2018. 08. 25.

Uram, tanításod lélek és élet


Anonymus szerint, Ópusztaszeren 34 napot eltöltve Árpád vezér és nemesei gyűlést tartottak, ahol megállapították az ország törvényeit: „szerét ejtették” az ország dolgainak. A gyűlés emlékére pedig a helyet Szer-nek nevezték el. 

Hasonló országgyűlésről szól Józsue könyve, amikor Józsue összehívatta Szichembe, az Ígéret földje közepére Izrael véneit, vezéreit, bíráit, tisztségviselőit. (Józs 24,1-2a 15-17 18b) Beszédében kiemeli, hogy az Úr hatalma nem korlátozódik egy bizonyos ország területének határai közé. Mezopotámiából ki tudta hívni az ősatyákat, Egyiptomból meg tudta szabadítani a népet és minden akadály (tenger, harckocsik, Jordán folyó, kőfalak) ellenére bevitte őket az Ígéret földjére. Az Úr hatalmának tevőleges beavatkozása nélkül meg kellett volna semmisülniük. Most Izrael népének – amely jól látja és hallja a pogányok szertartásait – ez nagy kísértés. Józsue beszéde végeztével bejelenti döntését: „Mi, én és a házam népe az Úrnak szolgálunk.” Történelmük nagy jeleire hivatkozva hozzájuk csatlakozik az egész nép: „Mi is az Úrnak akarunk hát szolgálni, ő a mi Istenünk.” Ezzel a fogadalommal megújítják az Úrral kötött szövetségüket.


Jézus a zsinagógát elhagyva tanítványai szűkebb körével is megbeszéli az Eucharisztiáról mondottakat, mert nemcsak a zsidók keményedtek meg, hanem a tanítványok körében is kemény beszédnek tartották a hallottakat. (Jn 6,60-69) Jézus a hegyi beszédben élet programját azzal zárta, hogy az emberek ki lesznek téve a  megpróbáltatásoknak. Azt is tudta, hogy az embereknek érthetetlen és megmagyarázhatatlan titkokat hozott, amelyeken az emberi értelem okoskodása fennakadhat. De számított arra, hogy követői megőrzik az iránta való szeretetüket, és ez a szeretet átsegíti őket minden értelmi megpróbáltatáson. Csak hitet kér! 
Az Eucharisztiáról szóló tanítása egyértelmű és az eltávozók miatt sem módosít azon. Most az „élet kenyere” a botránkozás oka, majd a kereszthalállal történő megváltás okoz botránkozást. 
És megismétli küldetése igazságát: „Mondtam nektek, hogy senki sem jöhet hozzám, hacsak az Atya meg nem adja neki” –, hisz ő mindenben alávetette magát az Atya akaratának. Ez ad erőt neki látszólagos kudarca elviseléséhez, és ő senkit sem tart erőszakkal maga mellett. Ezt igazolja a tizenkettőhöz intézett kérdése: „Ti is elakartok menni?” Péter szeretettel válaszol: „Uram, kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak. Mi hittünk, és tudjuk, hogy te vagy az Isten Szentje.” 

Ma is az Eucharisztiában való hit teszi láthatóvá Jézus igazi tanítványait. Krisztussal járás életszövetség Istennel. (Ef 5,21-32) Ezt az Isten - ember személyes szeretetet valamiképpen megjeleníteni csak az Eucharisztiából élő házastársi szeretet képes.

„Örök életet adó igéid vannak.” Jn 6,68

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése