregszemle volt, nagy tömegek részére. Ezt a hármas tagozódást egyes történészek a székelység későbbi történelmében vélik tovább élni. Voltak nemzetgyűlések, amelyeken nagyobb horderejű ügyeket, s ezekkel együtt még fellebbezéseket is tárgyaltak. 

A kisebb gyűléseket eleinte a hadak külön tartották. Ennek megfelelő formája később a széki közgyűlés. A gyülekezésnek harmadik fajtája, amely seregszemlével járt, ezen a hadköteleseket vették számba, vagyis a lajstromok elkészítésére adott alkalmat. 

Az európai hun birodalom korszakában már biztosan kialakult a székelyek tíz hadból álló szövetsége, amit tíz nyíl szövetségének (onogurnak) nevezünk. Ennek az onogur szövetségnek erős kapcsolatai lehettek Attila fiának, Irniknek a Fekete-tengeri birodalmával, hiszen a székelység széles rétege őrizte meg a hunokra utaló hagyományokat. 528 körül a Fekete-tengertől északkeletre találjuk az onogurok országát, melynek Gordás nevű fejedelme megkeresztelkedett. Már a hunok alatt kereszténység terjedése, mint lassú és csendes folyamat megindult. Erre utal a pogányságban gyökerező szokások, mint amilyen a Napra és Holdra esküvés. A kereszténység felvételét igazolja, hogy 589 körül örmény püspökök csoportosan kereszteltek onogurokat.

A székelység ősei a kereszténységgel ekkor jobban megismerkedhettek. Ezenkívül köztük keresztény térítésről nem tudunk. A türkök hatásának jele a rovásírás. Prokopiosztól tudjuk, hogy a fehér hunok olyanok voltak, mint a "többi türk nép" és írásuk a "türk rovásírás" volt. Azt is tudjuk, hogy szerződéseiket "fadarabkákra" jegyezték föl. Még az is különös, hogy a székelyek letelepítésére nézve nincs királyi rendelet. Viszont sajátos szervezettségben élnek.